Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-23 / 45. szám
2. OLDAL MEGYEI KORKÉP 1999. FEBRUAR 23., KEDD JO NAPOT! Február 23., kedd Névnap: Alfréd Az Alfréd germán eredetű név, jelentése: tündérektől oltalmazott. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Alfréda, Edina, Lázár, Ottó, Péter nevű olvasóinkat is! Napkelte: 6 óra 37 perc Napnyugta: 17 óra 19 perc Holdkelte: 10 óra 47 perc Holdnyugta: 0 óra 49 perc Tegnap a Duna Budapestnél 353 cm (árad), Bajánál 279 cm (árad), a Tisza Szolnoknál 160 cm (apad), Csongrádnál pedig 181 cm (apad) magas volt. Közlekedés A bajai Duna-hídnál továbbra is érvényben vannak a korlátozások. Kátyúznak az 5-ös út 82-85., 95-102., az 51-es 103-127., az 52-es 0-2., az 53-as 16-45., az 55-ös 69-76. és a 441-es út 30+900-as kilométerében. Traffipax Ma egész nap Kecskeméten, Kiskunhalason, délelőtt Kiskőrös lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebességmérés m/\ Kecskeméten egész nap, délelőtt Bácsalmáson, Baján, délután Sükösdön, Érsekcsanádon lesz. Mi, Hol, Mikor? •Ma és február 24-én, szerdán reggel 7.50-től délelőtt 10-ig nyílt tanítási napokat rendeznek a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. • A mellműtöttek megyei egyesülete összejövetele ma 13 órakor kezdődik a kecskeméti megyei kórház Nyíri úti telephelyén lévő onkoradiológiai centrumban. • Ma délután 4-től sportdélutánt rendeznek a kollégiumi napok keretében a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolában.* Amatőr alkotók, írók, költők mutatkoznak be február 25-én, csütörtökön este 18 órától a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Fikusz elnevezésű klubjában. • A KÉSZ kecskeméti csoportja szervezésében február 24-én, este 18 órakor dr. Csornai Márta ideggyógyász főorvos tart nyilvános előadást az ideg- gyógyászatról a kecskeméti, Lestár téri katolikus kultúr- központban. A kecskeméti Katona József Emlékházban több ezer kisdiák fordul meg évente. A látogatókat ezekben a napokban két kiállítás várja. Az állandó tárlaton Katona József, a hírős város szülötte életének dokumentumai láthatók. Az időszaki kiállításon Petőfi-dokumentumok tekinthetők meg. FOTÓ: ÁBRAHÁM ESZTER NÉZŐPONT Regionális nyelvvizsga-központ A Kecskeméti Tanítóképző Főiskola lett a dél-alföldi régió ECL-nyelwizsgájának hivatalos nyelvvizsga-központja. Az ECL nyelvvizsga olyan nemzetközi vizsga, amelyet honosítás nélkül elfogadnak több felsőfokú intézményben mind a diplomához, mind a felvételi vizsgához, s az állami nyelvvizsgához hasonlóan többletpontokkal értékelik. Az ECL EU-konform, egynyelvű vizsga, amely az EU nyelveire épül egységes elvek szerint, s nemzetközi méretekben összehasonlíthatóvá teszi az EU-tagállamokon belül az egyes nyelvekből elért vizsga- eredményeket. Magyarországon a pécsi tudományegyetem irányításával épült ki a 12 intézményt felölelő ECL nyelwizs- gahely-hálózat. A hálózatnak a régióban csak a kecskeméti Tanítóképző Főiskola lett tagja. Ami azt jelenti, hogy a hamarosan létrejövő Kecskeméti Főiskolai Szövetség regionális nyelvvizsga-központ is lesz egyben. S e tény a hírős város oktatási pozícióit erősítheti a régióban. A legközelebbi ECL- nyelwizsgák május 18-25. között lesznek Kecskeméten. Jelentkezni március 10-éig lehet a Tanítóképző Főiskolán - tájékoztatta lapunkat Kopernicz- kyné dr. Torma Mária főigazgató-helyettes. Jótékonysági est Tömörkényben Diákgaléria Új időszaki kiállítást nyitnak a héten a Kecskeméti Ifjúsági Otthon diákgalériájában. Ifjabb Walter Péter, a kecskeméti Tanítóképző Főiskola hallgatójának fotóit láthatják az érdeklődők. A kiállítást február 24-én, szerdán délután 16 órakor Haydu Tamás, a főiskola Vizuális Nevelés tanszékének tanára nyitja meg. Szókratész védőbeszéde A magyar és a világirodalom gyöngyszemei sorozat részeként Platon örökérvényű művét, Szókratész védőbeszédét adja elő Jordán Tamás és Horváth Ákos a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A budapesti Merlin Színház előadására a felnőttek mellett a középiskolásokat várják, hiszen számukra Platón műve kötelező olvasmány. Az irodalmi est február 24-én, szerdán este 19 órakor lesz a kecskeméti EFMK-ban. Jótékonysági estet rendeznek március 13-án, szombaton este 6 órakor a tömörkényi községi sportcsarnokban. A belépőjegyek árából befolyt összeget a helyi Tömörkény István Általános Iskola számítógépparkjának kiépítésére fordítják. Jegyek elővételben március 5-ig vásárolhatók az iskolában, ugyancsak ott további adományok is felajánJhatók. Elsősegélynyújtó versenyt rendeztek a napokban a kecskeméti SOS Gyermekfaluban. Az ország több gyermekfalujából érkeztek fiatalok az eseményre, melyen szakemberek előtt mutathatták be, hogyan cselekednének egy esetleges balesetnél. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT A. Tóth Sándor A brüsszeli ütközet „Eldördültek” a vízágyúk tegnap az Európai Unió fővárosában. De a brüsszeli ütközetben szerencsére senki sem maradt ott a kövön. Régebben megesett ilyesmi is. Harmincezerre becsülték a tüntetők számát, akik az EU tervezett agrárreformja ellen tiltakoztak. Az észak-olaszoknak öt napig tartott, míg traktorjaikkal Brüsszelbe értek. Valóban ekkora a tét, hogy még ezt is vállalniuk érdemes, télvíz idején? Nos, ha a 2000-re tervezett reformot megszavazzák az EU illetékes fórumai, akkor jelentős veszteségek érhetik a gazdákat. Azért mondom feltételes módban, mert a reform hívei tagadják ezt. Viszont az sem vitatható, hogy ha csökkentik a felvásárlási árakat, a támogatások, segélyek elosztható összegét, egy-egy tagország parasztjainak kevesebb jut. Gyarmatosítás vagy Kánaán? Különösképpen igaz ez a matematika, hogy ha az EU jelenlegi családi gazdaságainak számához hozzáadjuk a felvételükben reménykedő országok mezőgazdaságból élő lakóinak számát. A nyugatiak egyébként egyszer nyíltan kimondják, hogy tartanak az új belépőktől, máskor pedig udvariasan azt mondják, menjünk csak. A brüsszeli tudósítások tegnap bővítésellenes jelszavakról nem számoltak be. Az EU-nak, ha világgazdasági súlyát hosszú távon meg akarja őrizni, ki kell terjesztenie az integrációt új országokra. Jelöltek vagyunk mi is. Hallottam már olyan véleményt, hogy a bővítés újfajta gyarmatosítás lesz. Más a Kánaánt látja az Unióban, ahová csak be kell sétálnunk. Tény, hogy ha a jelenlegi szabályokkal felvennének bennünket, mi jól járnánk. A GNP-nk alapján az erőteljesen fejlesztendő kategóriába kerülne az ország, többet kapnánk, mint amennyit be kellene fizetnünk a közös kasszába. De hát még messze van kétezerkettő vagy kétezerakárhány. Biztos fölvételi dátum még nincs forgalomban. Az időpontba nemcsak az EU diplomatáinak, hanem a parasztjainak is van beleszólásuk. A lényeg az: csakis akkor lépjünk be, ha a belépés a nemzeti érdekeinket szolgálja. MINDEN SZERDÁN AKCIÓ A SZÍ!-f fjfjy r^S7 BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! fel Kecskemét, Izsáki út 2. I Akciós árak 1999. február 24-én: Sertéskaraj és -tarja (csont nélküli) Sertéslapocka és -dagadó Sertésoldalas Marha szegy-oldalas Kacsa egész (fagyasztott) Kacsaszárnytő (fagyasztott) Kacsa far-hát (fagyasztott) Csibevagdalt (natúr), 1 kg Párizsi Virsli Lecsókolbász Zsír (poharas), 0,5 kg Trappista sajt Tej (2,8%), 1 lit. Tejföl (20%), 500 g Tejföl (20%), 175 g Uzsikrém, 150 g Vajkrém (5 ízben), 250 g Házi félbarna kenyér, 1 kg Kifli és zsemle Réteslap, 8 lapos 769 Ft/kg 529 Ft/kg 439 Ft/kg 489 Ft/kg 385 Ft/kg 307 Ft/kg 179 Ft/kg 539 Ft/kg 345 Ft/kg 490 Ft/kg 335 Ft/kg 145 Ft/db 869 Ft/kg 85 Ft/db 135 Ft/db 45 Ft/db 85 Ft/db 145 Ft/db 86 Ft/db 9 Ft/db 99 Ft/db helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett helyett 599 Ft/kg 489 Ft/kg 399 Ft/kg 399 Ft/kg 155 Ft/kg 115 Ft/kg 67 Ft/kg 422 Ft/kg 299 Ft/kg 329 Ft/kg 299 Ft/kg 88 Ft/db 799 Ft/kg 79 Ft/db 115 Ft/db 39 Ft/db 75 Ft/db 115 Ft/db 76 Ft/db 7 Ft/db 89 Ft/db Akciós áraink érvényesek: • SZIL-COOP Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2. • SZIL-COOP Áruház Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadíváros) • SZIL-COOP Áruház Kerekegyháza, Fő u. 68. • SZIL-COOP Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. • SZIL-COOP Áruház Hetényegyháza, Kossuth u. 150. Figyelje minden hétfőn, kedden és szombaton megjelenő akciós hirdetéseinket! BŰNÜGYEK Rendőrkézen a faxtolvaj Kiskunhalason, az Ady utcában egy betéti társaság irodájába törtek be a múlt héten. A tolvaj a helyiségből egy fax készüléket és egy kétkazettás magnót vitt el. A lopott árun már nem tudott túladni a tettes, mert gyorsan elfogták. T. I. ellen őrizetbe vétel mellett folytatják az eljárást, akit más bűncselekmények elkövetésé miatt régóta ismernek a rendőrök. Oda az érzékelő Betörő járt a kiskunhalasi Congó Szórakoztató Centrumban. Az ismeretlen tettes zsákmánya 26 ezer forint készpénz, cigaretta volt. Az egyik sarokban egy kis szerkezet is megnyerte a behatoló tetszését, ami egyébként a helyiség mozgás- érzékelő berendezése volt, s azt is eltulajdonította. Az ösz- szes kár így 32 ezer forintra emelkedett. Táskát lopott A kecskeméti Mártírok útján feltörtek egy autót. A bűncselekményt vasárnapra virradóra követték el. A tettes egy táskát vett ki a kocsiból, amelyben a tulajdonos 100 ezer forintja volt. Erőszakos fuvaroztatók Dorogon két férfi és két nő a lakásában megtámadott és bántalmazott egy 40 éves férfit. Majd különböző műszaki cikkeket rámoltak a tulajdonos autójába, és arra kényszerítették, hogy Budapestre szállítsa őket. Az eset még pénteken történt, de a bántalmazástól megsérült áldozat vasárnap tett feljelentést a rendőrségen. Az anyagi kár 150 ezer forint. Villamosra várt A főváros VIII. kerületében szombaton késő este a Blaha Lujza téri villamosmegállóban öten megtámadtak egy 17 éves fiút, és elrabolták rádiótelefonját. Hivatalos ügy Jánoshidán vasárnap hajnalban betörő járt a polgármesteri hivatal épületében. Két lezárt irodát is feltört, ám a szorgos kutatásával is mindössze 350 forint értékű zsákmányhoz jutott. A rongálással viszont 20 ezer forintos kárt okozott. STÍLUSJEGYE A Volvo szépsége kitűnő stílusában rejlik, mely most egyedi jegyekkel is büszkélkedhet. Rendelje meg március 31-ig tartó akciónk során új Volvo S40/V40 Style gépkocsiját*, és az ikerfényszórókkal, bőrkormánnyal, „Cosmos” könnyűfém keréktárcsákkal, légkondicionálóval, valamint a CR902 audiofelszereléssel még gazdagabbá tett autójához közel félmillió forintos árelőnnyel hozzájuthat! Most tehát még 5 indokkal több szól amellett, hogy a Volvo biztonságát válassza. Látogasson el a Jansik Autóház, Kecskemét, Szegedi út 90. km alatti márkakereskedésébe, és győződjön meg saját szemével ajánlatunk különlegességéről! VOLVO S40/V40 Március il-ig tartó akciónk során egyedi felszereltség style csomagunkat 350000 forintért** kínáljuk1. * Az akció a Volvo S40/V40 T4 modellre nem vonatkozik. ** A Volvo S40 alapára: 4 961 000 Ft-tól. Az árak 130 HUF/DEM árfolyamon értendők. Jansik Autóház 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km Tel.: 76 498 555 Tel./fax: 76 498 554 VOLVO (5102)