Petőfi Népe, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-17 / 63. szám

1999. MÁRCIUS 17., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Karos sorompó a 44-es főúton Tegnap kicserélték a szombaton kidöntött fénysorompókat. Bevallotta az emberölést GAZDASAROK Hasznos munkák kertészeknek márciusban Népe is több alkalommal utalt. A balesetet követően a MÁV bejárást rendelt el annak ki­vizsgálására, milyen lehetősé­gei vannak a félcsapórudas so­rompó kialakításának a kriti­kus vasúti kereszteződésben. A bejárás eredményét a napok­ban várják az illetékesek. Az eredmény birtokában azonnal megkezdik a konkrét tervek el­készítését. A félcsapókaros so­rompókat, melyek költségeit ötmillió forintra becsülik, leg­később június 30-áig helyezik üzembe. Szász András valószínűsíthette volna az „is­meretlen támadó” történetet. A már említett orvos szakértői vizsgálat, K.-ék udvarának és házának alapos szemrevétele­zése azt látszott bizonyítani, hogy a férfit saját háza előtt ütötték agyon. Amikor kihallgatták K.-nét, egy darabig tartotta magát ah­hoz, amit először mondott a rendőröknek. Később azonban elmondta a rendőröknek: ő tá­madott férjére, aki - úgymond - szokásához híven alaposan leit­­tasodva tért haza, kötekedett, szitkozódott. K.-né egy karóval ütlegelte férjét, aki belehalt se­beibe. Az emberöléssel gyanú­sított nőt őrizetbe vették. Rendőrkézen a népes bűnbanda Ötezer oldalas irat foglalkozik az üggyel Hamarosan úgynevezett „fél­csapórudas” sorompókkal egé­szítik ki a 44-es főút lakiteleki vasúti átjárójának fénysorom­póit - tájékoztatta lapunkat Kiss Károly, a szegedi MÁV- igazgatóság távközlő erősára­mú és biztonsági berendezé­sek osztályának vezetője. Az osztályvezető elmondta, a karos sorompók szükséges­sége a január elsejei szeren­csétlenség kapcsán vetődött fel végérvényesen. Egyébként a mechanikus (karos) sorom­pók szükségességére a Petőfi (Folytatás az 1. oldalról) A kunszentmiklósi emberölés ügyében nyomozó rendőrök hétfő este alaposan utánajár­tak mindannak, hogy a megölt férfi merre járt, mit csinált a halálát megelőző órákban. A rendőrség így próbált meg fényt deríteni arra, hogy ki le­hetett az az ismeretlen, aki - a feleség vallomása alapján - végzett a koros férfival. K.-né elmondta, hogy férje kora dél­után a kocsmába ment a ke­rékpárjával. Amikor hazatért - az álítólagos támadás után -, összecsuklott és kiszenvedett. A rendőrök aprólékos adat­gyűjtésbe kezdtek, de nem ta­láltak olyan nyomot, amely Ez a tavasz sok megpróbáltatást je­lent a kertészkedők számára. A leg­nagyobb problémát jelenti a túlzott talajvízszint-emelkedés. A kötött, agyagosabb talajok levegőtlenné válnak, tömörödnek, ezzel meg­akadályozva, hogy a csapadék mé­lyebb rétegekbe szivárogjon. Így nem nő a talaj hasznos vízkészlete és kedveződen hatása a forró nyári hónapokban jelentkezik. A kora ta­vaszi talajlazítással egyszerre a táp­anyagok kijuttatása és a talajfer­tőtlenítő szer bedolgozása is történ­het. A talajfertőüenítő szerek kö­zül legelterjedtebb a Galition 5 G, Basamid, Basudin, Thimet, Counter 5 G. A szerves és műtrágya bedolgozása legcélszerűbb ásógép­pel. Kisebb kertekben a helyhiány miatt hasznosak lehetnek a kismé­retű (14 LE) kertítraktorok. A kft. szolgáltatói tevékenységével éppen azokat a kistermelőket célozta meg, akiknek nincs szükségük nagy teljesítményű gépekre földjük megmunkálásához. Ezekkel a gé­pekkel könnyen elérhető, hogy a talajfelszín egyenletes, rögöktől mentes, porhanyós lesz, megköny­­nyítve a magvetést és a palántázást. A szakszerű talajmunkával előse­gítjük a tápanyag-feltáródást és a talajban élő mikroorganizmusok tevékenységét. A levegő hőmérséklete optimá­lis a metszések elkezdéséhez eb­ben az időszakban. Gyümölcsfélék közül az almatermésűek, héjas­­gyümölcsűek, bogyósok, szilvafé­lék metszése aktuális, a dísznövé­nyek közül pedig a rózsáké. Ha a metszés idején a hőmérsékletet vesszük alapul, akkor azt lehet mondani, hogy +5 fok alatt nem ér­demes metszeni, mert így véde­kezhetünk a kórokozó gombák és baktériumok ellen. Magasabb hő­mérsékleten a metszés által oko­zott sebfelületek gyorsabban párá­sodnak és ez lerövidíti a kóroko­zók bejutásának idejét a növényi részekbe. Nagy figyelemmel kell lennünk a metszési felületre, amit a metszőolló minősége diktál. A rosszul beállított, életlen olló ron­csolja a vágási felületet, jó táptalajt biztosítva a kórokozóknak. Ennek elkerülése végett éles, jól beállított, könnyen kezelhető ollóval dolgoz­zunk. A Zephyr most olyan ollót kínál, ami ezeknek a feltételeknek megfelel. Metszés után nagyon fontos, hogy a 3-4 cm-nél nagyobb met­szőfelületet lezárjuk a különféle sebkezelő anyagokkal (Faplast, Celcid, Fabalzsam, Fagél, Biocera stb.). Ezek az anyagok légmente­sen zárják a sebet és fertőtlenítik. Az áttelelő kártevők és kóroko­zók gyérítése érdekében ne feled­kezzünk meg a lemosó permetező­szerek kombinált alkalmazásáról. Erre a célra leginkább megfelelnek (Agrol-plus, Nevikén, Novenda, Báriumpolisulfid, Bordódé). Az okszerű védekezéssel a további nö­vényvédelmi munkák hatékonysá­gát növeljük. G. T. Zephyr Kft., Kecskemét Telefon: 76/417-502 (Folytatás az 1. oldalról) A vizsgálat szálai egészen 1991-ig nyúlnak vissza. Abban az időben kezdődött el ugyanis a lányok futtatása Kiskunfél­egyháza külterületén, főként az E75-ÖS főút mentén. Időköz­ben összesen nyolcvannyolc lány fordult meg a bűnszerve­zet tagjainak kezei közt. Adták­­vették őket. Áruk százezertől egymillió forintig terjedt. Az ügyről beszámoló Pető László százados elmondta: a lányok többsége állami gondo­zott volt. Tizennyolc évesen ki­kerülve az intézetből nem tud­ták, mihez kezdjenek. A stricik jó érzékkel rájuk találtak és a „beetetés” után az út szélé­re kényszerítették őket. Na­ponta harmincezer forintot kellett megkeresniük. Addig (Folytatás az 1. oldalról) Az előrejelzések szerint a Ti­szán levonuló árhullám minden eddiginél magasabban tetőzik. A Kötivizigtől (Közép-Tisza Vi­déki Vízügyi Igazgatóság) ka­pott legfrissebb adatok szerint tegnap reggel a Tisza vízszintje Kiskörénél 926, Szolnoknál 879, Martfűnél 802, Tiszaugnál 710 centiméter volt. A vízszint Kis­körénél 18 centiméterrel meg­haladta a korábbi maximumot, Szolnoknál pedig harminc cen­timéterre megközelítette azt. A szakemberek a március 24-ei te­tőzésig további 24, 81,128, illet­ve 167 centiméteres emelkedést jósolnak. A honvédség tegnap száz ka­tonát vezényelt a Közép-Tisza vidéki árvíz elleni védekezés­hez. A katonák kedd reggeltől a Ünnepélyes külsőségek köze­pette, ezredsorakozóval egybe­kötött katonai ceremónia kere­tében ma felvonják a NATO- zászlót a kecskeméti Szent­­györgyi Dezső Harcászati Re­pülőezrednél. Az eseményre Kecskemétre repül különgé­­pével Michael C. Short repülő nem hagyhatták abba a mun­kát, amíg ezt az összeget elő nem teremtették. Ami azt je­lenti, egy nap legalább tíz férfi­val volt dolguk. A lányok azon­ban összetartottak és sok eset­ben kisegítették egymást. A ke­­rítők az összes pénzt elszedték tőlük. Csak szállást, élelmet, esetleg ruhát kaptak fizetsé­gül. Aki nem hozta az előírt harmincezer forintot, azt meg­verték, aztán újra visszaküld­ték dolgozni. Egy alkalommal az egyik lányt annyira megkínoztak, hogy majdnem belehalt sérülé­seibe. „Teljesítményével” elé­gedetlen futtatói előbb meg­verték, lábait összekötözték és hosszú kötéllel egy autóhoz kötve több száz méteren húz­ták, mint a sötét középkorban. Vezsenynél és Tószegnél folya­matban lévő nyúlgát építésében segítenek. A Közép-Tisza vidékén, Rá­­kócziújfalutól Tiszabögig, a bel­területek védelme érdekében 14,3 kilométer hosszan, félmé­terestől másfél méteres magas­ságig terjedő ideiglenes védvo­nal kiépítésébe kezdtek. Az érintett települések önkormány­zatainak közreműködésével a múlt héten pénteken megkez­dett munkálatok során eddig közel 55 ezer homokzsákot, több mint hétezer négyzetmé­ternyi terfilt (fóliahelyettesítő) és négyezer köbméter földet, il­letve homokot építettek be. Tiszabögnél a helybeli gaz­dák és a kécskei városgondnok­ság emberei, nyolc teherautó, négy markoló, két-két lánctal­altábornagy, a NATO Dél-euró­pai Szövetséges Erők légiere­jének parancsnoka. A prog­ramban haditechnikai esz­közök (MiG-29, Mi-8, MÍ-24D, An-26 repülőgép, illetve heli­kopter, SZT-68U lokátor, NYE­­VA és KUB légvédelmi rakéta) bemutatója szerepel. Kenyeres Az volt a szerencséje, hogy mindez egy földes úton tör­tént. Többször előfordult, hogy a prostitúcióra kényszerített lá­nyok megszöktek. A bűnbanda azonban gyorsan rájuk talált, és kiadós verés után újból munkába állították őket. Az egy évig tartó nyomozást gyakran megnehezítette, hogy a tanúkat, akik már vallomást tettek, megfenyegették vagy erőszakkal befolyásolták. En­nek ellenére a gyanúsítottak közül többen is beismerő val­lomást tettek. A hosszadalmas munkával felgöngyölített bűn­­cselekményeket közel ötezer oldalas ügyirat őrzi. Az ügyet vádemelési javaslattal a rend­őrség átadta az ügyészségnek. Vajda Piroska pás, illetve kerekes traktor köz­reműködésével péntek óta fo­lyamatosan magasítják az úgy­nevezett fővédvonalat. Tóth De­zső alpolgármester elmondta, a bőgi nyárigát egy részét a tavaly novemberi áradás során meg­erősítették, ám tekintettel az előrejelzésre, a jelenleginél leg­alább negyven centiméterrel kell magasabbra emelniük a töltés szintjét ahhoz, hogy a víz a 24-ei tetőzéskor se öntse el az alacsonyabban fekvő házakat. A bőgi részen a Tisza köz­vetlenül a házak alá ért. A gaz­dák családjukkal, szomszédaik­kal igyekeznek megerősíteni a töltést. Az alpolgármester sze­rint a Kécskéhez tartozó Bőgőn összesen 150-200 ház van ve­szélyben. GYORSHÍREK Tisztelgés a NATO előtt A Kiskőrösön lévő 93. Pető- I fi Sándor Vegyvédelmi Ez­red ma délután két órakor ünnepi állománygyűléssel tiszteleg a NATO-csatlako­­zás előtt. A program része a nap folyamán a városköz­pontban látható haditechni­kai kiállítás. Császártöltésen a borkommandó A megyei borkommandó a kiskőrösi vámhivatallal közösen tartott jövedéki I ellenőrzést Császártölté­sen, ahol ezer liter feketén főzött pálinkát találtak. Lefoglalták a pálinkafőző készüléket is. A vámhiva­tal adócsalás alapos gya­núja miatt tesz feljelentést a vám- és pénzügyőrség megyei nyomozó hivatalá­: nál. Fosztogatók Félegyházán Betörők jártak a hétvégén Kiskunfélegyházán egy VI. kerületi tanyában. A tolva­jok lakatlefeszítéssel jutot­tak be az épületbe, ahon­nan egy önetetőt és egy II harmincméteres locsoló­tömlőt loptak el. Ezzel a tulajdonosnak húszezer forint kárt okoztak. Csúszhat a kártalanítás Egyre rosszabb híreket kap­nak a nyáron csődbe jutott CB Bróker Rt. bajái irodájának ügyfelei. Tavaly még abban reménykedhettek, hogy a ka­rácsonyi ünnepekre rendező­dik helyzetük, hiszen a köve­telési állományt teljes egészé­ben átvette a Dunaholding Brókerház (DH) helyi kiren­deltsége. A kifizetéseket időben meg­kezdték. Egy ideig rendszeres és pontos kimutatások érkez­tek Szegedről (ott volt a CB Bróker központja), ám az utóbbi időben csak lassan és hiányosan érkeznek az ügyfél­adatok. így a DH sem tudja fi­zetni a jogos követeléseket, hiába bosszankodnak a már egyszer rászedett, tehát joggal türelmetlen polgárok. A Be­fektetővédelmi Alapnál is úgy látják, hogy még hónapokig elhúzódhat a volt CB Bróker­ügyfelek kifizetése. Oka a tár­saság kusza nyilvántartása. Ez hátráltatja az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletet az a­­datfeldolgozásban.. SZŐNYEG * PARKETTA * PVC-PADLÓ 1999. évi új darabszőnyeg-kollekdó 14*900 Ft-tól a DIEGOnal! Szász András ► A Bács-Kiskun Megyei ► Kereskedelmi és Iparkamara ► felvételt hirdet Az állás elnyeréséhez szükséges feltételek:- közgazdasági szakközépiskolai képesített könyvelői végzettség- számítógép-kezelői ismeret A pályázatnak tartalmaznia kell:- a jelentkező szakmai, valamint kézzel írott önéletrajzát- a képzettséget igazoló bizonyítványok fénymásolatait Jelentkezési határidő: 1999. március 26. Fizetés: megegyezés szerint. A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara címére (6001 Kecskemét, Pf. 228) kérjük benyújtani. BACS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ES IPARKAMARA CHAMBER OF COMMERCE AND INDUSTRY BÁCS-KISKUN COUNTY Rendkívüli készültség a Tiszán Tiszabögnél terfillel (fóliahelyettesítő) és homokzsákokkal erősítik meg a házak alatti partot. Zászlófelvonás a légibázison

Next

/
Thumbnails
Contents