Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-19 / 271. szám
2. OLDAL MEGYEI KORKÉP 1998. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK Szent Márton-napi borünnep Polgármesterek találkozója Kerekegyházán tv-díjat emelnek lenctől. A kéleshalmi ősborókás megtekintése lovas kocsival valószínűleg kissé hűvös programnak ígérkezik, éppen ezért mindenkit forralt borral várnak. Délben jellegzetes pacalpörköltet kínálnak, majd délután a helyi kézműves kiállítás megtekintése a program. 16 órától egy jánoshalmi séta keretében látogatható a Szent An: na katolikus templom, a plébánia, a Szélmalom és a felsőbácskai műmalom. 17 órától a jánoshalmi városi könyvtár és a helytörténeti gyűjtemény megtekintése, valamint állófogadás zárja az ünnepet. Berki Erika államalapítás küszöbönálló, ezredik évfordulójának megünneplése is. Végezetül a résztvevők egyetértettek abban, hogy a térség fejlesztése elképzelhetetlen az önkormányzatok összefogása nélkül. Ezért elhatározták, rendszeresítik összejöveteleiket. Legközelebb decemberben Bu- gacon találkoznak. NÉZŐPONT Géczy Zsolt Packázik a hivatal? Bajának valahogy nincs szerencséje az úgynevezett nagy üzletekkel. A befektetők pedig jönnének, ám különböző érdekcsoportok között kallódnak évekig a bejegyzésre váró iratok, no meg a hivatalok is szeretnek egy kicsit erőt fitogtatni, mondhatni packázni. Főleg a fővárosban, ha vidéket érintő ügyeket kell intézni. Itt van példának a kikötő működtetésére létrehozott társulás, melynek megalakulásához hosszú évekre volt szükség. Nem Baján ügyetlenkedtek, az államot képviselő szervezetet voltak képtelenek kiválasztani. Hiába, a zsíros falat minden minisztériumot vonzott. Azután a Duna-híd felújítási munkálatai sem kezdődtek rohamtempóban, bár végre valóban serénykednek az átépítésnél. Nem volt zökkenőmentes a déli régió vállalkozási övezetéhez csatlakozás sem. Mohács nyerte az alapítási jogot, és a település bizony nem várta tárt karokkal a bajaiakat. Hiába, a konkurenciának sehol sem örülnek. Igaz, végül sikerült bekerülni a kiemelt zónába - elsősorban éppen a hídnak és a kikötőnek köszönhetően -, de a kép továbbra sem tiszta. A hajózási főosztály most a kikötő területének bővítését vitatja. Teljes mértékben a józan ész ellen szól, hogy egy sokmilliós beruházást tervező külföldi társaság képviselőivel arról kell tárgyalnia a polgármesternek: egyáltalán kap-e helyet az egyelőre ürességtől kongó befektetési övezetben. A konkurenciának sehol sem örülnek Baján még töretlenül bíznak a városvezetők abban, hogy nem kell széttárt karokkal megköszönni a németek érdeklődését. Ebben az esetben ugyanis valószínűleg nem ösztönöznék bajai beruházásokra partnereiket sem. így aztán tényleg fölösleges országos közforgalmú kikötőről és vállalkozási övezetről beszélni. A vicc - vagy inkább rossz ízű tréfa - az, hogy éppen a kikötő bővítésében szeretnének részt venni. Állami pénzek helyett hoznák a magukét. Miért nem jó ez a közlekedési felügyeletnek? Otthoni munkalehetőség mozgáskorlátozottaknak 0 JÓ NAPOT! November 19., csütörtök Névnap: Erzsébet Az Erzsébet bibliai név, jelentése: Isten az én esküvésem. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Abdiás, Alicia, Barlám, Bodor, Bonifác, Bónis, Maxim, Zobor nevű olvasóinkat is. Napkelte: 6 óra 06 perc Napnyugta: 19 óra 21 perc Holdkelte: 6 óra 06 perc Holdnyugta: 19 óra 21 perc Tegnap a Duna Budapestnél 440 cm (apad), Bajánál 694 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 870 cm (árad), Csongrádnál pedig 705 cm (árad) magas volt. Közlekedés A bajai Duna-hídon 22-05 közt, időszakonként maximum 30 percre teljes forgalomkorlátozás várható. Az 52-es úton, a kecskeméti Pólus előtt építési munkák miatt az egyik sávot lezárják. Az 53-as út 23-24. km- ei közt aszfaltmarás miatt félpályás útzár, jelzőőrös forgalomirányítás lesz. Az 54-es út 15-17. km-ei közt padkarendezés, az 55-ös út 66-98. km-ei közt pedig kátyúzás lesz. Traffipax Ma délelőtt Kalocsán és Solt lakott területén, az 52- es sz. főúton, délután Bó- csán, Soltvadkert lakott területén, az 54-es sz. főúton, késő este pedig Tabdin, a Kossuth és Szent Imre utcánál, valamint egész éjszaka Kecskemét lakott területén számíthatnak a járművezetők ellenőrzésre. Mi, Hol, Mikor? •Ma délután 2-kor mutatják be Vörös Júlia grafológus Katona Józsefről szóló, új könyvét a kecskeméti Katona József Emlékházban*A kecskeméti Kodály Iskolában ma este 18 órakor Laura Mozena és Aaron Sturgill hegedűművészek adnak hangversenyt. Közreműködnek a Kodály Iskola növendékei. • A kecskeméti helyőrségi klubban november 20-án, délelőtt 10-kor nyitják meg a vasútmodell-kiállítást. A kiállítás szombaton és vasárnap is megtekinthető, 10-18 óráig.* A megyei fogászati rajzpályázat eredményhirdetése november 20-án, délelőtt 11.30- kor lesz a kecskeméti Mátyás Király Általános Iskolában. A magyar borászok, gasztronómusok és borszeretők tavaly szervezték meg először a magyar új bor ünnepét Budapesten és Villányban. A szándékból hagyomány lett, amit a dél-alföldi borvidéken a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársaival együttműködve folytatnak. Célja az új bor tisztelete és ünneplése, a helyi gasztronómiát, kultúrát és természeti értékeket bemutatva. A kezdeményezés első lépcsőfoka a november 20-án Császár- töltésen, valamint 21-én JánosA jövő évi központi költségvetés és az önkormányzatok költségvetése közti összefüggés, valamint az oktatásra szánt pénz szerepelt egyebek mellett annak a tanácskozásnak a napirendjén, melyet tizenhét környező település polgármestereinek részvételével tartottak Tiszakécskén. A megbeszélésen, melyet Lezsák Sándor orJanuár 1-től 200 forinttal emelik Kerekegyházán a kábeltelevízió havi előfizetési díját. Vagyis az eddigi hatszáz helyett nyolcszáz forintot kell majd fizetniük a polgároknak lakásonként a tizenhét csatornáért. Erről határoztak a kerekegyháhalmán megrendezésre kerülő, Szent Márton-napi újbor-ün- nep. A pénteki program 10 órakor kezdődik Császártöltésen, gyülekező a Csala Csárda előtt. Fél 11-től gyalogtúra vezetővel a Vörös-mocsárhoz. Közben a Kiskunsági Nemzeti Park és a Környezetgazdálkodási Intézet munkatársai rövid előadást tartanak a mocsárról. Délután fél 3-kor a császártöltési Tájház megtekintése, majd 15 órától pinceprogram vidám meglepetésekkel, sült kolbásszal, Márton-napi libasülttel, borkóstolóval. Szombaton mindez folytatódik Jánoshalmán, reggel kiszággyűlési képviselő kezdeményezett, elhangzott, a kormány egyedül az oktatás területén fogadta el a benyújtott tervezetet. így jövőre várhatóan több pénzt és több figyelmet fordítanak az ágazatra. A fórumon az iskolák, a tanyai villanyhálózat állapota és a különböző pályázati lehetőségek mellett szóba került az zi képviselők legutóbbi ülésükön, miután meghallgatták a kilencven százalékban önkormányzati tulajdonú kft. vezetőjének beszámolóját a cég ‘98. évi üzleti tervének teljesítéséről és a jövőre várható költségek fedezetéről. A beszámolóból kiderül, hogy a cég megalakulása óta veszteséges. A műszaki berendezések érték- csökkenése folyamatos. Egy várható, nagyobb felújítás miatt szükség lenne tartalék képzésére, ami csak az előfizetői díjak emelésével oldható meg. Érsekcsanádon 25 egészségi károsult, illetve mozgáskorlá- • tozott számára nyílt lehetőség arra, hogy a havi járadékon túl plusz keresethez jusson. Mint azt Jámbor Ferenc, az érdekAz elmúlt három nap során annyi hó hullott a bánkúti sí- paradicsomban, hogy szerda délutánra már alkalmassá vált sízésre, szánkózásra. A Bánvédelmi egyesület elnöke elmondta, rehabilitációs munkával bedolgozóként havi 19 ezer forintot is megkeresnek. Odahaza dolgoznak, biciklikerekeket szerelnek össze. kút Síklub illetékese elmondta: hótaposó gépekkel négy pályát már alkalmassá tettek a sízésre, és üzembe állítottak egy felvonót is. Várják a sízőket Bánkúton BALESETEK BŰNÜGYEK Pelenkás tolvaj Néhány napja éjjel egy kun- szentmiklósi élelmiszerbolt ablakát törte be ismeretlen. A tolvaj bébipelenkákat szedett össze ötezer forint értékben. Bicajok Szabadszálláson egy Mátyás Király úti lakásba törtek be. A házból két túrabiciklit loptak el. A bicajok harmincötezer forintot érnek. Kunszentmikló- son az ÁMK kerékpártárolójából is elvittek egy lezárt túrakerékpárt, mely tizenhatezer forintot ér. Kirámolt házak Szabadszálláson egy Mátyás Király úti házból padlószőnyeget, fúrót és más szerszámokat lopott el a betörő. A tulajdonos kára ötvenezer forint. Kunszentmiklóson egy lakásba ajtóbefeszítéssel jutott be a tolvaj. Centrifugát, rézmozsarat és más használati tárgyakat vitt el. Az elvitt holmi értéke húszezer forint. Kerékpárt vitt el A napokban tett feljelentést az a félegyházi postai kézbesítő, akinek a szolgálati kerékpárját még a nyáron lopták el a Gábor Áron utcából. A kár húszezer forint. Gépkocsit loptak Félegyházán Kiskunfélegyházán, a Móra térről a napokban egy cipőgyári dolgozó lezárt szolgálati gépkocsiját vitték el ismeretlen tettesek. A kár egymillió 885 ezer forint. Kitört szélvédő Kiskunfélegyházán, a József Attila utcában parkoló autó kerekeit szurkába ki, illetve kitörte a szélvédő üvegét a napokban egy ismeretlen tettes. A kár megközelítőleg százezer forint. Betörők Alpáron Betörők jártak a napokban két tiszaalpári óvodában. Az Alkotmány utcai intézményből varrógépet, magnetofont, tisztító- szereket vittek el, a József Attila utcaiból pedig műszaki cikkeket raboltak az ismeretlen tettesek. A két óvodának okozott kár megközelítőleg 100 ezer forint. A BIZTONSÁG ÉLMÉNYE VOLVO S40/V40 Amikor azt mondja: Volvo, azt is mondja: biztonság. Most azonban biztonságérzetét még tovább növelheti, ha november 30-ig tartó akciónk során S40/V40 különleges csomaggal rendeli meg. A ködfényszórók, az elektronikus menetstabilizáló rendszer (DSA), a fényszóró törlő-mosóberendezés, a távirányítású központi zár, a klímaberendezés és az info-center mind az Ön tökéletes biztonságát és a zavartalan vezetési élményt garantálják. Jöjjön el egy próbaútra! Az akció ideje alatt a 761 600 forint” értékű csomaghoz 260 000 forintért” hozzájuthat*, így az Ön árelőnye 501 600 forint”. Jansik Autóház Kft. 6000 Szegedi út 3. km szelvény Tel.: 76 490 555 TelVfax: 76 498 554 VOLVO ‘Az akció az S40/V40 1.6, 1.8, 2.0, 2.0T típusra vonatkozik “Az S40/V40 1.6 típus esetén, 128 HUF/DEM árfolyamon VEZETÉSRE SZÜLETETT