Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-13 / 110. szám

10. oldal Gazdasági Tükör 1999. május 13., csütörtök Növekvő Import. Az idei első negyedévben az előze­tes külkereskedelmi adatok szerint a kivitel 5,714 milli­árd dollár volt, míg a beho­zatal 6,348 milliárd dollárt tett ki, s így az export 8,4 százalékkal, az import 9,4 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Gazdasági Minisztérium. Energetikai fórum. A kormány szándéka szerint a Magyar Villamos Művek Rt. nemzeti jellegét a jövő­ben is meg kell őrizni, ezért a társaságot egy holdingba tömörítenék, amelyben már nem lenne benne a teherel­osztó - mondta Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára egy szerdai fórumon. ötforintos ajánlat. A magyar állam öt forintot kí­nál fel a részvényeseknek az öt forint névértékű posta­banki törzsrészvényekért, il­letve elsőbbségi részvénye­kért - közölte szerdán a Pénzügyminisztérium. A kisrészvényesek, akik a visszavásárlást kérték, má­jus 19-éig kapják meg a vé­teli ajánlatot tartalmazó válaszlevelet. Fogyasztói árak. Április­ban 1,2 százalékkal emel­kedtek a fogyasztói árak, ami megegyezik a márciusi értékkel - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatója. Az egy évvel korábbi szinthez viszo­nyítva áprilisban 9,4 száza­lékos volt a fogyasztói ár­színvonal emelkedése, szemben a márciusi 9,3, a februári 9,4, illetve a január 9,8 százalékkal. Az OTSZ egyre nagyobb szerepet vállal a hazai agrárfinanszírozásban Hitel a kistermelőknek A takarékszövetkezetek tavaly 18,5 milliárd forint hitelt nyúj­tottak az agrárgazdaságnak. Középtávon 20-25 milliárdra szeretnék növelni az agrárhitelek összegét. Ügyfeleik főként mezőgazdasági kistermelők és családi vállalkozások, és ezen a jövőben sem kívánnak változtatni. Szőke András, az Országos Ta­karékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnök-ügyvezetője la­punknak elmondta: az elmúlt évben tovább nőtt a takarék- szövetkezetek részvétele az ag- rárium finanszírozásában: 11 milliárd forintnyi, 1997-hez képest 33 százalékkal több hi­telt folyósítottak az ágazatnak. Az igazgató elégedett a taka­rékszövetkezetek 1999 első ne­gyedévének mérlegével, jólle­het a tavalyi év hasonló idősza­kához képest 30 százalékkal csökkent az agrárhitel-kérel­mek száma. Az első negyedév­ben jelentkező közel egymilli- árd forintos visszaesést a többi között a késve megjelent agrár- támogatási rendelet, az export­csökkenés és a szövetkezetek körül kialakult bizonytalanság számlájára írják a pénzügyi szakemberek. De e kedvezőtlen jelenségek ellenére is mintegy fél százalékkal emelkedett az OTSZ részaránya az országos agrárfinanszírozáson belül. Az első három hónapban 110 takarékszövetkezetnél közel 2 milliárd forint összegben kötöt­tek szerződést a gazdálkodók kamattámogatásos agrárhitelre. A Takarékbanknál további 258 millió forintra nyújtottak be ké­relmet. Márciusban jelentősen növekedett ez a forgalomra ta­karékszövetkezetek ebben a hónapban 1254 millió, a Taka­rékbank pedig 184 millió forint összegű kölcsönt nyújtott. Az Országos Takarékszövet­kezeti Szövetség az agrárága­zatnak nyújtott hitelek arányát középtávon 18 és fél százalék­ról 20-25 százalékra szeretné növelni. Szőke András szerint ennek egyik feltétele, hogy a családi gazdaságok számára nyújtható kölcsönök összege a korábbihoz képest jelentősen növekedjen. A jövőben részt kívánnak venni az agrárgazdaságban meglévő minden államilag tá­mogatott , hitelkonstrukcióban, az FVM által kezdeményezett intervenciós felvásárlások fi­nanszírozásában is. Hosszabb távon egyre nagyobb mérték­ben szeretnének bekapcsolódni a vidékfejlesztésbe, illetve a vállalkozásokat élénkítő, a munkahelyek megőrzését és bővítését elősegítő beruházá­sokba is - hangoztatta az OTSZ elnök-ügyvezetője. U. G. Emelni kellene a minimálbért Az MSZOSZ szükségesnek tartja, hogy július 1-jétől 25 500 fo­rintra emeljék a jelenlegi 22 500 forintos minimálbért, és en­nek vitája mielőbb megkezdődjön az Országos Munkaügyi Tanácsban - ismertette a szakszervezeti szövetség véleményét Wittich Tamás aielnök szerdán, Budapesten. Az MSZOSZ elnöksége szerint az általuk szorgalmazott mini­málbér-emelés révén érhető csak el, hogy 9 százalékos inf­lációval kalkulálva 1,5-2 száza­lékkal javuljon a legkisebb ke­resetűek vásárlóereje. E nélkül a minimálbérek reálértéke még 9 százalékos infláció mellett is 5 százalékkal csökkenne az idén, amit a szakszervezet elfo­gadhatatlannak tart. Az aielnök rámutatott: 2002- ig, illetőleg az Európai Uniós csatlakozásig a magyar átlagke­resetnek el kellene érnie a kö­zösségi szint 50 százalékát, de ennek teljesítéséhez 2002-ig évente 15-17 százalékkal kel­lene javítani a hazai keresetek reálértékét, ez pedig teljesen ir­reális. Amennyiben évente 9 száza­lék Jenne a. Jayülás,. J&k^r a csatlakozásig a közösségi át­lagbérek egyharmadát érhetné el Magyarország, 5 százalékos reálbérpozíció-javulással pedig annak 20 százalékát. Mindezt figyelembe véve az elnökség reálisabbnak tartja azt a célkitűzést, hogy a reálkerese­tek éves javulási üteme köze­lítse meg az uniós átlagot meg­haladó gazdasági növekedés mértékét. A többi öt szakszervezeti konföderáció után az MSZOSZ is elfogadta az Országos Mun­kaügyi Tanács előzetes alap­szabályát, vagyis részt kíván venni a testület munkájában. A piac fellendülését remélik a szervezők Új fórum: Ingatlanexpo A hazai ingatlanpiac fellen­dülését is várják az I. Ingat­lanexpo ’99 Nemzetközi In­gatlanforgalmazási, Befek­tetési és Építészeti Kiállítás­tól a rendezők - jelentette be Cserkúti György, a rendez­vényt szervező vállalkozás ügyvezető igazgatója. A fórumra, amelyet Budapes­ten, a SOTE elméleti tömbjé­ben rendeznek meg május 14- től 16-ig, több mint hatvan befektető, beruházó és ingat­lanforgalmazó cég, valamint pénzintézet jelezte előre rész­vételi szándékát. A kiállítást számos előadás és konferencia kíséri, ame­lyen az ingatlanpiac hazai, kormányzati elképzeléseiről tart előadást Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkára. Az önkormányzatok vagyon­gazdálkodásáról dr. Szegvári Péter, a hivatal államtitkár­helyettese számol be. Áz érdeklődők szombaton, illetve vasárnap igénybe ve­hetik a 110 ingatlanforgal­mazó vállalat kínálatát tar­talmazó Ingatlanbörze számí­tógépes adatbázisát is. (s) Szentpétery-díj* Az idén kilencedik alkalommal ren­dezték meg az ötvöstanulók számára a Szentpétery-díj el­nyeréséért folyó szakmai versenyt. Képünkön az egyik díja­zott, Boldizsár Orsolya. fotó: feb/körmendi imre Teljes körű szolgáltatás az automatizálás terén A kecskeméti Galatea Plus Kft. is részt vesz az Industria '99 szakkiállításon és vásáron A GALATEA PLUS Kft. 1989-ben alakult meg Kecskeméten. A görög istennő, Galatea oltal­ma alatt útnak induló vállalko­zás az elsők között ismerte fel, milyen piaci igényeket kell az iparban kielégíteni. Akkor a társaság fő profilja korszerű ipari berendezések importja volt. Tíz évvel később, tehát napjainkban a dinamikusan fejlődő cég tevékenysége fel­öleli az olaj-, gáz-, víz-, villamos- és energiaipari berendezések, irányítástechnikai és automati­zálási rendszerek tervezését, kereskedelmét, telepítését, beüzemelését és karbantartá­sát. Teljes körű, komplex szol­gáltatást nyújtanak tehát, a- mely az ipar területén egyedül­álló Magyarországon. A cég által forgalmazott ter­mékek köre is jelentős: elekt­romos és pneumatikus hajtó­művek, áttételművek, fokozó­művek, elzáró- és szabályozó szerelvények, gázturbinás rendszerek, automatizálási és telemechanikai rendszerek, vezérlő szoftverek, kommuni­kációs szoftverek és hardve­rek, mérő rendszerek, szivaty- tyúk, vízipari berendezések, A GALATEA PLUS Kft. székhelye Kecskeméten, a Szent István körút 24. szám alatt található. valamint acélcsövek alkotják a kínálatot. A felhasználási terü­let is széles: olaj- és gázve­zetéki rendszerekben, fino­mítókban, szivattyú- és komp­resszorállomásokon, erőmű­vekben, hőközpontokban, ve­gyiművekben és szennyvízte­lepeken kerülnek a Galatea Plus Kft. által forgalmazott ter­mékek felhasználásra. A cég olyan gyártóművek képviseletét látja el, mint a ROTORK Controls, a SYSCO ANALYTICS, a ROTORK INSTRUMENTS, az ORBIT Valves (Anglia), a MOKVELD Válves (Hollandia), a SOMAS (Svédország), a SEVME, MCC (Franciaország). Idén kötöttek szerződést a hollan­dja Cooper Energy Services, a francia TURBO MECA és a holland MITSUBISHI világcé­gekkel. A kecskeméti székhelyű Galatea Plus Kft. az utóbbi évek átgondolt és jövőbelátó döntéseinek köszönhetően fo­lyamatosan fejlődik. A társa­ság bevételeit minden évben megkétszerezte, tavaly pedig a forgalom átlépte a bűvös 1 mil­liárd forintos határt. A siker záloga a menedzs­ment és a magasan képzett szakembergárda. A Galatea munkatársainak 75 százaléka felsőfokú végzettséggel ren­delkezik, alapvetően a műsza­ki, kereskedelmi és pénzügyi végzettség jellemző. A nyelvtu­dás éppen olyan elengedhe­tetlenül fontos, mint a folyama­tos továbbképzés. Az egyes képviselt cégek biztosítják a termékeikhez kapcsolódó spe­ciális ismeretek elsajátításá­nak lehetőségét, így a Galatea szakemberei rendszeresen részt vesznek külföldi tanul­mányutakon. A Galatea Plus Kft. a TÜV Management Service által ta­núsított ISO 9001-es minő­ségbiztosítási rendszerrel ren­delkezik. A minőségbiztosítás műszaki és szervezési értel­mében való alkalmazását a tel­jes körű ügyviteli rendszer al­kalmazása teszi lehetővé. A minőségbiztosítási rendszer átfogja a társaság egészét. A cég vevőkörébe a hazai felhasználók mellett - MÓL Rt. magyarországi telephelyei, ve­gyi művek, TVK, vízművek, FCSM stb -, elsősorban ukrán, orosz és román cégek tartoz­nak. E vevőkör bővítésére nyí­lik lehetőség ebben az eszten­dőben azzal, hogy a Galatea Plus Kft. megkezdi Magyaror­szágon az elsők között az úgy­nevezett koogenerációs rend­szerek forgalmazását. A Nyu- gat-Európában és az USA-ban már elterjedt koogenerációs rendszerek önálló áram- és hő­szolgáltatást biztosító rend­szerek. A kereskedelem mel­lett e rendszerek tervezését, fejlesztését és karbantartását vállalja a Galatea Plus Kft. itthon és Kelet-Európa orszá­gaiban. A társaság másik új ex­porttevékenysége azoknak az irányítástechnikai rendszerek­nek a kiépítése, melyekkel az olajtartályok automatizálhatók. Az első ilyen rendszer telepíté­se ezekben a hetekben indul Ukrajnában. A budapesti Vásárváros­ban megrendezésre kerülő Industria ’99 szakkiállításon és vásáron ez évben is kiállít a kecskeméti Galatea Plus Kft. A már említett és Magyaror­szágon újdonságnak számító koogenerációs rendszerek mellett az úgynevezett SCADA (vezérlő-és adatgyűjtő) rend­szereket is bemutatja a társa­ság. A kecskeméti Galatea Plus Kft. telefonszáma: 76-495-932. Fax: 76-495- 936. A demonstrációs berendezéseken mutatják be a Galatea Plus Kft. által for­galmazott termékek működését.

Next

/
Thumbnails
Contents