Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-03 / 28. szám

1999. FEBRUÁR 3., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Egymilliárdra van szüksége a félegyházi kórháznak Igen nagy a keletje a jó minőségű, hibátlan almának a bácsalmási piacon. A szép piros gyümölcs kilója 120-140 forint között mozog. FOTÓ: BERKI ERIKA Több mint egymilliárd forintra lenne szükség a kiskunfélegy­házi városi kórház és rendelőin­tézet teljes rekonstrukciójához - tájékoztatta lapunkat dr. Tóth Sándor igazgató főorvos. El­mondta, hogy ennek megvaló­sítását az önkormányzat saját erőből nem tudja finanszírozni, ezért állami címzett támogatást igényel. Erről legutóbbi ülésén határozott a félegyházi képvise­lő-testület. A közgyűlésen - ki­sebb módosításokkal - elfogad­ták az intézmény további mű­ködését elősegítő orvosszakmai programot, valamint támogat­ták a rekonstrukciós elképzelé­seket. Azonban a képviselők nem szavazták meg a tervezési munkákhoz szükséges hatmil­lió forintot. Dr. Tóth Sándor szerint jó esély van arra, hogy sikeres le­gyen a pályázat. Véleménye szerint ha nem is a teljes ösz- szeget, de annak nagy részét megnyerhetik. Ez azért is na­gyon fontos - hangsúlyozta mert a kórház és a rendelőinté­zet a betegellátás színvonalát csak akkor tudja megtartani és javítani, ha az intézmények re­konstrukciója megtörténik. Különös javaslat a parlamenti bizottságban (Folytatás az 1. oldalról) Jelenleg ugyanis öntözést csak az ivóvízbázis rovására lehet folytatni. Egy ilyen beruházás nem olcsó dolog, és hosszú ideig tart a csatornák, vízmű­vek kiépítése. Ő mint a mező- gazdasági bizottság tagja, még nem hallott arról, hogy a ho­mokhátsági kérdést végleg el­vetette volna az Országgyűlés. Zsikla Győző, az FKgP solt- vadkerti képviselője is megerő­sítette képviselőtársa vélemé­nyét, miszerint a vízpótlás problémáját meg kell oldani. Az idén ugyan erre - mint mondotta - nem jut pénz. Ám amint a kormányzat anyagi le­hetőségei megengedik, úgy el­indulhatnak a munkálatok. A megyei kisgazdák a beruházás ügyét támogatják. Az MSZP megyei listáján bejutott me­gyei képviselő, dr. Balogh László is a vízpótlás megoldá­sát támogatja, ezt nyilatkozta három hete lapunkban. Mint korábbi megyei köz­gyűlési elnök többször is tár­gyalt az ügyben a térségbeli politikusokkal. Cikkünkben annak a véleményének adott hangot, miszerint jó volna, ha a vízpótlás ügye külön költség- vetési tételként majd bekerül­ne a költségvetésbe. Álláspont­ja szerint egy ütőképes parla­menti lobbi segítségével lehet­ne megkezdeni a probléma megoldását. Barta Zsolt GAZDASAROK Ki tud a piros bélű körtéről? „Tisztelt Szerkesztőség! Rég­óta keresem gyerekkorom kedvenc csemegéjét, a piros bélű körtét. Már csak emléke­imben él a nagyanyámnál töl­tött nyári szünidők alkalmával oly sokszor megcsodált gyö­nyörű körtefa. Abban az idő­ben szinte minden mélykúti kertjében ott díszelgett ez a valóban méltóságteljes gyü­mölcsfa. Hatalmas termete tiszteletet parancsolt. Na és a gyümölcse! A zöldesbarna héj alatt az élénkpiros, ízletes hús! Valahányszor beleharap­tam, újra és újra megcsodál­tam ezt a természeti tüne­ményt. Sajnos ahogy a gyer­mekkorom tovaszállt, úgy tűntek el a nagy fák is édes gyümölcseikkel együtt. Nem tudom, a szakember szemével értékesek voltak-e, vagy sem, de nekem hiányoz­nak. Levelem megírására az indított, hogy az Önök segítsé­gével megtudjam, az általam leírt körtefajta létezik-e még. Nyomára lehet-e bukkanni egy pár csemetének valahol, vagy végleg eltűnt? Szívesen ültetnék párat ebből az érté­kes fajtából. Válaszukat várom a Gazdasarokban, vagy a Pető­fi Népe más rovatában. Teljes tisztelettel: Patocska Mihály, Kelebia, Deák F. u. 203.” Kérjük, aki tud a piros bélű körtéről, írja meg nekünk, hogy segíthessünk kedves ol­vasónknak! Talán egy feledés­be ment, de értékes körtefajtá­ra lelünk sokak örömére. Mikor épül új híd vidéken? Lehet, hogy a fővárosban ismét előbb lesz új átkelő? (Folytatás az 1. oldalról) Mindeközben Budapest veze­tése egyre inkább szorgalmaz­za - központi pénzügyi forráso­kat megcélozva - egy új Duna- híd építését. Mindezt arra hi­vatkozva, hogy néhány éven belül sort kell keríteni a Margit híd rekonstrukciójára. Katona Kálmán közlekedési miniszter és Demszky Gábor főpolgár­mester tavaly év végi tárgyalá­sukon állapodtak meg abban, hogy január végéig döntés­előkészítő tanulmány készül Komoly figyelmeztetés­nek szánták Bács-Kiskun- ban az év elején elrendelt fácánvadászati tilalmat a vadászati felügyelősé­gen. Ez alól csak azok a vadásztársaságok kaptak felmentést, amelyek ta­valy 2000 darabnál több fácáncsirkét telepítettek ki a területekre. Nagy Sándor vadászati fel­ügyelő elmondta: arra szeret­nék ösztönözni a társaságokat, arról, hol épüljön meg a követ­kező fővárosi Duna-híd. A múlt héten elkészült tanulmány ezt az MO-s északi szakaszánál ja­vasolja. Költsége 30 milliárd fo­rint lenne. Mindeközben a hetven éve épült dunaföldvári híd évek óta siralmas állapotban van, állan­dó javítgatása sorozatos forgal­mi káoszt okoz az ország köze­pén. A földvári hídon naponta 13-14 ezer jármű halad át. A rekonstrukció a szakemberek szerint is elkerülhetetlen. A fel­hogy minél több apróvadat ne­veljenek természetes körülmé­nyek között. Erre a földműve­lésügyi minisztérium külön pénzalapot hozott létre, amely­re majd pályázni lehet. Emel­lett fontosnak tartja a termé­szetes élőhelyek fejlesztését és a dúvadvadászatot. Dr. Fehérváry László, a me­gyei vadászkamara elnöke ar­ról tájékoztatott, hogy kétmil­lió forintos alapítványt hívott életre szervezetük. Azt a célt tűzték ki, hogy a régiókban se­újítás aligha vonhatja maga után a híd teljes lezárását, hi­szen a bajai átkelő 80 kilomé­terre, a legközelebbi fővárosi pedig hasonló távolságra van. Ha a közeljövőben megépülne a Szekszárdnál tervezett híd, az is 60 kilométeres kitérőt je­lentene Dunaföldvárhoz ké­pest. A legcélszerűbbnek tehát a dunaújvárosi átkelő mielőbbi megépítése látszik, vidéken legalacsonyabb költsége és Dunaföldvárhoz való közelsége miatt is. gítik az apróvadtenyésztést. Áprilisig készülnek el a pályá­zati feltételekkel, és egymással határos vadásztársaságok in­dulhatnak eséllyel. így na­gyobb területen biztosítható az apróvad mozgása. Az előnevelt fácánokat júliusban, augusz­tusban kell kitelepíteni, hogy októberben puskavégre kerül­hessenek. A vadászoknak a- nyagilag is áldozniuk kell erre a célra, hogy hódolhassanak szenvedélyüknek. Papp Zoltán GYORSHÍREK Hová épüljön az új diszkont? Kunszentmiklóson a képvi­selők legutóbbi ülésén Mó­zes Ernő polgármester beje­lentette, hogy a városba le­telepedni kívánó Penny Market üzletlánc igazgatója a mozi - jelenleg diszkó - épület helyét nézte ki a szupermarket ideális terü­letének. Ezzel kapcsolatos döntés a következő ülésen lesz, de a halk képviselői moraj nem sok támogatót sejtetett. Agrárfórum A megyei agrárkamara szakemberei ma Kalocsán megbeszélést tartanak a mezőgazdasági termelőkkel és vállalkozókkal. Az agrár­fórumot a városháza nagy­termében rendezik meg dél­után fél 4-kor. Szó lesz az idei agrártámogatások i- génybevételéről, a kis- és középvállalkozókra vonat­kozó adózási szabályokról, valamint a kamarai szolgál­tatásokról. Holnap 15 óra­kor Baján, a polgármesteri hivatal nagytermében tarta­nak ugyanilyen találkozót. Apa és fiú Pénteken kora este Érsek- halma-Szentgyörgyön a Ge­menc Rt. raktárába próbált meg betörni két személy. A biztonsági őr nemcsak ész­revette őket, hanem meg­akadályozta azt is, hogy el­hagyják a helyszínt a rend­őrök megérkezéséig. Kide­rült, hogy a bűntettet a fia­talkorú G. N. és édesapja, G. J. érsekhalmi lakosok akarták elkövetni. Nem fizetett Egy bajai panzióból felje­lentés érkezett a rendőrség­re egy budapesti nő ellen. A hölgy megszállt a motelben, 4 napot töltött ott, majd fi­zetés nélkül távozott. Ezzel több mint 16 ezer forint kárt okozott. Ezenfelül magával vitte a szoba kulcsát is, és a zárcsere 30 ezer forinttal növelte a panzió meg nem térülő költségeit. Vadnevelésre ösztönzik a társaságokat A fácánokat nem illik puskacsőre kapni mostanában. A tilalom a vadászok érdekeit szolgálja. Ahhoz, hogy majd sikeres va­dászatokban lehessen részük, fegyelmezettnek kell lenniük. Párizsi rajzok Új időszaki kiállítást nyitnak a kecskeméti Katona József Mú­zeum Kecskeméti Képtárá­ban. Szentkuthy Miklós író párizsi rajzait tekinthetik meg az érdeklődők március 7-éig a Cifrapalotában. A kiállítást február 4-én 15.30-kor nyitja meg Fűzi László irodalomtör­ténész. Elhagyott Opel Baján, a Szegedi út elején, a zöldségespavilon előtt, az út menti bozótot letiporva egy elhagyott autóra bukkantak a rendőrök vasárnap hajnalban. Az Opel nyitva volt, rendszá­ma OTY-666. A kocsit a bajai kapitányságra szállították és várják a tulajdonos jelentke­zését. A tataházi Juhász Márton 72 évesen is friss és vidám. Képünkön a tavaszi virágültetéshez válogatja a hagymákat. FOTÓ: BERKI ERIKA PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY 1. Értékbecslési pályázat A Kecskeméti Városgazdasági Kft. (székhely: 6000 Kecskemét, Béke fasor 7MA) nyilvános pályázatot hirdet a Kecskemét, belterületi 1619/3. hrsz. alatti telephely Ingatlan (Kecskemét, Thököly út 34.) hozzávetőleg 8500 m* területű része értékesítés céljából történő értékbecslésének elkészítésére, és az értékesítési pályázat során történő közreműködésre. A pályázaton való részvétel feltétele:- az értékbecslési jogosultság igazolása,- nyilatkozat arról, hogy a pályázó az ajánlatát a beadási határidőtől számított 60 napig fenntartja,- nyilatkozat arról, hogy a pályázó az értékbecslést - sikeres pályázata esetén - az eredményhirdetéstől számított 15 napon belül elkészíti. A pályázatnak mindenképpen tartalmaznia kell a pályázó főbb adatait, az ajánlott áfa­mentes értékbecslési díjat és a fizetési feltételekre vonatkozó ajánlatot. Az írásos pályázati ajánlatokat 2 példányban, zárt borítékban "VG KFT. - értékbecslés" jeligével a Városgazdasági Kft. székhelyén lévő irodaépület igazgatói titkárságán kell leadni, 1999. február 16., 12.00 óráig. 2. Értékesítési pályázat A Kecskeméti Városgazdasági Kft. (székhely: 6000 Kecskemét, Béke fasor 71 /A) nyilvános pályázaton értékesíti a Kecskemét, belterületi IBI9/3. hrsz. alatti telephely Ingatlan (Kecskemét, Thököly út 34.) hozzávetőleg 8500 m' területű részét. Az ingatlanrészen a következő épületek találhatóak: szociális épület, kazánház, 2 db gépműhely, raktár. A pályázaton való részvétel feltétele:- A megvásárolni kívánt ingatlanrész megajánlott vételára 5%-ának befizetése, bánat­pénzként, a Városgazdasági Kft. 10915008-00000003-70460006 sz. egyszámlájára. Sikertelen pályázat esetén az eredményhirdetéstől számított 3 napon belül a bánatpénz visszafizetésre kerül a pályázó részére. Sikeres pályázat esetén a bánatpénz a vételárba beszámításra kerül. Amennyiben a nyertes pályázó a szerződéskötéstől eláll, a bánatpénzt elveszti.- Nyilatkozat arról, hogy a pályázó a vételi ajánlatát a beadási határidőtől számított 60 napig fenntartja, valamint a bánatpénzre vonatkozó fenti szabályokat elfogadja. A pályázatnak mindenképpen tartalmaznia kell a pályázó főbb adatait, az ajánlott áfamentes vételárat és a fizetési feltételekre vonatkozó nyilatkozatot. Az írásos pályázati ajánlatokat 2 példányban, zárt borítékban "VG KFT. - ingatlan" jeligével a Városgazdasági Kft. székhelyén lévő irodaépület igazgatói titkárságán kell leadni, 1999. március 8., 12.00 óráig. A beérkezett ajánlatok alapján Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, 1999. március 31-éig. A pályázatot kiíró fenntartja magának a jogot, hogy- megfelelő ajánlatok hiányában a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa, s új pályázat kiírásáról döntsön;- a legjobb ajánlatokat tevőkkel további tárgyalásokat folytasson;- a legkedvezőbb ajánlatot tevő pályázók között zártkörű licitálás alapján döntsön. A pályázatok felbontására a fenti időpontban kerül sor, közjegyző jelenlétében. A pályázattal kapcsolatosan további felvilágosítás, Illetve az ingatlanrész megtekintése kérhető munkanapokon, dr. Mayer Antal ügyvezető igazgatótól, telefonon történő előzetes bejelentés alapján. Telefon: 76/497-457; 480-602; 485-884

Next

/
Thumbnails
Contents