Petőfi Népe, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-17 / 40. szám
1999. FEBRUÁR 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Folytatódnak a tárgyalások a technikai dolgozók béréről Baján ma derül ki, hogy sikerül-e megegyezni Széli Péter polgármesternek a Pedagógus-szakszervezet (PSZ) helyi csoportjának vezetőivel. A korábbi megbeszélés után Széli Péter úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés jelenlegi állapotában egyelőre nincs mód a nem pedagógus munkakörben dolgozók bérének 13 százalékos emelésére. Azzal a javaslatával, hogy a júliusban rendelkezésre álló összeget oly módon osszák fel, hogy a bérfejlesztés éves költséghatása ne változzon, a PSZ nem értett egyet. Ennek lehetséges változata lett volna a polgár- mester szerint például, hogy január 1-jétől 6,5 százalékkal emelkedjen a technikai dolgozók bére. A javaslatot a szakszervezet elvetette. A PSZ információi szerint a Bácska térségében a kötelező pedagógusbér-rendezést Baja kivételével mindenütt végrehajtják. Az átsorolások megtörténtek. Várhatóan a márciusi bérjegyzéken már a megemelt bérek szerepelnek, azt vehetik fel a pedagógusok. A településeken a nem pedagógus munkakörben dolgozó alkalmazottak és köztisztviselők általában 10-13 százalékos béremelésben részesülnek. Nagybaracskán például 10 százalékkal emelik a köztisztviselői béreket. Rab Rita Az enyhe időjárás megolvasztotta a bajai épületek tetején felhalmozódott havat. A sétálóutcái gyógyszertár előtt a tetőről potyogó hóhullásra tábla hívja fel a gyalogosok figyelmét. FOTÓ: PÁNCSICS HAJNALKA A havazás ára Bácsalmáson A Dráván túlról jönnek a farkasok (Folytatás az 1. oldalról) Az ordasok óvatosak és jók az érzékszerveik. Az éhes farkas naponta több tíz kilométert is megtesz a zsákmányért, és hangtalanul, csoportban vadászik. A legnagyobb kárt akkor csinálja, ha családot nevel. A farkasok jelenlétéről a vadőrök általában szétmarcangolt állatok tetemeiből következtetnek. A friss hóban a lábnyomaik felismerhetők. De jellegzetes, hosszú, elnyújtott üvöltésük is felhívja rájuk a figyelmet. A Homokhátságon idősb Bleyer József vadőr 1965-ben lőtt farkast, amely a kecskeméti múzeumba került. Vadászkalandját írásos emlék őrzi. Ebben elmeséli, hogy farkasvadászat közben kétszer is csütörtököt mondott a puskája, ám egy tüdőlövés után a vadászok közül elsőként dicsekedhetett a ritka zsákmánnyal. Nyúl Bertalan azért aggódik, mert a juhászok sorra jelentik az erdészetnél a károkat, ám a hatóságok még nem adtak engedélyt a kilövésre, és nem is nyilatkoznak a lehetőségekről. Papp Zoltán Bács-Kiskun megye Bécsben (Folytatás az 1. oldalról) Kecskemét pályázatát a Bács- Kiskun megyei önkormányzat is támogatja - mondta Endre Sándor, a megyei közgyűlés elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap közösen tartott a megyeházán dr. Melega Tiborral, az ITD Hungary vezérigazgatójával. Ezen az is elhangzott, hogy a bécsi eseménynek 29 résztvevője lesz a Dél-Alföldről, többségük azonban Bács-Kis- kunt képviseli. A megyebeli üzletemberek konkrét üzleti lehetőségekhez juthatnak a rendezvényen, megtalálhatják osztrák partnereiket. De képviselteti magát Kecskemét, Baja, Kiskunhalas és Kalocsa önkormányzata is, amelyek viszont befektetési lehetőségekről tárgyalhatnak az ausztriai üzleti élet képviselőivel. A nagyszabású esemény szervezője az ITD Hungary és a megyei önkormányzat mellett a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, s támogatja azt az Osztrák Gazdasági Kamara, valamint a Bank Austria is. Az ITD Hungary vezérigazgatója elmondta: a közhasznú társaság - amelynek Közép-magyarországi Regionális Képviselete Kecskeméten működik - a gazdasági minisztérium háttér- intézményeként, annak megbízásából próbál minél több külföldi befektetőt Magyarországra vonzani, illetve magyar cégeket külföldi piachoz juttatni. Idén háromszáz, egyrészt hazai befektetéseket, másrészt az exportot ösztönző programot, szakmai rendezvényt tervez az ITD Hungary, amely tehát állami pénzekből működik, szolgáltatásai ingyenesek. Tavaly egyébként 450 millió dollár értékben valósult meg külföldi befektetés Magyarországon a kht. segítségével. Az együttvéve több mint nyolc és fél ezer munkahelyet teremtő tőkebefektetés csaknem egynegyede a Dunától keletre eső, gazdaságilag elmaradott megyékbe irányult. Dr. Melega Tibor szólt Bács- Kiskun befektetéseknek kedvező földrajzi, gazdasági, infrastrukturális adottságairól is, amelyeket az itt letelepült külföldi cégek is dicsérnek. Példaként hozta fel a Kecskeméten üzemet alapító Knorr-Bremse tapasztalatait. Kása György Mennyi pénz jut a nemzetiségeknek? GYORSHÍREK Műszercserét terveznek A Bács-Kiskun megyei közgyűlés legutóbbi ülésén jóváhagyta, hogy az önkormányzat 40 millió 80 ezer forintnyi céltámogatásra nyújtson be pályázatot a kecskeméti megyei kórház egészségügyiműszer-be- szerzéséhez. Az összeg elnyeréséhez a megye a 60 millió 120 ezer forintos saját erőt állja. Az összességében tehát 100 millió 200 ezer forintos gép-műszer beszerzés során a megyei kórház röntgenje egy nagy teljesítményű előhívó automatához, két mobil röntgenkészülékhez, egy ultrahang-készülékhez, a labor pedig egy ELISA-rendszer- hez jutna. A kórház a- neszteziológiája és inten- zívterápia-részlege öt inkubátorral, két betegellenőrző monitorral, négy invaziv vérnyomásmérő modullal, egy nagy tudású lélegeztetőgéppel és négy defibrillá- torral gazdagodna. Farsangtemetés Mohácson Farsangtemetéssel zárult kedden a mohácsi busójárás. A busójárás hagyományának meghittebb elemeit farsang utolsó napján, húshagyó kedden elevenítették fel őrzői. Működésének nyolc éve alatt a megyei nemzetiségi alapítvány több mint 300 rendezvény megvalósítását segítette elő és sok hagyományőrző együttes felszereléséhez, működéséhez biztosított támogatást. Ennek együttes összege meghaladja a 7 millió forintot. Ezenkívül tudományos, néprajzi konferenciákat szervezett, hogy jobban megismerjük a Duna-Tisza közén élő népcsoportokat, kultúrájukat, hagyományukat. Az alapítvány kuratóriuma február 24-én 14 órakor tartja a bajai nemzetiségi központban következő ülését, melyen dr. Bárth János elnök értékeli a tavalyi munkát, majd javaslatot tesz az alapítvány ez évi munkatervére. Továbbá arra, hogy mennyi pénzt tudnak a nemzetiségi közösségek ebben az évben az alapítványtól pályázat útján kapni. Támogatást biztosítanának hagyományőrző közösségek népviseletének felújításához, hangszervásárláshoz, nemzetiségi kulturális rendezvények szervezéséhez, nyelvi táborokra. Pályázónként legfeljebb 60 ezer forintot tudnak adni. A pályázatokat március 20- áig várják az alapítvány címére. Idén a polgárok személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásából több mint 80 ezer forintra számítanak. P. Z. Falugyűlés Kunszálláson Falugyűlést tart a kunszállási képviselő-testület február 22-én, hétfőn délután öt órakor az általános iskola tornatermében. A rendezvényen egyebek mellett beszámolót tart Badacsonyi József polgármester. Bomapot rendeznek Kaskantyún Takarékossági okokból homokkal keverik a sót az utak síkosságmentesítéséhez Bácsalmáson. Az eddigi havazás eltakarítása 600 ezer forintba került a bácsalmási közszolgáltató intézménynek - nyilatkozta Kulesevics János igazgató. A 2. A talajlakó kórokozó gombák közül a legveszélyesebbeket kiemelve (fusarium, pythi- um, verticilium, TMV, ryzok- tonia stb.) teljesen megsemmisítheti a termelést. A legjobb módszer ellenük a talaj gőzölése, ami a jelenlegi energiaárak mellett nehezen megoldható és csak az tudja megoldani, akinek a múltból megmaradt a gőzölő berendezése és átalakította széntüzelésűre. Sajnos így is csak kis területenként tud haladni, 24 óránként 2-300 m2-t. Ez jelentős időveszteség. Második megoldás a Methyl-bromide-os talajfertőtlenítés, amit csak szakember gázmester végezhet. Ma ez a módszer a legelfogadottabb, mivel a kezelés nagy felületen történhet és a kezelést követően két héttel már ültethetnek a gazdák. Mindkét eljárás hatásmechanizmusáról elmondhatjuk, hogy a talajban lévő összes élő szervezetet elpusztítja. Kisebb fertőzési gócok kialakulásánál a termelők alkalmazhatják a Basamidot, aminek a használatánál figyelembe kell venni, hogy minimum négy hétre lehet ültetni. Szabadföldi termesztésnél még nincs akkora veszély, mert a megfelelő vetésforgó alkét hókotró, a két Murray járdatisztító és az egy sószóró hat fővel esetenként hajnali négytől késő estig is dolgozott. A közterületek és járdák csúszásmentesítését ezenkívül még öt úgynevezett gyalogmunkás végezte. kalmazásával gyéríteni tudjuk a kártevőket és a kórokozókat. Itt a legfontosabb kártevők (lótücsök, különféle molyok, aknázó legyek) lárváit kell megemlíteni, a kórokozók közül néhányat kiemelve (fitoftora, pythium, rizaktonia, palántadőlés, TÁV stb.). Ezek ellen többféle szert lehet használni, melyeket a talaj-előkészítési munkákkal le-,- hét a talajba beledolgozni. PL: Diazinon, Diazol, Galition, Timet, Counter granulátum, Vy-date. Fontos figyelembe venni, hogy a zárt termesztő berendezésekben lévő fonalféreg ijesztő módon elterjedt a szabadföldi termesztésben is és a nyugat-európai országokhoz hasonlóan már nálunk is számolni kell vele. Jelentős károkat okoztak az elmúlt években a gyökérzöldség és a burgonya termelésében. A fent leírtak természetesen nem ölelik fel a talajban lévő veszélyek teljes vertikumát, de a „Zephyr” Kft. szakemberei készséggel állnak rendelkezésre információval és szakmai tanáccsal a termelők felé. H. A. „Zephyr” Kft. Kecskemét, Tatár sor 11-13. Tel: 76/417-502 A héten tovább folytatódik Kaskantyún az 50 éves jubileumi rendezvénysorozat. Múlt pénteken és szombaton jelmezbálra várták a szomszédos községek fiatal és idősebb lakóit. Péntek este mintegy 150 tabdi, páhi és kaskantyúi iskolás öltözött jelmezbe, melyet minden esetben kisebb jutalommal ismert el a rendezőség. Szombat este már a felnőttek hálóztak. A maskarák felvonulását pedig A Honvédelmi Minisztérium megküldte Bajára a volt nőtlen tiszti szálló bérletére vonatkozó javaslatát --jelentette be tegnapi tájékoztatóján Széli Péter polgármester. Elmondta, hogy Atyánszky György országgyűlési képviselővel több alkalommal is egyeztettek a bajai HM ingatlanok sorsáról. A minisztérium a vételár 5 százalékáért Az előző héthez képest közel kétszázzal csökkent az influenzás betegek száma Bács-Kiskun megyében. A tegnapi jelentés szerint 2911 friss influenzás beteget láttak el a megye háziorvosai a múlt héten. A szövődményes esetek száma viszont emelkedett 80-ról 92- re. Ebből tíz betegnél tüdő- gyulladást okozott az influenza. Kórházba két idősebb beteg került. Tabdi, Páhi és Kaskantyú polgármestere zsűrizte. A közel félszáz jelmezes közül a szakértő zsűri a páhi vendégek vadnyugati produkcióját, a kaskantyúi óvoda dolgozóinak gondozottjaik mindennapjait bemutató jelenetét, valamint a helyi általános iskola kollektívájából kiállított hármat tartotta a legjobbnak. A következő nagyrendezvény a február 19-ére meghirdetett bor napja lesz, melynek kerövid időn belül bérbe adná az ingatlant, amit még valószínűleg idén értékesíteni kívánnak. Széli Péter nem kívánt konkrét összegekről nyilatkozni, de remélte, hogy minél hamarabb a város számára elfogadható megoldást találnak az egykori szálló és a további honvédségi ingatlanok jövőjére.- kubatovics Lapunk kérdésére dr. Ócsai Lajos megyei tisztiorvos elmondta: az elmúlt héten is az 1-14 év közötti gyermekek, illetve a fiatal felnőttek körében fordult elő a legtöbb influenzás megbetegedés. Gócos körzet a megyében nincs, s úgy tűnik, hogy idén Bács-Kiskun megyét elkerüli a járvány. Látogatási tilalmat egyetlen megyebéli kórházban sem rendeltek el. rétében borverseny, borkiállítás és borkóstoló is lesz. Az egy hónapon keresztül látható helytörténeti kiállítás mellett ezen a héten a kézimunkákból rendezett tárlatban is gyönyörködhetnek az érdeklődők. A Harmónia Szenvedélybetegek Otthonában viszont nemhogy mulatás, de megszorítás várható a napokban, február 17- én tartják ugyanis az intézményi dohányzásmentes napot. KÖZÉLETI HÍREK • Balogh József, az FKgP országgyűlési képviselője tart fogadóórát pénteken 10- 12 óra között a lajosmizsei, Felsőlajoson pedig 13 órától a helyi polgármesteri hivatalban. • Ivanics István, a FIDESZ-MPP országgyűlési képviselője várja a választó- polgárokat ma 16 órától a ladánybenei polgármesteri ivatalban. Csütörtökön 14 órától a szabadszállási, illetve szombaton 15 órától az apostagi polgármesteri hivatalban. 1910 Felhívjuk a közgazdasági, külkereskedelmi és ügyviteli szakmák iránt érdeklődő tanulók figyelmét, hogy 1999. február 18-án, 15.00 órától nyílt napot tartunk, amelyen tájékoztatást adunk közép- és felsőfokú, OKJ szerinti, nappali tagozatos szakképzéseinkről. 8275 'brd.'% HOVANU Felvételre keresünk GÉPKOCSI-ÉRTÉKESÍTŐT Felsőfokú végzettséggel, értékesítési tapasztalattal, kiváló szóbeli és írásbeli kifejezőkészséggel rendelkező, jó megjelenésű és magas szintű kapcsolatteremtő készséggel rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk. Egy sikeres csapat, megbízható és hiteles márka, valamint igen magasan kvalifikált munkalehetőség várja azokat akik kézzel írt, fényképpel ellátott önéletrajzukat 1999. február 28-áig beküldik hozzánk. Kecskemét, Szt. László krt. 20. GAZDASAROK A talaj termékenysége Megérkezett a HM ajánlata Kevesebb a beteg a megyében