Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-25 / 276. szám
1998. november 25., szerda Hazai Tükör 5. oldal Tegnap délután újabb két helyen robbantották fel a gátat Pusztító vízözön Alpár határában Csónakon mentették az állatokat a vadászok. Az alpári gazdák szerint szükségtelen és indokolatlan volt a robbantás, mivel a vasárnapi tetőzést követően lassú apadás kezdődött a Tisza Szolnok és Csongrád közti szakaszán. Felháborodásuk fokozódott, amikor kiderült, hogy tegnap 12 kilométerrel feljebb újabb két helyen robbantották át a töltést. Az alpári nyárigát átszakítá- sát eredetileg vasárnap reggel 9 órára tervezték. A képviselő- testület és a gazdák tiltakozása miatt azonban letettek róla. Még aznap délelőtt a képviselők egy része helyszíni szemlén vizsgálta meg a töltés egy jókora szakaszát, de közvetlen veszélyt sehol sem tapasztaltak. Mi több, Tiszaugnál öt centiméteres apadást jeleztek. (1981- ben 796 cm-nél robbantottak. Egy évvel korábban, 1980-ban 765 cm-nél mentettek. 1998- ban 750 cm-nél robbantottak. - A szerző megj.) Információink szerint péntekre rendkívüli testületi ülést hívtak össze Tiszaalpáron, amelyen egy ad hoc bizottságot bíznak meg a robbantások jogszerűségének és következményeinek kivizsgálásával. Dr. Vancsura István, önkormányzati képviselő (a korábbi ciklus alpolgármestere) elmondta: vasárnap Tiszaalpáron járt a leginkább veszélyetetett Tószeg polgármestere, hogy (Folytatás az 1. oldalról) Az egészségügyi, a költségvetési, az emberi jogi, az ifjúsági és az oktatási bizottság tagjainak többsége egyaránt általános vitára alkalmasnak találta a családok támogatásáról szóló törvényjavaslatot. Valamennyi bizottságban született azonban kisebbségi vélemény is. Az előterjesztést támogató kormánypárti bizottsági előadók azt emelték ki, hogy a törvényjavaslat megfelel a korábban elfogadott országgyűlési határozatban előírtaknak. Üdvözölték a családi pótlék alanyi jogúvá tételét. Hangsúlyozták, hogy a családi pótlék korábbi jövedelmi határhoz való kötése azt eredményezte, hogy sokan eltitkolták keresetüket. Révész Máriusz (Fidesz), az oktatási bizottság előadója rámutatott arra, hogy a jövedelmek mintegy egyharmada láthatatlan, s ez kétségessé teszi a rászorultsági elv érvényesíthetőségét. Hozzátette, hogy ajövede- lemhez kötött családi pótléktól mindössze a gyermeket nevelők 8 százaléka esett el, s az így megtakarított összeget felemésztették az adminisztrációs költségek. Visszaállítják a gyedet? Horváth Zsolt (a Fidesz kecskeméti képviselője), a költségvetési bizottság előadója rámutatott arra, hogy a javaslat olyan igazgatási módosításokat tartalmaz, amelyek megkönnyítik a támogatások igénybe vételét. Leszögezte, hogy a költségvetési javaslatban megvan a fedezet a családi támogatásra. Közölte, hogy a gyed visszaállítására a Fidesz módosító indítványt nyújtott be. Koltai Ildikó (Fidesz), az egészségügyi és szociális bizottság előadója helyeselte az iskoláztatási támogatás bevezetését, mondván, hogy nem szabad a munkanélküliséget azzal növelni, hogy a gyermekek egy része kimarad az iskolából. megbeszéljék a legsürgetőbb teendőket. A tárgyalás során az alpáriak felajánlották, hogy szívesen közreműködnek az esetleges tószegi károk helyre- állításában, amennyiben a Tisza valóban elöntené a község alacsonyabban fekvő épületeit. A robbantás aznap már nem került szóba. Ezért is lepődtek meg sokan* amikor hétfőn arról értesültek: mégis robbantanak. Mint kiderült, az alpári ön- kormányzat néhány tagja, a helyi vízgazdálkodási társulat és a nyárigát-bizottság vasárnap szintén szemlét tartott. A vízA kisebbségi véleményt tolmácsoló szocialista és szabad- demokrata előadók kifogásolták, hogy jövőre nem növekedik a családi pótlék nominális értéke. Rámutattak arra, hogy az adókedvezményt az alacsony jövedelmű családok nem tudják igénybe venni, így behozhatatlanul hátrányos helyzetbe kerülnek. A gazdagoknak kedvez a kormány Az ellenzék szerint az iskoláztatási támogatással kapcsolatosan alkotmányossági aggályok vetődnek fel, amiatt, hogy összekötik a támogatást a tankötelezettséggel összefüggő szülői kötelességgel. Leszögezték, hogy most is vannak megfelelő hatósági eszközök a tankötelezettség biztosítására. Az MSZP és az SZDSZ előadói kijelentették, hogy ajavaslat elve számukra elfogadhatatlan, mert differenciál a gyermekek között, és a szegényebbek rovására a gazdagabbaknak kedvez. Szabó Sándomé (MSZP) tisztességesnek és támogatandónak nevezve ajavaslat szándékait, azt emelte ki, hogy a tervezet több passzusa nem, vagy nem a kellő mértékben áll összhangban annak céljaival. Az iskolalátogatási támogatásról úgy nyilatkozott: „a jó célt alkalmatlan eszközzel akarják elérni”. A tervezett módosításban foglalt szankciókkal kapcsolatos aggályként említette, hogy valaki nem mondhatja fel azért a felelősséget, mert a másik is így tett. A képviselő hiányolta az egyes lépések hatásvizsgálatát, és kifogásolta: az átlagnál jobban keresőknek hoz könnyebbséget a jogszabály, miközben a rossz anyagi helyzetben lévők nem tudják kihasználni a kedvezményeket. Koppánné Kertész Margit (FKgP) azt emelte ki, hogy korábban az átlagosnál is nagyobb mértékben romlott a gyermeket vállalók helyzete Magyarországon. Az utóbbi években nem ügyi szakemberek úgy vélték, az apadás olyan lassú, hogy elengedhetetlen a robbantás. Ezzel egyébként az Országos Árvízvédelmi Törzs is egyetértett. A megbízást a robbantásra az alpári vízgazdálkodási társulat adta a kivitelező Búvárkund Kft.-nek. Ezt az információt Biczók Mihály, Tiszaalpár jegyzője is megerősítette. A jegyző elmondta, vasárnap délután fél 2- kor az Országos Vízügyi Főigazgatóság faxon küldött levelében egyérteműen az állt: a nyári gátat feltétlenül meg kell csak a született, de az emberek által kívánatosnak ítélt gyermekszám is csökkent. A képviselőnő hangsúlyozta: a kormánynak fontossági sorrendet kellett felállítania. Ebben kapott helyet az a minimális kívánalon, hogy „mérséklődjék a gyermek- vállalással szembeni ellenérdekeltség”. Az iskolalátogatási támogatásról úgy nyilatkozott: az - más megoldásokkal együtt - növeli azon eszközök körét, amelyekkel biztosítani lehet, hogy minden gyermek tanuljon. Jelezte egyben, hogy az FKgP támogatja a javaslatot. Béki Gabriella (SZDSZ) diszkriminatívnak nevezte a javaslatot. Okfejtése szerint az a tény, hogy ismét alanyi jogúvá válik a családi pótlék, összege viszont nem emelkedik, a magasabb jövedelműeknek kedvez, és a legszegényebb családokat lehetetleníti el. A képviselő kiegészítő családi pótlék folyósítását szorgalmazta azok számára, akik alacsony jövedelmük miatt nem tudják igénybe venni a gyermekek után járó adókedvezményt. Indítványozta, hogy törvényben szabályozzák a családi pótlék évenkénti emelésének mértékét. Az SZDSZ ellenzi azt is, hogy a családi pótlék iskoláztatási támogatássá alakuljon a gyermek tanköteles korától, azt ugyanis, hogy mindenki jáijon iskolába, inkább pozitív ösztönzéssel érnék el. Megbukott a Bokros-csomag Szászfalvi László (MDF) üdvözölte, hogy - szavai szerint - a törvényjavaslat beterjesztésével a Fidesz átvette pártja programját. Véleménye szerint a kormány indítványa egyesíti a nemzetstratégiai, demográfiai és gazdasági célkitűzéseket. Kifejtette: álláspontjaszerintpolitkai- lag, gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt megbukott Bokroscsomag legnagyobb vesztesei a gyermeket nevelő családok voltak, így a társadalom jövője, perspektívája került veszélybe. nyitni, a víz levezetéséről gondoskodni kell. Ellenkező esetben törvénysértést követnek el. Vétenek ugyanis a fővédvonalakra vonatkozó országos vízgazdálkodási szabályzat ellen. Az átszakított részen átzúduló víz pillanatok alatt ellépte a környék földterületeit. Víz alá került a cukorrépa, az őszi vetés, a szőlő, és veszélybe került az alpári, illetve a bokrosi vadásztársaság vadállománya. A Bokros-ellésparti Vadásztársaság emberei Kürtösi András elnök irányításával kedden csónakkal igyekeztek kimenteni az őzeket az elárasztott, mintegy 2 500 hektárnyi területről. A mentést egyfelől az áthatolhata- lan sűrűségű bokrok nehezítik, de komoly gondot okoz az átázott töltéseken való közlekedés is. Török Imre György, az Alsó- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativzig) főmérnöke úgy véli, a kár korántsem olyan nagy, mint amilyennek egyes emberek feltüntetik. Az elárasztott terület háromnegyede ugyanis legelő és kaszáló volt, mindössze egynegyedét művelték. A nyárigátat pedig már rég nem gondozta senki. A főmérnök szerint a robbantást követően nyolc centiméternyit apadt a folyó vízszintje Tiszaugnál (kedd reggeli adat), ezzel viszont valóban jelentősen Igaz, hogy az utóbbi 11 évben a Heves megyei Markhot Ferenc Kórház dolgozói közül 30-an haltak meg daganatos megbetegedésben, ám ez csak akkor jelentene valamit, ha egy hasonló méretű egészségügyi intézményben is vizsgálnák a rák okozta halál gyakoriságát - közölte a kórház igazgatója az MTI-vel kedden. Ertsey Csaba arra a Népszava információra reagált, miszerint nem pusztán az intézmény gyermekosztályán fordulnak elő halmozottan rákos megbetegedések, hanem a kórház egészében. Az 1987 és 1998 közötti időszakban az intézmény gyermekosztályának dolgozói közül 8-an hunytak el rákos megbetegedésben. Az osztályon dolgozó nővérek az 1976-tól 1992-ig szabálytalanul működő etilén-oxidos gázsterilizátort hibáztatják a megbetegedésekért, ezért felkérték az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szak- szervezetét, hogy indítson pert a kórház, illetve a fenntartó ön- kormányzat ellen. Az orvoscsökkent a.Tószeg alsóbb részeit fenyegető veszély. Szintén jelentős mértékben csökkentek a gátak biztosítására fordított kiadások is. (Az érintett gátszakasz biztosítása naponta tízmillió forintot igényelt.) Felkai István, a tiszaugi védelmi bizottság vezetője elmondta, kedd délután 4 órakor Tiszaugnál 743 centiméteres vízmagasságot mértek. Ez a hétKürtösi András főihez viszonyítva 9 centiméteres apadást jelent. Információink szerint tegnap délután újabb két helyen robbantottak. EzúttalaTisza túloldalán, az ugi híd közelében. Az ügyre még visszatérünk. Szász A., Gulyás S. igazgató elmondta, hogy az intézményben a ’90-es évek elején 2 500-an dolgoztak, jelenleg 2 200 az orvosok, nővérek és egyéb személyzet létszáma. Az elmúlt 11 évben néhány száz fős fluktuációval is lehet számolni. Ebben a viszonylatban a 22 rákos haláleset, amely a gyermek- osztály dolgozóinak körén kívül fordult elő, nem jelent olyan mértékű halmozódást, mint a jelenleg 93 fős gyermekosztályon a 8 halálős áldozat - hangsúlyozta Ertsey Csaba. Ugyanakkor az elmúlt 11 évben rákban megbetegedett, összesen 47 dolgozót tartalmazó csoport életkor és nem tekintetében semmilyen azonosságot nem mutat a gyermekosztályon elhunyt nővérek csoportjával - mondta a direktor. Az orvosigazgató a múlt héten bejelentette: kérték a tulajdonos megyei önkormányzatot, igényeljen segítséget a minisztériumtól egy átfogó, talajra, vízre, az épületre kiterjedő vizsgálat lefolytatásához. Közvetlenül. A szocialisták alkotmányjogászok bevonásával vizsgálják, hogy milyen lehetőség nyílhatna a köztársasági elnök közvetlen választására - mondta el Vancsik Zoltán kedden. Az MSZP közjogi kérdésekkel foglalkozó frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy az államfő közvetlen választása pártja alapprogramjában is szerepel. Egyetemi fúziók. Az intézményi szerkezet átalakításával foglalkozó kormányhatározattervezet nem deklarálja, hogy a felsőoktatási intézmények integrációját az érintettek autonómiájának tiszteletben tartásával kívánják végrehajtani - kifogásolja a Magyar Rektori Konferencia elnöke abban a levélben, amelyet az oktatási tárca illetékeséhez címzett. Sürgős klinikai esetek. A sürgősségi betegellátó-rendszer keretén belül létrehozandó úgynevezett kríziscentrumok tehermentesíthetik a túlzsúfolt pszichiátriai osztályokat - mondta Tringer László, a SOTE 90 esztendeje működő Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója. A professzor szerint a mentők által beszállított betegek csaknem harmada pszichiátriai tünetekkel kerül be. Kiváló vállalkozók. A kockázati tőkével működő vállalkozások menedzsmentjeinek elismeréseként „kiváló vállalkozó” díjakat adtak át a legsikeresebb magyar cégek vezetőinek kedden, Budapesten. A Magyar Kockázati Tőke Egyesület tagjainak szavazata alapján első díjat kapott Somody Imre, a Pharmavit Rt. elnökvezérigazgatója és Bojár Gábor, a Graphisoft Rt. elnök-vezérigazgatója. Szeretetcsomag. A Mécses Szeretetszolgálat Magyar Bör- tönpasztorációs Társaság az idén is arra kéri a segítő szándékú embereket, hogy karácsonyra, a szeretet ünnepére küldjenek élelmiszercsomagokat azoknak az elítélteknek, akiknek nincs kapcsolatuk senkivel. Majzik Mátyás, a társaság elnöke elmondta: a segíteni szándékozók jelentkezését a 6753 Szeged-Tápé, Heller köz 6. szám alatt várják. Telefon: 62/495-592. Fax: 62/497-260. Briliáns fogás. Tizenhat és fél millió forint értékű briliánsgyűjteményt találtak a hegyeshalmi vámosok hétfőn egy Mercedes ülésének háttámlájában és hamutartójában. A több mint 800 darab kisebb-na- gyobb, különböző karátszámú és csiszolású briliánst lefoglalták. K. Gusztáv Gábor ellen eljárást indítottak, de nem vették őrizetbe. < Bónuszrendszer a fogászaton Január elsejétől 10 százalékos felárat kell fizetniük a tb által támogatott fogorvosi kezelésért mindazoknak, akik nem tudják igazolni, hogy 1998-ban részt vettek szűrővizsgálaton. Év végéhez közeledvén dr. Dima Magdolna, az Egészségügyi Minisztérium főtanácsosa felhívta a figyelmet arra is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott-fogászati alapellátási szolgálatok a körzetükhöz tartozó lakosok részére kötelesek térítésmentesen szűrővizsgálatot végezni, és erről igazolást adni. A szűrések igazolására szolgáló adatlapokat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat juttatta el a praxisokhoz. Az új egészségügyi irányítás azon dolgozik - mondta el a főtanácsos -, hogy a „büntető” jellegű 10 százalékos pótlék helyébe mielőbb pozitív diszkrimináció lépjen. Nem kell félni. Olyan bónuszrendszer bevezetését tervezik, amely a térítési díjakból kedvezményekre jogosítaná a rendszeresen fogorvoshoz járókat. Ha ugyanis időben felfedezik a bajt, akkor az sokkal olcsóbban orvosolható, mint elhanyagolt állapotban. Az intézkedések célja az, hogy a kötelezővé váló szűrővizsgálati rendszer jobb kapcsolatot teremtsen a betegek és a fogorvosok között. Dr. Dima Magdolna szerint a magyar lakosság rossz fogazatának számos oka van, de egyről, a félelemről ritkán esik szó. Pedig a múltbéli technikák helyébe ma már olyan korszerű érzéstelenítés lépett, amellyel a legkomolyabb beavatkozás is szinte fájdalom- mentesen elvégezhető. N. Zs. Parlamenti vita a gyesről és a családi pótlékról Mennyi jut jövőre a családoknak? A rák szedi az áldozatait az egri kórházban