Petőfi Népe, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-23 / 94. szám
1999. április 23., péntek Hazai Tükör 5. oldal Döntött a Házbizottság: 29-én rendkívüli ülés Munkanap a Parlamentben A Házbizottság tegnapi ülése után Ader János házelnök bejelentette: április 29-ére hívja össze az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelynek napirendjén a kérdéseken és interpellációkon kívül az ülést kezdeményező ellenzéki frakciók által megjelölt kérdésekről lesz szó. A rendkívüli tanácskozás napirendjén az ár- és belvízkárok enyhítése szerepel majd. A szocialisták 10 milliárd forintos katasztrófaalap létrehozását sürgetik, míg az SZDSZ költségvetési átcsoportosítást szorgalmazó indítványt nyújtott be. Áder János döntését követően hangsúlyozta: az általa megjelölt időpontot a Ház- bizottság ülésén egyetlen párt sem kifogásolta. Miután az Országgyűlés elnöke három héttel ezelőtt már nyilatkozott arról, hogy nem alkotmányellenes a háromhetes ciklusok szerint szervezett parlamenti munkarend, a házbizottság sem vette napirendjére ezt a kérdést - tudtuk meg Al- torjai Anitától, az Országgyűlés sajtófőnökétől. Mint ismeretes, a parlament februárban bevezetett új munkarendjét támadó szabaddemokrata beadványt követően állapította meg az Alkotmány- bíróság, hogy az ülésezési rend megállapítása és megváltoztatása az Országgyűlés hatásköre, de a döntéshez a képviselők kétharmadának egyetértése szükséges. A kormánypártok és az ellenzék eltérően értelmezik az AB határozatát, ezért a szocialisták és a szabaddemokraták - élve parlamentáris jogukkal - kérték a rendkívüli ülés összehívását. - horváth Megkezdték a hóeltakarítás költségeinek kifizetését Jogszerű számlákat kémek A téli rendkívüli havazásban leginkább érintett Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatok részére csütörtökön megkezdték az ezzel összefüggő kiadások költségeinek kifizetését - közölte tegnap Eiselt György, a Belügyminisztérium főosztályvezetője. Elmondta, hogy a kormány döntését végrehajtva a belügyminiszter szerdán határozott a két megyének szánt 150-150 millió forint lehető leggyorsabb átutalásáról. Az egyes önkormányzatok által benyújtott támogatási igényeket előzetesen véleményezték a megyei területfejlesztési tanácsok és a megyei közigazgatási hivatalok. Az 500 ezer forint körüli kérelmeket azonnal kifizetik, az ennél jóval nagyobb összegeknek a felét előzetesen, a többit pedig a jogszerűen kiállított számlák alapján teljesítik. A főosztályvezető elmondta azt is, hogy az/ár- és belvíz elleni védekezés költségeit, valamint az állami, az önkormányzati és a magántulajdonú ingatlanokban keletkezett károkat jövő hétfőre összesítik, s a belügyi, a közlekedési, valamint a földművelésügyi tárca a kormány keddi ülése elé terjeszti a közös kárenyhítési javaslatokat. **• A kormányzat 1997 óta nem hallgat az Állami Számvevőszékre Rosszul értelmezett megtakarítás A helyi önkormányzatoknak is van felelősségük abban, hogy a tavaszi belvíz országszerte károkat okozott - közölte tegnap Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke. A települési önkormányzatok vízrendezési és csapadékvízelvezetési feladatainak ellátását ellenőrző, és a közeljövőben lezáruló ÁSZ-vizsgálattal kapcsolatban Kovács Árpád elmondta: pénzügyi okokból és rosszul értelmezett megtakarítási szándékok miatt az önkormányzatok a szükségesnél sokkal kevesebb pénzt fordítottak ezekre a célokra. Az önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi intézmények gép- és műszerellátását vizsgálva az ÁSZ azt tapasztalta, hogy az elhasználódott eszközök pótlására nem gondolnak a fejlesztési források képzésekor. A vizsgált időszakban 17 milliárd forintot fordítottak beruházásra, amiből több tellett korszerű eszközökre, de a műszerbeszerzések hiányosságai is hozzájárultak a kórházak gazdáikodási zavaraihoz. Az elnök az ÁSZ első negyedéves tevékenységéről lapunknak elmondta:, a Fidesz-MPP és a Magyar Demokrata Fórum ellenőrzése alapján ismét javasolják a kormányzatnak, hogy szüntesse meg a párttörvény és a számviteli törvény közötti ellentmondásokat. Tapasztalataik szerint a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényben előírt beszámolók nem felelnek meg a számviteli törvény követelményeinek, gyakoriak bennük a technikai hibák. Az ÁSZ 1997 óta minden vizsgálat alkalmával javaslatot tett a kormánynak az ellenmondások feloldására, ám törvény- módosításra még nem került sor, sőt arra javaslat sem készült. Adósuk az Országgyűlés is Panaszáradat az ombudsmani hivatalban Az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosához és általános helyetteséhez megválasztásuk három és fél éve alatt közel harmincezer panasz érkezett. Ezek háromnegyedével hatáskör hiány a miatt nem foglalkoztak, míg a megvizsgált mintegy ötezer sérelem harmada jogosnak bizonyult. A biztosok a jövő héten számolnak be a parlament bizottságai előtt. Míg 1997-ben a panaszukat személyesen előadni kívánók az előjegyzési időpontra két hónapot voltak kénytelenek várakozni, addig tavaly ez az idő 2-3 hétre csökkent az ombudsmani hivatalban. Az állampolgári jogok országgyűlési T---------r'nrrn——íttttv-’.v" b iztosához és helyetteséhez tavaly érkezett 7019 ügy közül 1266-ban indult vizsgálat. Az állampolgárok leggyakrabban a polgármesteri hivatalok döntései, és eljárásai miatt fordultak a biztosokhoz, legtöbbjüknek építési, lakás-, valamint szociális és gyámügyi panaszuk volt. Növekedett a bíróságok, a pénzintézetek és a nyugdíjbiztosító elleni beadványok száma is. Az ombudsman, amennyiben alkotmányba ütköző, jogosnak talált panaszokkal találkozik, ajánlást tehet a sérelem orvoslására, a hibák kiküszöbölésére a bepanaszolt szervezetnél vagy annak felettesénél. Törvénymódosítást is kezdeményezhet, de kérheti az Alkotmánybíróság eljárását is. A biztosok tavalyi mérlege szerint az általuk megszólított hivatalok többsége eleget tesz az ajánlásaikban foglaltaknak, csak egytizedük veszi semmibe azt. A rendőrséggel az átlagosnál jobb a kapcsolatuk, ám például a miniszterekhez eljuttatott, rendeletalkotást igénylő kéréseket gyakran elutasítják. A parlament is adósa az ombudsmanoknak két, tavaly előterjesztett ügyben: mindmáig nem alkotta meg az áldozatvédelmi törvényt, és nem módosította az idegenrendészeti eljárásról szóló jogszabályt.-------~n—*r*.>‘i— K árenyhítő javaslat. A szocialisták országgyűlési frakciója megkezdte egy parlament elé terjesztendő úgynevezett kárenyhítő javaslat kidolgozását - jelentette be csütörtökön Kiskunhalason Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt ügyvezető alelnöke. Erről a város időszaki önkormányzati választásával kapcsolatos kampányzáró nagygyűlésen azzal összefüggésben beszélt, hogy a délszláv válság miatt gazdasági vállalkozások veszítették el piaci lehetőségeiket, döntően a határmenti övezetekben. Emlékeztetett arra, hogy a ,90-es évek elején a boszniai válság miatt kialakult hasonló helyzetben kedvezményes kamatozású hitellel, avagy részben vissza nem térítendő támogatással már történt ilyen jellegű kompenzálás. Petíció Pepónak. Tiltakozó jegyzéket adtak át csütörtökön a Hulladék Munkaszövetség képviselői a Környezetvédelmi Minisztérium előtti tüntetést követően Pepó Pál környezetvédelmi miniszternek, így emeltek szót az eldobható csomagolások térhódítása ellen. A tüntetést a környezetvédők az április 22-ei Föld napja alkalmából rendezték. Önkormányzati változások. Hamarosan elkészül az a törvénymódosítási tervezet, amely kevesebb kötelező ön- kormányzati feladatot jelöl meg - mondta újságírók előtt Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. Ezt az önkormányzati finanszírozási reform követi. A tárca szeretné, ha már a jövő évi költségvetésben nőne a központi támogatások reálértéke. Terveik szerint megduplázódna az 500 lakosnál kisebb lélekszámú települések támogatása. . Jogerős ítélet született a tiszavasvári romaügyben Büntetendő a faji megkülönböztetés Emlékezetes botrány kavarodott abból, amikor az egyik tiszavasvári általános iskola vezetése úgy döntött: egymástól elkülönítve engedi csak ballagni a nyolcadik osztályt elvégzett roma és nem roma tanulókat. Végül a hátrányos megkülönböztetéssel sújtott roma gyermekek szülei a bírósághoz fordultak, hogy állapítsa meg a jogsértést és ítéljen számukra nem vagyoni kártérítést. Ez most megtörtént. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet a tiszavasvári különballagás néven elhíresült romaperben. A másodfokon eljáró testület csütörtökön, Nyíregyházán kihirdetett jogerős döntésében rámutatott: a Nyíregyházi Városi Bíróság helyesen állapította meg a tényállást, miszerint a tiszavasvári Pe- the Ferenc Általános Iskola fenntartója, a helyi önkormányzat megsértette az intézménybe járó cigány tanulók személyiségi jogait azzal, hogy külön ballagtatta őket a tanulmányuk befejezése után. Az elsőfokú bíróság indoklása helytálló: a tiszavasvári önkormányzati iskola megvalósította a tiltott megkülönböztetést, hiszen a közegészségügyi okokra, a cigány gyermekek többségének tetvességére és rühességére való hivatkozás egészségügyi intézkedést indokolt volna, nem pedig értelmetlen diszkriminációt. A nyíregyházi bíróság helyesen állapította meg az érintetteket ért nem vagyoni kár összegét is: a 13 bírósághoz fordult romának 100- 100 ezer forint kártérítést köteles fizetni a tiszavasvári önkormányzat. A Föld napján. Pro Natura-díjakat adott át tegnap Tardy János, a Természetvédelmi Hivatal vezetője. Arnold Mihály vámparancsnok a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelme elleni fellépéséért kapta az elismerést. fotó: feb/kallus györgy emTtel Távközlési Rt. Ügyfeleink még kényelmesebb kiszolgálása érdekében cégünk számos új szolgáltatással jelentkezik Megújult szolgáltatásaink speciális hívószámai: Hibabejelentő 143 Telefonos ügyfélszolgálat 184 A jövőben mindkét, díjmentesen hívható telefonszámunkon egy gépi szövegbemondással találkozhat, amely az Ön tájékozódását fogja megkönnyíteni. Természetesen konkrét, előfizetői információkkal kapcsolatos felvilágosítást a továbbiakban is ügyfélszolgálati munkatársaink adnak Önnek. E két szolgáltatásunk egyelőre csak a 77-es, kiskunhalasi körzetünkben működik ebben a megújult formában; a 78-as és 79-es primer körzeteinkben az eddig megszokott módon vehető igénybe. A teljes körű kiterjesztés az Emitel Rt. primer körzetei közt kiépülő optikai hálózat átadásával valósul meg. Pontos idő. ..............................................................180 S zolgáltatásunk napi dátum- és névnapbemondással egészült ki A hívás dija - napszaktól függetlenül - előfizetői állomásról 9,23 Ft/perc, nyilvános állomásról 12,31 Ft/perc. Totó-Lottó..............................................................177 H angos számla -172 Új szolgáltatásunknak köszönhetően már számlájának kézhezvétele előtt, hétköznap vagy hétvégén, reggel vagy este információt kaphat - a digitális központba bekapcsolt - távbeszélő-állomása tárgyhavi automata kimenő forgalmáról. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, nem tartalmazzák a havi díjakat, kedvezményeket, manuális beszélgetések, kék-zöld szám végződtetések díjait. A szolgáltatás saját előfizetői számról vehető igénybe. A közölt egyenleg a tárgyhó első napja 0 órától a hívást megelőző nap éjfélig keletkezett kimenő forgalmi díjról ad tájékoztatást. Az információkérés díja hívásonként 3 impulzus, azaz 36 Ft. Infocenter Mostantól kezdve már az Ön számára is lehetővé válik az, hogy távbeszélő-hálózatunkon keresztül egy teljesen újszerű módon kommunikáljon ügyfeleivel, partnereivel. Hiszen bármilyen, a vállalkozása profiljába illő témában informatív, vagy akár szórakoztató szolgáltatást nyújthat, hirdetheti cégét, a reklám egy korszerű eszközét választhatja a piac megnyerésére. Egy előre felvett hangbemondás formájában sok-sok, mások számára is fontos tudnivalót helyezhet el az Emitel Rt. "Információs felületén". A szolgáltatás bármilyen telefonkészülékről igénybe vehető a megrendelt információs számon, mely - az Ön döntésétől függően - az Emitel Rt. szolgáltatási területén belül I. díjzónás, a szolgáltatási területen kívül III. díjzónás tarifáért, vagy emelt díjért (06 90) lesz hívható. Csak néhány alkalmazási lehetőség a sok közül: szolgáltatás- vagy termékskála megjelentetése, akciók, menetrend, valutaárfolyamok, szabadidős programok. Távszavazás Szolgáltatásunk segítségével meghatározott eseményekre, időpontokra és időtartamokra hívószámokat biztosítunk az Ön és vállalkozása részére, melyet - tetszőleges témakörökben - a közönség véleményének felmérésére, telefonos játékok szervezésére, interaktív kapcsolat megteremtésére használhat fel. Az Emitel Rt. az esemény végén a szavazás eredményéről adatot, külön kérésre statisztikát szolgáltat. Jellemző felhasználási terület: szavazás, statisztikakészítés, közvélemény-kutatás, telefonon történő műsorkiválasztás, telefonos játékok, vásárlói, fogyasztói visszacsatolás, interaktív promóció. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁINK: 6400 Kiskunhalas, Mátyás tér 9. 77/499-084 6300 Kalocsa, Széchenyi út 2. 78/499-184 6200 Kiskőrös, Safári J. u. 5. 78/499-084 6500 Baja, Arany J. u. 2. 79/499-084 18,g2