Petőfi Népe, 1999. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-07 / 05. szám
1999. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK SPORT 9. OLDAL Ezüstérmes főiskolások Nem sikerült megvédenie világbajnoki címét a magyar férfi főiskolás kézilabda-válogatottnak, mert a jugoszláviai vb újvidéki döntőjében a hazai válogatott kedden 34-25-re legyőzte a magyarokat. A döntőben: Jugoszlávia-Magyaror- szág 34-25 (18-10). Újvidék, 5000 néző. A legjobb dobók: Petries 9, Nikolics 7, illetve Kuzma 6, Tóth, Rosta L, Apró 4-4. Egy félidőnyi előnyt adott a magyar válogatott a jugoszlá- voknak, s a második játékrészben hiába sikerült kétszer is négy gólra megközelíteni a házigazdákat, a remekül játszó jugoszlávok ellen nem volt ellenszere a magyaroknak. Az uszonyos- és búvárúszás olimpiai sportág lesz? Vörös János, a Magyar Búvárszövetség főtitkára szerint nincsen akadálya annak, hogy a 2004-es athéni olimpián - a szervezők elképzelésének megfelelően - a hivatalos programban szerepeljen az uszonyos- és búvárúszás. Az MTI-nek Vörös János szerdán úgy nyilatkozott, hogy Magyarország is nyerne sportága olimpiai műsorba kerülésével, hiszen 1998-ban nyolc világbajnoki aranyérmet szereztek a magyarok. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság másfél évtizeddel ezelőtt hivatalosan is elismerte az 1959-ben megalapított nemzetközi búvárszövetséget (CMAS). A 2004-es nyári ötkarikás játékok szervezőbizottsága azt szeretné, hogy a NOB felvegye az athéni műsorba az uszonyos- és búvárúszást. Vörös János elmondta, hogy Magyarország eddig 86 arany-, 88 ezüst- és 131 bronzérmet szerzett felnőtt világversenyeken (világ- és Európa-bajnok- ság, illetve világjátékok). A sportág Magyarországon kívül népszerű még Kínában, Oroszországban, Görögországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban.- Remek látványt nyújtanak versenyeink, mert az úszók delfinmozgással haladnak előre. Talán így a küzdelmek élvezhetőbbek, mint a hagyományos úszásban. Ez a speciális mozgás csípőtől lefelé veszi igénybe az izomzatot, s a nőknek különösen előnyös, mert csinosabbá, jobb alakúvá teszi őket - mondta Vörös János. Levél a sportminiszterhez Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisztert levélben hívtam meg az MLSZ rendkívüli elnökségi ülésére, amelyet a neki megfelelő időpontban tartunk - mondta tegnap Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. A magyar labdarúgás vezetői e tanácskozáson kívánják megvitatni a sportágat érintő kérdéseket a sportminiszterrel. Az MLSZ elnöke elmondta még, hogy kora tavasszal, az Eb-selejtezőre való felkészülés jegyében egy a liechtensteini válogatott szintjén futballozó nemzeti csapatot szeretnének vendégül látni'.- Április végén azonban már minden valószínűség szerint egy nagyhírű válogatott jön Magyarországra: Anglia gárdája lehet az ellenfele a Bicskei Bertalan által irányított magyar nemzeti csapatnak - mondta az MTI-nek Kovács Attila. Betörés Zidane miatt A francia labdarúgó-válogatottal tavaly világbajnoki címet szerzett Zinedine Zidane rajongói betörtek egy fotószaküzlet- be, ahonnan ellopták kedvenc futballistájuk dedikált poszterét. A délnyugat-franciaországi Rodez városában található boltból a tolvajok csak Zidane portréját tulajdonították el, ám az üzletben található más értéktárgyakhoz nem nyúltak. Fotóst vert Karembau Egy spanyol fotóriporter vádjai szerint Christian Karembeu, a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Real Madrid francia középpályása durván bántalmazta őt, amikor fényképet akart készíteni róla a spanyol főváros egyik bevásárlóközpontja előtt. Gonzalo Ocampo fotós szerint Karembeu előbb megrúgta őt, majd ütlegelni kezdte, miközben fotósfelszerelését ösz- szetörte. A 30 éves riporter saját bevallása szerint az eset után kórházi ápolásra szorult. Ocampo közölte: feljelentést tett a rendőrségen. Ha a vádak igazak, akkor Christian Karembeunek nem ez lesz az első összetűzése a fotóriporterekkel. Tavaly áprilisban két fotóst ütött meg a madridi repülőtéren, néhány hónappal később pedig korzikai esküvőjén - amikor a fotómodell Adriana Sklenarikovát vette el feleségül - tört ki verekedés, amiben a középpályás is részt vett. Az elnök kapott ajándékokat Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke szerdán elismerte, hogy kapott ajándékokat az egyesült államokbeli Salt Lake City pályázati bizottságától, amely a 2002-es téli játékok rendezési jogáért harcolt. Samaranch kijelentette, hogy ezzel nem szegte meg a NOB előírásait. Samaranch a lau- sanne-i 24 Heures című lapnak úgy nyilatkozott, hogy 1995 májusában valóban kapott két vadászuskát - egy 22 Long és egy Browning típusút - a Salt Lake City-iektől, de azokat leltárba vették a NOB-központ- ban, és az elnöki irodát díszítik. „Az ajándékok visszautasítása valóságos botrányt okozott volna” - mondta Juan Antonio Samaranch. A 2002-es téli olimpia rendezési jogának odaítélése körül kipattant „szavazatvá- sárlásos” botrányt a NOB, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága, a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) és egy független etikai bizottság vizsgálja. Nagyot ugrik-e a kenguru? Zajos válás Diósgyőrben Rettenetesen bánt, hogy erkölcsileg le akarnak járatni - mondta Tornyi Barnabás szerdán, a TV3 reggeli hírműsorában. A labdarúgó PNB-ben szereplő Diósgyőri FC lemondott szakmai igazgatója azt is kijelentette, hogy egy ellene „előkészített akciósorozat” végén döntött a távozás mellett. Tornyi Barnabás műsorvezetői kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy valójában nem fiMagyar Kupa női kosárlabdamérkőzés a legjobb nyolc közé jutásért: Bajai EFSK-BSE 35-156 (22-74). Nem elírás, nem ámítás, szomorú valóság. Fölösleges szó- cséplés lenne tudósítani a mérkőzésről, egy misét viszont megérdemel. A bajaiaknak nem a pontszerzés jelentette a bravúrt, hanem az, hogy eljutotzetésének tervezett csökkentése miatt távozik a Professzionális Nemzeti Bajnokságot ősszel a harmadik helyen záró klubtól, hanem a szakmai munka - a fedett pályán való műfüves edzések, az edzőtáborozások, a kétnapos utazások, az összetartások - korlátozása késztette a felmondásra. Tornyi kitért arra, hogy a DFC vezetői csak ideiglenesen engedélyezték neki, hogy az olimpiai, egyben utánpótlásiak a labdával az ellenfél térfelére. A katasztrofális vereség nem ártott, inkább használt a gyerekeknek. Mármint tapasztalat- szerzés céljából. Testközelből bámulhatták, hogy milyen,az, amikor uli-buli meccset játszik egy magyar élcsapat. És ábrándozhattak azon, hogy - ezek tudatában - mit jelenthet egy tétmeccs Mészároséknak. (21 évesek) -válogatott szövetségi edzőjeként külföldi úton vehessen részt, tehát szerinte a korábbi, derűlátó hangoktól eltérően valójában nem vették jónéven a Diósgyőri FC-nél a szakmai igazgató kettős szerepkörét. Tornyi Barnabás a tévéműsorban kilátásba helyezte, hogy az ügyvédjével való egyeztetés után esetleg jogi úton vesz elégtételt az őt ért sérelmekért. Amúgy pedig a pazarlás tipikus esetének is minősíthetjük az összecsapást: olyan meccs volt ez, amit még lejátszani sem érdemes. A pénzt, amit belefektettek, nemesebb célokra is felhasználhatták volna. Mondjuk például a szerencsétlen, túlélésért vergődő, bajai női kosárlabdacsapat megsegítésére. Lőrinczi Csaba HÍREK Fred mehet A férfi kosárlabda NB I. A- csoportjában szereplő Matáv Pécs azonnali hatállyal szerződést bontott Fred Fergusonnal, az együttes amerikai játékosával. A fegyelmi bizottság döntését az indokolta, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó sportoló december 23-án nem jelent meg csapata zalaegerszegi bajnoki mérkőzésén, majd ezt követően az Egyesült Államokba utazott. Fergusonnak december 30-ig vissza kellett volna érkeznie Pécsre. Sikeres öwizsga Sikeres övvizsgával zárta a Brezovai Sándor 3 dános mester által vezetett szentesi téli kyokushin karate edzőtábort a Jis-Sen Kai- kan Baja három sportolója. Görcs Gergely 14 évesen megszerezte a barna övét (2 kyu), Görcs Gergely és Balogh Enikő pedig zöld övét, azaz 3 kyu-t kapott. Elhunyt Hosszan tartó betegség után, 45 éves korában elhunyt a cseh Jarmila Nyg- rynova-Strejckova, Euró- pa-bajnoki bronzérmes, fedett pályán kétszeres Eu- rópa-bajnok távolugró . A legjobbak kiválasztása Hagyomány már, hogy szerkesztőségünk közreműködik a megye legjobb sportolóinak kiválasztásában. Ezért kérjük a szövetségeket, klubokat, szakosztályokat, hogy január 13-ig adják le mindazoknak az eredményeit, akik világversenyen helyezést (1-6) szereztek, illetve országos bajnokságot nyertek bármely sportágban és korcsoportban (egyéniben és csapatban). A levélre (Kecskemét, Szabadság tér 1/A), faxra (76/481-434) kérjük ráírni: Sportrovat. Játékvezetők focitornája Kecskeméten, a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezik meg január 16-17-én a játékvezetők focitornáját. A nevezési határidő: január 14., 17 óra (a sorsolás időpontja is). Bővebb felvilágosítást Domokos Gábor szervező ad. TöTÓy%!9 TANÁCSADÓ Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése ANGOL PREMIER UGA 1. Arsenal (4.}-U«wpool (7.) 1 2. Blackburn (16.)-Leeds (5.) 2 3. Middlesbrough (8.)-Aston Villa (1.) 2,x 4. Newcastl« (13.)-Cbelsea (2.) OLASZ A-OSZTÁLY 2, x 5. Cagliari (13.)-Roma (5.) 2 fi. Empoll (IS.)-Mllan (3.) 2 7. Irtemazlonale (4,)-Venezia (18.) 1 8.Lado(6.)-Fk>rentlni(L) x, 2 9. Penigla (9.)-Udbwse (12.) 1 10. Plac«nzi (ll.)-Panna (2.) 2 11. Simpdodi (14.)-Bok$ia (7.) 2, x 12. Vicenza (lfi.)-Salemltana (17.) 1 13. Juratus (8.)-B«t (10.) 1 +1 mérkőzés: ANGOL PREMIER UGA 14. Manchester Utd. (3.)-West Ham (6.) 1 Valasek Tibor A Bajai EFSK kispadja. Ugyanúgy szenvedtek, mint csapattársaik a pályán. FOTO: LŐRINCZI A kupa békaperspektívából A Jelena Dokic, Mark Philip- poussis összeállítású ausztrál teniszválogatott 3-0-ra legyőzte az Arantxa SanChez-Vicario és Carlos Moya alkotta spanyol csapatot az ausztráliai Perth-ben zajló, nem hivatalos' vegyescsapat-világbajnokságon a 11. Hopman-kupa A-cso- portjában. Az A-csoportban: Ausztrá- lia-Spanyolország 3-0. Egyes: Jelena Dokic-Arantxa Sánchez- Vicario 6:3, 6:2, Mark Philip- poussis-Carlos Moya 6:4, 7:6 (9-7), páros: Dokic, Philip- poussis-Sanchez-Vicario, Moya - játék nélkül. A 15 éves Dokic alig több mint egy óra alatt 6:3, 6:2-re verte Arantxa Sanchez-Vi- cariót, a női világranglista negyedik helyezettjét. A jugoszláviai születésű teniszezőnő jelenleg 341. a WTA rangsorában. Miután Mark Philippous- sis szoros mérkőzésen legyőzte a náthával bajlódó Carlps Moyát, a torna előtt első helyén kiemelt spanyol csapat visszalépett a vegyespáros ösz- szecsapás lejátszásától. A Sandrine Testűd, Guillaume Raoux összeállítású francia válogatott 2-1-es sikert aratott az Amanda Coetzer, Wayne Ferreira alkotta dél-afrikai csapat ellen. A-csoport, 2. forduló: Franciaország-Dél- afrikai Köztársaság 2-1. Sandrine Testud-Amanda Coetzer 6:7 (5-7), 1:6, Guillaume Raoux-Wayne Ferreira 6:3, 7:5, Testűd, Raoux-Co- etzer, Ferreira 7:6 (8-6), 7:5. Amanda Coetzer hiába juttatta előnyhöz Dél-Afrikát, a franciák Guillaume Raoux réMartina Hingis a szlovák Akrina Habsudova elleni mérkőzésen 6-0,6:3-ra nyert, és ezzel becsületpontot szerzett a svájci csapatnak. FOTÓ: FEB-REUTERS vén egyenlítettek. A vegyespárosok csatája igen kiélezettre sikeredett. A franciák folyamatosan bírálták a játékvezető döntéseit, Wayne Ferreira pedig a második játszma tizedik játékában hat mérkőzéslabdát hárított, mielőtt elveszítették volna a találkozót. Franciaország csütörtökön Ausztráliával mérkőzik, és amennyiben nyer, akkor 1998-hoz hasonlóan idén is bejut a döntőbe. Az még kérdés, hogy ott ki lesz az ellenfele.