Petőfi Népe, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-04 / 284. szám

4. oldal Világtükör 1998. december 4., péntek Martonyi János Bonnba érkezett A kétnapos Magyar-Német Fó­rum alkalmából csütörtök dél­után Bonnba érkezett Martonyi János külügyminiszter. A ma­gyar diplomácia irányítója ma reggel találkozik Joschka Fi­scher külügyminiszterrel, majd részt vesz és beszédet mond a Magyar-Német Fórum meg­nyitó ülésén. Magyarország, mint az Eu­rópa Tanács soros elnöke kész tapasztalataival, értékeléseivel támogatni az EBESZ most kez­dődő soros norvég elnökségét - jelentette ki ezt megelőzően Martonyi János külügyminisz­ter Oslóban Knut Vollebäk nor­vég külügyminiszterrel folyta­tott megbeszélésén. A két poli­tikus egyetértett abban, hogy lehetőség és szükség van az EBESZ és az Európa Tanács együttműködésének elmélyíté­sére, ami a soros magyar Eu­rópa tanácsi elnökség egyik fontos törekvése. * Nem vés* részt várhatóan a román ellenzék annak az egyez­tető bizottságnak a munkájá­ban, amelynek az oktatási tör­vény módosításáról született el­térő változatokból kellene egy­séges javaslatot készítenie. Ismét helyreáll - a korábbi korlátozások után - a szlovák közszolgálati televízió (STV) magyar nyelvű adásának mű­sorrendje, mi több: számotte­vően bővül is a műsoridő. A magyar adásban januártól napi tízperces magyar nyelvű hír­adót is láthatnak majd a nézők. Villámlátogatásra váratlanul Belfastba utazott Tony Blair brit kormányfő - egy hét lefo­gása alatt immár másodszor -, hogy megkíséreljen előrehala­dást elérni az északír békeío- n lyamatban. A miniszterelnök David Trimble-lel, az Ulsteri Unionista Párt vezetőjével, a tartomány miniszterelnökével és a katolikus Seamus Maiion miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélést. Több ezer paraszt tüntetett csütörtökön a lengyel szejm épülete előtt. A kemény fagy el­lenére összegyűlt tömeg a me­zőgazdaság egyre romló hely­zete és a kormány nem megfe­lelő politikája miatt tiltakozott. Simon Wiesenthal, a bécsi Zsidó Dokumentációs Központ alapítója és vezetője, a világ­hírű „nácivadász” 90. születés­napja alkalmából szerda este a bécsi Zsidó Múzeumban annak a reményének adott hangot, hogy a mai fiatal nemzedéknek soha nem kell a náci időszak szörnyű tapasztalataihoz hason­lót megélnie. Csatlakozás és vízumkényszer Folyamatosan romlik az erdélyi magyarság általános közérzete Miközben Radu Vasile román kormányfő - zsúfolt program­jára hivatkozva - lemondta, illetve meghatározatlan időre elhalasztotta budapesti útját, a román nemzeti ünnep alkal­mából elhangzott magyarellenes kijelentések és más jelensé­gek miatt romlik az erdélyi magyarság hangulata. Tőkés László Királyhágó-mel- léki református püspök szerint nagyon félnek a romániai ma­gyarok attól, hogy Magyaror­szág az Európai Unióhoz tör­ténő csatlakozás után bevezeti a román állampolgárok szá­mára a vízumkényszert, s ez­zel nehezebbé válik a beutazás az anyaországba. A Kurier című osztrák bul­várlap csütörtöki számában megjelent cikk szerint, ha megvalósul a budapesti kíván­ság és hamarosan felveszik Magyarországot az Európai Unióba - a magyar kormány a 2002. évet célozta meg -, ak­kor ez a helyzet már három év múlva valósággá válhat. A cikkíró szerint ez az Ukrajná­ban és a Szerbiában élő ma­gyarokat is sújtaná. A cikk szerint ezen az sem változtat, hogy az új budapesti kormány bizonygatja: az ed­digieknél erőteljesebben tá­mogatja a Romániában, Szlo­vákiában, Ukrajnában és Szerbiában élő hárommillió honfitársát. Az osztrák lap idézi Orbán Viktor kormányfő kijelentését, miszerint a nem­zet határai nem azonosak az ország határaival. Ennek je­gyében küldtek államilag fi­nanszírozott segélyszállítmá­nyokat a kárpát-ukrajnai ár­vízkárosultaknak - jegyzi meg a cikkíró. Németh Zsolt külügyi állam­titkártól azt a kijelentést idézi az osztrák lap, hogy „támogat­juk a magyarok szervezetei­nek autonómiára irányuló tö­rekvéseit”. Markó Béla szerint elkép­zelhetetlen, hogy Magyaror­szág a vízumkényszerrel meg­szakítsa az erdélyi magyar­sághoz fűződő szálakat. Halasztás Cape Canaveralban. A NASA az utolsó pillanatban elhalasztotta az En­deavour csütörtökre tervezett indítását, mert egyelőre ismeretlen okból megszólalt egy vjásijéláő az űrrepülőgép'pilótafülkéjében. .,.u> <í> fbwííVe&iíewters * Sokan kérdezik: segítheti-e a nemzeti ital a gyengélkedő orosz gazdaságot? Az állami vodka lehet a mentőöv A cárokat, de még a szovjet vezetőket is a vodkából származó bevételek tartották fenn egészen Mihail Gorbacsov pártfő- titkár-államelnök uralmáig, amikor bevezették a „száraz törvényt”, s ekkortól zugfőzdékben kezdték el rossz minő­ségben főzni az orosz nemzeti italt - írja egy amerikai lap. „Az orosz történelem ismere­tében sokan helytelen lépés­nek tartották a nyolcvanas évek antialkoholista kampá­nyát” - véli a The Washington Post. Az amerikai újság sze­rint ez az „oktalan kezdemé­nyezés” sokban hozzájárult a Szovjetunió felbomlásához. Ez igaz, de hozzá kell tenni: e kérdésben alapvető véle­ménykülönbség jellemezte a Kreml és az egyes tagköztár­saságok viszonyát. Az utób­biak gazdasága ugyanis a köz­pontinál is jobban függött az alkoholkereskedelem bevéte­létől. Hat évvel ezelőtt az orosz „italtörténelem” újabb jelentős eseménye zajlott le: privatizál­ták az orosz vodkaipart. Ez újabb és igen nagy csapást je­lentett az állami vodkabevéte­lekre. Érthető tehát, hogy most, amikor az orosz gazdaság egyik legsúlyosabb válságát éli át, a moszkvai kormány szeretne nagyobb ellenőrzést gyakorolni a vodkaipar felett. Egy orosz lap már hírül adta, hogy a Kremlben „érlelődik az államosítás gondolata”. Egy ilyen lépést a törté­nelmi tapasztalatok is alátá­masztanának. A cárok, de még a bolsevik rendszer idején is az állami bevételek harminc százaléka származott a vodká­ból, ma pedig kevesebb mint öt százalék ez a hozadék. A gorbacsovi kampány és a privatizáció - az orosz vodka­piac avatott ismerői szerint e két ok miatt vált az alvilág színterévé a vodkaipar. Ferenczy Europress Folytatódik az izraeli-palesztin huzavona Az ENSZ a Közel-Keletről Az ENSZ közgyűlése a pa­lesztinok jogainak védelméről hat határozatot fogadott el, amelyek közül az egyik az ön- rendelkezést irányozza elő. A nem kötelező érvényű hatá­rozatok egyebek között felszó­lítják Izraelt, hogy vonja ki csapatait a Golán-fennsíkról. Egy másik dokumentum tör­vénytelennek minősíti azt az iz­raeli döntést, amelynek értel­mében Jeruzsálembe helyezték át az ország törvényhozását és közigazgatási központját. A többi négy határozat a palesztin nép támogatását célzó intézke­désekkel foglalkozik. A Palesztin Hatóság és az Egyesült Államok egyaránt el­utasította a csapatkivonáshoz kötött, három izraeli feltételt. A tel-avivi kormány szerdán úgy döntött, hogy csak akkor hajtja végre a következő két hónapra előirányzott csapatkivonásokat, ha a palesztinok teljesítenek bi­zonyos feltételeket. Ezek a következők: hivatalo­san lemondanak a független ál­lam májusi kikiáltásáról, fel­hagynak a gyilkosságokkal gyanúsított és más palesztin foglyok (Hamász-tagok) sza­badon bocsátásának követelé­sével, és beszüntetik az erő­szakra való felbujtást. Szaeb Erakat, a palesztin he­lyi ügyek minisztere kijelen­tette: a palesztin fél elutasítja azokat a feltételeket, amelyek nem szerepelnek a Wye Planta­tions megállapodásban. Egyre kevesebb a zsoldos Nem vonzó a katonai pálya Amerikában Gondban vannak a tengeren­túlon a katonai utánpótlással. Az Egyesült Államokban 1973-ban, a vietnami háború után megszűnt a hadkötele­zettség, azóta csak hivatáso­sokból állnak a fegyveres erők. Eddig volt elég jelentkező, most azonban, ahogy csökkent a munkanélküliség, immár ke­vés a bevonuló. A haditengerészet az idén szükséges 55 ezer újonc katona helyet csak 50 ezret tudott to­borozni, a hadsereg egy száza­lékkal elmaradt a tervezett 72 ezer főtől. Az ok főként abban áll, hogy az országot nem fe­nyegeti veszély, a katonákat tá­voli földrészeken vetik be, így a fiatalok nem érzik hazafias kö­telességnek a katonáskodást. Akik anyagi meggondolás­ból választanák ezt a pályát, azok számára sem igazán vonzó, mert a gazdaságban jobban lehet keresni. Az újon­cok havi 900 dolláros zsoldja igencsak szerény kereset. A fegyveres erők ezért új le­hetőségeket keresnek, hogy biz­tosítsák az utánpótlást. így pél­dául jelentős összegekkel tá­mogatják a továbbtanulásban azokat, akik katonai szolgála­tot vállalnak. Hírháttér __Uw -j.íí______________________________________t__ a ... Értelmetlen számháború Csökkenő lelkesedésről, a bővítési folyamat lassításának szándé­káról számolnak be mostanában a brüsszeli jelentések. Ahogy éle­sednek az Európai Unió immár elengedhetetlen belső reformlépé­sei körüli viták, no meg a csaták a szervezet költségvetéséről, úgy csúszik kissé hátrébb a fontossági sorrendben az új jelentkezők ügye. Ez pedig - jelzi például a magyar miniszterelnök néhány friss, bíráló hangvételű nyilatkozata - joggal kelt értetlenséget és türelmetlenséget az érintett kelet-közép-európai államok körében. Orbán Viktor legutóbb azt is kifogásolta, hogy az unió különbséget akar tenni régi és leendő tagjai között - az utóbbiak rovására. Legyünk őszinték: ez a magyar kritika egyszerre jogos és igazta­lan. Nyilván megkönnyítené a jelenleg első körös csatlakozónak tekintett hat ország helyzetét, ha végre egy konkrét időponttal szá­molhatnának. Nemcsak a felkészülés időzítése, átláthatóbbá tétele szempontjából, hanem mert egy pontos dátum bizonyos fokig ha­tárt szabna a bonni kancellárváltás után mind érzékelhetőbb halo- gatási tendenciáknak. Ugyanakkor tény, hogy az unió vezetői ma aligha mondhatják ki felelősséggel: pontosan hány év is kell a ki­bővítéshez. Ehhez ugyanis túl sok az ismeretlen tényező. Az érdemi tárgyalási folyamat épp hogy megkezdődött, az átvilágítással ed­dig csupán a legegyszerűbbnek tartott témaköröknél végeztek. Szakszerű tárgyalások, gazdasági felzárkózás, a hiányosságok fel­számolása - a jelek szerint ez az egyedüli megoldás. Közben Brüsszelnek el kell végeznie a pénzügyi és a döntéshozatali szabá­lyokkal összefüggő „házi feladatait”, s ez is kemény dió. (szondy) December 10-én nyílt nap a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolában Jó indítás a jövő szakembereinek A jövő a művelt, jól képzett szakembereké. A tudás, az alapos általános műveltség és a változó időben is naprakész szakmai jártasság azokban az iskolákban sajátítható el, ame­lyek többirányú képzést kínál­nak. Ilyen iskola a közel kilenc­venéves múltra visszatekintő, kecskeméti Kada Elek Köz- dazdasági Szakközépiskola. Tanulmányi eredményeit, kie­melten a matematikatanítás eredményességét tekintve ma Bács-Kiskun megye legjobb szakközépiskolája az 1910- ben alapított intézmény. Az is­kola alapvető oktatási célja az, hogy a közgazdaságtan egé­szét tekintve általános, de ala­pos szakmai tudás birtokosává tegye diákjait. Elsősorban te­hát olyan diákok jelentkezését várják az ősszel induló három szakközépiskolai osztályba, akiket érdekel a pénzügyi­számviteli szakma. Négyéves közismereti és szakirányú kép­zést, majd az érettségi után há­romféle továbbtanulási lehető­séget is kínál a Kada Elek Közgazdasági Szakközépis­kola. Diákjaink az érettségi után választhátják a pénzügyi-szak­ügyintézői és a mérlegképes könyvelői, főiskolai szintű, akk­reditált képzést. A kétéves, ál­lamilag támogatott képzésben iskolánk társintézménye a bu­dapesti Pénzügyi és Számvite­li Főiskola - adott tájékozta­tást Tóth Imréné igazgatónő. Érettségi után diákjaink vá­laszthatják a menedzserasz- szisztensi közép- és felsőfokú képzést is, de továbbtanulhat­nak intézményünk külkereske­delmi ügyintézői szakán is. A most nyolcadikos diákok­nak az iskola december 5-étől matematikából és magyar nyelvtanból előkészítő tanfo­lyamot tart, melyre az intéz­mény titkárságán személyesen vagy a 76/320-106-os telefon­számon lehet jelentkezni. A kecskeméti diákok matema­tika-előkészítőjét pénteken­ként, délután fél 3-tól, a vidé­kiek matematika-előkészítőjét és minden jelentkező magyar­előkészítőjét szombaton tart­ják. Az intézmény képzési kíná­latáról december 10-én, csü­törtökön, délután 14.30-tól nyílt nap keretében tájékoztat­ják a szülőket és a nyolcadikos diákokat. Az érdeklődők meg­ismerhetik az intézmény magas szintű számítástechnikai és matematika-oktatási módsze­reit, eszközeit, és tájékoztatást kapnak az emelt szintű angol- és németnyelv-tanításról is. Jól számít, ha ránk számít! • Karácsonyi kínálatunk: so.ooo Ft kölcsön = 12 x havi 4.850 Ft Személyi kölcsön 50.000 Ft-ig, 12 havi lejáratra, évi 22% kamat és 3% kezelési költség mellett. • Szimmetria-hitelkeret (Sz-liiíd): A lakossági bankszámlán rendszeres jövedelemátutalás mellett, a havi nettó jövedelem mértékéig engedélyezhető hitelkeret, évi 22% kamat és alaprészjegy mellett. Bővebb információval kirendeltségeink szolgálnak: Kecskemét, Trombita u. 6. (Tel.: 76/500-150) Ágasegyháza (388-060), Ballószög (427-153) Bugac (372-551), Helvécia (428-121) Izsák (374-850), Jakabszállás (382-006) Orgovánv (376-322) 49U5 iSzámoljon, és minket váíasxt! Orgovánv és Vidéke Takarékszövetkezet

Next

/
Thumbnails
Contents