Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-09 / 262. szám
1998. november 9., hétfő Gazdasági Tükör 7. oldal Az idegenforgalom segítséget kér Az adótörvények módosítását szorgalmazzák az idegenforgalmi vállalkozások, annak érdekében, hogy megszűnjék az iparűzési adó és az idegenforgalmi adó okozta kettős adóztatás - közölte Feleki László, az Országos Idegenforgalmi Munkaadók Szövetségének (OIMSZ) elnöke. Bár az idegenforgalmi adó alanya nem a vendéglátó, hanem a vendég, a kötelezettség mégis a számlában jelenik meg, tehát árnövelő tényező. így rontja a hazai cégek versenyképességét. Az OIMSZ ezért azt javasolja, hogy a kereskedelmi szálláshelyek a kiszámolt iparűzésiadó-köte- lezettségüket az idegenforgalmi adó összegével csökkenthessék. Ugyancsak sürgetik a reprezentációs keret korlátainak eltörlését. A reprezentációs költségek adómentesen elszámolható mértékét a hatályos törvények az árbevétel 0,5 százalékában határozzák meg. A szövetség szerint a korlátozás eltörlése nem okozná a költségvetési bevételek csökkenését: bővítené a vendéglátóhelyek forgalmát, így a társasági- adó-befizetéseket is. Az idegenforgalmi vállalatok sérelmezik a deviza- szabályozás egyes, a turizmust diszkrimináló intézkedéseit is. A devizatörvényben ugyanis a nemzetközi gazdasági tevékenységek között nem szerepel a szállodaipar, ennek értelmében a szállodavállalatok nem nyithatnak saját deviza- számlát. Az agrártárca az európai előírásokhoz, normákhoz kíván alkalmazkodni Segítenek a bajbajutott gazdákon A vidék „felemelésével” kell Magyarország európai integrációját előkészíteni. Az agrárkormányzat az elkövetkező években erőteljesen kívánja fejleszteni a vidéket. A mezőgazdaságot a térségfejlesztés keretén belül, azzal összhangban kívánja támogatni - nyilatkozta lapunknak Torgyán József. A földművelésügyi és vidék- fejlesztési tárca vezetője elmondta: a kormányzat az európai uniós gyakorlatnak megfelelően a jelenlegi megyerendszer helyett a régiók rendszerét óhajtja kialakítani, ez képezi területrendezési és településfejlesztési koncepciójának gerincét. Ennek megfelelően a határainkon inneni és túli magyarlakta területeket is természetes régiónak kell tekinteni, átjárható határokkal. Jelenleg ellentmondás van abban, hogy az európai jogrend a választott testületeket ismeri el, ám ugyanakkor a régiók fejlesztését szorgalmazzák, ahol viszont nincs választott testület. Ezt a kettősséget azonban előbb-utóbb fel lehet oldani. A miniszter szerint az Európai Unió területfejlesztési támogatása óriási pénzügyi lehetőségeket tartogat a magyar mezőgazdaság számára is, ha időben alkalmazkodunk. Az árvízkárokkal kapcsolatosan Torgyán elmondta: a minisztérium az elkövetkező napokban megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy esetleg a jövő évi agrárbüdzsé terhére, még az idén milyen további anyagi támogatást tudna nyújtani az árvízkárosultak megsegítésére. A tárca nehéz helyzetben van - mondta -, mivel az orosz válság miatt bajba jutott konzervgyárakon, illetve az eladatlan termény miatt nehéz helyzetbe került termelőkön is segítenie kell a készletek állami felvásárlásával vagy más formában. A bajba került gazdák érdekében a vetőmagvak biztosításától kezdve az állatállományra vonatkozó további kedvezményezésekig, a hitelek meghosz- szabbításáig, a kamatterhek átvállalásáig minden lehetőséget megvizsgálnak. Újvári Gizella BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából Ilyenkor tudjuk igazán értékelni a fák és bokrok színes bogyóit, terméseit. Ezekben a Kárpát-medence flórája feltűnően gazdag. Bizonyításul elegendő, ha csak a tűztövis, a madárberkenye, a tiszafa piros bogyóit, a hóbogyó fehér, a kökény sötétkék termését említem - pedig ezeken kívül százával vannak szép bogyótermést érlelő fáink és cserjéink. A ritkábban ültetettek között sokra becsülöm a csörgőfát, amely viszonylag kisméretű, tömör koronát nevel. Május végén sárga virágzatával hívja fel magára a figyelmet, később pedig olyan, maradandó termést érlel, amely még a téli hónapokban is díszíti a lombjavesz- tett fákat. Nem elhanyagolható értékük ezeknek a fáknak, hogy tavasszal-nyáron igen jó méh- legelőt nyújtanak. Most kell elkezdeni a jácinthagymák hajtatását ahhoz, hogy az évvégi ünnepekre mutatós, illatos virágaink legyenek. A hagymát cserépbe is ültethetjük, de még egyszerűbb, ha keskeny szájú üveg tetejére, illetve erre a célra forgalomba hozott hajtatóedényre helyezzük, és az edényt vízzel megtöltjük. Meleg helyen a hagyma gyorsan életre kél, dús, ágas gyökérzetet fejleszt, majd megjelenik a virágszár. Hogy ez megnyúljék, és a virágzat kiemelkedjék a levelek közül, ajánlatos a növényt letakarni sötét papírsüveggel! A virágzás idejét meghosszabbítjuk, ha a bimbós vagy virágzó növényt éjszakára hűvös, fagymentes helyen tartjuk. A fagyra érzékeny növényeket most már védett helyre kell menekíteni. A kertimuskátli-tö- veket sűrűn egymás mellé vermelhetjük virágládába, a legfontosabb követelmény az, hogy az egész gyökérzetet föld bontsa! A láda földjét egyszer megöntözve és a hosszúra nőtt hajtásokat visszametszve akár sötét helyen is eltarthatjuk a tavaszi kiültetésig. Pincében, csomóba kötve és fejjel lefelé felakasztva is nagyon jól áttelel a muskátli. cée vezetés Határidők cégvezetőknek November 10.- Társasági adó megfizetése;- társas vállalkozások járulékfizetése;- tb-járulék befizetése;- tb-összesítő bevallás megküldése;- egészségügyi hozzájárulás megfizetése;- táppénz-hozzájárulás befizetése;- baleseti járulék befizetése;- magán-nyugdíjpénztári bejelentések;- magán-nyugdíjpénztári tagdíj befizetése;-nagykockázati jelentés beküldése az APTF-hez;- nyitott pozíció jelentése. November 12.- Jövedelemadó-előleg megfizetése. November 13.- Vámáru-nyilvántartás hitelesítése. Agrártámogatások Vetőmag A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 22/1998. (IX. 11.) FVM rendelete az 1998-as őszi vetéshez szükséges búzavetőmag támogatásáról szól. Száz- százalékos kamattámogatásban részesíti azokat a vetőmag-forgalmazókat, akik tagjai a Vetőmag Terméktanácsnak. A támogatás előfeltétele, hogy a forgalmazó áruhitel formájában fémzárolt, II. szaporulati fokú vetőmagot értékesít az őszi vetéshez azoknak a termelőknek, akik ötven hektárnál kevesebb vetésterületet jelentettek be a földművelésügyi hivatalnak, és nem rendelkeznek az 58/1997. (VII. 29.) FM rendelet alapján felajánlható minőségű idei búzával. A kamattámogatás az illetékes adóhatóságtól igényelhető a 10032000-01905616 APEH Agrárfinanszírozás támogatása folyósítása számláról. Ha a forgalmazó más jogszabály rendelkezései alapján integrátor, ugyanazon termék után több jogcímen is igénybe vehet támogatást, de a támogatások együttes összege a ténylegesen kifizetett kamat összegét nem haladhatja meg. Ipari alma felvásárlása A 26/1998. (IX. 18.) FVM rendelet az 1998-as ipari alma felvásárlásához nyújtott intervenciós támogatásról szól. A támogatásra jogosultság feltétele, hogy a feldolgozó az általa kiállított felvásárlási jeggyel, számlával vagy ezek összesítőjével igazolja, hogy a hazai almát a termelőtől 1998. szeptember 1. és 1998. november 30. között vásárolta. Vételárként 1998. december 4-ig legalább tizennyolc Ft/kg bruttó árat fizetett ki, amely tartalmazza a szállítási költséget, áfát, kompenzációt is. A felvásárlási jegyre rá kell vezetni az 1998. augusztus 20-tól érvényes őstermelői igazolvány számát és a kiállító szervezet nevét, a beszállító adóazonosító jelét, illetve a számlán a beszállító adószámát. A támogatás mértéke 6 Ft/kg. A támogatási kérelmet 1998. december 4-ig kell benyújtani az Alma Termék- tanácsnál (cím: 4244 Újfehértó, Pf. 38). A kérelemhez mellékelni kell az Alma Terméktanács hatvan napnál nem régebbi igazolását, vagy a jogosult írásbeli nyilatkozatát arról, hogy a kifizetési határidő lejártán túl adó-, vám-, egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulék-hátraléka nincs, továbbá külön nyilatkozatot arról, hogy a jogosult nem áll fel- számolási, végelszámolási vagy végrehajtási eljárás alatt. A préselt almalevet gyártónak mellékelni kell a sűrítőüzemmel megkötött szerződés másolatát. A támogatást az elsőfokú adóhatóság folyósítja a 10032000-01905630 számú APEH Piacra jutást elősegítő támogatások folyósítási számláról. A támogatás legkésőbb 1999. január 31-ig igényelhető az illetékes adóhatóságtól. Most 30% ■kai olcsóbban köthet szerződést! vr-------------EM rsMSBBm Kinek érdemes az OTP Lakástakarékpénztárhoz fordulnia? • aki lakást vagy házat vásárolna • aki közművesíteni szeretne • aki építkezni szeretne • akinél még nincs csatornázva • aki lakáscserére készül • akinek járdára van szüksége • aki fel szeretné újítani lakását • akinek nincs telefonja LAKÁSTAKARÉK-INFO: *Z?(1) 2-66-22-12 MINDEN JÓT KÍNÁLUNK!