Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-21 / 247. szám
1998. OKTÓBER 21., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Kolbászok ünnepe Száz csapat részvételével kolbászkészítő versenyt, félszáz házi savanyúsággyártó indulásával sorra kerülő viadalt, a Kolbász a vendéglátásban címmel meghirdetett szakmunkástanuló-vetélkedőt is kínál a csütörtökön kezdődő négynapos II. Csabai Kolbászfesztivál - jelentették be a rendezők Békéscsabán a Csabahús-székházban megtartott programismertetőjükön. A négy nap folyamán nemzetközi vállalkozói tanácskozás, üzletemberfórum s a majdnem félszáz cég részvételével tartandó kiállítás kínál a „kolbásziparban” érintett állattartóknak, húsfeldolgozóknak és kereskedőknek szakmai újdonságokat. Az idei csabai kolbászfesztiválon a vásárlók közt egy másfél méter hosszú vastagkolbászt fognak kisorsolni. A rendezvény alkalmából megjelenik Dedinszky Gyula jeles történeti és néprajzi munkája, A csabai kolbász című kötet, a vendégeket a „Csabai disznótoros szilvapálinkával” fogadják majd. A bajai Tiirr István utcában már javában zajlanak a burkolat rekonstrukciós munkálatok. Ez a burkolatépítésen kívül a közműátépítésre is vonatkozik. A kivitelező vállalta, hogy a munkálatokat (Türr István u.-Sarkantyú u.) - melyek 12 millió 215 ezer 8 forintjába kerülnek a Sugovica-parti városnak - legkésőbb december 15-éig befejezi. FOTÓ: LÖRINCZI CSABA GAZDASAROK A gyógyhatású csicsóka A fészkesvirágúak családjába tartozó csicsóka közeli rokona a napraforgónak. Tévednek azok, akik a burgonyával hozzák összefüggésbe, ugyanis gumóinak formája igen, de íze és tápanyagtartalma merőben más. A 3 méteres magasságot is elérő zöld növények jó szélvédő falat alkotnak. Föld alatti édeskés gumójukat a cukorbetegeknek ajánlják, mert a benne levő inzulin nevű szénhidrátot a cukorbajosok szervezete is könnyen fel tudja dolgozni. Sok vitamint, például karotint és kedvező öszszetételű, a szervezet sejtjeinek öregedését lassító ásványi anyagokat tartalmaz. A gyökérnyak alatt elhelyezkedő rücskös gumókat október végén szokás kiszedni. A felszedés előtt a szárat vágjuk vissza 30 centiméterre. Ezután szárazság esetén alaposan öntözzük meg a tövek körüli földet, hogy fellazuljon, majd ásóval emeljük ki a gumókat. Ügyeljünk arra, hogy ne sérüljenek meg, ugyanis így hűvös helyen 30 napig elállnak. Csak annyit szedjünk fel, amennyit néhány hét alatt el tudunk fogyasztani. A többi gumót hagyjuk minél tovább a földben, hiszen jól tűrik a fagyot. Gondoljunk arra is, hogy az apróbb gumókból sarjad majd a jövő évi termés. A gumókat párolva, sütve, de akár nyersen (salátaként) is fogyaszthatjuk. Aromája a dióra emlékeztet. A csicsóka termesztése egyszerű. Mi több, gyorsabban elszaporodik, mint ahogy azt gondolnánk. Általában fajtanév nélkül forgalmazzák. Piacon gyakran találkozunk a csicsókával. Többet terem, ha jól előkészített érett szerves trágyával bedolgozott, fellazított talajba ültetjük mély, 60 centiméter széles, egy ásónyom mély barázdába. A csicsóka apróbb, egészséges gumóit ültessük 15 centiméter mélyen 30 centiméteres tőtávolságra. Ügyeljünk arra, hogy a magasra növő sűrű zöldje ne árnyékolja el a többi kultúrnövényt. Általában egy-egy sort szokás beültetni a drót- vagy léckerítések mentén. Kifeszített zsinórral óvjuk a növényt a bedőléstől. K. L. Társasházi egyesület alakult Kecskeméten több mint kétszáz társasházi lakóközösség van. Tavaly novemberben alakult meg a Társasházközösségek Klubja. A tagok akkor úgy foglaltak állást, hogy egy év elteltével megkísérlik az egyesületté válást. Idén október elsején ez meg is történt. A Kecskeméti Társasházközösségek Érdekvédelmi Egyesület elnökévé egyhangúlag dr. Kői Bélát választották meg. A szavazatok alapján a vezetőségbe került még Kassai Mihályné, Papp Sándor, Baksa Ildikó közös képviselő és a Kik-For Kft. részéről Tavaszi Istvánné. A felügyelő bizottság tagjai pedig a következők: Király Ildikó, Vargáné Hódos Erzsébet és Ácsai Pál. Az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy a jövőben a társasházak érdekeit eredményesebben képviselhesse, problémáikat mind a hatóság, mind a nyilvánosság felé közvetíthesse. Másik fontos feladata lenne, hogy a szolgáltató társaságokkal tartsa a kapcsolatot, és az ártárgyalásokon a lakókat képviselje. Mint az egyesület elnöke elmondta, szeretnék, ha az elkövetkező években többet tehetnének a panellakásokban élőkért és eredményeiknek köszönhetően javulnának a lakosság életkörülményei. Szakértők bevonásával szeretnék megoldani a társasházak jogi, pénzügyi és műszaki problémáit. Továbbá terveik között szerepel a közösségek tisztségviselőinek folyamatos képzése és más hasonló vidéki egyesületekkel való kapcsolat felvétele. Az alakuló közgyűlésen mintegy 30 közös képviselő vett részt, de a tagok száma még nőhet, hiszen bárki tagja lehet, ha valamely társasház közös képviselője. Terveik szerint havonta üléseznének, ahol az aktuális problémákat tárgyalnák meg. Ezenkívül a Petőfi Sándor utca 6. szám alatti irodájukban csütörtök délelőttönként 9-12 óráig fogadóórát tartanak, ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak. Sebestyén Hajnalka GYORSHÍREK Elvitték a pénzét Vasárnap este egy szabadszállási házban két fiatal elvette egy idős ember ötezer forintját. A hatvankét éves férfit lenyomták az ágyra, majd egyikük átkutatta a lakásban talált ruhák zsebeit és egy pénztárcából kivett ötezer forintot. A férfi ezután bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozás során kiderült, hogy a két támadó - egyikük gyermekkorú, másikuk fiatalkorú - egy korábbi tartozás miatt kereste fel a hatvankét éves szabadszállási férfit. Az ügyben valószínűleg önbíráskodás miatt indul eljárás. Őrizetben a betörők A bajai rendőrségen tegnap őrizetbe vették P. Mihály és T. József garai lakosokat. A két férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy a községben augusztusban és szeptemberben több eszpresszót is feltörtek. Minden esetben szeszes italokat, dohányárut és műszaki berendezéseket loptak el, több 100 ezer forint kárt okozva. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványáról a napokban dönt a bajai városi ügyészség. Leugrott az emdetről Elvitte, de visszahozta a Ladát A kalocsai rendőrkapitányság nyomozást rendelt el jármű önkényes elvételének alapos gyanúja miatt. Október 19-én, 10 óra körüli időben egy férfi elkért tulajdonosától egy Ladát azzal, hogy a lakás tetőszerkezetének javítása miatt rossz helyen áll, ezért arrébb kellene állni vele. A férfi órákig távol volt, de az autóval együtt, azt csak 17 órakor vitte vissza, az indítókulcsot a tulajdonos levélszekrényébe dobta. A rendőrök megállapították, hogy az ismeretlen valóban a tetőszerkezet javításában részt vevő brigád egyik tagja, F. Antal, 40 éves dusnoki lakos, aki, mint kiderült, különböző ügyeit intézte a Ladával. Belehalt sérüléseibe az az idős ember, aki Kecskeméten vetette le magát a mélységbe a hetedik emeletről hétfőn kora este. A megyei kórházban lett öngyilkos a hetvenéves izsáki férfi, akit információink szerint gyógykezelésre szállították be az egészségügyi intézménybe. Nagy eseményt ünnepelhettek a bácsszőlősi polgárok. Befejeződött ugyanis a gázberuházás, így a falu lakossága a fűtési szezonra már gázkonvektoroknál melegedhet. A gázlánggyújtás örömére a falu ünnepséget rendezett az önkormányzat előtti téren szombat délután. Alapítványok, szervezetek! HDÓ 1 % a Petőfi Népe október 31-én kedvezményes lehetőséget biztosít (2/50 mm-es méretben), hogy megjelentessék az adózó állampolgároktól kapott egy százaléknak a felhasználását. Ha élni kívánnak a kedvezményes lehetőséggel, hirdetésüket bármely felvevőhelyünkön leadhatják. Az új ALFA 1 56 egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága kétségkívül a komfort. Az ülések és a futómű ötvözik a sportos vezetési stílust és a kényelmet FIALLA AUTÓCENTRUM I