Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-12 / 239. szám

12. OLDAL SPORT 1998. OKTÓBER 12., HÉTFŐ Aranyos kard- és párbajtőrözők A magyar férfi kardcsapat aranyérmet szerzett a svájci vívó-világbajnoksá­gon. A döntőben: Magyar­­ország-Franciaország 45-42. A magyar férfi pár­bajtőrcsapat is a legjobb­nak bizonyult. A döntőben: Magyarország-Franciaor­szág 45-37. Az idén Európa-bajnoki arany­érmet szerzett párbajtőrözők az első körben Ausztráliát verték, ám a gépezet kissé akadozott. A legjobb nyolc közé kerülésért a hazaiak válogatottjával kerültek szembe, amely kemény diónak bizonyult. A magyar kardcsapat (Ferjancsik Domonkos, Navar­­rete József, Nemesik Zsolt) a nyolc közé jutásért Nagy-Bri­­tanniával került szembe. Mind­két magyar csapat bejutott az elődöntőbe. A negyeddöntőben a párbajtőrözők az olimpiai bajnok Olaszországot, a kardo­­zók Spanyolországot győzték le. Mindkét fegyvernemben 45- 39-re diadalmaskodtak a piros­­fehér-zöld színek képviselői, így az aranyéremért mérkőzhet meg este a magyar férfi kard- és párbajtőrcsapat, miután mind­két együttes diadalmaskodott az elődöntőben. A kardozók heroikus küzdelemben verték az első helyen kiemelt Olaszor­szágot, a párbajtőrözők pedig Oroszországnál bizonyultak jobbnak. Ezzel a lehető legna­gyobb sikert aratták a magyar vívók szombaton, hiszen a férfi kard- és párbajtőrcsapat egy­formán vb-aranyérmet szerzett La Chaux-de-Fonds-ban. A döntőkben egyformán francia csapattal szemben bizonyul­tak jobbnak. A magyar férfi párbajtőr-válogatott utoljára 1978-ban, Hamburgban volt vi­lágbajnok. A kardozók újabb sikerére öt évet kellett várni, ráadásul most a címvédő fran­ciák legyőzésével jutottak az elsőséghez. A most aranyér­met szerzett kardozók közül Navarrete és Boros 1993-ban, Essenben már volt vb-első. Nemesik és Ferjancsik első nagy nemzetközi diadalát könyvelhette el. Kovács Tamás technikai igazgató, az egykori csapatvilágbajnok kardozó nemhiába dicsérte évek óta Ferjancsikot, hogy világklas­szis lehet belőle. Tegnap a magyar női párbaj­­tőrcsapat a negyedik helyen végzett, miután a bronzmérkő­zésen, vasárnap 45-41-re kika­pott Ukrajna együttesétől. A női tőrcsapat az ötödik lett, mi­után a helyosztón 45-40-re le­győzte Németországot. Bajnok ugrók és gerelyhajítók Az NB I-ben maradásért küzdenek Az ősz csalhatatlan jelei közé tartozik, hogy az atlétikai baj­noki szezon is befejeződik. Három bajnokság is esett a hét végére Budapesten: az ifjúsági és a serdülő B ügyességi csa­patbajnokság, valamint Szé­kesfehérvárott a kismaratoni futóbajnokság. A Kecskeméti SC atlétái folytatva az egész éves eredményes szereplésü­ket, rendkívül sikeresnek bi­zonyultak, három újabb baj­noki címet és kilenc dobogós helyezést értek el. Ifjúsági ügyességi csapat­­bajnokság. A 16-19 éves korú­ak négyfős csapatbajnokságán öt KSC-s fiúcsapat indul, közü­lük négy dobogós lett. A fiú magasugrók visszavágtak a szolnokiaknak és most nagy küzdelem után ifi bajnoki cí­met nyertek 190 cm fölötti jó eredménnyel. A dobók mind­három csapata érmes. Fiúk, magasugrás: 1. Kecs­keméti SC 190,25 cm-es átlag (Boros László 198 cm, Papp Napóleon 198 cm, Csaja Gábor 185 cm, Patai Péter 180 cm. Meghalt két ralis Két osztrák raliversenyző meg­halt, amikor Fiat Cinquecent­­o típusú autójukkal balese­tet szenvedtek az ausztriai Steiermark Rallye-n. Bernhard Garamb és segédpilótája, Christian Neuhold a baleset so­rán azonnal életét vesztette. A szervezők a tragédia után leál­lították a versenyt. Az osztrák nemzeti ralibajnokságban idén ez már a második halálos kime­netelű bukás volt. Edzők: Grosán Pál, Simity László; távolugrás: 5. KSC 590,25 cm, diszkosz (1,5 kg): 3. KSC 38,625 m (Tapodi, Ko­vács, Burján, Arató R.), gerely (800 g): 2. KSC 44,65 m (Peté­nyi Tibor 54,88 m, Kozák, Ács­bog, Tapodi), súly (6 kg): 2. KSC 12,87 m (Arató R„ Ko­vács, Kozák, Burján). Serdülő B ügyességi csa­patbajnokság. A 13-15 éve­seknél két leány- és öt fiúcsa­patot állított ki a KSC. A ma­gasugró leányok a múlt heti, felnőtt bajnoki cím megnye­rése után simán nyerték saját korcsoportjuk bajnokságát is. A harmadik bajnokságot a ge­­relyes fiúk hozták, akik az első dobásokkal még messze álltak a nyeréstől, de a vége jó lett, és nagy különbséggel győztek. Leányok, magasugrás: 1. Kecskeméti SC A 156,75 cm-es átlag (Bene Hajnalka 162 cm, Adamik Anna 159 cm, Magyar Tímea 153 cm, Varga Vera 153 cm). Edzők: Grosán Pál, A- damik Zoltán, Simity László; 3. Kecskeméti SC B 141,25 cm (Eckert, Szabó, Bracsók, Szonda), távolugrás: 3. KSC 484,75 cm (Szabó, Varga, Eckert, Erdős), gerely: 7. KSC 26,54. Fiúk, gerelyhajítás: 1. Kecskeméti SC 48,36 m átlag (Arató Péter 53,02, Horváth Gábor 50,49, Kristófi Mihály 45,92, Arató Gábor 44,02.) Edzők: Grosán Pál, Horváth Gábor; súlylökés (4 kg): 3. KSC 12,02 m (Dunai, Arató P., Seres, Arató G.), diszkosz (1 kg): 4. KSC 35,375 m (Dunai, Arató R, Horváth, Arató G.), távolugrás: 4. KSC 530 cm (Sinkó, Gergelyfi, André X., Bállá). Kismaratoni futóbajnok­ság, Székesfehérvár, fiúk, 13 évesek (6 km): 2. Szomjú R. (KSC) 21:39, csapatban: 2. KSC (Szomjú, Máté, Zsolnai, Bagó), fuúk, 14 évesek (10 km): csapatban: 2. KSC (Sza­bó, Juhász, Molnár, Tóth), 3. Kiskunhalas Ganzair (Vezen­­di, Taba, Szűcs, Balog), serdü­lő A (10 km): 5. Kis Tibor (Ganzair), ifi fiú (21 km): 3. Kis Roland (Ganzair). Uluruból indul a láng Uluruból, Ausztrália szent he­gyétől indul ausztráliai útjára az olimpiai láng a 2000. évi olimpia színhelye, Sydney felé - jelentette vasárnap a Reuters brit hírügynökség Michael Knight olimpiai miniszter beje­lentésére hivatkozva. A 100 napra tervezett út során az öt­karikás játékok jelképe az or­szág 6 szövetségi államát, vala­mint 2 szövetségi területét érin­ti. A görögországi Olümpiában meggyújtott olimpiai láng 2000. június 8-án érkezik Ausztráliába és szeptember 15- én jut Sydney be. - Uluru az or­szág földrajzi középpontja, ami a nagy lelki nyugalmat jelenti az ausztrálok többségének. Nem is találhattunk volna jobb jelképet a nemzeti egységnek - mondta Knight. Az első fáklya­vivő Nőve Peris-Kneebone, Ausztrália első bennszülött olimpiai bajnoka lesz. NB I-es birkózó csapatbajnok­ság, A-csoport: Csepel-Kecske­­méti TE 9:22. 54 kg (szabadfo­gás): Dobozi-Majer l:ll-nél technikai tus (1:4), 58 kg (kö­töttfogás): Cser-Szurovszki 0:0 kevesebb intéssel Szurovszki győzött (1:7), 63 kg (szf): Pápics mérkőzés nélkül győzött (1:11), 69 kg (kf): Négyesi- Rónai 0:4 (1:14), 76 kg (szí): Csernus mérkőzés nélkül győ­zött (1:18), 85 kg (kf): Berzicza- Haskó J. 10:0-nál technikai tus (5:18), 97 kg (szf): Haskó Á. mérkőzés nélkül nyert (5:22), 130 kg (kf): Glázer mérkőzés nélkül győzött (9:22). Vasas-KTE 26:3. 54 kg (szf): Dénes- Majer 0:8 (0:3), 58 kg (kf): Bóna-Szurovszki 12:0-nál tech­nikai tus (4:3), 63 kg (szf): Dencsik-Pápics 10:0-nál techni­kai tus (8:3), 69 kg (kf): Nagy- Rónai 6:0 (11:3), 76 kg (szf): Gyurasits-Csernus 10:0-nál technikai tus (15:3), 85 kg (kf): Kismóni-Haskó J. 8:0-nál Haskó J. sérülés miatt feladta (19:3), 97 kg (szf): Kapuvári-Haskó Á. 5:0 (22:3), 130 kg (kf): Németh mérkőzés nélkül győzött (26:3). Vasas-Csepel 26:6.- A KTE az 5-6. helyért mérkő­zik a Dunaferr ellen, amely a másik ágon 3. helyezést ért el -mondta Kovács Zoltán, a KTE vezetőedzője. - Ebből a kettős mérkőzésből a győztes marad az NB I-ben. Tavaly jutott fel a kecskeméti csapat az első osz­tályba. A Csepel és a Vasas elég komoly erőt képvisel felnőtt szinten, nekünk pedig elég fia­talok a versenyzőink. Az első körben Rónai, Horváth A., Ignácz hiányzott. Velük meg tudtuk volna verni a Csepelt, s akkor, úgy gondolom, most bent vagyunk a négy között. Most viszont az a célunk, hogy megverjük a Dunaújvárost, és biztosítsuk helyünket az NB I- ben. Ennek van realitása. Vízilabdás győzelmek A kecskeméti felnőtt férfi vízi­labdacsapat a hét végén két mérkőzést játszott az osztrák első osztályú WBV Graz csa­pata ellen. Az első mérkőzé­sen a kecskemétiek Győré, Bende 2-2, Simon, Erdős, Var­ga B., Budai és Deák góljával 9-8-ra győztek, míg a második találkozón a dr. Loványival megerősödött vendégek nyer­tek 13-7 arányban. A második mérkőzésen a kecskemétiek góldobói: Jobbágy 4, Bende, Villám. OB II/B. osztályú vízilab­da-mérkőzés: Villanó Fókák KVC-Szolnoki Old Boys 12-8. Villanó Fókák: Szaszkó - Zólyomi 1, Patai Sz„ Horváth I. 1, Tasi 8, Patai B. 2, Nyilas, Fekete, Kertész, Kraszkó, Blaunitzer. M Alaptól a tetőig Tüzelő- és építőanyag kis- és nagyker. kft. “Hírös-Bau” Építőipari Szakkiállítás befejeződött, de az AKKER-PLUS Kft folytatja AKCIÓIT! BRAMAC­TETŐ RENDSZER Kínálatunkból: Alpesi, Classic, Alpesi Plusz és hódfarkú cserepek! Amíg a készlet tart! JAMINA Rt.£ Csabai, Holland és Jamina típusú cserepek! Komplett kémények és samottesövek! YTONG* BARANYA^TÉGLA BERÉNYI TÉGLf Téglaipari Kft. Falazőtéglák és kiegészítők! Mohácsi és alsómocsoládi falazótéglák, válaszfaltéglák! B-30-as blokktégla: 35 Ft/db áfás áron! Érdeklődjön telepeinken: Akasztó: 78/451-040. és Irodáink: Kecskemét: 76/484-566. Kiskőrös: 78/413-164. Baja: 79/422-764. Soltvadkert: 78/381-032 Kiskőrös: 78/413-955 Várjuk kedves vásárlóinkat! 40012 Hirdetésszervezés: Magyar Telefonkönyvkiadé Kft. 2040 Dudaörs, Oaross u. 00. Telefon: (23) 504-000 Fax: (23) 504-989 Internet: http://www.mtt.hu j ÜU HA A MEGYEI TELEFONKÖNYVBEN HIRDETNE, MOST NBA LEM IDEJE ÚJSÁGOT LAPOZGATNI... s- i s Üt« A Megyei Telefonkönyv az összes előfizető adatait tartalmazza; a legnagyobb példányszámban megjelenő információhordozó a megyében. Ha benne hirdet, mindenkit elér. Megyei telefonkönyv Hívja fel magára a figyelmet!

Next

/
Thumbnails
Contents