Petőfi Népe, 1999. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-09 / 07. szám

KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Bent akar maradni a KFC A Kecskeméti FC labdarú­gócsapata Jelenleg az NB l-es tabella utolsó helyén áll, ám az egyesület veze­tői mindent megtesznek azért, hogy a gárda a ta­vasz folyamán elkerülje a kiesést. Kocsis Pál, a klubot működte­tő kft. ügyvezetője számolt be arról, hogy ezt hogyan lehet el­érni.- Mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy nagyon pozi­tív változásokat lehet tapasz­talni azóta, amióta felvettük az MTK-val a kapcsolatot, ugyan­is sokan jelezték: támogatják a tervünket. Amely egyébként nem más, mint hogy benn ma­radjunk az NB I-ben, s akkor nyáron újratárgyalhatjuk a feltételeket. Úgy számoltunk, hogy ehhez kábé harminchat pont szükségeltetik. Ebből már három megvan, ugyanis éppen ma, azaz pénteken értesítettek, hogy az MLSZ jóváhagyta a Szeged elleni óvásunkat, mi­szerint több játékos is jogosu­latlanul szerepelt a csongrádi­aknál - így mi kaptuk meg a Kocsis Pál bajnoki pontokat, három-nul­lás gólkülönbséggel.- A kiesést kikkel és hogyan próbálják meg elkerülni?- A szakmai stábot a pesti csapat képviseli, hiszen az egykori emtékás Szabó György lesz a vezetőedző. Egyébként a Hungária körúti gárda azt kérte, hogy övé le­hessen a teljes szakmai irányí­tás. Ez azért jó, mert így egyér­telmű lesz az elemzés siker vagy kudarc esetén egyaránt. Azt egyelőre még nem tudjuk biztosan, hogy pályaedzőre lesz-e anyagi keret, azt viszont igen, hogy az ifi A-nak szüksé­ge van trénerre.- A játékosállomány meny­nyire változik majd meg?- Az MTK a saját háza tájá­ról azt küld majd ide, akit akar, s éppen ezért én nem akarok neveket mondani. Azt elárul­hatom, hogy szeretnénk kecs­keméti futballistákat is vissza­hozni a hírős városba, hiszen az önállóságunkat teljesen nem adtuk fel.- Például kiket?- Tiszakécskéről leigazol­nánk Bállá Lászlót, Barna Zsoltot és Nagy Zsoltot, ugyanakkor az őszi együttes­ből mindenképpen megtarta­nánk Némethet, Kislőrinczet és Maczkót. Természetesen még csak szóbeli megállapodá­sokról van szó. A labdarúgók­kal kapcsolatban egyébként az a legfontosabb változás, hogy megszüntetjük a játékosirányí­tást, hiszen a szakmai igényes­ségünk ezt mostantól minden körülmények között megköve­teli. Farkas Mihály Őrizetben a verekedők A kiskunfélegyházi rendőrök őrizetbe vettek két kecskeméti férfit, akik egy novemberi erő­szakos bűncselekmény elkö­vetésével gyanúsíthatok. And- rás-napkor az esti órákban tá­madtak meg és hagytak alapo­san helyben egy kiskunfélegy­házi férfit egy benzinkútnál. A túlerőben lévő támadók súlyos sérüléseket okoztak áldoza­tuknak. A büntetőeljárás sú­lyos testi sértés alapos gyanú­jával folyik az őrizetbe vett két, 23 éves kecskeméti férfi ellen. Kecskeméti mesekönyv Egy kecskeméti költő, Antalfy István jelentette meg saját me­séit, verseit és műfordításait még az ünnepek előtt. Az idős tollforgató a Bács-Kiskun Me­gyei Költők és írók Baráti Kö­rének egyik alapító tagja, s már több önálló verseskötete jelent meg eddig. A gyermekeknek szánt, A Tél meséi című kötetet szintén kecskeméti alkotó, Haui Jó­zsef képzőművész (a már klasszikussá vált Vízipók-cso- dapók rajzfilm alkotója) képei díszítik. A kedves és tanulságos tör­téneteket, szép fordításokat tartalmazó mesekönyv egy so­rozat első darabja. Az Évsza­kok történetei című sorozatot a könyvkiadó természetesen A A könyv címlapja Tavasz meséi című kötettel szeretné folytatni. Programajánló Planetárium mény ma reggel 9-től 17 órá­ig tart nyitva. / Aramtolvajok Lajosmizsén Két áramtolvaj ellen indult büntetőeljárás Lajosmizsén. A kecskeméti rendőrkapitány­ság azzal gyanúsítja K. Ven­delt és B. Vendelt, hogy ille­gálisan vételeztek áramot. A Démász Részvénytársaság csaknem négyszázezer forin­tos kárt szenvedett, mert az áramtolvajok a villanyóra megkerülésével jutottak az elektromos energiához. Köddé vált birkák Ugyancsak Lajosmizsén - egy tanyához tartozó istállóból - ismeretlen tettes huszonnégy darab birkát, illetve bárányt lopott el. A tulajdonos kára megközelítőleg négyszázezer forint. Tetten ért álkulcsos betörők Négy pécsi férfit - köztük egy fiatalkorút - vett őrizetbe a kiskőrösi rendőrkapitányság. Az illetőket azzal gyanúsítják, hogy csütörtökön Fülöpszál- láson, az Attila utcában hamis vagy álkulcs segítségével be­mentek egy lakásba. El is kezdték a kutatást, azonban megzavarták majd elfogták őket. Jelzálog az adós lakásán Az új társasházi törvény bevezetésével lehetőség nyílt arra, hogy annak a tulajdonosnak a lakására, aki hosz- szabb ideje elmaradt a közös költség befizetésével, a társasház jelzálogot tegyen. 1998. március elseje előtt erre nem volt lehetőség, így a kecskeméti közös képvi­selők örömmel vették a jelzálog bevezetését. Papp Sán­dorral, a Szlmferopol tér 15-20. szám alatti társasház közös képviselőjével beszélgettünk- Az önök társasházában is előfordult, hogy a tulajdonos hónapokig nem fizette a közös költséget. Hány hónap türelmi időt engednek meg?- Az új törvény előírja, hogy annak a tulajdonosnak a laká­sára, aki legalább hat hónapig nem fizeti a közös költséget, a társasház kérheti a jelzálog rá- terhelését. Jelenleg épp egy ilyen üggyel foglalkozom. Tár­sasházunkban az egyik tulaj­donos lakására várhatóan ha­marosan alkalmazni fogjuk a jelzálogot.- A féléves elmaradásnál az időt vagy a tartozás mértékét veszik figyelembe?- A féléves hátralék nem a tartozás időtartamát jelenti, hanem a mértékét. Ha valaki havonta rendszeresen fizet, de mindig kevesebbet, mint az előírt, akkor is bejegyeztethető a jelzálog, amint az összeg el­éri az éves közös költség ösz­szegének felét. A jelzálog így biztosítékot nyújt a tartozás rendezésére.- A jelzálog bevezetése előtt milyen „szankciókat” alkal­mazhattak a társasházak?- Az előző társasházi tör­vény szerint a társasházak nem élhettek jelzálog lehetősé­gével. Azon tulajdonos ellen, aki a fizetési felszólítás után sem rendezte a közös költsé­get, fizetési meghagyást intéz­hetett a bíróság felé. A per megnyerése, és az ítélet jog­erőre emelkedése után kérhet­te a lakóközösség a végrehaj­tást. Általában a fizetéséből til­tották le a tartozást.- Mit tehet a közös képvise­lő, ha a jelzálog ráterhelése után sem egyenlíti ki a hátralé­kos a tartozását?- Hat hónapos időközön­ként megismételhető a jelzá­log ráterhelése. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki a közös költséget nem fizeti, az való­színűleg más közüzemi díjat sem. így előbb-utóbb olyan magas mértékű lesz a jelzálog a tulajdonán, hogy annak el­adására kényszerül, és várha­tóan rendezi a számláit.- Az a tulajdonos, akinek jelzálog van a lakásán, élhet-e a közgyűlésen szavazati jogá­val?- Természetesen nem. Az ő tulajdoni hányadát a határo­zatképesség megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni.- Mi a menete a jelzálog rá- terhelésének?- Ha a fizetési felszólítás után sem fizet a tulajdonos, akkor az új törvény értelmé­ben a közös képviselő közvet­lenül a földhivatalnál kérheti a ráterhelést. A társasház köz­gyűlési határozata, illetve szer­vezeti-működési szabályzata ugyanis felhatalmazza őt az ügy lebonyolítására.- A tartozás rendezése után kinek a kötelessége a jelzálog törlése?- A közös képviselőnek a kötelessége, hogy a jelzálog törléséhez szükséges enge­délyt kiadja, majd a földhiva­talnál elintézze a törlést. Sebestyén Hajnalka Nagy felhozatal burgonyából Nagy volt a forgalom tegnap Kecskeméten a budai utcai nagypiacon. Az elmúlt hetek­hez hasonlóan a különböző zöldség- és gyümölcsfélékből volt nagyobb felhozatal. Árban nem sokat változtak decem­berhez képest. Érdekes, hogy a sok friss terméken kívül meg­jelentek a vetőmagok is a so­rokban. Mind a csarnokban, mind a külső részen sok eladó kínálta portékáját, bár az enyhébb idő ellenére is több árust találtunk a fedett részen. A legnagyobb felhozatal vö­röshagymából, burgonyából és zöldségből volt. A burgonyát nagyon különböző áron kínál­ták, 30-tól 80 forintig mérték a kilóját. Természetesen az ár tükrözte a burgonya méretét is. Sőt, találhattunk olyan árust is, aki zsákonként árulta a bur­gonyát: a 30 kilóért kért 1700 forintot. A vöröshagyma ára azonban nőtt a tavalyihoz ké­pest. Míg a múlt év végén 45- 60 forintért vásárolhattuk meg, tegnap már 70-90-et is elkértek kilójáért. A hagymához hason­lóan a fejes salátát is drágáb­ban adták tegnap, 100 forintba került egy-egy szép fej. A para­dicsom ára is jelentősen meg­nőtt egy-egy eladónál. Kilójá­ért volt, aki 500-600, míg má­sok csak 250-300 forintot kér­tek. Ellenben paprikát csak egy-két árusnál találhattunk. A déligyümölcsből sokkal keve­sebbet kínáltak pénteken a nagypiacon, mint az előző he­tekben. Árban nem sokat vál­toztak. Míg a mandarin ára fel­jebb ment 5Ö-100 forinttal, ád; dig az ananász ára csökkent egy százassal. így a mandarint 300 forintért, míg az ananászt 400-ért vehettük meg. A banán érettségétől függően 120-180- ba került, a narancs 140-280 között mozgott. Tegnap a következő árakkal találkoztunk: alma 50-120 Ft/kg, körte 250 Ft/kg, sárga­répa 60-80 Ft/kg, fokhagyma 300-320 Ft/kg, sütőtök 20-30 Ft/kg, citrom 200-250 Ft/kg, cékla 40- 60 Ft/kg, tojás 12-15 Ft/db, zeller 120 Ft/kg, karalá­bé 15-30 Ft/db. Fejlesztések a repülőtéren (Folytatás az 1. oldalról) A kecskeméti repülőtérre 1993-ban érkezett Oroszor­szágból a 28 darab MiG-29-es vadászgép. A korábbihoz ké­pest korszerű technika szük­ségessé tette a repülőtér fej­lesztését is. Az állami forrás­ból finanszírozott beruházási program részeként az elmúlt években felépült az 1420 négy­zetméteres javítóhangár; a re­pülést gyakorló állomás; a fes­tőüzem; az Albatrosz kiképző­század elhelyezési-, kiszolgá­ló- és raktárépülete; az 1600 négyzetméteres hajózóépület és az úgynevezett hajtóműve- ző hely. Átépítették és korszerűsítet­ték a központi indítózónát; a laktanya kerítését; a bejárati főkaput és a beléptető zsilip- rendszert; a repülőgépek álló­helyeinek környékét, a gu- rulóutakat. Lebontották a régi barakkokat és más egyéb, még a háború előtt létesült épüle­teket. Az eddigi beruházások in­formációink szerint több mint 2,5 milliárd forintba kerültek. Kenyeres Dénes A kecskeméti planetárium­ban ma délután 4 órakor Játsszunk csillagosdit! cím­mel tartanak ismeretterjesztő csillagászati előadást. A Gala­xisok, kvazárok című elő­adás ma 17 órakor kezdődik. Kiállítások A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban a hét végén is reggel 9-től este 7-ig tekinthető meg a tegnap megnyitott horgászati és va­dászati kiállítás. A kecskemé­ti Szórakaténusz Játékház és műhely, illetve a kecskeméti Katona József-emlékház e- zen a hétvégén zárva tart. A Magyar Fotográfiai Múzeum­ban ma és holnap délelőtt 10- től 16 óráig tekinthető meg a Kép és szöveg című nem­zetközi fotókiállítás. A Les- kowsky Hangszergyűjte­Bábszínház Január 10-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor a kecskeméti Piróka Bábszínház a Michael és az ember című bábjátékot játssza az EFMK-ban. A Ciróka Bábszínház társulata ma 15 órakor a Triangulum című darabot játssza a Rákó­czi út 3. szám alatti épület­ben. Vasárnap délelőtt 10.30- kor a Budai utca 15. szám alatt a Téli tücsök meséire várják a gyerekeket. Gyöngyözés Gyöngyből készíthetnek ál­latfigurákat az ügyes kezű gyerekek a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban ma délután 14.30-tól. A mú­zeum ma délelőtt 10-től 16 óráig van nyitva, vasárnap zárva tart. Kecskeméten húsvét körül adják át a Szil-Coop bevásárlóközpont új szárnyát. A régi és az új épület között átjárókon lehet majd közlekedni. A bővítés után összesen 14 ezer négyzetméter alapterületű lesz a bevásárlóközpont. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents