Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-16 / 268. szám

4. oldal VILÁGTÜKÖR 1998. november 16., hétfő Tárgyalásokat kezd az Eu­rópai Unió a szomszédságában lévő úgynevezett adóparadi­csomokkal arról, hogyan tud­nák összeegyeztetni a megta­karítások tervezett egységes adóztatását az érintett országok adószabályaival. Az unió még ebben a hónapban felveszi a kapcsolatot Svájccal, Monacó- val, Andorrával, Liechtenste­innel és San Marinóval, hogy januártól megindulhassanak az érdemi tárgyalások ebben a kényes témában. Kudarcba fulladtak a piac­nyitási tárgyalások az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Kuala Lumpurban folyó miniszteri ér­tekezletén vasárnap, így be kellett fagyasztani az ÄPEC tavalyi, Vancouverben tartott csúcstalálkozóján elfogadott, előrehozott liberalizálási prog­ram egészét. Japán ugyanis szi­lárdan ellenállt az amerikai fél erős nyomásának, ami a Tokió számára politikai szempontból érzékeny két terület, a halá­szati és a faipari termékek vámcsökkentését erőltette. Hajlandó egyeztetni a fran­cia kormány a spanyol kabinet­tel a franciaországi börtönök­ben őrzött 59 ETA-fogolyról. A baszk szakadár terrorszerve­zet - fegyverszünetének két hónappal ezelőtti bejelentése előtt - Franciaországba mene­kítette operatív kommandóit. Kurdok százai virrasztónak a szombatról vasárnapra vir­radó éjjel a római Celio kato­nai kórház, a letartóztatásban lévő gerillavezér, Abdullah Öcalan vélt tartózkodási he­lyén, hogy a menedékjog meg­adását követeljék neki. Az olasz hatóságok az Ankara ál­tal 30 ezer ember haláláért fe­lelősnek tartott kurd ellenálló kihallgatását keddre tűzték ki. Aknavetőkből zúdítottak tü­zet vasárnap reggel Libanonból izraeli területekre. A reggeli órákban összetűzések voltak az izraeli erők, a velük szövetsé­ges milicisták, illetve a Hez­bollah nevű, iráni támogatást élvező szélsőséges szervezet gerillái között. A gerillák az Izrael által megszállt bizton­sági zónában katonai őrposzto­kat támadtak, míg az izraeli tüzérség a Hezbollah feltétele­zett állásait lőtte Dél-Libanon- ban. Kedden nyitja meg össze­kötő iodáját Magyaroszág az észak-atlanti szövetség dél-eu­rópai parancsnokságán Olasz­országban. A háborúnak vége. A 80 éve véget ért első világháború alighanem legidősebb résztve­vője a 104 éves brit Norman Edwards kapitány, aki annak idején egy tankokból álló hadosz­tályt vezényelt; ő is ott volt a londoni megemlékezéseken. fotó: feb/reuters Egyeztetések Irakról A kérdések kérdése Oroszországban Ki jöhet Borisz Jelcin után? Borisz Jelcin a legújabb hírek szerint Alzheimer-kórban szenved. Orvos szakértők úgy vélik: emlékezetes üzbegisz- táni útján ezért nem tudott összefüggően beszélni. A 67 éves orosz elnök utód­lása időszerűbb, mint valaha. De nehezebb is. Jelcin ugyanis az 1993. évi alkotmánymódo­sítással bebetonozta egyed­uralkodói hatalmát, s még egy alelnök sincs, aki helyére lép­hetne a 2000-ben esedékes vá­lasztásig. Az elnök halála, akadályoz­tatása esetén 3 hónapra a kor­mányfő - adott esetben Jevge- nyij Primakov - venné át a ha­talmat, de ő Jelcinnel egyidős, ráadásul szívbeteg. A verseny az utódlásért tehát javában fo­lyik. Viktor Csernomirgyin ko­rábbi miniszterelnöknek, a Gazprom milliárdos, népsze­rűtlen mágnásának nem adnak sok esélyt. Amint hogy Gen- nagyij Zjuganovnak, a kom­munisták vezetőjének sem: bár az ő pártjának frakciója a legerősebb a parlamentben, ál­lamelnöknek aligha választa­nák meg. Nem igazán népszerű a de­mokrata reformer Grigorij Javlinszkij Jabloko Pártja sem. Annál inkább Jurij Lucskov, Moszkva polgármestere, aki fel tudta virágoztatni az orosz fővárost; 3 éve 96 százalékos szavazati aránnyal nyert. Moszkva azonban nem azonos Oroszországgal, így Lucskov vetélytársa, Alek- szandr Lebegy tábornok leg­alább akkora esélyt tudhat magáénak. Az afganisztáni és a kaukázusi háborúk tábor­noka Krasznojarszk tartomány kormányzója. Saját bevallása szerint „féldemokrata”, aki a gazdaság állami irányításának a híve. Az oroszországi kilátások tehát távolról sem biztatóak: hatalmi vákuum alakult ki, amely a világ biztonságára nézve is veszélyes. FEB Közös állásfoglalás elfoga­dása nélkül szakították félbe szombat éjjel New Yorkban az ENSZ Biztonsági Taná­csának ülését. A témát azon­ban nem zárták le: vasárnap- európai idő szerint éjszaka- újabb fordulót terveztek a BT-tagállamok képviselői. Az ülésről távozóban az orosz és a kínai küldött méltatta Irak együttműködési hajlandóságát, az amerikai képviselő vissza­utalt a fehér házi nemzetbizton­sági tanácsadó korábbi elutasító álláspontjára, a brit nagykövet pedig azt hangsúlyozta, hogy a diplomatáknak most konzultál­niuk kell kormányukkal. Ri­chard Butler, az UNSCOM nevű ENSZ-ellenőri csoport vezetője azt mondta, hogy az UNSCOM kész újrakezdeni te­vékenységét Irakban, ha erre kap utasítást a BT-től. Nizar Hamdun iraki ENSZ-küldött az újságírók előtt azon reményét hangoztatta, hogy van lehető­ség a diplomáciai megoldásra, és hogy Bagdad együttműkö­dési készségének kinyilvánítása nyitott fülekre talál. Egyelőre nincs hír arról, hogy - a szom­baton elterjedt híreknek megfe­lelően - az ENSZ segélyszer­vezeteinek 150 munkatársa Jordániából valóban visszatér-e Irakba. A CNN értesülése szerint az amerikai haderő kijelölt egysé­gei szombaton már megkapták az Irak elleni légi csapások megkezdésére vonatkozó pa­rancsot, de azt villámgyorsan vissza kellett vonni. Bili Clinton helyett Al Gore alelnök utazik a korábban be­tervezett 10 napos távol-keleti útra, mert az amerikai elnök az iraki kérdéssel foglalkozik. Ha­sonló okokból visszatért Wa­shingtonba Madeleine Albright külügyminiszter is. Új forduló Koszovó ügyében Az esetleges koszovói szerep- vállalás és az albániai jelenlét növelésének a lehetősége lesz a fő téma a Nyugat-európai Unió idei második, hétfőn és kedden Rómában megtar­tandó védelmi és külügymi­niszteri tanácsülésén. A Magyarországot képviselő Martonyi János külügy- és Szabó János honvédelmi mi­niszter várhatóan több kétol­dalú találkozót is tart majd az értekezlet alkalmából. Milan Milutinovics szerb el­nök felszólította a koszovói al­bánokat, hogy jövő szerdán újítsák fel a közvetlen tárgyalá­sokat a déli tartományt sújtó válság politikai rendezéséről. A belgrádi elképzelések szerint a Koszovó-kérdés lényege és sú­lya miatt a szerb államfő sze­mélyes elnökletével tartanák a megbeszélést, s vendégként hívnák meg a közvetítőket. A Vajdasági Magyar Szövet­ség számára világos, hogy a ko­szovói válság rendezésére java­solt politikai megoldások Szer­bia, illetve Jugoszlávia állam­berendezését alapvetően érintő új megoldásokat is eredmé­nyezhetnek, s a vajdasági ma­gyarságnak e változásokban kell megtalálnia helyét és jövő­képét - hangsúlyozta a VMSZ a szövetség tanácsának hét végi üléséről kiadott közleményben. Hazánk és az Európai Unió idegenforgalma Megnőtt a régiók szerepe Az Európai Unió soros oszt­rák elnöksége okán is nagy érdeklődésre számot tartó esemény színhelye volt a Kül­kereskedelmi Főiskola, ahol a magyar-osztrák kapcsolato­kat ápoló Club Pannónia az idegenforgalom alakulásáról szervezett kerekasztal-be- szélgetést. Bozzay Andrásné, a Gazdasági Minisztérium turizmuspolitikai főosztályának vezetője legfon­tosabb feladatként a magyar kí­nálat minőségi fejlesztését je­lölte meg; ezt pályázatokkal segítik. November 8-21. ISMÉT bevásárlóhetek a megújult Centrum Áruházban! Kedvezményes ajánlatunkból: műszaki osztályunkon: 0% előleggel OTP-hitelre is 51 cm színes tv 44.990 Ft Mini HIFI-torony 37"° R-‘ó1 1400 W-os ETA porszívó 13.990 Ft Brother varrógép (18 müveletes) 40.900 Ft Varta elem (ceruza) 79 rt 310 I fagyasztóláda, Lehel Elöltöltős mosógép, Lehel Méter-lakástextil osztályunkon: Pamut PE ágynemű-garnitúra 1990 Ft helyett 1590 Ft Paplanok 2290 Ft helyett 1990 Ft Importszőnyegek 40% engedménnyel Egyes függönyök 25% engedménnyel Fehérneműosztályunkon: VIAMOD. Az új vonal. Nőies és elegáns. Márkatermék - melltartók - kedvező áron: 1450 Ft-tól 2400 Ft-ig. Egyes Triumph és Sariana melltartók 20% engedménnyel. Karácsonyi shopunkban: Világítós, díszített fenyőfák 1900 Ft-tól Ablakvilágítás 1999 Ft Réz gyertyatartók 399 Ft-tól 20-féle dlszgyertya már 39 Ft-tól ÖNÖKÉRT SZÉPÜLTÜNK! _ Dr. Anton Würzl, a klub el­nöke - aki hosszú éveket töltött el vezető beosztásban az oszt­rák idegenforgalomban - kie­melte, hogy Ausztriában éppen ellentétes tendenciákat lehet ta­pasztalni, mint Magyarorszá­gon. Csökken ugyanis a turisták száma, bár még így is jóval több vendéget fogadnak, mint hazánkban. Az osztrák szakember hang­súlyozta, hogy az Európai Unió tagországaihoz hason­lóan milyen fontos szerepük van Ausztriában a régióknak: saját maguk foglalkoznak a terület megismertetésével, pi­ackutatással, továbbképzéssel és rendezvények szervezésé­vel. Központi utasítások nin­csenek, ám az egységes or­szágpropagandát Bécsből irá­nyítják. FEB A víz kincs Indiában. A lefátyolozott asszonyok Khetolaiban, India „nukleáris főváro­sában” gondoskodnak az életet adó vízről, amelynek a májusi föld alatti atomrobbantások következtében rendkívül felszökött az ára. fotó: feb/reuters 69.900 Ft 55.990 Ft cc CENTRUM Tvr-hét ... a hét minden napjára Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazir Tap mint Tap nyerhet! Tapoljon a Tvr-héttcl! A játék leírását megtalálja a Tvr-hét 49. számának Tap-mellékletében! A hét sztárja: Catherine Zeta Jones Cameron Diaz megunta a távszerelmet A babázó primadonna Derrick utolsó csókja Clooneyból bankrabló lett Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Thumbnails
Contents