Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-03 / 232. szám

KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Programajánló Házavató Vasárnap délelőtt 10.30-kor avatják fel ünnepség kere­tében a kecskeméti refor­mátus egyházközség új nyugdíjasházát. A Sión Nyugdíjasház és Gondozá­si Központ a Budai utca 8. szám alatt épült. Az első ütemként felépített, vasár­nap átadandó épületben 16 lakás van. Díszmadarak A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban ma és holnap díszmadár­bemutató lesz. Ma 10-től 18 óráig, vasárnap 9-től 16 óráig várják az érdeklődő­ket. Csillagvilág Ma délután 3-kor és vasár­nap délelőtt 10-kor lesz csillagászati ismeretter­jesztő műsor a kecskeméti planetáriumban. Szórakaténiisz A kecskeméti Szóraka­­t'énuszban ma délelőtt 10- től 12-ig, délután 14.30-tól 17 óráig papírját ék-készítés lesz gyerekeknek. Vasár­nap a kézműves-foglalko­zás délelőtt 10-kor kezdő­dik. Bábszínház Ma délután 4-kor lesz csa­ládi bábszínház a Kecske­méti Ifjúsági Otthonban, A . foglalkozást Szirtes Jó­­zsefné vezeti. A gyerekek meséket, dalokat is, tanul­hatnak. Családi hétvége Ma a kertvárosi iskolában 9-től 13 óráig véradás lesz. Utcai futóversenyt is ren­deznek, nevezni reggel 9- től 10.45-ig lehet az iskolá­ban. Emellett számos szí­nes esemény is tarkítja a családi hétvégét. A repülőkórház orvosai Dr. Szabó Gábor klinikai igazgató A Kecskeméti Repülőkór­ház ezen a héten ünnepli ötvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból ké­szített sorozatunkban kecskeméti katonaorvo­sokat mutatunk be. Ezút­tal dr. Szabó Gábor általá­nos sebész, klinikai igaz­gató szólal meg.- Szegeden végeztem az orvos­­egyetemen 1974-ben mint hon­védségi ösztöndíjas. Majd Vá­cott dolgoztam négy évig és 1979-ben kerültem alorvosként a honvédkórházba. Előbb az általános sebészi szakvizsgát, majd a katasztrófaorvosi szak­vizsgát tettem le. 1993-ban ne­veztek ki a központi műtő fő­orvosának. Ezt a tisztséget ak­kor tettem le, amikor tavaly szeptemberben kineveztek a repülőkórház klinikai igazga­tójának.- Ön jó sebész hírében áll, miért vállalt igazgatói felada­tot?- A két dolog nem zárja ki egymást. Való igaz azonban, hogy számomra az orvoslás mint szakma, mint hivatás csak és kizárólag a sebészet le­het. Engem soha nem érdekelt Dr. Szabó Gábor a hivatali előmenetel (a kato­nai pályára is véletlenül kerül­tem), sokkal jobban izgatott és izgat az, hogy sebészként meg­feleljek. Ma is mindennap ope­rálok. Számomra az az igazi si­ker, amit általános sebészként elértem: én és a munkatársaim végeztünk a megyében első­ként laparoszkópos epeműté­tet. Sőt, a hazai katonai egész­ségügyi intézmények közül is a Kecskeméti Repülőkórház volt az első, ahol a modern epesebészet elkezdődött. A kli­nikai igazgatást azért vállaltam Nem venni, lopni akartak Nemrég adtunk hírt arról a lo­pásról, amelynek áldozata egy Kőhíd utcai polgár volt Kecske­méten. Lakásának egyik be­rendezési tárgyát szerette vol­na eladni. A két vevőjelölt en­nek ürügyén nyert bebocsátást a lakásba. Elterelték a házigaz­da figyelmét, és egy szekrény­ből elloptak 240 ezer forintot, majd távoztak. Egyiküket - egy nőt - már előző híradá­sunkkor elkapták a rendőrök. A másikat két napja fülelték le. Egy 25 éves férfiról van szó. Lőfegyverrel és lőszerrel va­ló visszaélés bűntett gyanúja miatt kezdeményezett bünte­tőeljárást egy tiszakécskei fia­talember ellen a kecskeméti rendőrkapitányság. A rend­őrök azért keresték fel a 17 éves fiút otthonában, hogy házkutatást tartsanak nála. Nem fegyvert és lőszert keres­tek, de azt találtak. A kutatást végzők egy - a hazai fegyveres erőknél is rendszeresített - gépkarabélyhoz való ívtárat ta­láltak. Meg az ívtárba illő lő­szereket. A lajosmizsei Kossuth Lajos utcából ékszert és készpénzt loptak el augusztus végén. A rendőrök ismeretlen tettes el­len indított eljárásuk eredmé­nyeként elfogtak egy 23 éves férfit. A fiatalembert gyanúsít­ják a 400 ezer forintos kárt okozó lopás elkövetésével. el, mert azt gondoltam, hogy egy gyakorló sebész maximáli­san tudja képviselni és érvé­nyesíteni a kórházvezetésben az orvosszakmai szemponto­kat. A repülőkórház most a ge­nerációváltás időszakát éli. Az én feladatom is, hogy ez zök­kenőmentesen történjék.- Különleges katonai jellegű feladatokat is meg kell oldania igazgatóként vagy sebészként?- Amikor pályakezdő vol­tam, meg kellett tanulnom ka­tonának is lenni. Ma is az va­gyok. Ma viszont már nem adunk fegyveres ügyeleti szol­gálatot, a biztonsági szabályok kevésbé szigorúak, hiszen nyi­tott az intézmény a civil lakos­ság előtt. Különleges feladata­ink azért vannak, ezekben a napokban kell kidolgoznunk a sürgősségi ellátás személyi, tárgyi feltételrendszerét. A re­pülőkórházban létrejön ugyan­is egy belgyógyászati toxikoló­giai sürgősségi részleg.- Család, hobbi?- Három felnőtt lányom van, az egyik orvosnak készül. Fele­ségem, dr. Endre Veronika bel­gyógyász. A hobbim a mun­kám, a tenisz és a vadászat. Ábrahám Eszter Tömbbelső­eladás Nem két ütemben, hanem egységes ingatlanként kívánja eladni a kecskeméti önkor­mányzat a Bocskai-Rákóczi- Wesselényi utcai tömbbelsőt. Az építési telek induló árát 120 millió forintban határozta meg a képviselő-testület. A te­rület jelenlegi két tulajdonosa a Kik-For Kft. 43, illetve az ön­­kormányzat 57 százalékban. A városi tulajdonban lévő Kik- For-nak a tömbrehabilitáció előkészítése 52 millió forintjá­ba került. Mindkét tulajdonos az ingatlanért nem pénzt, ha­nem az elkészült épületekben üzleteket, lakásokat és irodá­kat kér majd cserébe. Ásványvilág címmel kiállítás nyílt a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A 15 éves városi ásványgyűjtő kör jóvoltából 11-éig csodálhat­ja meg a nagyközönség a páratlanul szép gyűjteményt. FOTÓ: BANCZIK R. Választási Hírek • Dr. Gömöri Tibor, Hetény­­egyháza független önkormányzati képviselőjelöltje lakossági fóru­mot tart Hetényegyházán, a Nap­lemente Idősek Klubjában (Posta u. 7.) október 7-én 18 órakor. • Kósa József, a Vállalkozók Pártja önkormányzati képviselőjelöltje az 5. számú választókörzetben (Széchenyiváros) az alábbi helye­ken és időpontokban tart lakossá­gi fórumot: Gőzhajó u. 12. (okt. 5., 18.00), Balaton u. 9. (okt. 6., 18.00), Lunkányi u. 6. (okt 8., 18.30). Téma: a panellakások fel­újításának lehetőségei, támogatá­si formák, németországi tapaszta­latok. A fórum ideje alatt ingyene­sen tart szaktanácsadást szakkép­zett természetgyógyász is. • Bar­csik Zoltán, a Vállalkozók Pártja önkormányzati képviselőjelöltje a 18. számú választókörzetben tart lakossági fórumot október 6-án, 18 órakor a Kiskecskeméti Iskolá­ban, október 7-én, 18 órakor a Bí­ró Lajos Utcai Óvodában. • Októ­ber 5-én 18 órakor Marczi Albert MSZP-s önkormányzati képviselő­­jelölt (5. sz. választókerület) tart lakossági fórumot az elmúlt négy év önkormányzati munkájáról az Arany János Általános Iskolában. Vendég: dr. Brúszel László, a párt polgármesterjelöltje. • Október 7- én 17 órakor Pólyák József MSZP- s önkormányzati képviselőjelölt (3. sz. választókerület) tart lakos­sági fórumot a közbiztonságról a Máriavárosi Általános Iskolában. Vendég: dr. Brúszel László, a párt polgármesterj elöltje. Tájékoztatom a széchenyivárosiakat, hogy 1998. október 5-én, hétfőn, 18 órai kezdettel, az Arany János Általános Iskolában lakossági fórumot tartok. Téma: Beszámoló az elmúlt négy évben végzett tevékenységemről; elképzeléseim a jövőt illetően. Vendégein: dr. Brúszel László, az MSZP polgármesterjelöltje. Mindenkit szeretettel várok! MARCZI ALBERT 5. sz. választókerület képviselőjelöltje (Fizetett politikai hirdetés) firy magyar da®*“ 1998. évi önkormányzati választásokon induló kecskeméti jelöltjei polgármesterjelölt Dr. Szécsi Gábor Fidesz-Magyar Polgári Párt, MDF, VÁLLALKOZÓK PÁRTJA, a KDNP És a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség jelöltje Egyéni vk. Képviselőjelöltek 1. Hertelendy László Petöfiváros, Felsöcsalános 2. Németh László Hetényegyháza 3. Gavaldi István Máriaváros 4. Szabó István Városközpont 5. Jánosi István Széchenyiváros, D 6. Szappanos Benedek Széchenyiváros, É 7. Dr. Bácskai Ferenc Széchenyiváros, K 8. Kele László Méntelek 9. Dr. Sárközi István Bethlenváros 10. Dr. Szentkirályi László Vacsi köz 11. Pászti András Hunyadiváros, É 12. Leviczky Cirill Hunyadiváros, D - Szt. István város 13. Bodnár Tibor Mükertváros 14. Kohajda László Katonatelep, Borbás, Kisfái 15. Szeberényí Gyula Tamás Rákócziváros 16. Dr. Kovács Jenő Rendőrfalu 17. Vargáné Dóka Margit Árpádváros 18. Sípos László Alsószéktó 19. Molnár Judit Kadafalva, Matkó Kérjük, támogassák továbbra is jelöltjeinket! A Vállalkozók Partja képviselőjelöltjei NYÍLTAN, ŐSZINTÉN, IGAZAT! Vállalkozók Pártja nem pártpolitikát, hanem működőképes, stabil gazdasági városirányítást ígér. Ehhez kérjük az Ön szavazatát képviselőjelöltjeinkre! alapokon nyugvó, polgárbarát 11 Kolozsvári János Kolozsvári János 47 éves, tősgyökeres kecskeméti. Iskoláit Kecskeméten és Szegeden végezte. Előbb technikusi, építésvezetői, építési ágazatvezetői, majd 1983 óta építési vál­lalkozóként tevékenykedik, számos kecskeméti és környékbeli épület kivitelezésén dolgozott.- Választókörzetemen vegyesen van lakó- és ipari övezet. Önkor­mányzati képviselői megválasztásom esetén ezért elsősorban a városrendezési terv módosítását tartom szükségesnek azért, hogy a lakóövezetek életét az ipari ne zavarja. A választókerületben olyan lakóövezet létrehozását fogom kezdeményezni, ahol lehetőség lesz úgynevezett gyors lakóház építésére fiatal házasok részére, minimális önerővel és költséggel. Pest megyében szemé­lyesen is közreműködtem ilyen pályázat kidolgozásában, s a beruházás már meg is kezdődött. Kérem, hogy tiszteljenek meg bizalmukkal! Kolozsvári János 16. sz. vk. Rendőrfalu Dr. Nagy Gézáné A Vállalkozók Pártjának párton kívüli képviselőjelöltje a Máriavárosban dr. Nagy Gézáné 52 éves vegyészmérök.- 1990-ben költöztünk a Máriavárosba. Tapasztaljuk, hogy az itt élő idős emberek közül sokan mennyire magányosak, rászorultak és védtelenek. Amennyiben elnyerem a Választópolgárok megtisztelő bizalmát, úgy képviselőként elsősorban a Máriavárosban élő szegény, idős emberek megsegítésén munkálkodnék. A gyűjtési akciókon túl alapítványi formában is próbálnék lehetőséget találni gondjaik enyhítésére. Szociális munkások segítségével látogatnánk, segítenénk a rászorulókat. Erőfeszítéseket tennék a közbiztonság javítására, melynek fontos része a Máriaváros közvilágításának javítása is. Célul tűztem ki vál­lalkozótársaim gondjainak enyhítését, hiszen az önkormányzatban ezen a területen is sokat lehet tenni. Kérem, október 18-án szavazatukkal támogassák terveim megvalósítását! Dr. Nagy Gézáné 3. sz.vk. Máriaváros Rúzsa Leó Rúzsa Leó 42 éves, agrármérnök és számviteli, pénzügyi szak­mérnök, Hetényegyházán él.- Hetény az elmúlt nyolc évben szépen fejlődött egy-egy kiemelt területen. Az itt élő emberek közül soknak a lakóhelyi és megél­hetési körülményei viszont rosszabbak lettek. A közlekedés, a közbiztonság, a szemét és szennyvízelhelyezés és a különösen a foglalkoztatás területén romlott a helyzet. Az itt élők egy része jog­gal veti fel a településrész önállósodásának gondolatát, ami vis­zont éppen a legrászorultabbakat, a bérből és fizetésből élőket - városi kötődésük miatt - hozná lehetetlen helyzetbe. Megválasztásom esetén komolyan számítok majd a helyi vál­lalkozók ötleteire, azok megvalósítására, a gyakorló agrár, valamint a humán - pedagógus, orvos, lelkész - értelmiségre csakúgy, mint a régi tapasztalt és jelenlegi rendőrökre, polgárőrökre. Az összefogás eredményeként Hetényegyházán érzékelhető változást ígérhetek az itt élő embereknek. Rúzsa Leó 2. sz. vk. Herinyegyháza Bálint Józsefné Nyíltan beszélni, igazat mondani, önzetlenül szolgálni - ez Bálint Józsefné ars poeticája. A Hunyadi városban nőtt fel, 44 évesen, anyaként, pedagógusként, szociális munkásként a saját bőrén tapasztalta meg az emberek többségét érintő napi gondokat.- Sajnos, a szociális ellátórendszer csak tűzoltómunkát végez. Ennek ellenére - sokak szerint - túl sokba kerül és nem elég hatékony. Halaszthatatlan feladatnak tartom, hogy a családok, az idősek és a rokkantak kilátástalan helyzetén hatékony eszközökkel javítsunk. Amíg a gyermekes családok feje fölül elárverezik a lakást, mert képtelen fizetni a rezsit, amíg az idősek nagy része szűkösen jut hozzá a napi betevőhöz és sírva fordul ki a patikából, addig nem hajthatja senki nyugodtan álomra a fejét. Különösen nem egy képviselő, aki az ő bizalmukból kerül majd be a testületbe. Szomorúan kell tudomásul venni, hogy eddig az ő érdekeiket igazából senki nem vállalta fel. Ezen szeretnék változ­tatni, s ehhez kérem további támogatásukat. Bálint Józsefné 11. sz. vk. Hunyadiváros (Fizetett politikai hirdetés) (Fizetett politikai hirdetés) V

Next

/
Thumbnails
Contents