Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-15 / 112. szám

2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 1999. MÁJUS 15., SZOMBAT A keceli képzőművészeti alkotótábor idén felvette a közelmúltban elhunyt Bozsó János festőművész nevét. Az ötödik keceli alkotótáborban ifj. Szappanos István, Seres Lajos, Mártonfi Benke Márta, Walter Gábor, Ambrus Lajos és Balogh Gyula készíti müveit. Felvételünkön Seres Lajos és Mártonfi Benke Márta fest. Az első osztályosok tankönyveiket, füzeteiket is megmutatták az óvodásoknak. A tömörkényi óvoda nagycso­portosai csütörtökön a helyi ál­talános iskolába látogattak. A jövendő kisdiákok megnézték a tantermeket, szertárakat, s egy órát töltöttek Csatlós László ta­nító első osztályosaival. Váradi Istvánná óvodavezető lapunk­nak elmondta: kezdeményezé­süknek elsősorban az a célja, hogy idejekorán megismertes­sék a nagycsoportosokkal azt a helyszínt, amely ősztől éveken át meghatározza majd életüket. A nagycsoportosok távozása idén még nem okoz létszám- csökkenést az ötvenkét fős tö­mörkényi óvodában. Egy előze­tes felmérés szerint ugyanis az iskoláskorúakkal nagyjából azo­nos számú gyerek behatására számíthatnak a jövő hónap ele­jén. A községet tehát egyelőre nem fenyegeti az elnéptelene­dés veszélye. Egyébként az óvo­dai beíratások június elsején kezdődnek Tömörkényben, és 4-éig tartanak. Reggel 8 órától délig várják az óvodáskorú gye­rekek szüleit. Szász András Felújítják a fűtésrendszert BALESETEK telezett tetteseket. A járművet az alapos gyanú szerint három dabasi polgár kötötte el, akiket őrizetbe vettek. Elsikkasztotta a Fiatot Sikkasztást írnak egy kiskunha­lasi polgár számlájára a hely­beli rendőrök. A 33 éves férfi kölcsönkapott egy Polski Fiat 126-ost, amelyet már jó ideje „elfelejtett” visszavinni gazdá­jának. A kocsi jóhiszemű tulaj­donosának kára 130 ezer forint. Kawasakit lopott a félegyházi férfi A rendőrök gyanúja szerint egy 22 esztendős fiatalember lopott el egy lezáratlan Kawasaki mo­torkerékpárt még március 9-én BŰNÜGYEK a kiskunfélegyházi Blaha tér­ről. A tolvaj este hét és nyolc óra között pattant fel a kétke­rekűre, amely körülbelül 400 ezer forintot ér. A félegyházi kapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat. / Felkapott a város Babettájára Csütörtökön délután elkötötte valaki a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Babetta se­gédmotor-kerékpárt, amely a bajai Török utcában állt. Még aznap sikerült elfogniuk a rendőröknek a 26 éves K. A.-t, aki elismerte a 30 ezer forintot érő jármű eltulajdonítását. A férfiról kiderült, hogy a szol­noki rendőrkapitányság már körözést adott ki ellene lopás . miatt, így a bajai rendőrök őrizetbe vették. Támadás baseball-ütőkkel A nyílt utcán, baseball-ütőkkel támadt rá Pilisvörösváron csü­törtökön délután három férfi egy 43 éves hölgyre és a mel­lette haladó 22 éves fiatalem­berre. Elrabolták az asszony táskáját a benne lévő 800 ezer forinttal együtt. Kerék alá került Kocsijával előzés közben kisod­ródott az úttestről és felborult Balástyánál csütörtökön reg­gel egy budapesti férfi, aki a helyszínen meghalt. Törökbá­linton csütörtökön délelőtt éle­tét vesztette az a 84 éves hölgy, aki egy teherautó első kereké­nél a járműre támaszkodott. A teherautó elindult, és a hölgy a kerekek alá került. A kerekegyházi Móra-iskola fű­tésrendszere az elmúlt évtize­dekben annyira leromlott, hogy idén már nem halogatható a há­lózat teljes javítása. Egyebek mellett az egész csőhálózatot ki kell cserélni, hogy szeptember­ben el lehessen kezdeni az új tanévet. A jelenlegi csövek szin­te naponta lyukadnak ki. A kivi­telezési költség az önkormány­zat lehetőségeihez képest igen magas, ezért pályázatot nyújtot­tak be a megyei területfejleszté­si tanácshoz. A képviselők szer­dán döntöttek arról, hogy a több mint húszmilliós beruházás ki­vitelezőjét meghívásos pályáza­ton választják ki. A határozat szerint a rekonstrukció elvég­zésére a következő cégeket ké­rik fel pályázni: a kecskeméti Termobil Kft.-t, P.-szer Kft.-t, Mégszer Kft.-t, a budapesti City Service Rt.-t, és egy később, a polgármester által kijelölt vállal­kozást. Az ajánlatokat május 31-én 15 óráig lehet benyújtani, az eredményhirdetés 17 nappal később lesz. Ezután elkezdőd­nek a munkák, augusztus 9-én pedig már át kell adni a kész be­ruházást. W. K. E. 0 JÓ NAPOT! Május 15., szombat Névnap: Zsófia A Zsófia görög eredetű név, jelentése: bölcsesség. Kö­szöntjük a névnapjukat ma ünneplő Szonja, Jolán, Já­nos nevű olvasóinkat is! Napkelte: 5 óra 08 perc Napnyugta: 20 óra 14 perc Holdkelte: 5 óra 30 perc Holdnyugta: 20 óra 06 perc Tegnap a Duna Budapest­nél 477 cm (áradj, Bajánál 605 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 737 cm (apad), Csongrádnál pedig 716 cm (apad) magas volt. Közlekedés Szélesítik az útburkolatot az 55-ös út 76-86. km-ei közt. Félpályás útlezárás lesz érvényben, a forgalmat jelzőőrök irányítják. A 44- es út 17+950-18+600. km-ei közt csomópontépítés mi­att lesz félpályás útzár, jel­zőlámpás forgalomirányí­tással. Traffipax Ma délelőtt Kecskeméten, Katonatelepen, délután La- josmizsén, Kiskőrösön, va­sárnap délelőtt Kiskőrö­sön, Solton, Dunavecsén, délután Bócsán, Soltvad- kerten számíthatnak a jár­művezetők radarellenőr­zésre. Lézeres sebességmé­rés a hétvégén Bátmonos- toron, Csátalján, Kecske­méten, Csólyospáloson, Kiskunmajsán lesz. Mi, Hol, Mikor? ■ n m, • Kerekegyházán, a. kunpusztai református templomban ad in­gyenes hangversenyt ma dél­után 5-kor az ELTE énekkara és zenekara. A koncert ingyenes. • Ma 17 órakor nyitják meg a kecskeméti, Bagoly utcai Medi- tres Egészségházban Bruncsák András festőművész-tanár és tanítványai közös kiállítását. • A kecskeméti Mártonfi Galériá­ban május 15-éig tekinthető meg az Ismeretlen Bozsó-ké- pek című kiállítás. • Ma dél­előtt 10-től 12 óráig papírjátéko­kat készíthetnek a gyerekek a kecskeméti Szórakaténusz Já­tékmúzeumban. Délután 15.30- kor kezdődik a Játékról játékra című foglalkozás. Vasárnap dél­előtt 10-től lesz kézműves-fog­lalkozás a kecskeméti Szóraka- ténuszban. • A kecskeméti pla­netáriumban ma délután négy­kor, ötkor, illetve este 21 óra 20 perckor lesz ismeretterjesztő csillagászati előadás. Az úton feküdt Nem az út- és látási viszonyok­nak megfelelően hajtott az a 18 éves, kiskunfélegyházi fiatal­ember, aki Ladájával halálra gá­zolt egy helybeli férfit csütörtö­kön hajnali fél négykor a Csá- nyi úton. A balesetben azonban az áldozat is vétkes volt. A 27 éves férfi ugyanis éppen az út­testen feküdt. A gépkocsi ke­resztülhajtott a fekvő emberen, akin már nem lehetett segíteni. Dabasi tolvajok Kecskeméten Csütörtökre virradóra elloptak egy gépkocsit Kecskeméten, a Március 15. utcáról. Az autót 700 ezer forintra taksálták. A hírős városi rendőrök azonban gyorsan eredménnyel jártak az ügyben: már is elfogták a felté­NÉZŐPONT Szász András Kétszer ad, ki gyorsan ad Egyházi ismerősöm szerint Isten rendelése, hogy az asz- szony gyermeket szül, a szél fúj, az eső, a hó esik, a fa virág­zik, lombot hajt és gyümölcsöt érlel. Arról, hogy a sorscsa­pás kinek a rendelése, nem szólt az egyházfi. Valószínűleg ez amúgy sem változtatna a pálmonostori Szöllősiék sorsán. A fiatal házaspárban még most is elevenen él annak a bor­zalmas éjszakának a rémsége, amikor a hirtelen fellobbanó lángok szinte mindenüket felemésztették: alig kifizetett há­zukat, a garázst a hatvan csirkével, a frissen vásárolt csem­péket, kagylókat és a nemrég felújított Wartburgot. Aki látott már leégett házat, üszkös romokat, az tudja, mit érezhetett a fiatal házaspár. A pálmonostoriak és a munka­társak valószínűleg láthattak már hasonlót, mert nem késle­kedtek a segítségnyújtással. Kezdetben ruhát vittek, élelmi­szert és egyebet. Csupa olyas­mit, amiről tudták, jól jön gye­reknek, felnőttnek. Az első adakozást aztán követte a többi felajánlás. És ez azóta is így van. Azt hihetnénk, a szomszédunkban dúló háború okozta viha­ros idő elterelte az emberek figyelmét a bajbajutottakról, nél­külözőkről. Hogy a létért folyó ádáz küzdelem kiölt belő­lünk mindent, ami emberi, ami lélekből jövő. Jólesik látni saját tévedésünk: nem veszett még oda minden, maradt még bennünk csipetnyi jó szándék, segítőkészség. Ahogyan Szöllősi Imrében és feleségében is remény, hogy igaz az ígért segítség. Legyen az munka, pénz vagy egyéb. És meg is érkezik. Méghozzá sürgősen. Mert akkor többet ér. A mondás szerint ugyanis kétszer ad, aki gyorsan ad. Maradt még bennünk jó szándék Cukorbeteg férfit keresnek A bajai rendőrök keresik Eibel Henrik Ferencet, aki március 22-én reggel tűpf ql szülei ha­lásztelki lakásáról. TV ,férfi állan­dó lakcíme bajai, míg ideiglene­sen Budapesten van bejelentve. Magassága 2 méter, 110 kilo­gramm testsúlyú, erős testalka­tú. Haja barna, fejtetőn enyhén kopaszodik. Szeme szürke, fo­gazata ép, fülei fejhez simulóak, bajuszt, szakállat nem visel. El­tűnésekor világosszürke far­mernadrágot, fehér pólót, ké­kesszürke, vízlepergetős anya­gú dzsekit, kék-fehér edzőcipőt vi­selt. Nyaká­ban arany­láncot hor­dott. A férfi cukorbeteg. Akik tartóz­kodási he­lyéről bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a bajai rendőrkapi­tányságon vagy a 79/321-955-ös telefonszámon. VASÁRNAP CSALÁDI BEVÁSÁRLÓNAP AÍKÍItofJ^ BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Kecskemét, Izsáki út 2. Akciós árak 1999. május 16-án: Sertéscomb 529 Ft/kg helyett 489 Ft/kg Sertéstarja 499 Ft/kg helyett 449 Ft/kg Marha szegy-oldalas 489 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Csirke far-hát 159 Ft/kg helyett 79 Ft/kg Csirkecomb 435 Ft/kg helyett 339 Ft/kg Pulykaszárny 349 Ft/kg helyett 209 Ft/kg Pulykaalsócomb (fagyasztott) 335 Ft/kg helyett 165 Ft/kg Kacsa far-hát (fagyasztott) 169 Ft/kg helyett 89 Ft/kg Lecsókolbász 335 Ft/kg helyett 229 Ft/kg Párizsi 345 Ft/kg helyett 199 Ft/kg Virsli 329 Ft/kg helyett 269 Ft/kg Finom májas (Délhús) 497 Ft/kg helyett 369 Ft/kg Tej (1 lit.), 2,8% 85 Ft/db helyett 77 Ft/db Tejföl (0,5 lit.), 20% 125 Ft/db helyett 99 Ft/db Féltartós kakaó, 1/2 lit. 59 Ft/db helyett 45 Ft/db Dobozos sajt (cikkes) 165 Ft/db helyett 125 Ft/db Medve tömlős sajt 1/10 109 Ft/db helyett 99 Ft/db Trappista sajt 799 Ft/kg helyett 739 Ft/kg Ász öblítő konc., 1 lit. 279 Ft/db helyett 229 Ft/db Ász mosópor, 450 g 125 Ft/db helyett 109 Ft/db Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 1999. május 1-jétől a CSEMEGE JULIUS MEINL étkezési utalványokat minden üzletünkben elfogadjuk. Tömörkényi iskolalátogatók

Next

/
Thumbnails
Contents