Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-25 / 47. szám

1999. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Vizsgálat a halasi kórház ügyében Több információ Paksról Tizenkét Bács-Kiskun megyei település összefogása (Folytatás az 1. oldalról) Az elrendelt vizsgálat eddigi adatai alapján a kórház 1997- ben 489 esetben összesen 17,1 millió forint értéken jelentett le fiktív tevékenységet az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár­nak oxygenátor alkalmazására.- Az ügyben felvett jegyző­könyvek szerint több beteg részesült oxigénterápiás keze­lésben, ez azonban nem azonos az említett oxygenátor alkalma­zásával - áll a közleményben. A halasi Semmelweis-kórház ügyében további vizsgálatot rendeltek el annak megállapítá­sára, hogy a kórház a tb terhére a működési költségeken felül hajtott-e végre beruházásokat, valamint gép-, műszerbeszerzé­seket. A költségvetési törvény kimondja: a tb-alapok terhére az egészségügyi szolgáltatók­nak nyújtott támogatás csak a működési költségek fedezésére fordítható, ami egyben az e- gészségügyi dolgozók bérkölt­ségeit is tartalmazza.- A kiskunhalasi Semmelwe­is-kórház dolgozói a mai napig nem kapták meg az ágazati bér­megállapodás szerinti, 1998. évi 16 százalékos bérnövekményü­ket - áll a közleményben. A MeH szerint további kérdéseket vet fel az ügyben, hogy a kórház 100 milliós nagyságrendben kölcsönt nyújtott az önkor­mányzattal közösen létrehozott Halas Műtő Kft.-nek.- A vizsgálatnak örülünk, így számíthatunk arra, hogy bíró­ság mondja ki, hogy az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jogtalanul járt el velünk szemben - nyilatkozta tegnap Füzes Attila, a Semmelweis-kór­ház gazdasági igazgatója. El­mondta: tavaly májustól szep­temberig folytattak levelezést az OEP-pel, ugyanis törvényes hát­tér nélkül az oxygenátor 17 mil­lió forintos támogatásának visz- szavonásán túl, plusz 17 millió forintot vontak el a kórháztól büntetés címén. Erről egy főosz­tályvezetői levélben értesítették őket, így államigazgatási határo­zati híján a kórház vezetése a döntést meg sem tudta a bírósá­gon támadni. Tavaly egyébként a hatályos törvény szerint a té­ves kódolást vissza kellett volna vonni, a támogatást pedig jegy­banki kamattal terhelve elvonni - mondta. A műtőberuházással kapcsolatban szándékos csúsz­tatásról beszélt a gazdasági igazgató, amely szerinte tájéko­zatlanságból fakad. Az ügyre még visszatérünk. Tizenkét Bács-Kiskun megyei település részvételével hétfőn megalakult az Önkormányzati Társadalmi Ellenőrző és Infor­mációs Társulás (ÖTÉIT). A Hartán életre hívott társulás­ban a többi mellett részt vesz Dunapataj, Szakmár, Öregcser­tő, Hajós, Dusnok és Miske is. A hétfői tanácskozáson részt vett a Paksi Atomerőmű Rt. fő­mérnöke, Kovács Balázs. Mint azt András István, Harta polgármestere elmond­ta, az új szervezet célja a pol­gárok tájékoztatásának előse­gítése, az erőművel kapcsola­tos történések figyelése, ellen­(Folytatás az 1. oldalról.) Az igénybenyújtással egy idő­ben a bizottság új társaság lét-, rehozását javasolta, mivel a robbantás következményeként a nyári gát automatikusan el­vesztette vízügyi engedélyét. Az eltelt időszakban a társu­lat több egyeztető tárgyalást folytatott a Közép- és az Alsó- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgató­sággal. A gátak menti földterü­letek egyesek szerint ártérnek, (Folytatás az 1. oldalról.) A tanács hierarchikus sorrend­ben hét operatív program ki­dolgozására adta áldását ebből a 60 millió forintból - tájékoz­tatta lapunkat Nógrádi Zoltán, a DARFT elnöke. A programok kidolgozásának a 60 millió fo­rintos keret kimerülése szab határt. Ezek az operatív prog­ramok - amelyek annak rendje és módja szerint általános kon­cepcióra majd az azt követően készült stratégiai programok­ra épülnek - az alábbiak: őrzése, az információáramlás javítása. Ugyanilyen céllal évekkel ezelőtt hét Bács-Kis­kun megyei és öt dunántúli te­lepülés részvételével már ala­kult társulás. Ám - mint azt András István elmondta - el­utasították újabb települések csatlakozását. Ezért döntöttek úgy, hogy külön szervezetet alakítanak. A közeljövőben Hartán vízmegfigyelő állomás létesítését tervezik vizeslabor­ral. így lehetővé válna a Du­na vizének ellenőrzése a Paks feletti folyószakaszon. Eddig Paks alatt, Bátyán működött ilyen megfigyelőállomás. mások szerint viszont hullám­térnek minősülnek. Ezért egy régebbi rendelet alapján árvíz esetén az elöntött területek tu­lajdonosai nem jogosultak kártérítésre. Csakhogy kiderült, maga a terület fogalmi tisztázása sem egyértelmű. Máig nem eldön­tött: ártérnek vagy hullámtér­nek minősül. Ráadásul épp ezen a területen vannak a leg­jobb termőföldek. A régió nemzetközi munka- megosztásba való bekapcsolá­sát szolgáló közlekedésháló- zat-fejlesztési operatív prog­ram, amely a vízi, a légi, a közúti és vasúti közlekedési hálózat fejlesztését vizsgálja. A régió határ menti fejlesztési programja, a magyar-román határszakaszra készülő doku­mentum kiterjesztése a jugo- szláv-magyar határszakaszra is. A dél-alföldi szennyvíz-el­helyezési, továbbá a szilárd­hulladék-kezelési operatív kör­A polgármester információi szerint az atomerőmű igazga­tósága március első felében ülésezik. Kérdés, hogy foglal- koznak-e az újonnan alakult társulással, és ha igen, milyen módon. Az atomenergiáról szóló törvény szerint ugyanis az rt. a településeknek támo­gatást adhat a tájékoztatás megkönnyítésében nyújtott se­gítségért. A Paksi Atomerőmű Rt. a korábban alakult, dunántúli községeket is felvonultató szervezet településeinek évek óta milliós nagyságrendű tá­mogatást ad. W. Király Ernő GYORSHÍREK Meteorológiai bemutató Kecskemét Megyei Jogú Város Agrometeorológiai Obszervatóriuma Számító­gép a meteorológiai méré­seknél címmel bemutatót és előadást tart. A meteo­rológiai műszerek iránt ér­deklődőket a Mészöly Gy. út 4. szám alatt, az obszer­vatóriumban várják febru­ár 26-án, 8 és 15 óra kö­zött. A szolnoki csata 150. évfordulója Kiállítással, hadtörténeti konferenciával, imitált ha­dijátékkal és filmes prog­rammal emlékeznek már­cius 5-én és 6-án Szolno­kon az 1849-es szabadság- harc helyi csatájára, az üt­közet 150. évfordulója al­kalmából - jelentették be a szervezők szerdán a Tisza- parti városban tartott saj­tótájékoztatójukon. 1849. március 6-án Szolnokon a Damjanich János vezette honvédsereg bravúros győ­zelmet aratott az osztrák császári csapat felett. Katasztrófaterv A Magyar Vöröskereszt nem vár a katasztrófatör­vény parlamenti megszüle­tésére, hanem saját terve­zetet készít a különleges helyzetek kezelésére - kö­zölték szerdán Budapes­ten. Kidolgozzák az ön­kéntes segítők mozgósítá­sának rendjét, és szerveze­ti hátteret biztosítanak a hegyi, vízi, sí-, barlangi, ij országúti mentőr, kutyás kereső, valamint elsőse­gélynyújtó egységeknek. KÖZÉLETI HÍRBC •Lezsák Sándor ország- gyűlési képviselő (MDF) az orgoványi polgármeste­ri hivatalban fogadóórát tart ma, február 25-én dél­után 5 és 6 óra között. A földtulajdonosokra hárítják a gátjavítás költségeit? Három megyéből egy régió? A bokrosiak azonban nem törődtek bele a kialakult hely­zetbe, és március elsejére egyeztető tárgyalásra hívták össze a vízgazdálkodási társu­lás tagjait. Panaszuk orvoslására pedig a napokban Torgyán József földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszterhez fordul­tak. Az ügyre még visszatérünk. Szász András nyezetvédelmi program. A kis- és középvállalkozás-fejlesztési operatív program, amely figye­lembe veszi a régió vállalkozá­si övezetei, logisztikai szolgál­tató központjai és ipari parkjai által nyújtott lehetőségeket. A humáninfrastruktúra-fejlesz- tési operatív program, amely az egészségügyi és szociális területre vonatkozik. És végül az Intelligens Régió operatív program, amely a telekommu­nikáció fejlesztési lehetőségeit tárgyalja a Dél-Alföldön. GAZDASAROK Több a hó a sokéves átlagnál 1. Hótakaróban gazdagnak minősíthetjük az 1998/99. évi telet. A mai napig (febr. 23.) több mint 40 napon át borítot­ta összefüggő hótakaró a Du- na-Tisza közét. Ez lényege­sen több, mint a sokéves átlag­érték (28 nap). Több szem­pont szerint lehetne értékelni a tél eddigi szakaszának hó­viszonyait. Jelenleg az áttele­lő ültetvények (vetések) szem­pontjából érdekes víz- és hő­háztartási tényezőkből eme­lünk ki néhány érdekességet. Az átlagosnál sokkal koráb­ban (december első harmadá­tól) bekövetkezett a 8-10 cm vastagságú hótakaró térsé­günkben. Ez védte meg az őszi gabonákat a szórványos, mínusz 10-16 fokos fagyoktól. Ennek ellenére előfordulhatott felfagyás a december és janu­ár közepi enyhülések (hóol­vadások) után. Most kevesebb gondot okozott a hótakaró mi­nősége. Nem volt tartós (egy hetet meghaladó) az ónos be­vonat és a jeges hó. Pedig ez gyakori jelenség a tél eny­hébb időszakaiban. Utoljára 1995/96. telén jelentkezett rendkívüli gondként a hótaka­rón kialakult jégpáncél. Feb­ruár utolsó hetére sem követ­kezett be gyökeres változás a léghőmérséklet alakulásában. Ekkor többnyire fagypont fe­lettiek voltak a napi középhő­mérsékletek, de vontatott az enyhülés üteme. Emiatt az át­lagosnál későbbi időpontra valószínűsíthető a korai vete- ményezések szempontjából érdekes, 5 fokos talajhőmér­séklet tartós bekövetkezése. (Folytatjuk.) Bajánál szombaton tetőzik a Duna Tegnap a bajai vízmércén órán­ként 10 centis emelkedést lehe­tett megfigyelni. Dr. Halász Ru­dolf vízügyi igazgató arról tájé­koztatott, hogy szombatra vár­ják a tetőzést 700-720-as vízzel. E magasságnál a víz betör a Du- na-fürdői üdülőterületre, ahol éppen ennyi a küszöbszint. Az igazgató szerint a jövő hétre nem lehet prognózist készíteni. Éppen ezért a szakemberek nem tudnak arról nyilatkozni, hogy lassú apadással vagy újabb árral kell-e számolni. Előadás a méhekről A méhek tartásáról tart elő­adást ma 17 órától Kecskemé­ten, a Bánk bán u. 9. szám alatt, az FKgP megyei irodáján dr. Hegedűs Dénes megyei szakállatorvos. Kecskemét határában egy hirtelen manőver során elvesztette kocsija fölötti uralmát tegnap délután egy jugoszláv férfi. Az irányíthatatlan VW Golf az út menti árokba csúszott és felborult. A vezető és az utas nem sérült meg, viszont a kár jelentős. 0 AZ E HETI FŐNYEREMÉNYEK 0 435 MILLIÓ HATOS 35 MILLIÓ 8 MILLIÓ Országszerte Pénzeső, tévéshow vasárnap 12.05-kor az MTV1 Szerencsepercek című műsorában! Bácsalmáson 101 fő adott vért szerdán, mikor a vöröskereszt véradást szer­vezett a városban. Többen jelentkeztek, ám körülbelül 20 polgárt betegség (fő­képp meghűlés) miatt kiszűrtek a szakemberek a véradók közül.

Next

/
Thumbnails
Contents