Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-26 / 277. szám

1998. NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK SPORT 11. OLDAL Jean Frenette hétdanos kanadai karatemester tartott kedden és szerdán karatebemutatót Kecskeméten az árpádvárosi sportcsarnokban. Az ötszörös világbaj­nok a Magyar Sankudo Szövetség vendégeként járt Kecskeméten, ahol nagy érdeklődés kísérte a szemináriumát. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Hazai pályán taroltak Bajai mesterhármas. Buczkó Anikó (középen) aranyérmet szerzett, míg Gergely Andrea (balról) a második, Poros Tímea (jobbról) pedig a harmadik helyen végzett az 50 méteres hátúszás döntőjében. FOTÓ: LŐRINCZI CSABA ÚSZÁS A bajai gyerekek ezúttal sem tisztelték vendégeiket a medencé­ben, a pontversenyben két pécsi egyesület úszóit megelőzve végez­tek az első helyen. Ez azt jelenti, hogy a kupát sorrendben harmad­szor - immár véglegesen - is meg­nyerték. 4. MW-Sugó Vízisport Kupa meghívásos gyermek úszó­verseny, Baja város nyílt úszóbaj­noksága, Baja, Petőfi-szigeti sport­uszoda (8 egyesület, 160 sportoló). A Bács-Kiskun megyei sportolók eredményei (csak a Bajai Sparta­cus Vízügy SC úszóinak eredmé­nyeinél nem közöljük a klub ne­vét). 50 m mell, fiúk (1988-89- ben születettek): 1. Varga Tibor 41.928, 2. Poros Tamás 43.730, 6. Nagyhegyesi János 47.663, lányok (1990-91): 4. Kubatov Vivien 49.354, 5. Drobina Nóra 52.752, fi­úk (1986-87): 6. Csengő Tamás (Mogyi SE Baja), lányok (1984- 85): 1. Buczkó Anikó 35.454, 2. Saághy Stefánia 35.920. 50 m hát, lányok (1988-89): 1. Hosszú Ka­tinka 37.198, 5. Szabó Dorina 41.911, fiúk (1984-85): 2. Csanádi Tamás 32.373, 4. Paksi Lóránt 33.885, lányok (1986-87): 1. Kocsis Kyra 33.301, 3. Huszár Heléna 35.119,6. Vancsura Judit 36.195, fi-, úk (1982-83): 3. Paksi László 30.747, 6. Tompái Gábor (Kalocsa) 33.646, lányok (1984-85): 1. Buczkó Anikó 33.502, 2. Gergely Andrea 33.605, 3. Poros Tímea 34.438. 50 m gyors, leányok (1988-89): 1. Hosszú Katinka 32.566, lányok (1985-86): 1. Ger­gely Andrea 28.689, 2. Poros Tí­mea 28.737, 4. Kocsis Kyra 30.169, 50 m pil-langó, fiúk (1982-83): 1. Tompái Gábor (Kalocsa) 28.511, 2. Paksi László 29.293, leányok (1984-85): 1. Gergely Andrea 30.754, 2. Poros Tímea 32.648, 6. Kocsis Kyra 33.914, 4x50 m ve­gyes váltó, fiúk, (1982 és fiatalab­bak): 3. Mogyi SE Baja ©A$ (Szűcs, Szőke, Csengő, Ivanics) 2:26.174, 5. Bajai Spartacus VSC (Poros, Nagyhegyesi, Varga, Rácz) 2:39.518, lányok: 1. Bajai Sparta­cus VSC (Buczkó, Gergely, Poros, ,Saághy) 2:11.561, 6. Bajai,.Sparta­cus VSC (Hosszú, Hal, Lehoczky, Kubatov) 2:43.598. Pontverseny: 1. Bajai Spartacus VSC 175, ... 8. Kalocsa 17, 9. Mogyi SE Baja 13 ponttal. ASZTALITENISZ Budapesten reflfezték meg no­vember 14-15-én a serdülő húszak asztalitenisz-bajnokágát, melyen a Kecskeméti Spartacus ifjú sporto­lói a következő eredményeket ér­ték el: lányok: 10. Kunszt Orsolya, 14. Kovács Helga, 17. Mátyus Mari­ann, 19. Misurák Klára, fiúk: 17. Szarka Levente, 18. Kovács Ádám. NB III-as férfimérkőzések: Ka­locsai SE-Szeged 9:9. Győztesek: Katus, Pásti 3-3, Tóth 2, Slingár 1. A két elvesztett páros után hát­rányba került a szokottnál halvá­nyabban játszó hazai csapat és a végén már csak egy pontot tudott megmenteni. Tiszakécske-Kalocsai SE 2:16. Győztesek: Szentendrei, Gál 1-1, illetve Katus, Pásti, Tóth 4-4, Slingár 2, a Katus-Pásti és a Slingár-Tóth páros. Ennyi volt a két csapat közti különbség. KOSÁRLABDA Első helyen jutott tovább az Univer az OIK-selejtező VIII. cso­portjából. A csoport másik me­gyebeli résztvevője a Kunszent- miklós volt. A megyei rangadón csak nagy küzdelemben tudtak nyerni a kecskemétiek az igen jól játszó KékRókák ellen. Eredmé­nyek: Univer-KékRókák 72-62 (27-24). Univer: Bállá 11, Tóth B. 17, Dobos 3, Rigó 18/3, Csányi T. 13. Csere: Sándor, Bári, Hajdú 10, Dányi, Rezák. KékRókák: Horváth 9/3, Jáger 10/6, Halmai 16/3, Lukácsi 22/9, Tóth. Csere: Szarka, Bencsik 2, Sebestyén. Szedeák-Univer 80-85 (37-34). Univer: Konrád 7/3, Tóth 11, Hajdú 32, Bállá 4/3, Csányi 14. Csere: Dányi 2, Rigó 15/3. LABDARÚGÁS Gomép teremlabdarúgó-baj­nokság, 3. forduló, Lajosmizse. Eredmények: Olívia-Gomép Kft. 3-1, Mobilker-Közöny SC 2-1, Pla­tán SC-Őcskások 6-2, Persica FC- Felsőlajos 5-2. CSELGÁNCS Vincze Gábor A Sugovica-parti cselgáncsozók két bronzérmet szereztek a hét­végén megrendezett országos bajnok döntőkben. A Bajai Judo Club sportolóinak eredményei. Diák B-korcsoportos egyéni or­szágos bajnokság. 32 kg: 5. Er­délyi János, 55 kg: 3. Rasztik Pé­ter. Diák C-korcsoportos egyéni országos bajnokság. 24 kg: 3. Zatykó Mihály, 27 kg: 7. Vincze Gábor, 33 kg: 7. Kenéz Péter, +49 kg: 7. Török Péter. Edzők: Gyúró László mesteredző, Andrási Bar­na, Radics Attila, Kelle László. VÍZILABDA Országos serdülőbajnokság: Villanó Fókák Kecskemét-Bp. Honvéd Spartacus 5-5. Kecskeméti Villanó Fókák: Szaszkó - Zólyomi 1, Patay Sz. 1, Benedek 1, Kraszkó, Patay B. 1, Kertész 1, Nyilas. Edző: Hajdú Péter. A hazai csapat pontszerzése kellemes meglepetés a középme­zőnybe tartozó fővárosiak ellen. Villanó Fókák-Hódmezővásár- hely 4-5. Kitűnt: Ágoston (kapus), Baán 2, Benedek 1. Élmezőnyben a búvárok A Kecskeméti Vízmű Club búváregyüttese az uszonyos és búvárúszó Európa-kupa ne­gyedik fordulóján vett részt Po­zsonyban, s az alábbi eredmé­nyeket érték el, lányok, ifjúsá­giak, búvárúszás, 50 m: 1. Szegény Ágnes 21,34, uszo­nyos úszás: 3. Szegény Á. 23,32, 100 m: 4. Szegény Á. 50,53, juniorok, uszonyos úszás, 100 m: 3. Baranyi Zs. 49,60, 200 m: 2. Baranyi Zs. 1:47,87, 400 m: 4. Baranyi 3:52,42, 800 m: 3. Baranyi Az 1998/99-es labdarúgó Professzionális Nemzeti Bdjnokság (PNB) győzte­se a Bajnokok Ligája kő­vetkező idényében a se­lejtező 2. körében kap­csolódik be a küzdelmek­be, mivel Magyarország a 19. helyet foglalja el az európai rangsorban, amelyben a legutóbbi öt évben elért kupaeredmé­nyeket összesítették. A kedvező helyezés alapján jö­vőre három magyar csapat, a PNB 2. és 3. helyezettje, vala­mint a kupagyőztes szerepel­het a megújuló UEFA-kupá­Az ifjúsági labdarúgó-válogatott egyik kecskeméti kulcsembe­rével az EB-döntőbe kerülést követően beszélgetttünk. Inter­júalanyunk Vass Zsolt, aki 1982- ben született Kolozsvárott.- Kitől örökölted tehetségedet?- Korábban édesapám a- matőr szinten több sportágba is belekóstolt. Valószínűleg az ő génjeit hordozom magamban.- Iskoláid?- A Zrínyi Miklós Általános Iskolában kezdtem. Jelenleg a református gimnázium hall­gatója vagyok.- Olyan kép alakult ki a lab­darúgókról, hogy nem értelmi­ségi színvonalat képviselnek...- Csapattársaim (Sári Tibor, Koleszárik Csaba stb.) kiváló eredményei az ellenkezőjét bizonyítják. Én is kitűnő tanuló vagyok.- Ezek szerint az élsport és a tanulás összeegyeztethető. Mi­kor kezdtél el focizni?- 1993 őszén Bende Sán­dornál, a KSC előkészítő cso­portjában. A serdülőknél Török Tibor volt az edzőm. Kö­vetkezett a KTE, ahol Somogyi József és Bozsó György tanított 8:07,72, Felnőtt férfiaknál 200 méteres uszonyos úszás­ban Juhos Gergely első lett (1:34,87), 400 m: 1. Juhos Ger­gely 3:22,60, 800 m: 1. Juhos Gergely 7:10,14.- Ezzel a negyedik forduló­ban a kecskeméti csapat a 7. helyet szerezte meg 23 848 ponttal - mondta Ludvigh Zol­tán, a klub vezetőedzője. - Ez az Európa-kupa-sorozat négy fordulóból állt, s a legjobb há­rom eredményt értékelték. így most hirdettek végeredményt ban. Az UEFA Genfben tartott kongresszusán ismertette a Kupagyőztesek Európa-kupája és az UEFA-kupa egyesítését követő megújult UEFA-kupát érintő terveit. A megméretés az átalakított Bajnokok Ligájá­val együtt 1999-ben indul útjá­ra. A tanácskozáson - melyen részt vett mind az 51 tagor­szág szövetsége - bejelentet­ték, hogy a tervek szerint a Bajnokok Ligája selejtezőin el­bukó csapatok továbbra is át­kerülnek az UEFA-kupába. Újí­tás azonban, hogy ezentúl a BL-csoportok harmadik helye­zettjei is az UEFA-kupában vi­gasztalódhatnak. Az új kupá­a labdarúgás tudományára. A Kecskeméti Futball Clubban Csima Györg^ és Török Tibor irányítása mellett készülök.- Jelenleg csupán készülnél, ha a lábadon lévő gipszcsizma nem akadályozna...- Tanintézetünk csapatával bejutottunk az országos közép- iskolás kupa megyei döntőjébe, ahol egy rosszul sikerült sze­relésnél kifordult a bokám.- Tizenhat évesen NB I-es játékos lettél. Mi segített a korai sikerhez?- Az előző vezetőedző, Kaj- tár István már korábban megígérte, hogy odavesz a felnőtt csapat keretébe. Miu­tán elkerült Kecskemétről, maradtam az ifjúságiaknál. Ezért úgy gondolom, előre­lépésemben a szerencse ját szott főszerepet.- Mindezek ellenére beke­rültél az Európa-bajnokságra készülő ifjúsági válogatottba. Milyen út vezetett az állandó kerettagsághoz?- Edzőm, Török Tibor aján­lására kerültem fel Budapestre próbajátékra. Egy éves kemény munka, kiválasztókon mutatott is: ennek alapján a Kecskeméti Vízmű Búvár Club csapata a 7. helyet szerezte meg, s ezzel megerősítette, amit a Klubcsa­patok Európa-bajnokságán el­ért, ahol nyolcadik volt az együttes. A verseny szabályai szerint három korcsoportban (ifjúsá­gi, junior és felnőtt) négy fiú-, négy leányversenyző küzdhe- tett, s valamennyi versenyző eredményének ponttá való át­számításával alakították ki a végeredményt. ban mindvégig egyenes kiesé­ses rendszerben rendezett pá­rosmérkőzések lesznek. A jövőre 32 csapatosra bőví­tett Bajnokok Ligájába az UEFA-ranglista első 17 helye­zett csapata és a címvédő se­lejtező nélkül kerül, amelynek minden résztvevője 1 millió svájci frankos díjazásban ré­szesül. A Bajnokok Ligája se­lejtezőin való indulás jogát ki­vívó csapatok 500 ezer svájci frankot kapnak. A terveket az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága decem­ber 10-ei és 11-ei ülése hivatott végleg formába önteni és jóvá­hagyni. forma alapján lettem végül az utazó keret tagja.- Bulgáriában viszont már kezdő csapattagként váltál a siker részesévé...- A bulgárok elleni 1-1-es döntetlen és a moldávokkal szembeni 3-1 arányú győzelem után sorsolással kerültünk a csehországi ifi Európa-bajnok- ság döntőbe.- Mikor kerül sor az ese­ményre?- 1999 áprilisában lesz az Európa-bajnokság döntője.- Kecskeméten az utóbbi évek­ben szokássá vált a nemzetközi eseményeken kiválóan szerepelt sportolók városházi fogadása. Te is elnyerted jutalmadat?- Még nem lehetett részem ebben az élményben.- A gimnázium második osztályába jársz. Maradsz to­vábbra is hírős városban?- Távlatokban is a tanulás az első, hiszen a közgazdasági egyetem felé kacsingatok. Ami a labdarúgást illeti, budapesti és vidéki ajánlataim is van­nak. Nem valószínű, hogy Kecskeméten maradok. Mészáros János MAI MŰSOR ASZTALITENISZ NB I/A-csoportos férfi asz­talitenisz-mérkőzés: Szom­bathelyi AK-Kecskeméti Pro­fitholding Spartacus, Szom­bathely, 17 óra. A kecskemétiek idegenben zárják az idényt, de a szak­vezetés ott is győzelmet vár tőlük. HÍREK Elmaradt meccsek A megyei labdarúgó-szövet­ségtől kapott tájékoztatás sze­rint a megyei I. és II. osztályú bajnokságban is több elhalasz­tott, illetve vitás mérkőzés maradt az utolsó őszi for­dulókra, ezért a héten nem nem készültek el a táblázatok. A jövő hétre viszont ígéretet kaptunk, hogy a beérkező jegyzőkönyvek alapján végle­gesítik a csapatok sorrendjét és akkor már az őszi végered­ményeket is közölhetjük ol­vasóinkkal. Nem volt rendbontás Dézsi Mihály, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője arról tájékoztatta szerda délután az MTI-t, hogy az Újpesti TE -Ferencváros lab­darúgó Magyar Kupa nyolcad- döntő-mérkőzésen nem tör­tént rendbontás. Egyetlen szurkolót állítottak elő a rendőrök lopás miatt, az ihlető egy 40.000 forintot érő belépő­jegytömböt próbált meg eltu­lajdonítani az egyik pénztáros­tól. A kupameccset mellesleg az újpestiek nyerték, miután 3-1-re legyőzték a Ferencvárost és így ők jutottak tovább a magyar labdarúgókupában. mó-j% TANÁCÉAgÓ Zárójelben a csapatok Jelenlegi helyezése MAGYAR PROFI UQA 1. Haladás (16.)-Vác (8.) 2 2. Gázszer FC (ll.)-Ú|pe$t (7.) x,2 3. MIK (l.)-GySr (2.) l,x 4. Ili. Kerület (1S.)-ZIE (6.) 2 BUNDESUGAI. 5. Wolfsburg (5.)-Bochum (10.) 1 6. Bremen (17.)-1860 München (3.) 2 7. Freiburg (12.)-VfB Stuttgart (9.) x,2 8. B. München (l.)-Nümberg(15.) 1 9. Kíautem (4.)-Schalke 04 (14.) 1 OLASZ A-OSZTÁLY 10. Bari (lO.)-FlorentliM (1.) 2,x 11. Bologna (7. (-Juventus (4.) 2, x 12. Parma (S.)-Mllan (3.) 2 13. Venezia (18.)-Sampdoria (13.) 2 +1 méritőzés: 14. Lado (9.)-Roma (2.) 2 Valasek Tibor Európai labdarúgóreformok Három magyar csapat indulhat a megújuló UEFA-kupában Kecskemétről az EB-döntőbe

Next

/
Thumbnails
Contents