Petőfi Népe, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-15 / 293. szám

20 ÉVfeS A PINTÉR MÜVEK Édesapja a példaképe nekem kellett megalkotnoi Pintér József fia, Csaba har­minc éves. Minden erény­nek birtokában van ahhoz, hogy majdan az édesapja helyére lépjen. Felesége, Csilla két aranyos, okos gyermekkel ajándékozta meg, ahogyan ezt mondani szokás. Méltó társa férjének minden tekintetben.- Fényűzés az életünk­ben: Csilla pedagógus és csak két tanítványa van, Márk és a kis Csilla. Otthon van velük - avat be családi dolgaikba Pintér Csaba.- És nagy-nagy örömmel nevelem a két tanítványo­mat - fűzi hozzá a felesége. Csilla elvégezte már a pénz­ügyi főiskolát is, az állam­vizsgája van hátra. Azt mondja, nagyon érdekli a gazdaság, és Csabával jól el tudnak beszélgetni ezekről a témákról. Egyébként a gyerekek a nap felét az óvo­dában töltik, ott is étkez­nek, szokniuk kell a közös­séget. Nagyon szeretnek az oviban. Délután játék, „ta­nulás”, pihenés anyuval, az­tán pedig együtt főznek, amikorra apuka hazamegy.- Mi a feladata a cégnél? - kérdem Csabától.- Elsősorban a kereske­delmi és a pénzügyi vonal­lal foglalkozom. Piacot ku­tatok, munkát szerzek, szerződést kötök. És nyo­mon követem a teljesítést is. Édesapa a műszaki kérdé­sekkel foglalkozik és persze irányítja az egész Műveket.-7 Szigorú apa volt?- Nagyon szigorú és kö­vetkezetes. Bármit szeret­tem volna gyerekkoromban, mindenért meg kellett dol­goznom a műhelyben. Az első, Simson motorért pél­dául ötszáz órát kellett dol­goznom. Amikor teljesítet­tem, elmentünk a boltba és megvettük. Úgy volt ez az egész, hogy ha dolgoztam, akkor minden mást is meg­csinálhattam, amit szeret­- Az első bálomon ismerkedtünk meg Jóskával - meséli Pintér úr felesége, Ilona asszony. - És attól kezdve soha többé nem váltunk el egymástól. Négy év múlva há­zasodtunk össze, 1967-ben. A következő évben megszületett Csaba, aztán 1970-ben Zsolti. Két év múlva kezdtünk építkezni a Nap utcában. És két évbe telt, amikorra oda költözhettünk. A ktsz-ben dolgoztunk akkoriban mind a ketten.- Könnyű egy Pintér József fe­leségének lenni?- Nem mondhatom, hogy so­sem voltak felhők a fejünk fölött. De azért, ha az elmúlt húsz évet egészében nézem, mégis azt hi­szem, hogy könnyű volt. Mert velem beszélte meg a terveit, együtt örültünk a sikereknek és együtt viseltük el a kudarcokat. Hogy nem lesz mellette egyszerű a feladatom, azt előre sejtettem. De vállaltam és megérte.- Elég ideje jutott férjének a családra?- Annyi mindig jutott, hogy magam mellett tudhattam, és fel­töltődhettem az újabb meg újabb kihívások előtt. Persze, a gyere­kek nevelése nagyobbrészt rám hárult. De ez nem, volt teher szá­momra, mert rajongásig szeret­tem a fiaimat. Élveztem a nap minden óráját, percét, amit velük tölthettem. Ezek az órák is nagy­ban hozzájárultak ahhoz, hogy visszatekintve azt mondhassam: nem volt nehéz.- Előfordult-e, hogy csüggedés lett úrrá a férjén?- Ritkán, de megtörtént vele. Ilyenkor kellett neki a biztatás, tem volna. Ha nem dolgoz­tam, semmi sem volt sza­bad. Ezt a nevelési elvet én is alkalmazom majd a fiam­nál. Különben én mindig nagyon szerettem a mű­helyben.- Volt úgy, hogy én men­tem az esztergagéphez ud­varolni Csabának - nevet a felesége. Csaba elmeséli, hogy a gyárépítés ötlete abból szü­letett tulajdonképpen, hogy az egyre növekvő műhe­lyekkel ki kellett költözniük a lakókörnyezetből. Édes­apja először csak azt mond­ta: a meglévőknél egy pici­vel építenek nagyobb mű­helyt a Rákóczi úton. A csa­lád teljes mértékben támo­gatta, akkor is, amikor az­tán egy gyártelep terveit tár­ta elő egy vasárnapi ebéd­nél. Mindig hittek benne, hogy az ötlete jó, bármiről is volt szó, mert mindig megcsinálta, amit elhatáro­zott.- A megrendelők bizalma is ösztönözte édesapát - folytatja Csaba. - Általában olyat kértek tőle, amit más nem tudott megcsinálni, vagy félt a kockázattól. Ta­lálmányokkal, robotokkal, egyedi gépekkel jöttek so­kan. Most, a huszadik év­forduló megünneplésére nem csak a dolgozókat hív­tuk meg, hanem a mellet­tünk kitartó megrendelőket is. Egyébként mi az eredmé­nyeinket sosem kereskedés­sel, hanem mindig termelő munkával értük el - szögezi le Pintér József fia.- Milyen, ha valakinek az apja a főnöke?- A munkát tőlem leg­alább ugyanúgy megkövete­li, mint az alkalmazottaktól. Fél háromig főnöknek szólí­tom én is, utána édesapá­nak. Csaba elárulja: kiskora óta az édesapja a példaké­pe. hogy érezze, mellette állunk. Azt hiszem, bizalomban, biztatás­ban sosem szenvedett hiányt.- Mikor látta legboldogabb­nak mint vállalkozót?- Amikor 1989-ben a minisz­terelnök fölavatta a gyárat. Ak­kor teljesült be az álma, az ál­munk. Aztán nagyon boldog volt még akkor is, amikor az 1993-as fekete évünk után - amikor már azt hittük, elveszíthetjük a Pin­tér Műveket, a munkásokat el kellett küldeni -, a tolókocsiból újra összeszedte a csapatot és látta, hogy újra él a gyár, újra munkát adhat az embereknek, nos, ekkor is nagyon boldog volt. Ilona asszonnyal Európa e- gyik legnagyobb hadtörténeti múzeumáról beszélgetünk, me­lyet hobbiból hoz létre a férje és ő is segít ebben, amikor betop­pan a két unoka, Márk és Csüla.- Szeretitek a nagypapát? - kér­dezem tőlük.- Igen, mert nagyon kedves, mert ő is szeret bennünket.- És a nagymamát?- Inkább imádjuk.- A nagypapa mivel foglalko­zik?- Vezeti a Pintéj Műveket - ezt a fiatalabb Csilla vágja ki -, és hejikoptejjej jepüj ide meg oda.- Már én is sokszor ültem ben­ne - szól Márk.- És édesapátok mit dolgozik?- Ő is vezeti a Pintér Műveket.- Te Márk, mit csinálsz, ha megnősz?- Lehet, hogy építek ide egy kis házat és Csilla abban lesz kis­doktor.- A jubileumi, 20. évben mi­lyen eredményt ér el a Pintér Művek? - kérdezem Pintér Jó­zseftől.- Szűk hárommilliárdos ár­bevételünk lesz, ami szá­momra megnyugtató - tájé­koztat a vállalkozó. - Előre tudok tekinteni. A fő partne­rünk a Paksi Atomerőmű, melynek teljes erőnkkel segí­tünk óriási feladata megoldá­sában. Paks jelenti a jövőt a Pintér Művek számára.- A Művek elnevezés hon­nan ered?- Ennek megvan a maga története. Volt a régi telephe­lyünkön egy alacsony ajtónk. Mi ezt intelligencia-vizsgáló berendezésnek neveztük. Aki a kifestés ellenére óvatla­nul belevágta a fejét belépés­kor a tokba, azt nem vettük fel dolgozni. Egyszer eljött hozzánk Laták Ede bácsi, az akkori tanácselnök. Ő is be­levágta a fejét az ajtóba. Ak­kor elmestéltem neki, mire is szolgál ez az ajtó nálunk. Azt felelte, olyan szigorúan sze­lektálok, mint hajdan a Weisz Manfréd Műveknél vá­logattak. Egyszer majd még megcsinálom a Pintér Műve­ket. Játék volt ez akkor, de nekem megtetszett az elne­vezés. És büszke vagyok rá, hogy áll a Pintér Művek.- Most könnyebb indulni egy vállalkozónak vagy húsz éve volt?- Szerintem ma sokkal ne­hezebb. Ma három föltétel el­engedhetetlen: a pénz, a pénz, és harmadszorra is a pénz. Enélkül nem kaphat életre egy vállalkozás. Ré­gebben könnyebb volt az ala­pokat megteremteni. És nem voltak ekkora ellenfelek a pá­lyán. Világcégekkel hogyan tudja ma felvenni a versenyt egy induló vállalkozó minő­ségben, árban? Ehhez tradí­ció és kapcsolatok kellenek, no és sok-sok pénz.- A saját sikerét minek tu­lajdonítja? A szerencsének?- A szerencsére sosem bíz­tam semmit. A logikára épí­tek. Az eredményeket én ki­tartással, akaraterővel értem el. Életelvem az, hogy csak előre lehet menni, vissza so­hasem.- Hogyan érzi: a mai Kecel jobban szereti-e Pintér Józse­fet, mint a húsz évvel ezelőt­ti?- Régen voltak irígyeim, följelentőim, de azt hiszem, lényegi különbség nincs. Az emberek éppúgy szólítanak meg jártomban-keltemben most is, mint valaha. Nem tá­volodtunk egymástól. Úgy érzem, az maradtam, aki vol­tam.- Az elmúlt húsz évben me­lyik üzlet okozta a legna­gyobb csalódást?- Az orosz piacon buktam a legnagyobbat. Hétfőn még egymilliárdos megrendelé­sem volt. Ezer lakókocsi. Kedden meg semmi. Nyolc- kilencszáz millió forint érté­kű munka ki volt adva alvál­lalkozóknak, akik kérték a pénzüket.- És mi hozta a legnagyobb sikert?- Anyagi és erkölcsi sikert egyaránt hozott, amikor pár éve a Paksi Atomerőműnek kezdtünk dolgozni. Minden tekintetben a maximumot követelik meg tőlünk, de megéri. S hogy a feladatnak megfeleljünk, meghonosítot­tuk a Pintér Műveknél az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszert és ezzel fővállalko­zói szintre emelkedtünk.- Volt-e, van-e önnek példa­képe, mintája a vállalkozás­ban?- Fordulópontot jelentett az életemben, amikor a nyolcvanas évek közepén ki­jutottam Németországba, a Würth céghez. Megvettem a náluk leselejtezett csavar- gyártó automatákat. A preci­zitás, a tisztaság, a rend, a fe­gyelem egy életre megraga­dott. Ott láttam: tisztességes munkával, üzleti magatartás­sal sokra lehet jutni. A repü­lés szeretetét is onnan, Stutt­gartból hoztam magammal. A Würth cég magángépén ül­tem életemben először repü­lőgépen. Ott megfogadtam, hogy egyszer nekem is lesz repülőm. Würthéknél láttam először, hogyan is működik egy magánvállalat. Azt a stí­lust igyekszem azóta is alkal­mazni a saját munkámban, amelyet ennél a világcégnél láttam.- Mit volt legnehezebb elér­ni az ön számára?- Valamikor megfogadtam, hogy egyszer majd ezer em­bernek adok megélhetési le­hetőséget. Békés, harmoni­kus munkahelyet. Ennek a konstrukciónak a megterem­tése és egybentartása a leg­nehezebb feladat, tekintettel az adózási, jogi, erkölcsi kö­vetelményrendszerre. Most ez megvan egyébként, és 2005-ig biztos a munkánk.- Hogyan gondol vissza az elmaradt expóra szánt to­ronyra, amelyet nem sikerült fölépíteni?- A torony? Fölépül, ha ki­sebb kivitelben is. Itt, a Mű­vek területén. 150 helyett csak 30 méter magas lesz, de családi használatra, a pihe­nésünket szolgáló létesít­ménynek így is jó lesz. Re­ményeim szerint tavasszal megkezdhetjük az építke­zést.- Húsz év után mit csinál­na másképpen, ha megtehet­né?- Nem csinálnám másképp az életem. Egészséges harco­kat vívtam meg. Ha nem így csinálom, nem lenne meg a Pintér Művek. Ha újra kezde­ném az életem, ugyanúgy tennék mindent. Hibákkal, erényekkel együtt.- Szokott önvizsgálatot tar­tani?- Természetesen és nagyon sok hibát találok magamban. A hibás cselekedeteimet kor­rigálom, ha lehet. Tökéletes ember nincs, én sem vagyok az. Én az életemet nem ta­nulhattam meg előre az isko­lában. A törvényeimet ne­kem kellett megalkotni. Oly­kor a faltörő kos szerepét is vállaltam az állammal szem­ben, a két rendszer mezsgyé­jénél. Újra megtenném.- Kap még adománykérő leveleket?- Többet, mint valaha is. Vasárnap reggel szoktam őket elolvasni. Nagyrészt vá­lasz is megy rájuk.- Barátkozásra van egyál­talán ideje egy ilyen elfoglalt embernek?- Ötvenöt éves fejjel el­mondhatom, hogy sok bará­tom van. Kilencvenhárom- ban, amikor csapás csapás után érte a családomat, ki­tűnt, hogy ki az igazi barát. Aki akkor barát maradt, az is marad örökre. Egyébként a 24 órából mindig el lehet csípni pár percet a barátság­nak. A vasárnap délutánjai­mat pedig általában baráti körben töltöm.- Pintér úr! Mikor volt életében a legboldogabb?- Amikor Zsolti fiam el­vesztése után unokával eny­hítette fájdalmamat a sors...- Újabb húsz év után mi lesz itt, a híres keceli Pintér Műveknél?- Remélem, megengedi él­ni az Isten, hogy látom Csaba fiam, aki tőlem veszi majd át a céget, hogyan készíti föl az unokámat, Márkot ugyanerre a feladatra - mondja Pintér József. Sztorik a főnökről A hőskorban, még a családi háznál, a Nap utcában dolgoztak. Megjavítottak egy törött Volgát és befestették feketére. Kinn száradt az udvaron. Egy kakas föl­röppent a tetejére és nagy büszkén sé­tálgatni kezdett odafönn. Pintér József dühösen odaszaladt és rákiáltott, hogy lezavarja. De a kakas maradni kívánt. Pintér úr körbe-körbe futkosva akarta jobb belátásra bírni. Ám a fazék- bavágással is hiába fenyegetőzött. Ha ő egyik oldalról támadt, a kakas átment a másikra. Csak miután a festést alapo­san kicifrázta, akkor vonult vissza győztesen. Pintér úr emberei dőltek a nevetéstől. * A mester egy alkalommal - mint min­dig - gyorsan-frissen indulni akart vala­hová. Olyan sebesen, hogy mikor odavi- harzott a kocsihoz, nem az első, hanem a hátsó ülésre vágódott be. Keresni kezdte a kormányt, de nem találta... Aznap aztán nem is ment vissza az em­berei közé, hogy ne cukkolhassák. * Pintér József kismotorral szokott közle­kedni a Művek hatalmas udvarán. Egyik nap is ezt tette, s egy kétnapos, új dolgozó épp akkor ment keresztül a nagy betonplaccon. - Mikor akarsz már végre dolgozni? - rivallt rá az illetőre. - Már két hete figyellek! - De Pintér úr, én még csak két napja vagyok itt - véde­kezett a dolgozó megszeppenve. - A fe­ne egye meg, ez nem jött be! - szólt Pin­tér úr és tovamotorozott. * Az egyik dolgozót lekapja mind a tíz körméről Pintér úr az üzemben, mert elszúrt egy munkát. Negyedóra múlva beszól a titkárnő az irodájába, hogy itt van X. Y. (ugyanaz a munkás). Behívat­ja. Az illető elmondja, hogy ideges, mert házat vett, és nem tudja, honnan teremtse elő a hiányzó 300 ezer forintot délután háromig. Pintér úr azonnal in­tézkedik, s az illető rövidesen a pénzzel a zsebében távozik. Mindenféle papír vagy visszafizetési határidő kikötése nélkül... Hejikoptejjej jepüj ide-oda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents