Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-21 / 247. szám

6. oldal Hazai Tükör - Világtükör 1998. október 21., szerda Elbocsátás betegség alatt? (Folytatás az 1. oldalról) Harrach Péter kilátásba he­lyezte, hogy a jövőben sokkal keményebb munkaügyi ellen­őrzésekre számíthatnak a munkaadók és a munkaválla­lók. Pál Lajos helyettes államtit­kár a módosításokról el­mondta: a szabályozás eddig lehetővé tette, hogy a bíróság a munkáltató kérésére mel­lőzze annak a munkavállaló­nak az eredeti munkakörbe való visszahelyezését, akinek jogtalanul mondtak fel. Igaz, ennek a feltétele az volt, hogy a munkáltató a munkavállaló­nak járó végkielégítés kétsze­resét fizesse meg. Ezt a paragrafust azonban az Alkotmánybíróság tavasszal hatályon kívül helyezte. A minisztérium az eddigi auto­matikus mellőzés és a kétszeri végkielégítés kifizetése helyett azt javasolja, hogy a bíróság az eset összes körülményét mérlegelve döntsön a vissza­helyezésről, illetve a munka­­vállalónak fizetendő összeg nagyságáról. A javaslat szerint a jogsértés súlyától függően minimum 2, maximum 12 havi átlagkereset járna annak a dolgozónak, akit nem helyez­nek vissza eredeti munkakö­rébe. A tervek szerint módosul az öregségi nyugellátásra jogosult munkavállalókkal kapcsolatos szabályozás is: ezután a mun­kaviszonyuk rendes felmon­dással történő megszüntetése esetén a munkáltatói intézke­dést nem kell indokolni. A lel­tárfelelősségre vonatkozó előí­rások sem a munkáltatók, sem a munkavállalók szempontjá­ból nem egyértelműek - mondta a helyettes államtitkár. Előfordul, hogy a munkaválla­lóktól jelentős biztosítékot kémek azért, mert a leltárfele­lősség nem érvényesíthető. A tárca azt javasolja, hogy a lel­tári felelősséget állapítsa meg a törvény, de adjon lehetősé­get arra, hogy a felek a szá­mukra legmegfelelőbb módo­zatban állapodhassanak meg. A javaslatok nem véglege­sek, mivel a tárca a szociális partnerek véleményét is ki­kérve teijeszti azokat a kor­mány elé. A legfőbb feladat a munkanélküliség lefaragása Kész a német kormánylista Bonnban kedden az SPD és a Szövetség 90/Zöldek képvise­lői aláírták a két párt együttes kormányzását megpecsételő koalíciós megállapodást. Ezzel Németország történetében elő­ször jöhet létre szövetségi szin­ten szociáldemokrata és kör­nyezetvédő kormány. A dokumentumot az SPD ré­széről Gerhard Schröder le­endő kancellár, Oskar Lafonta­ine pártelnök, Christine Berg­mann és Heidemarie Wieczo­rek-Zeul leendő miniszterek ír­ták alá. A Szövetség 90/Zöldek nevében Joschka Fischer le­endő alkancellár és külügymi­niszter, Jürgen Trittin jövendő környezetvédelmi miniszter, Gunda Rostéi és Kerstin Mül­ler, a párt szóvivői látták el aláírásukkal a megállapodást. Schröder szerint a kormány legfőbb feladata a munkanélkü­liség lefaragása. A tb-járalékokat is az APEH szedi be Emelkedik a televíziók üzemben tartási díja Tegnap az adózás rendjéről és a jövedéki adóról szóló törvé­nyekkel folytatta az Országgyűlés a költségvetés bevételi ol­dalát biztosító jogszabály-módosítások sorát. Elfogadták a képviselők az ország 1997. évi költségvetésének végrehajtá­sáról alkotott törvényt. 1997-ben 2525 milliárd forint folyt be az államkasszába és 2703 milliárdot költöttünk. A 178 milliárdos hiányt a kor­mány túlnyomó részben ál­lamkötvények értékesítéséből pótolta, de felvett 15 milliárd forint értékben külföldi hite­leket is. Az ország óriási ösz­­szeget - 2510 milliárd forin­tot - költött adósságai törlesz­tésére, ennek fedezetéül első­sorban a privatizációs bevéte­lek és az államkötvények ér­tékesítése szolgált. Az adózás rendjében a jövő évtől a legnagyobb változás az lesz, hogy az adókat és a járulékokat egy szervezet, az adóhatóság fogja beszedni. Ennek érdekében formailag a járulékokat adókká nyilvánítja a tervezet. A társadalombiztosítási já­rulékok beszedésével kapcso­latos reform előkészítéséhez hosszabb idő szükséges - mondta a kormány képvise­lője -, ezért januártól csak a két apparátus formai különál­lása szűnik meg. A járulékbe­szedők ugyanott, ugyanazt fogják végezni, mint eddig, legfeljebb a hivatali cégtáblát festik át. Az adminisztrációs terhek csökkentéséhez a törvénymó­dosítás a bevallási kötelezett­ségek ritkításával, az adók és a költségvetési támogatások bevallásának egységesítésé­vel, és a túlhaladott, az adóz­tatás során érdemben nem hasznosított adatszolgáltatási kötelezettségek megszünteté­sével járul hozzá. A jövedéki adókról szóló törvény módosítása elsősor­ban azt a célt szolgálja, hogy a tételes adók mértékét a vár­ható inflációhoz igazítsa. Ki­vétel a cigaretta, ahol a mai 41 százalékos adószintről gyorsított ütemben kell fel­zárkóznunk az Európai Unió által megkövetelt 57 száza­lékra. Itt a tételes adó jövőre 16 százalékkal emelkedik. Napirend előtt szóba került a Magyar Televízió Rt. igen nehéz anyagi helyzete és fel­halmozódott köztartozásai. Várhegyi Attila kulturális ál­lamtitkár egyrészt leszögezte, hogy az MTV gazdálkodásá­nak felügyelete és az abba történő esetleges beavatkozás nem a kormány joga és köte­lessége, másrészt vázolta a megoldás lehetőségét. Az üzemben tartási díjat havi 640 forintra kívánják emelni, a befolyt összegből az MTV ré­szesedését az eredeti 50 szá­zalékra növelik. Pető' Iván (SZDSZ) inter­pellációjában azt tette szóvá, hogy a kormány felügyelete alatt álló, állami tulajdonú Postabank szeptember végén úgy függesztette fel a kor­mányt számos esetben bíráló Kurír című napilap megjele­nését, hogy közben a bankhoz tartozó másik, szintén veszte­séges országos napilap, a nyíltan kormánypárti Magyar Nemzet állami finanszírozását tovább folytatja. Az albánokat intette nyuga­lomra Wolfgang Schüssel oszt­rák alkancellár-külügyminisz­­ter, aki úgy véli, a békés rende­zést veszélyeztetik a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) szerbek ellen elkövetett me­rényletei. Keddi bécsi sajtótá­jékoztatóján az osztrák politi­kus ugyanakkor beismerte, hogy a Richard Holbrooke amerikai megbízott által Slo­bodan Milosevic jugoszláv el­nökkel kialkudott megállapo­dás „nem feltétlenül az, amit a koszovói albánok kívántak”. Alkotmányossági óvást nyújt be a Petőfi-Schiller ma­gyar-német nyelvű állami egyetem létrehozásáról szóló kormányhatározat ellen a ro­mániai egyetemi és főiskolai rektorok országos tanácsa. A rektorok tanácsának őszi ülés­szakán született határozat - amelyet a keddi román lapok ismertettek - tiltakozik a ma­gyar-német nyelvű egyetem alapítására vonatkozó kor­mányhatározat ellen és kéri an­nak felülvizsgálását. A család és az élet védelmét, az egyházi iskolák egyenlősé­gét sürgette II. János Pál pápa, amikor kedden hivatalos láto­gatást tett Oscar Luigi Scalfaro olasz köztársasági elnöknél. Scalfaro védelmébe vette az olasz állam világi jellegét. A pápa szót váltott Massimo D’Alema megbízott olasz kor­mányfővel is. A katolikus egy­házfő harmadszor látogatott el az olasz állam fejéhez. Visszaszerezték a helyi ható­ságok a teljes ellenőrzést Kuta­­iszi, Grúzia második legna­gyobb városa térségében, ahol az előző nap katonai lázadás tört ki - jelentette a grúz televí­zió. A lázadó katonák nagy ré­sze visszatért laktanyájába. A RÉMI KEVERŐ KFT. FELVESZ gyártmánytechnológus-laboránst Feltétel: 3 év szakmai gyakorlat, legalább technikusi végzettség Fizetés: megegyezés szerint Takarmánygyártásban szerzett előnyt! Jelentkezni Lentner Lehel ügyv. igazgatónál s 79/352-377. 06-20/9-219-582 S Gondolt arra, hogy hamarosan itt a tél? Feldolgozott félkész, vagy kész élelmiszer-ipari, ipari termékeinek bértárolására vállalkozunk korszerű magasraktári technológiával felszerelt raktárunkban, igény esetén árukezeléssel. Továbbá raktárbérleti lehetőséggel, logisztikai és országos áruterítési szolgáltatással állunk partnereink rendelkezésére. DUSPED KFT 6000 Kecskemét, István király krt. 24. Tel.: 76/481-667/12,30/9-380-199 Fax: 76/481-447 (41067) Ü 6 ÉVES A MAGYAR SUZUKI 66.000 Ft értékű ajándékcso^,. éve van Suzuki: ajándél ■k üzefo® <P P V ^6 Autószalon: Körösi út 23. tel/fax : 77/424-330 KISKUNHALAS Szerviz : Majsai út 18. telefon: 77/421-370 fPÁLYÁZ/ITI HIRD€TM€MY Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere a Közgyűlés által többször módosított 49/1993. (XII. 23.) KR számú rendelete alapján NYILl^NOS PkYkZMOT H-IRDGT az önkormányzat tulajdonában lévő' 20 db, Petőfi S. u. 16. szám alatti és 20 db, Széchenyi sétány 4. szám alatti garzonházi lakás (fiatal házasok otthona) bérleti jogára. A pályázatokat 1998. október 12-étől 1998. október 29. napjáig kell benyújtani az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, a Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Lakásgazdálkodási Csoportjánál (Kecskemét, Kossuth t. 1. félemelet 46.). A pályázattal összefüggően további felvilágosítást, valamint a részletes pályázati kiírást a polgármesteri hivatal lakásgazdálkodási csoportja adja (Kecskemét, Kossuth t. 1. félemelet 46. Tel.: 76/483-683/2109 mellék). <41386) / MITSUBISHI L-200 már 3.950.000 Ft + áfától! L-200, az ötszemélyes haszongépjármű 18,60 Ft/ATS MITSUBISHI. VALÓBAN ÉLMÉNY VEZETNI KIRÁLY AUTÓSZERVIZ Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. Tel./fax: 77/423-215. Tel.: 77/420-215 ,60 Ft/ATS A MITSUBISHI 42721 MOTORS Julius Meinl A CSEMEGE órai mellett nem lehet elmenni! Félbarna kenyér l kg Liga margarin, kocka 2501 Gépsonka kg Parasztkolbász kg Virsli műbélben kg Párizsi kg Finomliszt l kg Floriol étolaj l I Arvit Zöldborsó l kg Limessa alma ital l I Kanizsai Világos sör 0,51 Tolli eü. papír 4 tek. Zum mosogató 500 ml Perlux mosópor 4,2 kg JJ-rr- 85.­­M- 79.­­m- 699.­­m, 699.­­m, 399.­­m- 349.­­M, 39.­­csak 264.­­m.-165.­M,r 62.­-62t-+ü. 55.-+Ü. csak 85.­­csak 89.­­m.- 799.­Valamennyi boltunkban szeptember 21-étől október 31-éig számos terméket akciós áron kínálunk! Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! MINDEN JÓT KÍNÁLUNK! Építőipari kivitelező és fővállalkozó kft. szabad kapacitással rendelkező építőipari alvállalkozókat keres kőművesmunkák végzésére. Real-Coop Építőipari és Fővállalkozó Kft. 2400 Dunaújváros, Kisdobos u. 1. Tel.: 06-25/411-021 Fax: 06/25/413-424 (42566) Lapunkban megjelent hirdetések szövegéért és tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal. \

Next

/
Thumbnails
Contents