Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-13 / 110. szám
4. oldal Világtükör 1999. május 13., csütörtök Bombázás a magyar határ közelében A NATO változatlanul ragaszkodik ötpontos követeléséhez Kedd éjjel 22 óra 50 perckor a magyar határtól 3 kilométerre délre a NATO harci gépei csapást mértek a Szabadka-Hor- gos-Szeged nemzetközi vasútvonal felett átívelő közúti felüljáróra. Az észak-vajdasági Magyarkanizsa körzetében a NATO először hajtott végre légitámadást. A szövetség gépei este fél 11-kor Zomborban ismét lőtték a Naftagas üzemanyagraktárát, amelyet előző este is támadtak. Jugoszlávia-szerte egyre nő a polgári áldozatok száma. Gerhard Schröder német kancellár szerdán, Kínába érkezésekor úgy nyilatkozott, hogy feltétel nélkül kér bocsánatot a belgrádi kínai nagykövetség elleni NATO-támadás miatt. Schröder hozzátette azt is, hogy elégedetlen Javier Solana NATO-főtitkárnak a támadásra adott magyarázatával, és megismételte, hogy alapos vizsgálatot kell folytatni az ügyben. Szerdán ugyancsak Pekingbe érkezett az a különrepülőgép, amely a belgrádi támadásnak áldozatul esett három személy hamvait és a sebesülteket szállította haza. A gyász jeléül Kínában a zászlókat - a nagykövetségek épületein, köztük az amerikain is - félárbocra eresztették. Kína egyébként kedden újabb sikertelen kísérletet tett arra, hogy rávegye az ENSZ Biztonsági Tanácsát a NATO valamilyen formában történő elmarasztalására. „Oroszország kilép a balkáni válság rendezéséről folytatott tárgyalások folyamatából, ha nem veszik figyelembe Moszkva közvetítési erőfeszítéseit, illetve kezdeményezéseit” - figyelmeztetett szerdán Borisz. Jelcin orosz államfő. Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes szerdán Moszkvában Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel tárgyalt, majd ezt követően ismét megerősítette, hogy a NATO nem szándékozik mérsékelni légicsapásait. Az orosz kormányfő személyének cseréje nyomán a NATO-ban nem várnak változást a koszovói rendezéssel kapcsolatos diplomáciai erőfeszítésekben - derült ki Jamie Shea szóvivő szerdai nyilatkozataiból. A szóvivő nem kívánta kommentálni Jevgenyij Primakov miniszterelnök menesztését, amelyet orosz belügynek minősített. Rámutatott azonban, hogy Moszkvában a héten élénk diplomáciai tevékenység folyik Koszovó ügyében: Shea ezúttal a magas rangú amerikai és a francia államférfiak látogatásait emelte ki. Javier Solana, a NATO főtitkára szerdán délelőtt Tiranába érkezett, hogy tárgyaljon Rexhep Meidani albán elnökkel, valamint Pandeli Majko kormányfővel. A megbeszélések után a főtitkár Macedóniába is ellátogat. ,,A magyar diplomácia fő törekvése az, hogy Félárbocon a lobogók. fotó: feb/reuters a koszovói válság politikai megoldásával kapcsolatos megállapodást minden lehetséges eszközzel elősegítse” - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a hat parlamenti párt képviselőivel folytatott konzultációja után. „Ha Magyarországot felkérnék, hogy vegyen részt a koszovói háborút követő békefenntartó akcióban, és az Országgyűlés erre igent mondana, akkor minden bizonnyal a szentesi alakulat katonái adnák egy műszaki kontingens többségét” - közölte Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Új szakasz a csatlakozási folyamatban Tíz évig tilos lenne a külföldiek termőföldvásárlása Hazánk az év végéig átadja a tárgyalási pozícióit tartalmazó dokumentumokat az Európai Unió központjának, és reményei szerint 2000 végéig lezárulhatnak a csatlakozási megbeszélések - hangsúlyozta újságírók előtt Martonyi János. A külügyminiszter törekvéseink szempontjából pozitívnak nevezte, hogy az Európai Unió rendezte belső vitáit, elfogadta a 2006-ig terjedő időszak költségvetését. Biztatónak tartja, hogy - bár az összegek nagysága vitatható - a kibővítés költségeit elkülönítetten kezelik, s ezek csupán a bebocsátásra váró országok felzárkóztatására fordíthatók. Tudósítónk kérdésére válaszolva a magyar diplomácia vezetője kifejtette: minthogy a tagállamok berlini csúcsértekezletén a mezőgazdasági felvásárlási árakat nem szállították le a tervezett mértékben, a kérdéskörre valószínűleg néhány éven belül vissza kell térni. Hazánk szempontjából az igazi probléma az lesz, hogy taggá válva 2002-2003 után megkapjuk-e Brüsszeltől a kívánt agrártámogatást. A csatlakozási folyamat új szakaszba lép azáltal, hogy Budapest az uniónak a napokban újabb négy tárgyalási álláspontot terjeszt elő olyan fontos témakörökben, mint a szociális politika és a foglalkoztatás, az energia, a gazdasági és a monetáris unió, valamint a tőke szabad áramlása. A négy fejezet közül hazánk kettőben kér türelmi időt. A csatlakozás időpontjától számított tíz éven belül külföldi nem szerezhetne termőföldtulajdont. Ingatlan szerzésére, a tőke kivitelére, valamint a cigaretta kátránytartalmára vonatkozóan öt-öt év halasztási igényt terjesztünk elő Brüsszelben. T. A. Hazai egyeztetés a válságról A magyar diplomácia fő törekvése az, hogy a koszovói válsággal kapcsolatos politikai megállapodás megszületését minden lehetséges eszközzel elősegítse - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter újságírók előtt azt követően, hogy tegnap a Külügyminisztérium épületében konzultált a hat parlamenti frakció képviselőivel. Martonyi tájékoztatott arról is, hogy rövidesen elkészül a vajdasági magyarság politikai szervezeteinek „koherens, reális és mérsékelt” autonómiakoncepciója.- Úgy látjuk, hogy a kidolgozás alatt álló koncepció alkalmas lesz arra, hogy a magyar kormány támogassa - fogalmazott. A külügyminiszter megerősítette: a vajdasági autonómiakoncepciót, ezen belül a magyar autonómia kérdését, nem szabad összekapcsolni a koszovói válság kérdésével, hanem csak Jugoszlávia demokratizálási folyamatában kell felvetni. Magyarország az új helyzetben is bízik a kétoldalú kapcsolatok fejlődésében Jelcin menesztette Primakovot Borisz Jelcin orosz elnök szerdán menesztette Jevgenyij Primakovot, és Szergej Sztyepasin első miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert bízta meg az ügyvezető kormányfő teendőinek ellátásával. Emellett máris Sztyepasint jelölte miniszterelnöknek, s ezt a javaslatát be is nyújtotta az Állami Dumának, amely felháborodásában lemondásra szólította fel az államfőt. Borisz Jelcin és Jevgenyij Primakov szerdán délelőtt 20 perces megbeszélést folytatott a Kremlben, ezután jelentették be az elnöki döntéseket. Az orosz államfő a tavaly szeptember 11. óta hivatalban lévő Primakov- kormány leváltását azzal indokolta, hogy „a kabinet teljesítette a számára megszabott taktikai feladatokat, ugyanakkor viszont az ország gazdasági helyzete nem javul”. „Magyarország reméli, hogy az orosz kormány élén bekövetkezett változás nem lesz hatással arra a szerepvállalásra, amely Oroszország részéről az elmúlt időszakban a koszovói válság rendezése érdekében tapasztalható volt” - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő, hozzáfűzve: bízik abban, hogy a változás nem befolyásolja majd a magyar-orosz kapcsolatok fejlődésének lehetőségét. „Egyértelmű érdekünk, hogy sor kerüljön Martonyi János moszkvai látogatására” - szögezte le a szóvivő. Az Európai Unió végrehajtó testületé szerdán reményét fejezte ki, hogy az orosz kormányfő leváltása ellenére megmarad Moszkva konstruktív szerepe a koszovói válság rendezésére tett erőfeszítésekben. Az Európai Bizottság köszönetét fejezte ki Jevgenyij Prima- kovnak és kormányának azért a hozzájárulásért, amelyet az unió és Oroszország közötti pozitív kapcsolathoz tettek. Az euró az európai pénzpiacokon, Aki ment... és a tőzsdék forgalmára kihatott az orosz helyzet. Oroszországnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodása több pontját újra kell tárgyalnia Primakov menesztése miatt - közölte Jurij Maszljukov, az orosz tárgyalóküldöttség vezetője. * Az ügyvezető kormányfőnek kinevezett Sztyepasin minden jel szerint egy ideig megőrzi új rangja mellett az „ügyvezető” jelzőt, így megmarad „tűzoltónak”■ Ezt a minősítést Vlagyimir Zsirinovszkij, a Liberális Demokrata Párt vezetője ragasztotta az orosz rendőr altábor- nagyra, a jogtudományok doktorára, a történelemtudományok kandidátusára, mégpedig azért, mert egyik tudományos értekezését - még 1986-ban, vagyis a szovjet korszakban - a tűzoltóság pártirányításáról írta a leningrádi világháborús ...és aki jött. FOTÓ: FEB/REUTEE blokád éveinek eseményeit elemezve. Az idén márciusban töltötte be 47. életévét. Tengerésztiszti családból származik, 1973-ban elvégezte a szovjet belügyminisztérium politikai főiskoláját, 1981-ben a Lenin Katonai Akadémiát. A belügyminisztérium kötelékében szolgált 1990-ig, dolgozott a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál, az állambiztonsági minisztériumban, a kémelhárításnál. Volt igazságügy-miniszter, legutóbb pedig belügyminiszter. Két hete első miniszterelnök-helyettes is. Nős, egy fia van. HIrek röviden A kárpátaljai magyarok sorsáról A kárpátaljai magyarság helyzetéről is tájékozódott Kijevben az Európa Tanács jelentéstevőinek küldöttsége, amely azt vizsgálja, miként teljesíti Ukrajna a szervezet tagságának feltételeit. Az Európa Tanács szakértőinek az ukrán fővárosban Kovács Miklós, a kárpátaljai magyarok egyetlen parlamenti képviselője az ukrajnai magyarság helyzetét vázoló dokumentumcsomagot adott át. Növekedtek Schuster esélyei A Magyar Koalíció Pártja üdvözli, hogy a volt államfő, Michal Kovác a szombati elnökválasztások küszöbén visszalépett a koalíció közös jelöltje, Rudolf Schuster javára. Ezzel ugyanis nőtt a valószínűsége annak, hogy Schuster az első fordulóban egyszerű többséget szerez, így nem lenne szükség második fordulóra, ahol Schuster- nek bizonnyal Meciarral kellene megküzdenie. Kolcsár József fellebbez Kolcsár József, a januárban Ausztriában 18 ember halálát okozó buszvezető fellebbez a grazi bíróság ítélete ellen. Kolcsárt hétfőn három évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság azzal a váddal, hogy rosszul választotta meg a busz sebességfokozatát, és tudott a fékrendszer rossz állapotáról. Moszkva nem küldönc A balkáni válságban Oroszország nem elégedhet meg a hivatalsegéd küldönc feladatkörével, szerepe nem korlátozódhat arra, hogy egyik országból a másikba továbbítsa az üzeneteket - jelentette ki Vlagyimir Putyin, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára a testület tegnapi ülését követően. Putyin - aki egyben a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője is - jelezte, hogy a jugoszláviai helyzet alakulása, a második világháborút követően kialakult világrend megbontása Moszkvától megfelelő válaszlépéseket követel meg, amelyek „a nemzetbiztonsági koncepció megváltoztatásában jelennek majd meg”. A vajdasági magyarok többsége csak tartalékos? A Vajdaságban mozgósítottak 70 százaléka a kisebbségekhez tartozik - írta tegnap a La Libre Belgique című belga napilap Magyarországra menekülteket idézve. Ezeknek azonban - olvasható a cikkben - csupán kicsiny százalékát küldték Koszovóba, ami tápot adott annak a szóbeszédnek, hogy a magyar kormány titkos alkut kötött a jugoszláv rezsimmel e kérdésről - a cserealap a szárazföldi beavatkozás Magyarország felőli elutasítása lenne. A magyarok egyelőre többnyire tartalékosként szolgálnak - írta a belga lap. Egy menekültet idézve a cikk azt emelte ki, a vajdasági magyar sajtó cenzúra és rendőri megfélemlítés alatt áll. „Az emberek, beleértve a szerbeket is, kevésbé félnek a bombázásoktól, mint Seselj félkatonai egységeitől” - áll a cikkben. Ugyanez a vajdasági menekült mondta azt is, hogy „ha Slobodan Milosevic be tudja végezni művét az albánokkal, mi vagyunk a következők a listán”. Petőfi Népe Dávid Kornél Bugacon! Uram, meg akarja venni a saját kocsiját? Gergényi tábornok az ttgetőn Valóra váltjuk álmait!