Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-20 / 116. szám

KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula / Uj elnöke van a bizottságnak Nyitott ablak A nyitott ablakon keresztül mászott be egy kecskeméti, Pelikán utcai lakásba egy is­meretlen betörő keddre virra­dó éjjel. A tettes egy autós­táskát lopott el, amelyben iratok, kulcsok, 40 ezer fo­rint, valamint egy bankkár­tya is lapult. Mint kiderült: ez utóbbi bizonyult a legna­gyobb fogásnak, hiszen a kártyával a rendőrök által keresett ismeretlen 290 ezer forint készpénzt vett fel a bankból. így összességében 400 ezer forintnyi kárt oko­zott az autóstáska gazdájá­nak. Urihegyi lángok Szerdára virradó éjjel Úri­hegybe riasztották a kecske­méti tűzoltókat, mert lángok­ban állt egy tanya. A lakó­épület a melléképületeivel együtt teljesen leégett. A lán­gok martaléka lett egy ipari gépsor, és egy három hóna­pos Skoda haszongépjármű is. A kár az első becslések szerint meghaladja a tizen­ötmillió forintot. A rendőrség gyújtogatás alapos gyanúja miatt vizsgálódik. A kecskeméti képviselő-testü­let elfogadta -Leviczky Cirill képviselő lemondását a Mil­lenniumi Év Kecskeméti Ese­ményeit Előkészítő Ideiglenes Bizottság elnöki tisztségéről. Helyette a közgyűlés tegnap elfogadta Szeberényi Gyula Tamás képviselő jelölését, akit 1999. május 19-étől 2001. de­cember 31-éig megbízott a bi­zottság elnöki posztjával. Pénzt osztott a sportbizottság A kecskeméti önkor­mányzat sportbizottsága elbírálta az alaptámoga­tásban nem részesülő egyesületek és a város szabadidősportjának tá­mogatására kiírt pályá­zatokat. A szaktestület az alaptámoga­tásban nem részesült egyesü­letek között a 3 millió forintot a következőképpen osztotta fel: Kecskeméti Modellező SK 130 ezer, Kecskeméti Tollas­labda Egyesület ISO E, KTE ví­vószakosztály 160 E, Kecske­méti Triatlon Club 100 E, Kecskeméti Vízmű BK 350 E, Topkids Karate SE 200 E, Sankudo SE 200 E, Kecskemé­ti íjász Egyesület 100 E, Tűz­oltó SC 200 E, Kecskeméti MÁV GRAIN SE 200 E, Kecs­keméti Spartacus SK női asz­talitenisz-szakosztálya 200 E, Aranyhomok Rádió Klub 40 E, FREE LINE SE 400 E, He- tényegyházi SE 300 E, He- 'tényégyhazí Hullám Lovas Club 50 E, Városi Asztalite­nisz-szövetség 50 E, Városi Labdarúgó-szövetség 50 E, Vá­rosi Kézilabda-szövetség 50 E, Városi Kosárlabda-szövetség 50 E, Városi Röplabdaszövet­ség 50 E. A sportbizottság a város szabadidősportjának szánt 2 millió forintos összeget a kö­vetkezőképpen osztotta fel: Kecskeméti Kiskun Csúszó­korong SC 120 ezer, ÉDOSZ Kinizsi Természetbarát SE 100 E, Boróka Szabadidősport E- gyesület 200 E, Pedagógus Sportkör 80 E, Pedagógus Életerő Klub 50 E, Kecskeméti Önkormányzati Dolgozók Szabadidő Sport Clubja 50 E, Matkói Szabadidő SC 150 E, Kecskeméti Természetbarát és Turisztikai SE 100 E, Zöld Vi­torla Vízi Sport, Turisztikai és Expedíciós Egyesület 270 E, Madár utcai Játszótér Önszer­veződő Csoport 200 E, Kecs­keméti Nyugdíjas Természet- járók Baráti Köre 50 E, Napsu­gár Szabadidő SE 150 E, Kecs­keméti BMX és Skate Club 350 E, Városi Szabadidősport Szö­vetség 50 E. A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecs­kemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek 6.30-9-ig félóránként, 10-22-ig óránként. 6.25: Napi mottó. 6.45: Kalendári­um. 7.15: Bevásárlókosár (kivéve vasárnap, szombaton 6.52-kor). 7.22: Éjszaka történt. 7.40: Útjelző. 7.52: Hómérce. 8.52: Napilap. 9.10: Rizikó (kivéve vasárnap). 10.30: Kultúrkép. 18.30: Sport. 19.55: Manóka - esti mese. 02.00-5.30: Is­métlősáv. Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 6.00-10.00-ig Jó reggelt, Kecs­kemét! 6.50: Úthelyzet. 7.08: Tőzs­dehírek. 8.22: Tegnap születtek. 8.35: Tőzsdehírek. 8.55-15.55-ig óránként és 18.55-kor: Corner va­luta. 9.22: A nap eseménye. 9.52: Az orvos válaszol. 10.00-12.00: Té­ma. 10.08: Tőzsdehírek. 11.22: A nap kérdése, a nap vendége. 12.06-14.00: Szieszta. 13.05: Játék­zóna. 13.30: Árfolyam. 14.00- 18.00: Csúcsidőben. 16.30, 17.08, 18.08, 19.06: Tőzsdehírek. 16.40: Útjelző. 18.00-22.00: Karosszék­ben. Május 24., hétfő: 21.10: Nyitott vi­lág. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szia, Gabi! 25., kedd: 15.30: Ingat­lanmagazin. 17.06: Aréna Top 20. 19.22: Krétakör. 20.10: Szívdobba­nás. 21.10: Hit és élet. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Katakomba. 26., szerda: 16.15: Provipercek. 17.22: Tükröm, tükröm. 18.15: Videó- világ. 19.22: Aktuális. 20.10: Roge. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szerda éjszaka. Benne: 22.10: Ku­lissza. 27., csütörtök: 15.30: Biz­tonsági magazin. 16.15: Mezőgaz­dasági magazin. 17.22: Hátizsák. 20.10: Jazz vonal. 21.10: Rodeó. 22.00- 02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Ma-show-ma. 28., péntek: 18.15: Parlamenti tudósítás. 19.06: Tele­fonbetyár. 20.10: Rolling Rock. 22.00- 02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Best of. 29., szombat: 6.00-12.00: Lazíts velünk! 9.22: Természet- gyógyász. 10.30: Kultúrkép. 12.00- 18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 12.30: Gong Konyha. 14.10: Korzó. 16.30: Játékzóna. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Benne: 19.10: Uni­kum. 20.06: Gong Top 13. 21.10: Gong klub. 22.00-02.00: Party Zó­na. 30., vasárnap: 6.00-12.00: La­zíts velünk! 9.22: Főzzünk együtt. 12.00- 18.00: Hétvégi szieszta. Ben­ne: 16.30: Játékzóna. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Benne: 19.10: Tele­fonos kívánságműsor. 21.10: Gong klub. 22.00-02.00: Borsokk. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hirek. 21.00: Hírős hírek. Május 24., hétfő: 8.00: Klumpaké­szítés. 8.30: KUL-túra (ism.). 9.30: Hajrá az aranyért. 16.00: Kontraszt. 17.10: KUL-túra. 18.00: Action Man. 18.30: Egyszer minden elmú­lik. 19.30: Indaba. 20.00: Napjaink. 21.30: Queenie (filmsorozat). 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Napjaink (ism.). 25., kedd: 8.00: Indaba. 8.30: Napjaink (ism.). 9.30: Egyszer minden elmúlik. 16.00: Hajrá az aranyért. 16.30: Indaba (ism.). 17.00: Napjaink. 18.00: Szivárvány sztármagazin. 18.30: Memória. 19.30: TV Laci. 20.00: Sportmagazin. 21.30: Ce­leste. 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Sportmagazin (ism.). 26., szerda: 8.00: TV Laci. 8.30: Sport- magazin. 9.30: Indaba. 16.00: Ba­rátság a kórházban. 16.30: Ben- cze-show. 17.00: Kontraszt. 18.10: A magyar őstörténész. 19.30: Biz­tonsági zóna. 20.00: Lélektől léle­kig. 21.30: Lutra. 23.00: Hírős hí­rek. 23.30: Biztonsági zóna. 27, csütörtök: 8.00: Biztonsági zóna (ism.). 8.30: Lélektől lélekig (ism.). 9.30: Barátság a kórházban. 16.00: Végtelen nyár. 16.30: Biztonsági zóna. 17.00: Lélektől lélekig. 18.00: Célkeresztben: A magyar szinkron. 18.30: Ki a Joker? 19.30: TV Laci. 20.00: Fogadóóra. 21.30: Celeste. 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Fogadóóra (ism.). 23.30: Házak, otthonok (ism.). 28., péntek: 8.00: TV Laci (ism.). 8.30: Fogadóóra (ism.). 9.30: Bencze-show. 16.00: Szivárvány sztármagazin. 16.30: TV Laci (ism.). 17.00: Fogadóóra. 17.30: Házak, otthonok (ism.). 18.00: Action Man. 18.30: Betűva­dászat. 19.30: Célkeresztben. 20.00: Portré. 21.30: Derrick. 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Portré (ism.). 29., szombat: 7.00: Polgár­mester-választás. 7.30: TV Laci (ism.). 8.00: Házak, otthonok (ism.). 8.30: Celeste (ism.). 16.00: Hanyatt-homlok. 17.30: Portré. 18.30: Kontraszt. 19.40: Szivár­vány sztármagazin. 20.15: A ma­gyar őstörténész. 21.00: Derrick. 22.00: A méhész (francia film). 30., vasárnap: 7.00: Legjobb barátom a pónim. 8.30: Bolondos vakáció (magyar vígjáték). 16.00: Házak, otthonok. 16.30: Célkeresztben. 17.00: Jégcsúcsok. 18.00: Queenie. 19.00: Belső erő (amerikai film). 20.35: Szerelem nélkül (lengyel film). 22.20: Két aranyásó (német kalandfilm). Visszahívták a KISOSZ elnökét Szokatlan időpontban, az országos küldöttgyűlés előtt néhány nappal ösz- szehívták a KISOSZ Bács- Kiskun megyei küldött- gyűlését. A kezdeményező a megyei el­nökhelyettes, Vörös Tibor volt. A napirenden a múlt évi mérleg és az idei költségvetés elfoga­dása mellett a megyei elnök, Rimoczi János visszahívása is szerepelt. A gyűlésen az orszá­gos elnök, Varga János is jelen volt. Bár sok küldött nehezmé­nyezte, hogy az összehíváshoz az elnökhelyettesnek nincs jo­ga, a zártkörű küldöttgyűlés utáni sajtótájékoztatón Vörös Tibor elnökhelyettes elmondta, hogy erre az egyesület szerve­zeti és működési szabályzata le­hetőséget ad. A küldöttek több­séggel elfogadták az elnök visz- szahívását. A döntés indokait azonban az elnökhelyettes nem kívánta kommentálni. Rimoczi János, a visszahí­vott megyei elnök lapunk kér­désére elmondta, hogy to­vábbra is magát tekinti elnök­nek, hiszen csak akadályozta­tása esetén hívhatja össze az elnökhelyettes a küldöttgyű­lést. Ráadásul a tagokat is a megyei csoportokon keresztül kell tájékoztatni, ami nem tör­tént meg. A meghívót egyéb­ként csak a küldöttgyűlés u- tán, este kapta kézhez. Termé­szetesen már bírósághoz for­dult jogorvoslatért. A küldöttgyűlés előterjeszté­sében a visszahívás indokaként az szerepel, hogy Rimoczi az egyesület elnökéhez méltatlan magatartást tanúsított, és ezzel erkölcsi és anyagi kárt okozott a KISOSZ megyei szövetségének. Az érintett erre így reagált:- Ez rágalom. Öt éve vagyok elnöke a KISOSZ-nak, akkor senki sem akart az lenni, mert üres volt a szövetség kasszája, ma pedig a korszerű továbbkép­zéseink által több mint százmil­lió forint fölött gazdálkodunk. Nekem pénzkivételi jogom nin­csen, de kétségtelen, én nemrég kértem egy hivatalos pénzügyi ellenőrzést. Lehet, hogy egye­sek ezt tartják elnökhöz méltat­lan magatartásnak. Rajnai Attila Újabb orvosi rendelő épül A kecskeméti képviselő-testü­let tegnap döntött a város tulaj­donában lévő, Nyíl utca 21. szám alatti ingatlanának pá­lyázaton kívüli eladásáról a Kugler Bt. számára. A 387 négyzetméteres telket 5,8 millió forintért adják el. Az ügy tárgyalása előtt Szabó Ist­ván Imre (MDF) képviselő be­jelentette érintettségét, mivel a bt. kültagja és a szavazásban nem kívánt részt venni. A bt. orvosi rendelőt szeretne a tel­ken kialakítani. A város 1996- ban kisajátítási eljárást indított meg a Hoffmann János utca és a Nyíl utca sarkán, ahol ez a terület is van. így a tervek szerint a kilenc ingatlan he­lyén négy építési telket alakí­tanának ki. A telkek iránt töb­ben is érdeklődtek, akiket ar­ról tájékoztattak, hogy azokat a kisajátítást követően pályá­zat útján értékesítik. Dr. Váczi Tamás (MSZP) úgy vélte: a ha­tályos önkormányzati rendelet szerint is pályáztatni kell. Dr. Szabó Attila (SZÉK) pedig kér­te az ügy napirendről való le­vételét. Felhívta a figyelmet ar­ra is, hogy Szabó István Imre nem módosíthatott volna, ha érintett, hiszen ilyenkor a vitá­ban sem vehet részt. A levételt azonban nem szavazták meg, a Kugler Bt. pályázaton kívül megveheti a telket. Támogatják a felnőttképzést Gavaldi István, a kecskeméti önkormányzat oktatási bizott­ságának külső tagja korábban indítványozta, hogy készüljön felmérés Kecskemét és von­záskörzetében: van-e igény fi­atalok, valamint a felnőtt la­kosság körében a 7. és 8. osz­tály indítására a Németh Lász­ló-gimnáziumban. Az oktatási osztály tájékoztató leveleket küldött több környező telepü­lés jegyzőjének és intézmény­vezetőjének Harmincegy általános isko­la közel 30 fő igényét jelezte vissza, elsősorban Városföld, Kerekegyháza és Helvécia te­lepülésekről. Az oktatási bi­zottság ragjai elfogadták a'tá­jékoztatót. A bizottsági dön­tés értelmében így szeptem­bertől indulhat a 7-8. osztá­lyos felnőttképzés a Németh László-gimnáziumban. A vég­ső döntést a képviselő-testület hozza meg. Himnuszok - Nemzetek címmel rendezett ismeretterjesztő koncertet a TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, valamint a kecskeméti önkormányzat a Piarista Gimnázium dísztermében. Az immáron ötödik alkalommal megrendezett eseményen tíz ország himnuszát ismerhették meg az érdeklődök. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT ELBALLAGTAK - 1999 ÁFEOSZ Szakközépiskola Kecskemét 12. a. osztály Osztályfőnök: Kormos Istvánná. Baranyi Norbert, Baranyi Roland, Beraczka Viola, Bernáth Judit, Borbély Zsuzsa, Budai Endre, Burik Anita, Csömör Zoltán, Fülöp Anita, Göblyös Andrea, Gyöngyi Éva, Hajba Katalin, Hajdú Endre, Kárpáti János Gergő, Korcsog Gá­bor, Kovács Erzsébet, Ladányi György, Miklán Edit, Nagy Edina, Németh Dániel József, Országú Márta, Pap Erika, Pálinkás Katalin Réka, Pásztor Anita Irén, Schisz- ler Róbert, Szappanos Mónika, Százdi Andrea, Szűcs Katalin, Tóbei Ferenc, Tóth Gábor István, Varga Mariann, Vasas Beáta. 12. b. osztály Osztályfőnök: Tamási László. Ara­di Roland, Baksa Szilvia, Bállá Csaba, Bartucz Nikoletta, Béda Ol­ga, Bujdosó Márta, Dobák Anikó, Dorogi Anita, Eiler Zoltán, Farkas Heléna, Fehér Edina, Gál András, Gulyás Tímea, Horváth Melinda, Kertész Béla, Kiss Barbara, Kiszely Tamás, Kovács Henrietta, Kucsera Ferenc Gábor, Lévai Andrea, Mácsár Judit, Méhesi Erzsébet, Mészáros Zoltán, Mohi Bernadett, Nagy Lajos, Nagypál Annabella, Patik Csaba, Pszota Péter, Rapcsák Renáta, Rutai Gergely, Sáfár Olga, Seres János, Szabó Zsolt, Váczi Hajnalka, Zöldi Kovács Máté. 12. c. osztály Osztályfőnök: Budayné Túri And­rea. Bállá Norbert, Baranek Rita, Berta Balázs, Beszedics Szilvia, Dobossy Beatrix, Fekete István, Fülei Norbert, Gerhardt Erik, Ha­lasi Anita, Kály-Kullai Bernadett, Kocsis Magda, Kovács Anita, Ko­vács Nóra, Lucze Katalin, Magyar Noémi, Németh Viktor, Palásti Szilvia, Perneky Melinda, Piu- kovics Laura, Rajki Henriett, Suba Levente, Szabó Judit, Szabó Nel­li, Szécsi Zsolt, Tápai Krisztina, Tóth Szilvia, Ungvári Ildikó, Végh Tímea. Az V. Technika és Tudománytörténeti Verseny országos döntőjében Debre­cenben szép sikert értek el a kecskeméti Tóth László Általános Iskola diákjai, akik a X. helyezést szerezték meg. A csapat tagjai: Móczár György, Kovács Ani­ta, Fekete Hajnalka, Bekő Ádám, Tóth Attila, Fábián Nikolett. Felkészítő tanár: Hideg Mihályné.

Next

/
Thumbnails
Contents