Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-11 / 108. szám
1999. MÁJUS 11., KEDD MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Másfél milliárdba kerülne a bajai műtőrekonstrukció Ötvenmillió forintos saját forrást biztosítana a város a bajai kórház műtőrekonstrukciójához, amely közel 1,5 milliárd forintba kerül. Ehhez címzett állami támogatásra nyújtanak be pályázatot. A volt ideg-elme osztály épületében hét műtő épülhetne meg, továbbá 6 intenzív ágyat helyeznének el, itt működhetne a központi sterilizáló. Fedett folyosó épülne a Dávodi palotás Néhány napja rendezték meg Hercegszántón a Dózsa Utcai Általános Iskola iskola napi ünnepségét. A program első részében a művelődési ház előterében nyílt kiállítás a dávodi, a nagybaracskai és a két helyi iskola tanulóinak rajz- és technikaórán készült alkotásaiból. A majd 600 al-ko- tás között sok ötletes munkát láthattak az érdeklődők. Ezt követően a színházteremben kulturális bemutató volt. A központi műtő és a sebészeti, diagnosztikai épületek között. Mindezek egyéb változásokat is magukkal hoznának, melyek szükségesek az ÁNTSZ által előírt minimumfeltételekhez. Baján úgy tervezik, sikeres pályázat esetén 2002-ig az új beruházással és az átszervezésekkel javulhatna az intézmény ellátási színvonala. Kubatovics Tamás Szántón dávodiak palotás táncot mutattak be. A harmadikosok az Ezüsthegedű című mesejelenettel kedveskedtek. Befejezésként a negyedik osztályosok dél-amerikai hangulatot varázsoltak a színpadra csa- csacsa táncukkal. A nagybaracskaiak énekkara népdalokat adott elő, majd a Három pillangó című jelenetet játszották el. Utóbbit egy német nyelvű összeállítás, a Frühlingen követte. A kecskeméti Széchenyiváros tömbházainak tetejére ráfér a foltozgatás, hogy be ne ázzanak. A Lánchíd utcában is szükség van a felújítási munkákra. A repedések elfedéséhez használt nehézlemezt felmelegítik, majd az így megolvasztott ragasztóval rögzítik a betonhoz. FOTÓ: KOVÁCS JUDIT GAZDASAROK A kecsketartás ábécéje II. A kecske meglehetősen válogatós jószág, ami jó abból a szempontból, hogy ha módja van rá, akkor összeválogatja mindazokat a takarmányokat, amelyekre szüksége van. Ezért érdemes ezt a lehetőséget megadni neki vagy legeltetéssel, vagy igen változatos takarmányok nyújtásával. A legelő a legjobb megoldás, viszont vagy bekerített legelőt vagy felügyeletet igényel. Sohase pányvázzuk ki felügyelet nélkül az állatot, mert ki van téve annak, hogy feltekeri a zsineget, és végül felakasztja magát, vagy kutyák támadják meg a menekülésre képtelen állatot. A szabadon engedett, de felügyelet nélkül hagyott állat elbóklászik, tilosba megy, kárt okozhat. Legeltetéskor legyünk figyelemmel arra is, hogy vannak növények, amelyek elfogyasztásakor a tej íze megváltozik, ilyen például a hagymafélék, juhsóska, kányazsombor, mezei katánk, pásztortáska, savanyúfüvek, kamilla. Sőt, mérgező növények is vannak a legelőn, amelyeket feltétlenül kerülni kell, mert betegséget okoz, ilyen az aranyvessző, csikó- fark, tiszafa, kutyatej, hunyor, ricinus, szarkaláb, f zászpa, sisakvirág, vérehulló | fecskefű, boróka. A kecske | szívesebben legel a bokrokról, cserjékről lombot, mint | sík terepen füvet, ezért az ilyen jellegű legelőket is jól hasznosítja. A legelőhöz fokozatosan szoktassuk hozzá az állatot. Első alkalommal csak rövid időre, és ne éhesen vigyük legelni. Az átmenet nélkül hirtelen felvett nagy mennyiségű friss zöld betegséget okoz. Soha ne hagyjuk az állatot hosszabb § ideig nyári tűző napon ár- ; nyékmentes helyen és víz 1 nélkül. Legelő nélkül is etet hetjük zöldtakarmánnyal a § kecskét. Itt is arra kell törekedni, hogy minél változatosabb összetételű legyen, és ehhez is fokozatos átmenettel kell hozzászoktatni az állatokat. Ezek a zöldfélék lehetnek pillangósok, rétifű, lomb, kerti növények, hűl lőtt, de egészséges, nem per- I metezett gyümölcs. Répaféléket gyalulva, abrakkal keverve célszerű etetni. Szénát mindig etessünk, függetlenül attól, hogy kap-e zöldet az állat, vagy sem. Ne feledjük a nyalósót, amely éppen úgy álljon mindig az állatok előtt, mint a tiszta ivóvíz. A kétkerekes turizmusért A Henry Ford Európai Természeti és Kulturális Örökség kü- löndíjával tüntették ki a kiskunfélegyházi Kelemen Józsefet, a Hungarosprint Kht. ügyvezetőjét, az Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány alapítóját. A rangos nemzetközi elismerést Kerékpáros központok és regionális kerékpárforgalmi hálózatok létesítése címmel beadott pályamunkájáért kapta a környezetvédő. Kelemen József elmondta, a komplex program elsősorban az egészségmegőrzést és a környezetvédelmet, a lakosság egészségi állapotának és életminőségének javulását szolgálja. Ugyanakkor a kerékpáros turizmus fellendülését tűzte ki célul. Mivel a program megvalósítása csak a vasúti és a vízi közlekedés együttes fejlesztésével lehet eredményes, szakmai együttműködési megállaKelemen József podást kötöttek a MÁV és a MAHART szakembereivel. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium és az Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány közreműködésével és támogatásával kidolgozták Magyarország három földrajzilag (domborzatilag) legjellemzőbb: alföldi, hegyvidéki és dombvidéki területére a részletes programot. Elkészültek Csongrád, Szé- csény, Zalalövő kerékpáros központok és regionális kerékpárforgalmi hálózatok tanulmánytervei, valamint a kerékpáros központok építési engedélyezési és kiviteli tervei. Az elképzelések szerint az első ütemben (1999-2000) megépül a három kerékpáros központ, Csongrád, Szécsény és Zalalövő, továbbá a Kiste- lek-Ópusztaszer-Tisza-part, Szécsény-Ipolytarnóc és Szé- csény-Hollókő Zalalövő- Csö- de-Csesztreg és a Zalalö- vő-Bajánsenye közötti kerékpárút. Gulyás Sándor Kunbaracs pályázatokra épít Az önkormányzati intézményekbe való gázbevezetés és útépítés támogatására nyújtott be pályázatot a megyei terület- fejlesztési tanácshoz Kunbaracs önkormányzata. Tóth Ferenc polgármester szerint tarthatatlan állapot, hogy az orvosi rendelőben szenes kályhával fűtsenek. Kedvező elbírálás esetén út- és járdaépítésre 19 millió, míg gázbevezetésre 3,8 millió forintot tervez költeni a község. A falugondnoki munka javítása érdekében új autó vásárlásához szeretnének - ugyancsak pályázat útján - pénzt nyerni a Szociális és Családvédelmi Minisztériumtól. A Kulturális Minisztériumhoz a művelődési ház elavult elektromos, híradástechnikai berendezéseinek cseréjére, a hangosítás javításához pályázA bácskai és a kalocsa-sárközi települések számíthatnak a környezetvédelmi minisztérium anyagi támogatására égető gondjaik megoldásában - közölte Pepó Pál miniszter néhány nappal ezelőtt Baján.- Szükségesnek tartjuk a környezetterhelési díj bevezetését. EU-konform megoldás, mely nélkül társulásunk megkérdőjeleződhet. A díj nem függ össze az adórendszer változtatásával, a környezet- szennyezés árával nem terhelhetők a polgárok - hangsúlyozta a miniszter. Pepó Pál elnak támogatásért. Az erről szóló hivatalos papír ugyan még nem érkezett meg a polgár- mesterhez, ám telefonon már közölték, hogy a község 1,2 millió forintot nyert a Soros Alapítványtól egészségmegőrző programra. Tóth Ferenc szerint ezzel a pénzzel, valamint az önkormányzat és a civil szervezetek összefogásával lehetőség lesz a gyerekek számára sportpálya kialakítására, az úszásoktatás finanszírozására, a focipálya rendbetételére, egészséges é- letmódról szóló tanfolyamok szervezésére. A baracsi önkormányzat egy községi szabadidőközpont kialakítását is tervezi. A központhoz közeli úgynevezett jóléti erdőrészben erdei sportpályát, sütőhelyeket és a szabadidő színvonalas elmondta még, hogy az eltelt 10 hónapban a kormányzat régiópolitikájának alapjait igyekeztek körvonalazni, a vidékfejlesztési stratégiával összhangban. Az EU-követelményeknek megfelelően elsősorban a természet- és környezetvédelemmel foglalkoztak. Az előző kormány kerettörvényeit alapul véve jelentős továbblépés történt, környezeti stratégia készült 2002-ig. A környezet- védelmi alap 3-4 milliárdos hiányt „örökölt”, amit mára 1,7 milliárdra sikerült lefaragni - mondta Pepó Pál. töltéséhez szükséges ligetet alakítanának ki. A költségek finanszírozására az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz nyújtottak be pályázatot. Május második felében megkezdik a település rendkívül rossz külterületi útjainak egyengetését. Baracsi hír az is, hogy a víztorony melletti területen piacot létesítettek. Ez régi igénye a kunbaracsiaknak. Szintén régi igény teljesült, amikor a közelmúltban rendőr költözött a faluba. A rendőr a jól működő helyi polgárőrséggel együtt vigyáz a rendre. A polgármester elmondta azt is, hogy az önkormányzat tervezi az óvoda, iskola és a művelődési ház egy intézménybe, egy általános művelődési központba való integrálását. W. Király Ernő Póznadombi majális A csúffá tett Póznadomb mellett még megmaradt erdőben, a Vadkerti Lovas Egyesület rendezte majálison idén is több ezren vettek részt. A városon zeneszóra átvonuló fogatok és lovasok indították el a Nagy Péter elnök és segítői által megvalósított programsorozatot. Volt lófarokkötő verseny, vadászhajtás, akadályugrás és különböző lovasbemutatók. Fellépett a híres vadkerti citerazenekar is, és sikere volt a kiskőrösi versenyzők kutyabemutatójának is. Az estig tartó mulatságon Szentgyörgyi Imre zenekara húzta a talpalávalót. Támogatást ígért a miniszter A környezetvédelmi tárca vezetője Baján járt GYORSHÍREK Integráció és közigazgatás Holnap ismét ülésezik a kecskeméti megyeházán a Megyei Államigazgatási Kollégium (MÁK). A testület ez alkalommal két igen érdekes és aktuális előadást hallgat meg a témák meghívott, avatott szakértőitől. Dr. Vass László, a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója a közigazgatásban tervezett teljesítménymérés és értékelés előkészületi munkálatairól, dr. Forgács Imre, a Nemzetközi Üzleti Főiskola főigazgató-helyettese pedig az EU- csatlakozás tudnivalóiról tájékoztatja a kollégiumot. A MÁK napirendjén szerepel még az ÁNTSZ szakmai bemutatkozása is. Háziorvosi továbbképzés Ismét lesz háziorvosi továbbképzés Kecskeméten, mégpedig május 12-én, szerdán 17 órától a Tó Hotelben. Ezúttal a kecskeméti megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya munkatársai (prof. dr. Godó György osztályvezető és megyei szakfőorvos, dr. Temesváry Béla, dr. Nagy Károly) tart előadást a háziorvosoknak. A továbbképzést a SZOTE Családorvos Intézete 4 kredit- ponttal ismeri el. A továbbképzést ezúttal is a kecskeméti egészségügyi alapellátási intézmények igazgatósága rendezi. Honvéd-hét Félegyházán A honvédség napja alkalmából szervez négynapos programsorozatot május 18-21. között a kiskunfélegyházi helyőrségi klub. Az érdeklődőket május 18- án, kedden 9-16 óráig filmvetítés, szerdán 15 órától modellbemutató várja. Csütörtökön a Padkaporos Táncegyüttes és a Vöröskeresztes Klub férfikórusa lép fel. A programsorozatot május 21-én, pénteken az 5. Kiskun Elektronikai Harcezred ünnepi állománygyűlése zárja. KÖZÉLETI HÍREK • Zsigó Róbert országgyűlési képviselő fogadónapot tart ma délután 2-től 16 óráig Baján, a Vörösmarty utca 14. szám alatti képviselői irodában. Nyerjen egy pólót! A Petőfi Népe előfizetői a 06-90/330-400 as telefonszámon is pályázhatnak május 10-15. között, éjjel-nappal. A hívás díja 120 Ft + áfa/perc + 6,60 Ft + áfa kapcsolási díj Sorsolás a -ben a Mák -ban! <£2>HYuncini mdiK3K6PVI$8l6i 8$ SZBlYIZ SZEMÉLYGÉPKOCSI AKCIÓ- Takarékos családi autú: ACCENT 1.5 12 szelepes 91 LE 1.950.000 Ft - tél most 100.000 - 200.000 Ft kedvezmény- Sokoldalú városi kisautó: AT0S GL • alaptípus 1.890.000 Ft - tói most 100.0000 Ft kedvezmény Többel kevesebbért! Teljes típusválasztékkal és kedvező hitellehetőségekkel várjuk Önöket! KUNA-VINCZ Kft. Kecskemét, Talfája 8/A (E75 út 81 km.) Tel./fax:76/415-087