Petőfi Népe, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-26 / 71. szám
4. oldal 1999. március 26., péntek HÁBORÚS KRÍZIS A NATO támad, Milosevics hajthatatlan A szövetségesek garantálják Magyarország teljes biztonságát Tizenhárom NATO-tagország vesz részt a jugoszláv célpontok elleni légi hadműveletben - közölték csütörtökön a NATO- központban. A három új tag (Magyarország, Lengyelország és Csehország) mellett a válságövezet közelében fekvő Görögország, továbbá a haderővel gyakorlatilag nem rendelkező Izland és Luxemburg marad ki az akcióból, de politikailag mind a hatan támogatják. A NATO szerda este végrehajtott légitámadása nyomán a jugoszláv kormány azonnali hatállyal hadiállapotot vezetett be a szövetségi államban. Javier Solana NATO-főtitkár csütörtöki sajtóértekezletén ismét felszólította Szlobodan Milosevics jugoszláv elnököt, hogy teljesítse a nemzetközi közösség követeléseit. Wesley Clark, a NATO egyesített európai erejének főparancsnoka azzal fenyegette meg Belgrádot, hogy a katonai akció szükség esetén a jugoszláv katonai és biztonsági erők elnyomó műveletekre alkalmas eszközeinek és azok utánpótlásának teljes megsemmisítéséig tart. William Cohen amerikai védelmi miniszter is elégedettségét hangoztatta a támadások eredményességét illetően, és kijelentette: a bombatámadások intenzitása fokozódik mindaddig, amíg a jugoszláv elnök nem jelzi békeszándékát. A miniszter nem közölt részletes listát a szerda éjjeli első hullámban eltalált célpontokról. Azt határozottan megerősítette, hogy a szövetségesek nem veszítettek gépet. Egyúttal közölte, hogy a szövetségesek két jugoszláv MiG-et lelőttek. Polgári áldozatok Milan Milutinovics szerb elnök a hadiállapotra való tekintettel mintegy tizenöt minisztérium megszüntetését rendelte el. Az elnöki rendelet kilátásba helyezi, hogy a kisebb súlyú bűncselekményeket elkövetők büntetését elengedik, ha részt vesznek az ország védelmében. Civilek tömegei jelentkeznek önkéntes szolgálatra a nemzet védelmére. Több mint tíz polgári lakos vesztette életét és mintegy hatvanan sebesültek meg a légi csapások során - mondta Újvidéken folyik a romok eltakarítása. Önt \e várjuk Bácsalmáson és Madarason az Univer A3C Áruházaiban! Széles választék, diszkontárak! Március 29-én minden kedves vásárlónk ajándékot kap! Vegyen üzleteinkben Univer törzsvásárlói kártyát, mellyel 2% engedménnyel vásárolhat! Akciónkról a holnapi Petőfi Népében olvashat! Üzleteink nyitva tartása: Univer ABC Bácsalmás, Szent J. u. 40. H-P: 6-1&; szombat: 6-12. Univer ABC Bácsalmás, Mártírok u. 1. H-P: 6-1B; szombat: 6-12. Univer ABC Madaras, Báthori u. 2. H-F: 5.30-10; szombat: 5.30-12. ' I ... : I I r Az Adriai-tenger irányából érte nagyrészt a csapás a szerbeket. csütörtökön Belgrádban a jugoszláv tájékoztatási miniszter. Újabb bevetésekre készen A nyugat-angliai Fairford légitámaszponton az előző napi légitámadásban részt vett amerikai B-52-eseket csütörtökön újból felszerelték rakétákkal. Ismét levegőbe emelkedtek a gépek az észak-olaszországi Aviano támaszpontjáról is. Egy F-15-ös harci gép csütörtökön kényszerleszállást hajtott végre a szarajevói repülőtéren. Ismét légiriadók voltak Csütörtök reggel újabb szirénázásokról és támadásokról érkeztek jelentések Belgrádból, Nisből és Pristinából. A szerb főváros környékén ismét több célpontot ért támadás. Az egyik állítólag a belgrádi katonai repülőtér volt, a közeli Parcevóból is füstfelhőt láttak felszállni. Belgrádban csütörtökön a kora délutáni órákban ismét légiriadó volt. A szirénák többször is megszólaltak Koszovó közigazgatási központjában. Pristinában meglehetősen nehéz volt az első légicsapás-sorozat után átlátni a helyzetet, mivel a helyi hatóságok nem engedik az események közelébe az újságírókat. Sőt: a szerb kormány csütörtökön azonnali hatállyal kiutasította a Jugoszlávia elleni NATO-légitámadásokban valamilyen módon részes államok összes újságíróját. Jelcin bírálja Clintont Borisz Jelcin orosz elnök „az amerikai diplomácia és Bili Clinton durva hibájának” minősítette a Jugoszlávia elleni NATO-csapásokat. Az orosz államfő csütörtökön délelőtt fogadta Igor Ivanov külügyminisztert. Ezt követően úgy nyilatkoztak, hogy Moszkva nem tervez „katonai válaszlépéseket”. Kofi Annan ENSZ-főtitkár tragikusnak nevezte, hogy kudarcot vallottak a diplomáciai erőfeszítések, és elismerte: „vannak helyzetek, amikor jogos az erő alkalmazása a béke érdekében”. Emlékeztetett azonban arra, hogy az ENSZ Alapokmánya értelmében a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért a fő felelősséget az ENSZ Biztonsági Tanácsa viseli. Ezért szerinte a BT-t be kell vonni minden olyan tevé. v tm m i.* - <** kenységbe, amely a béke helyreállítására irányul. II. János Pál pápa nagy aggodalommal figyeli az eseményeket, a párbeszéd újrakezdésére buzdítja a feleket. Békefelhívással fordult Belgrádhoz, és szolidáris a szenvedőkkel, függetlenül vallási, felekezeti vagy nemzetiségi hovatartozásuktól - tudatta Joaquin Navarro Valis, a Vatikán szóvivője. A kormány időben értesül „A Magyar Flonvédség vezérkari főnöke 12 órával előre tudja és jeíenti a kormányfőnek, milyen katonai hadműveleteket fognak végrehajtani a NATO-szövetségesek” - jelentette ki sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a magyar egyetértéssel indított NATO- légicsapásokról szólva hangsúlyozta: azok célja egy kisebbségben élő népcsoport megvédése. Orbán Viktor kijelentette: a NATO nem kérte és nem is kérheti tőlünk a fegyveres részvételt, ennek ellenére garantálja országunk biztonságát az akció idején. Jelenleg is Magyarország fölött járőröznek az e feladatot ellátó repülők, de készenlétben állnak saját MiG-29-es vadászgépeink is. mMmmmmmmmxmmBmKmMmmmmmmmm „Az összehangolt védelmi rendszer irányítói minden helyzetre felkészültek” - emelte ki a kormányfő. Flozzátette: az elmúlt éjjel személyesen nézte át újra a Flonvédelmi Minisztériumban azokat a „forgatókönyveket”, amelyekre szinte biztosan nem lesz szükség. Holbrooke Budapesten „Milosevics elnök teljes mértékben tudatában volt tettei következményeinek, annak, hogy a békemegállapodás elutasítását katonai akció fogja követni”- hangsúlyozta Richard Holbrooke, az amerikai elnök különmegbízottja csütörtökön azt követően, hogy Budapesten tájékoztatta Martonyi János külügyminisztert a jugoszláviai fejleményekről. „Hazánk részéről nincsen szó a NATO akcióban való közvetlen katonai részvételről”- mondta Szent-Iványi István, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának csütörtöki ülését követően. A bizottság elnöke hangsúlyozta: a repülőterek átengedése nagy mértékben a magyar légtér védelmét szolgáló lépésnek tekinthető. A testület zárt ülésén, ahol jelen volt Richard Holbrooke, a békeközvetítő, Martonyi János külügyminiszter és Szabó János honvédelmi miniszter is, áttekintették a NATO-beavatkozás után kialakult helyzetet és értékelték a legújabb információkat. így látja a jogász Munkatársunk a Jugoszlávia elleni katonai lépések nemzetközi jogi vonatkozásairól kérdezte Valki László professzort. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezetője úgy fogalmazott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül valóban nem lehet katonai akciót indítani egyetlen állam ellen sem. Mint elmondta, az ENSZ egyetlen lehetőséget ismer fegyveres erő alkalmazására, éspedig akkor, ha egy állam önvédelmi háborút folytat támadójával szemben. Nemzetközi jogászok egyetértenek abban, hogy a NATO Jugoszláviával szembeni magatartása új korszak kezdetét jelenti. Eddig az ENSZ-tagállamok együttműködtek, és közösen minden szükséges lépést megtettek a nemzetközi békét, biztonságot veszélyeztető cselekmények felszámolására. A mostani fellépés azonbanjelzi: ilyen jellegű akciók megítélésében és elrendelésében a nagyhatalmak között egyáltalán nincs egyetértés. Nyitottak a tárgyalásra Bili Clinton amerikai elnök csütörtökön újságírók előtt megerősítette: Slobodan Milosevic jugoszláv elnöknek „a békét kell választania”, ellenkező esetben folytatódnak a NATO légi csapásai. Az Egyesült Államok és a NATO azt veti a jugoszláv vezető szemére, hogy megszegte tavaly ősszel vállalt kötelezettségeit, amelyek a koszovói albánok elleni megtorló hadjárat leállítására, a jugoszláv fegyveres erők nagy részének Koszovóból való kivonására vonatkoztak. Milosevic elutasította a nemzetközi összekötő csoport béketervét is, amelyet a koszovói albánok képviselői elfogadtak, és amely három évre autonómiát irányozna elő Koszovó számára Szerbián belül. A feltételrendszer része, hogy Koszovóba NATO-vezetésű nemzetközi erőket telepítenének, amiről Milosevic hallani sem akar. Tegnap Macedónia fővárosában az esti órákban több ezren tüntettek az Egyesült Államok nagykövetsége előtt. A tömeg Molotov-koktélokat dobott a külképviselet épületére, három diplomáciai rendszámmal ellátott autót felgyújtottak. A „Ki a NATO-val Macedóniából” jelszavakat kiabáló tömeg megpróbálta megostromolni az épületet, de a rohamrendőrség felvonulásakor békésen szétoszlott. Oroszország csütörtökön - még a második csapás kezdete előtt - olyan határozattervezetet nyújtott be a Biztonsági Tanácsban, amely a nemzetközi béke és biztonság elleni fenyegetésnek minősíti a Jugoszlávia elleni NATO-csapásokat, és követeli azok haladéktalan beszüntetését. A tervezet sürgeti a Koszovóról szóló tárgyalások mielőbbi felújítását is. Peter Burleigh amerikai ENSZ-képviselő már csütörtökön közölte újságírókkal, hogy nemmel fog szavazni a tervezetre, mert az csak meghosszabbítaná a koszovói válságot, és Milosevic elnököt jelenlegi irányvonalának fenntartására bátorítaná. Szerdáról csütörtökre virradóra a vajdasági városok közül a Zombor melletti hadi reptérre, a Kula központjában levő hadiüzemre, az újvidéki rendőrlaktanyára, Pancsova közelében az Utva repülőgépgyárra, valamint a Belgrádtól 15 kilométerre levő Batajnica katonai repülő- és irányító központra hullottak a bombák. Ä rakétabecsapódásoknak nincsenek áldozatai, csak Újvidéken kellett 3 sebesültet kórházba szállítani. A délvidékkel nagyon nehéz telefonösszeköttetést létesíteni. Légi csapások idején a TV-adókat és a mobiltelefonokat zavarják. Tegnap délelőtt Újvidéken kétszer volt egy-egy órás légiriadó, Koszovó területén pedig délután 3 óráig nem fújták le a bombariadót. Egyébként Vajdaságban a hírek szerint nincs felvásárlási láz. A boltokban van elegendő élelmiszer, a piacok nyitva tartanak. Az óvóhelyeket folyamatosan megnyitják a polgári lakosság előtt, és elhárítják a szirénák működésénél észlelt hibákat is. A helyi és helyközi buszjáratokat megritkították, a kommunális szolgáltatásokban nincs fennakadás. A nagykövet tájékoztatója Balsa Spadijer, Jugoszlávia budapesti nagykövete csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, Jugoszlávia amiatt bírálja Magyarországot, hogy támogatja a katonai akciót. Ugyanakkor szerinte jó feltételek vannak arra, hogy a magyar-jugoszláv kapcsolatok a jövőben tovább fejlődjenek. A vajdasági magyarok katonai behívásával kapcsolatos kérdésre elmondta: Jugoszlávia állampolgárai egyformán hadkötelesek. Hozzátette: ez alól nincs kivétel, ezért nem tudja szavatolni, hogy magyar nemzetiségűeket nem soroznak be és nem vezényelnek Koszovóba. Bombázások a Vajdaságban