Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-06 / 31. szám
2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 1999. FEBRUÁR 6., SZOMBAT Száz gyermek teljesítette a próbát NÉZŐPONT Papp Zoltán Tolókocsis remények Szánalmat érzünk, ha mozgássérült emberrel hoz össze a sorsunk. Gyorsan kiderül azonban, hogy nem erre van szüksége. Sokkal inkább arra, hogy betegen is teljes életet éljen. Erőlködés és támogatás nélkül eljuthasson oda, ahova legtöbb embertársa. A hivatalokba, kulturális intézményekbe. Az se baj, ha otthonában is jól érzi magát. A társadalom figyelmét jelzi, hogy az állam rendeletben biztosít pénzt a perifériára jutott emberek életkörülményeinek javítására. Az azonban indokolatlan, bürokratikus elem, hogy éppen az a bizottság hátráltatja az akadálymentesítést, amely szakmailag a legjobban tudja, hogy életek függnek attól a megadható 150 ezer forinttól. Érthető tehát az érdekvédő egyesület felháborodása, amikor sorstársai nevében rámutat a feszültséget okozó problémára. A mozgássérültek felpanaszolják azt is, hogy protekció is szükségeltetik a bizottsági ügyintézéshez. Akinek úgymond „jó” papírjai vannak, soron kívül juthat állami támogatáshoz. Elképesztő, hogy Baján mennyire embertelen a helyzet. A tolókocsis ember képtelen bejutni a postára vagy akár a közértbe, a hivatalokról nem is beszélve. A rehabilitációs programoknak nagy jelentősége van a nehéz sorsú emberek életében, mert kapaszkodót jelenthet egy teljesebb emberi élet elérésére. A klubfoglalkozáson megvarrt terítő biztosíthatja az alkotás semmivel sem pótolható örömét. Csodálom a sérültekkel foglalkozó egyesületi vezetők elhivatottságát és tenniakarását. De elszomorít, hogy az ügyintézés során azért nem tudják leültetni a hozzájuk forduló mozgássérültet, mert az irodájukban nincs megfelelő szék. Hát hogyan segítsen az az egyesület, amely maga is óriási segítségre szorul? Idősek jelmezes farsangja 0 JÓ NAPOT! Február 6., szombat Névnap: Dorottya A Dorottya görög eredetű név, jelentése: Isten ajándéka. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Dóra, Ajándék, Dolli, Titusz, Tódor nevű olvasóinkat is! Napkelte: 7 óra 04 perc Napnyugta: 16 óra 53 perc Holdkelte: 23 óra 10 perc Holdnyugta: 9 óra 53 perc Tegnap a Duna vízállása Budapestnél 182 cm (árad), Bajánál 236 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 31 cm (apad), Csongrádnál pedig 52 cm (árad) magas volt. Közlekedés Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, kátyúznak az 5-ös út 126-128. km-ei közt. Nyesedéket szállítanak a 44-es út 6-14. km-ei közt. Traffipax A hétvégén Kecskemét területén egész nap, ma délután Kalocsán, Kiskőrösön, vasárnap délelőtt szintén Kalocsán, Kecelen számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebesség- mérés ma délelőtt Baján, vasárnap délután Bátmonos- toron, Baján, Kecskeméten mindkét nap lesz. Ml, Hol, Mikor? • A Kecskeméti Polgári Kaszinó soron következő összejövetele február 8-án este 18 órakor lesz a kecskeméti Liberté kávé- házban. • A bibliakör rendezvényén ezúttal filmvetítés szerepel. Az összejövetel február 8-án, hétfőn délután 17.30-kor kezdődik a kecskeméti EFMK- ban. • Február 10-én, szerdán este 19 órakor kezdődik Piros Ildikó estje a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. Közreműködik Szentirmai Ákos. • Február 8-án, hétfőn délután 16 órakor kezdődik a nyugállományúak klubja összejövetele a kecskeméti helyőrségi klubban. Sőt több mint száz gyermek teljesítette a próbát az idén azon a többfordulós mesevetélkedőn, amelyet a Kincskeresők egyesülete és a Katona József Könyvtár szervezett. A kecskeméti városi versenyre idén hatszáz gyermek jelentkezett, a döntőkbe a legügyesebb 132 diák jutott. A gyerekek idén sem helyezéseket kaptak, hanem Meseország Félévzáró hangverseny A tanszaki vizsgák után február 8-án, hétfőn rendezik meg a félévzáró hangversenyt a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolában. A hagyományos hangverseny, melyen minden tanszak legkiemelkedőbb képességű diákja fellép, délután 17.30-kor kezdődik. Az egyéni műsorszámok mellett az ütő tanszak kamara- együttesének játékát is hallhatják az érdeklődők. A koncert nyilvános. egy-egy fontos tisztségét nyerték el. Idén Meseország hercege Vass-Eyzen Ábel (Református Gimnázium), hercegnői Harkai Csilla (Kodály-iskola) és Tóth Zsófia (Zrínyi Ilona Általános Iskola) lettek. Vitai Ágnest és Farkas Sárát (Vásárhelyi Pál Ált. Isk.) nádornak, Sirkó Esztert (Kodály-iskola), Nagy Juditot (Református Ált. Isk.) és Bata Évát (Tóth László Tárlatnyitó A Kecskeméti Képtár grafikai gyűjteményének legszebb darabjaiból nyitnak új időszaki kiállítást Kecskeméten a Cifrapalotában. A tárlatnyitó február 11-én 15 órakor lesz. A tárlatnyitó egyben annak a múzeumi ifjúsági- és gyermekprog- ram-sorozatnak a nyitánya is, melyet a Képtár munkatársai szerveznek. A kiállítást Zsáko- vics Ferenc művészettörténész, a programsorozatot Benes József Munkácsy-díjas festőművész nyitja meg. Ált. Isk.) országbírónak választották. További címek és rangok tulajdonosa lett még: Jámbor Anna (Kodály-iskola), Kelő József (Vásárhelyi Pál Ált. Isk.), Hatvani Dávid (Béke Téri Ált. Isk.), Herpai Levente (Zrínyi Ilona Ált. Isk.), Szabó Elza (Bányai Júlia Gimnázium), Papp Nikolett (Petőfi Sándor Általános Iskola). Ovis bemutató Ingyenes óvodái továbbképzéseket szervez ebben az évben a megyei pedagógiai intézet. A képzéseket a megye óvodáiban tartják, jelentkezni is az adott óvodában lehet. A foglalkozások nyitottak. Február 9-én a bajai ÁMK óvodájában Nemes Györgyné mutat be képességfejlesztő foglalkozást reggel 9-től. Február 10-én reggel 9-től zenei foglalkozást vezet Simon Andrásné a kecskeméti Hosszú Utcai Óvodában. A kecskeméti Margaréta Otthonban már javában készülnek az idei farsangi mulatságra, amelyet február 12-én délután 14.30-tól hajnalhasadtáig rendeznek meg. A szokásokhoz híven idén is jelmezt öltenek az otthon lakói, majd egyéni és csoportos műsorszámokkal szórakoztatják egymást és a mulatságon részt vevő hozzátartozókat. BALESETEK BŰNÜGYEK Egy egész nyájat felpakoltak Ahogy közeledik a húsvét, egyre inkább megszaporodtak a birka- és báránylopások. Szinte minden napra jut egy. Legutóbb Lajosmizse-Benén jártak állattolvajok egy tanya melléképületében. A tolvajok húsz birkát és hatvan bárányt vittek el. Az állatok összesen hétszázezer forintot érnek. Műszaki cikkek Kétszázezer forint kárt okoztak annak a félegyházi polgárnak, akinek kedden betörők jártak Dr. Holló Lajos utcai lakásában. A betörők a bejárati ajtót feszítették fel, majd a lakásból több műszaki cikket is elvittek. Bajáról kötötték el a Mercedest Körözi a rendőrség a LU-SD421 rendszámú Mercedes 280-as személyautót. A kocsit Bajáról kötötték el. Színe zöld. Az autó másfél millió forintot ér. Iratok az autóból Forgalmi engedélyt, személyi igazolványt és egyéb személyes iratokat, valamint egy rádiótelefont loptak el február 3-án Kiskunfélegyházán, egy Dobó utcai lakás előtt parkoló kisteherautóból. Szomjas volt? Betörőt keresnek a kiskőrösi rendőrök. Az eddig ismeretlen tolvaj egy kft. kiskőrösi telephelyét nézte ki magának. A telephelyről kétmillió forint értékben palackozott italokat vitt el. Súlyos sérülések Súlyos sérüléseket szenvedett az az idős asszony, akit a hét közepén gázolt el egy autó Kiskunfélegyházán. A Bercsényi utca irányába gyalogosan közlekedő hölgy nem vette észre, hogy a felé tartó autó féktávolságon belül van, így a balesetet nem tudta elkerülni. Kirámolt hivatal Jászdózsán szerdára virradóra egy ismeretlen tettes telefaxot, valamint számítógépeket vitt el a nyomtatóval és monitorral együtt a polgármesteri hivatalból. Az anyagi kár mintegy 500 ezer forint. Késsel támadt A főváros XIV. kerületében csütörtökre virradóra egy ismeretlen tettes késével megfenyegette egy kft. 25 éves biztonsági őrét. Áldozatát megkötözte, majd fénymásoló gépet, komplett számítógépet, mobiltelefont és 100 ezer forint készpénzt vitt el a kft. áruszállító gépkocsijával. Orvvadász Orvvadászt füleltek le a rendőrök Tatabányán. Az 53 éves Sz. E. kedden engedély nélkül lőtt ki egy 240 ezer forintot érő szarvasünőt a Budapesti Posta Vadásztársaság területén. A lövésre felfigyelt két közelben lévő vadász. Látva a közeledőket, Sz. E. az elejtett állatot hátrahagyva elmenekült, de nem sokkal később a rendőrök elfogták. VASÁRNAP CSALÁDI BEVÁSÁRLÓNAP Aizil-f fjfjr/ V**y BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! V**y Kecskemét, Izsáki út 2. Akciós árak 1999. február 7-én: Sertéscomb Sertéstarja Sertéscsülök Marharostélyos Csirkecomb Virsli Párizsi Kolbászos tömlős sajt, 1/10 Camping dobozos sajt, 140 g Tejföl (20%-os), 175 g Karaván kávé, 250 g Sláger instant kávé, 100 g Upton Earl Grey tea, 25x1,5 Milli Kölyök kakaó, 800 g Leona delicatess margarin, 250 g Caomilla testápoló (A-vitaminos), 275 ml Ambipur légfrissítő, 300 ml Tip univerzális mosogató, 500 ml Tomi Kék- és Colorerő, 5,4 kg Coccolino Silk öblítő koncentrátum (utántöltő), 1000 ml Domestos Fresh, 1250 ml 549 Ft/kg 519 Ft/kg 359 Ft/kg 649 Ft/kg 499 Ft/kg 490 Ft/kg 345 Ft/kg 119 Ft/db 145 Ft/db 45 Ft/db 369 Ft/db 393 Ft/db 253 Ft/dob. 485 Ft/db 89 Ft/db helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett 341 Ft/db helyett 289 Ft/db helyett 155 Ft/db helyett 1682 Ft/db helyett 455 Ft/db helyett 414 Ft/db helyett 499 Ft/kg 459 Ft/kg 299 Ft/kg 589 Ft/kg 399 Ft/kg 329 Ft/kg 299 Ft/kg 99 Ft/db 119 Ft/db 39 Ft/db 329 Ft/db 332 Ft/db 229 Ft/dob. 409 Ft/db 83 Ft/db 274 Ft/db 253 Ft/db 125 Ft/db 1399 Ft/db 414 Ft/db 369 Ft/db Továbbra is kísérje figyelemmel akciós hirdetéseinket! \ emTtelNet _________a mindent tudó hálózat INTERNET csomagjaink: Felfedező • Halandozó • Uilágjáró Ha most előfizet, bármely csomag 1 havi díjáért 3 hónapig internetezhet. További információ az ügyfélszolgálati irodákban (Tel.: 184). honlapunk: www.emitel.hu HelpDesk vonal: 06-80/864-357. Bácsalmáson már hagyománya van a kosárfonás oktatásának. Képünkön e két ifjú hölgyet Vadai András bácsborsódi mester oktatja a vesszők hajlítására. FOTÓ: BERKI ERIKA Betegen is teljes életet élien Ilyen esetekben nehéz megnyugtatni a felesleges szenvedésnek és megalázásnak kitett embereket, akik a legtöbbször önhibájukon kívül kerülnek a tolókocsi rabságába. Természetesen nemcsak az állam feladata a gondoskodás, hanem mindenkié. Azoké, akik, ha csak egy mosollyal is, de enyhíteni tudják a mozgássérült emberek gondjait.