Petőfi Népe, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-12 / 291. szám

ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Uj regionális szeméttelep? Több mint egymllllárd forintos bekerülési költséggel re­gionális szemétlerakó kialakítását kezdik meg jövő év közepén Kecskeméten. A programhoz tizenegy környék­beli település csatlakozott. Ha a szemétlerakó meg­épül, mintegy 150 ezer polgár szllárdhulladék-elhelyezé- si gondja oldódik meg, várhatóan huszonöt évre. A kecskeméti Városgazdasági Kft. két évvel ezelőtt már egy­szer megpróbálta összefogni a környékbeli településeket egy regionális szemétlerakó meg­építéséhez. A szervezés azon­ban a települések ellenállásán megbukott. Az akkor megkere­sett önkormányzatok többnyi­re azért mondtak nemet, mert a szemétszállítás díja nem lett volna egységes, a Kecskemét­től való távolsággal egyenes arányban nőtt volna. Dr. Mayer Antal, a Város- gazdasági Kft. vezetője el­mondta, hogy az idei szerve­zés sikeres volt. A programban részt vevő tizenkét település képviselője megállapodást írt Frakcióvezetők Kecskeméten megalakultak az új képviselő-testület frakciói és azok megválasztották veze­tőiket. A Fideszhen Hertelen- dy László, az MSZP-nél Szűcs Tibor, az SZDSZ-ben dr. Ador­ján Mihály, az MDF-ben Sza­bó István Imre, a KELE-nél Ka­tona László, a SZEK-nél dr. Szabó Attila lett a frakcióveze­tő. Nagy Imre az FKgP és a MIÉP közös frakcióját vezeti. Programajánló Tárlatnyitó a könyvtárban A Kecskeméti Képzőművé­szeti Szabadiskola ez évi kiállítását ma délután 16 órakor nyitják meg a kecs­keméti Katona József Könyvtárban. A tárlaton a tehetséges, sőt, kiemelke­dő képességű diákok e tanévben készült rajzait, festményeit, szobrait, ke­rámiáit láthatja a közönség december 23-áig. Eszperantó Az eszperantó nyelv kita­lálója, a lengyel Zamenhof születésnapja tiszteletére rendezik meg minden év­ben az eszperantisták ün­nepségét. A kecskeméti csoport emlékülése de­cember 13-án, vasárnap délelőtt 9-kor kezdődik a kecskeméti Piarista Gim­náziumban. Az ünnepség után tartják meg a szoká­sos taggyűlést. Mézesbábok Családi kézművesdélután lesz ma 15 órától a Kecske­méti Ifjúsági Otthonban. Készíthetők mézeskalá­csok, papírfigurák, batikolt képeslapok. A Forgószín­pad elnevezésű kulturális bemutató délelőtt 10 óra­kor kezdődik és délután háromig tart. Aprók tánca A kecskeméti Szórakaté- nuszban ma és holnap dél­előtt 10-től a hagyományos kézműves-foglalkozásokra várják a gyerekeket. Ma délután 15.30-kor aprók tánca is lesz, az első fog­lalkozásra a 6-12 éveseket, fél öt után a kicsinyeket várják. alá. Eszerint „Kecskemét-Kis- fáiban - a már meglévő sze­métlerakó II. ütemén - regio­nális depót alakítanak ki. Az együttműködő önkormányzat­ok - Ballószög, Felsőlajos, Hel­vécia, Kunbaracs, Ladánybene, Lakitelek, Nyárlőrinc, Szentki­rály, Városföld, Kecskemét, Ke­rekegyháza és Lajosmizse - a megállapodás szerint „kérik, hogy a lerakó a hulladékot olyan szerződéses feltételekkel fogadja, amelyek nem kedve­zőtlenebbek a Kecskemét Me­gyei Jogú Városra vonatkozók­nál”. A Kisfáiban található sze­méttelep bővítéséhez megvan­nak az építési engedélyezési A kecskeméti képviselő-tes­tület legutóbbi ülésén jóvá­hagyta a pályázatok kiírását a város azon közoktatási intéz­ményeinek vezetői posztjára, amelyekben 1999. augusztus 31-én lejár a jelenlegi vezetők megbízatása. A következő in­tézményekben írnak ki veze­tői, illetve igazgatói pályáza­Megérkeztek a fenyőfák a kecskeméti piacokra. Mind a széchenyivárosi kispiacon, mind a Budai utcai nagypiacon nagy mennyiségben megtalál­hatóak, közel azonos áron. A legnagyobb kínálat feketefe­nyőből volt tegnap. A Széche- nyivárosban csak ilyet vásárol­hatunk, de olcsóbban, mint a nagypiacon. Míg itt 700 forint a fenyőfa métere, addig a Bu­dai utcán 800. Sőt, a kispiacon nyugdíjasok akár kedvezmé­nyesen is megvásárolhatják, mindössze 600 forintért. Luc­fenyőt egyelőre csak a nagypi­acon kínálnak. Ennek ára vál­tozó, 600-800 forint között mozog. Aki különleges fenyő­fát szeretne az ünnepekre, az is találhat kedvére valót: ezüst, coloradói, illetve normandiai fenyőt. Bár ezeknek az áruk is magasabb, darabja 3 és 7 ezer között van. A kemény hideg miatt már csak egy-két bátor kereskedő kínálja portékáit a nagypiaci szabadtéri standon. Ők is in­tervek. Ám ezeket a Központi Környezetvédelmi Alap pályá­zati kiírásának változása miatt át kell dolgozni. A beruházás költségeinek - ha a pályázatok sikeresek lesznek - 40-50 szá­zalékát állami pénzekből fe­deznék. A kisfái terület eddig hasz­nált, I. ütemének szigetelése nem felel meg az európai uni­ós szabványnak, így azt is meg kell csinálni. Az ott betöltött, már nem használt részt a szi­getelés után rekultiválják. Az I. ütem területére kerül majd a gyepmesteri telep és a kutya- menhely. A majdan regionális lerakóként használatos II. ütem területét 1999 végén, vagy 2000 elején kezdik majd feltölteni. Huszonegy méter magas lesz a szeméthegy, ami­kor majd - várhatóan 25 év múlva - az egész területet rekultiválják. W. Király Ernő tot. Óvodák: Forradalom utcai, Hosszú utcai, Mátis Kálmán utcai, Ifjúság úti. Általános is­kolák: Lánchíd utcai, Móra Fe­renc, Vörösmarty, illetve a ne­velési tanácsadó. Középisko­lák: Kada Elek, Szent-Györgyi. Az intézményvezetők meg­bízatása öt esztendőre szól majd. kább déligyümölcsöt, illetve egy-két eladó zöldségféléket. Ellenben a nagypiac csarnoká­ban telt ház volt. Mindenféle gyümölcsöt, zöldséget és virá­got vásárolhattunk tegnap. Múlt héthez hasonlóan a déli­gyümölcs felhozatala igen nagy volt. Árban nem sokat változott, a narancs kilónkénti ára 130-320, a banán 148-165, a mandarin 220, míg a citrom 200-250 forint között volt. Tegnap nagyon sok sárgaré­pát, gyökeret, burgonyát, ká­posztát és vöröshagymát vásá­rolhattunk a nagypiacon. Emellett több árusnál is talál­hattunk asztali díszeket és díszkoszorúkat. Tegnap a következő árak voltak a Budai utcai nagypia­con: alma 40-120 Ft/kg, cékla 60-80 Ft/kg, dió. 800-1000 Ft/kg, mogyoró 360-400 Ft/kg, fokhagyma 300-320 Ft/kg, kar­fiol 80-200 Ft/kg, tojás 12-16 Ft/db, retek 30-50 Ft/csomó, paradicsom 200-280 Ft/kg, burgonya 60-70 Ft/kg. Vezetői pályázatok oktatási intézményekben Telt ház a csarnokban Harminc éve minden télen lehet korcsolyázni a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola udvarán. Idén már ezen a hé­ten megindult az élet a jégen, a zrínyis diákok szombatonként is mehetnek korcsolyázni. FOTÓ: ÁBRAHÁM ESZTER Kollégium építését tervezik Az oktatási bizottság vizsgálatot kezdeményezett A kecskeméti önkormány­zat oktatási bizottsága legutóbbi ülésén foglal­kozott a Kandó Kálmán Műszaki Szakmunkáskép­ző Intézet és Szakközép- iskola Jász utcai kollégiu­mának helyzetével. Az 1983 óta működő kollégi­umnak szeptembertől új tulaj­donosa van, akitől bérlik a 116 férőhelyes szárnyat. A tavasszal meghirdetett pá­lyázatról az önkormányzat le­maradt, így nem tudott élni elővásárlási jogával. Az épüle­tet 80 millió forintért vásárolta meg egy magánszemély, akitől az önkormányzat évi 13 millió forintért bérli az épület felét. Az önkormányzat számára anyagilag balul sikerült ügylet kivizsgálását kezdeményezte az oktatási bizottság. Ezenkí­vül felkérték a pénzügyi bizott­ságot, hogy az 1999. évi költ­ségvetésbe állítsák be a Kandó Kálmán iskola új kollégiumá­nak tervezési költségét, amely­nek felépítése 2000-től kezdőd­hetne meg az iskola mellett. A bizottság döntött arról is, hogy továbbra is élni kíván az 53 szolgálati lakás kijelölésé­nek jogával. A lakások a szoba­bérlők házában találhatók, műszaki állaguk nagyon le­romlott. Ezért kérik a lakásgazdálko­dási irodát, hogy ezeknek a la­kásoknak a 140 forintos négy­zetméterenkénti havi bérét csökkentsék és igazítsák a szo­ciális bérlakások díjához. Ezenkívül jelezzék a Kik-For Kft.-nek - aki a lakások kezelő­je -, hogy az utóbbi tíz évben elmaradt nagyobb felújításokat kezdjék meg. Az ülésen még egy fontos kérdésben döntött az oktatási bizottság. Kriskó János, a Stá­dium Sikerorientációs Alapít­vány elnöke felajánlotta a vá­rosnak megvételre volt iskolá­jukat - az autista gyermekek elhelyezésére. A bizottság úgy döntött, hogy nem élnek a vételi lehető­séggel. Igaz, hogy az autista gyermekek elhelyezése régóta megoldatlan, a városban jelen­leg három helyen vannak ide­iglenesen elhelyezve a gyerme­kek. A bizottság úgy határo­zott, hogy a Daróczi közben már meglévő autista ház bőví­tésével foglakozik a jövőben. 1999-ben szeretnék a beruhá­zást megkezdeni, ezért felkér­ték a pénzügyi bizottságot, hogy vizsgálják meg az építke­zés megindításának lehetősé­gét. S. H. Kevés pénz jut felújításra Kecskeméten, a Széchenyi- városban több öt-, illetve tíz­emeletes panelépületet a het­venes évek végén adtak át. Az épületeken a hosszú évek alatt nem végeztek nagyobb felújí­tásokat. Általában egyszer ki­festtette a lépcsőházakat, és a legszükségesebb karbantartást végeztette el a tulajdonos, azaz a város. 1994-től a bérlők meg­vásárolhatták a lakást kedvez­ményesen, majd 1995-ben tár­sasházakká alakultak. Azóta a közös képviselők mindenna­pos gondja, hogy minden fel­újítást elvégeztessenek a közös költségekből, hiszen a lakók minden apróságért a közös képviselőt hívják, és gyakran szidják.- 1995. április elsején ala­kult meg a társasházunk - mondja Papp Sándor, a Szim- feropol tér 15-20. számú tár­sasház közös képviselője. Az alakuló közgyűlésen megkap­tuk a hibajegyzőkönyvet, amely az épület sürgősen kija­vítandó hibáit tartalmazta. Ott álltunk nulla forinttal és egy rakás problémával. 1995 őszén a hat lépcsőház belső falfesté­sét tudtuk elvégeztetni, a nap mint nap felmerülő apró javítá­sokon túl. Emellett egy részle­ges tetőszigetelést is megcsi­náltattunk, amely elengedhe­tetlen volt. A sok problémát rangsorolni kellett, hogy mikor mit tudunk megcsináltatni. A következő évben a villámhárí­tókat és az elektromos beren­dezéseket javíttattuk meg, és az épület külső aljzatát festtet- tük le. Az első nagyobb beru­házásunkat csak 1997-ben en­gedhettük meg. Ekkor már ele­gendő pénz összegyűlt a felújí­tási számlánkon, és vállalni tudtuk az épület külső faiszi­getelését. Ezen megközelítőleg 900 ezres kiadás miatt 1998- ban nagyobb és fontos felújí­tásra nem kerülhetett sor. Bár megindítottuk a fűtéskorszerű­sítést, de ezt a lakók önerőből fizetik, mi csak a szervezést bonyolítjuk le.- Jövőre mindenképpen meg kell csináltatnunk a tető kétsoros szigetelését. Sajnos nem lesz olcsó, a bekért ár­ajánlatok szerint majdnem másfél millió forintba kerül majd. De szükséges és elen­gedhetetlen. Ha másra nem is, de erre ki kell szorítanunk a pénzt a szűkös közös költsé­gekből. Mióta társasházzá ala­kultunk, a problémák száma egyre nő. A lakók addig nem is foglalkoztak a házzal, a lépcső­házakkal. A megalakulás óta pedig minden apró dologgal megkeresnek: a kutyaszőrtől kezdve a szomszéd eláztatásá- ig. Ez általánosan így van, több közös képviselőtől tudom - mondta Papp Sándor. Sebestyén Hajnalka Premier a Cirokéban „A téli tücsök meséi” címmel Zalán Tibor meséiből állított bábszínpadra előadást a kecs­keméti Rumi László. A darab bemutatója december 13-án, vasárnap délelőtt fél tizenegy­kor lesz a kecskeméti Ciróka Bábszínház Budai utca 15. szám alatti épületében. HIRDETMÉNY A Helyi Választási Bizottság 1998. december 15. napjára, 14.00 órára kitűzte az örmény kisebbség elektorválasztó gyűlésének időpontját. Az elektorválasztó gyűlés helyszíne: kecskeméti városháza (Kecskemét, Kossuth tér 1. I. emelet 2.). Az elektor megválasztására a településen lakóhellyel rendelkező, a fent meg­jelölt kisebbséghez tartozó választópolgárok jogosultak. Az elektorválasztó gyűlés akkor határozatképes, ha legalább 10 fő meg­jelent. A gyűlésen megválasztott elektor jogosult lesz a kisebbség országos önkormányzati közgyűlése tagjainak választásán részt venni. Kecskemét, 1998. december 8. Helyi Választási Bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents