Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-08 / 236. szám

Ä Tri Ti finnt i ■£. Szerkeszti: Miidós Magda Ötletek, tippek, tanácsok a mindennapokra Kabátszerviz - mielőtt itt az igazi hideg Ha a kabáttal övét, kapucnit, pótgallért vagy kive- gj hető bélést is tisztíttatni akarunk, ellenőrizzük, hogy ezt is feltüntették-e a vállalójegyen. A kivál tásnál ügyeljünk, hogy ezeket is visszakaptuk-e. K^r***»’ e\ a tv^°° Ne vegyünk meg olyan ruhát, kabátot, melyen nincs mosási KRESZ. Előfordul, hogy ezek sem megbízhatóak, de semmiképp ne vágjuk le! A foltoknak ne essünk neki mindenféle varázsszer­rel. Otthon legfeljebb egy kis tiszta hideg vízzel próbálkozzunk, s ha nem járunk sikerrel, forduljunk szakemberhez. Megváltozott a tb-igazolások kiadásának eddigi rendje Változott a társadalom­­biztosítási tartozásokra vonatkozó hatósági bizo­nyítvány kiadásának rendje. A dokumentum kiállítása vál­tozatlanul kérelemre történik, ami személyesen és levélben is benyújtható a kecskeméti MEP-nél, illetve annak bajai vagy halasi kirendeltségén és szabadszállási ügyfélszolgálati irodájában. Az igényléshez azonban ezentúl csak az e célra rend­szeresített adatlapot lehet használni, s erre kell ragaszta­ni az eljárás illetékéül szolgáló ezerforintos okmánybélyeget. Az adatlap az egészségbiztosí­tó ügyfélszolgálatainál szerez­hető be, postai úton is. További újdonság, hogy azok részére, akik különböző fizetési könnyítést kaptak já­ruléktartozásuk kiegyenlítésé­re, olyan igazolást állítanak ki, amely részletezi: miben is áll ez a kedvezmény, s hogy a könnyített feltételeknek eleget tesz az ügyfél. Változás az is, hogy a jövőben nem csak azt vizsgálják, van-e a kérelmező­nek járuléktartozása, hanem azt is, hogy nem vett-e igénybe jogalap nélkül valamilyen tár­sadalombiztosítási, egészség­­ügyi szolgáltatást. Ha igen, an­nak ellenértékét hozzáadják az esetleges járuléktartozás­hoz. Mindez azzal jár, hogy az adatkérő lapot „végig kell fut­tatni” az egészségbiztosítási pénztár minden érintett osztá­lyának számítógépes nyilván­tartásán. Változatlanul illeték­­mentes viszont a TAJ-számmal kapcsolatos hatósági igazol­vány első kiadása és pótlása. Az utóbbi esetben viszont ha valaki elveszti a betegkár­tyáját vagy azt ellopják tőle, akkor a másolat kiadásáért egyszeri igazgatásszolgáltatási díjat kell fizetni. Ennek ösz­­szege ugyancsak ezer forint, amit azonban nem okmánybé­lyegben, hanem készpénzben kell kifizetni, vagy az egész­ségbiztosító által kiküldött csekken lehet postára adni. Mit tudnak a zsírsavak? Nem két fillér egy télikabát. Ha vigyázni akarunk rá, mert nem egy szezonra szánjuk, vegyünk figyelembe néhány szabályt, akár már a vásárláskor. Még nincs igazán hideg, ezért nem árt, ha most rámoljuk ki a szekrényből a tavasz végén gondosan elpakolt kabátokat. Ajánlatos időben elvinni a téli felsőruhákat a tisztítóba, ne várjunk az utolsó pillanatig, mert aztán vacoghatunk egy szál ballonkabátban vagy puló­verben. Néhány tanács a nagy szekrényrámolás előtt. Ha kiderül, hogy bármeny­nyire is szeretnénk megspórol­ni a kabátvásárlást, mégsem tudjuk megúszni, gondoljunk arra is, hogy valamikor tisztít­tatni is kell majd a kabátot. Szövetkabátnál sima ügy, tisz­tításának ősrégi receptjei van­nak. Ha a mostanában divatos, igen meleg tolikabátot választ­juk, a steppelt fajtát vegyük meg, mert annak tisztításánál a benne levő toll nem gyűlik ösz­­sze a kabát alján. Ha például gombokkal akar­juk a régi kabátot feldobni, A sorkatonák választójogáról A tényleges katonai szolgálatá­nak időtartama alatt a helyi ön­­kormányzati képviselő-válasz­tásokon a választójogi törvény­ben megfogalmazott előírások értelmében a sorkatona szabad akarata és döntése alapján (ál­talában az állandó lakóhelyén) élhet választójogával (szavaz­hat). A sorállományú katona a választójogi törvényben leírt feltételek teljesítése mellett a helyi önkormányzati képvise­lői, polgármesteri, és kisebbsé­gi önkormányzati választáson jelöltként indulhat. Jelöltként történt nyilvántartásba vételét köteles - a szolgálati út betar­tásával - az állományilletékes parancsnoknak haladéktalanul jelenteni. Ehhez csatolni kell a választási bizottság vagy a jegyző által kiállított igazolást is. A bejelentés alapján a pa­rancsnok intézkedik az érintett személy sorkatonai szolgálatá­nak félbeszakítására. A helyi önkormányzati képviselői vá­lasztások napja kiképzésmen­tes nap. A választás napjára a mozgásszabadságot korlátozó fenyítéseket fel kell függeszte­ni, vagy annak végrehajtását úgy kell szabályozni, hogy az a választáson való részvételt ne akadályozza. A sorkatonák szavazását a parancsnokok váltásos rendszerben oldják meg. Sikerek és kérdőjelek A Vállalkozásfejlesztési Alapítvány működése az elmúlt években A négyéves választási ciklus vé­gén a Bács-Kiskun Megyei Vállal­kozásfejlesztési Alapítványnál is idejé van a mérlegkészítésnek. Dr. Balogh Lászlót, az alapítvány kuratóriumának elnökét kérdez­tük.- Amikor 1992-ben az alapítvány megalakult, az alapítók és én is óriási várakozással tekintettünk a nagy mun­ka elé - mondta Balogh László. Azt gondoltuk, hogy ez a szervezet lesz a záloga annak, hogy a kis- és középvál­lalkozások fejlődésnek indulnak a megyében. Nagy segítséget kaptunk az angliai Kent megyétől, ők finanszí­rozták az induláshoz szükséges tanul­mányterv elkészítését. Kezdetben a kuratórium tagjai úgy gondolták, hogy a megkapott pénzeket konkrét pro­jektekre fordíthatja az alapítvány. Gyorsan kiderült, hogy ez nem egé­szen van Így. A Phare-szakértők más irányú utat jelöltek ki, fontosabbnak tartották a szervezet megerősítését és a programok kidolgozását. Az induláskor négy fő célt jelöl­tünk ki, és azt hiszem, ma is ezeknek a céloknak a megvalósítása a legfőbb feladat. Ezek: - a kis- és középvállal­kozások segítése, - a mezőgazdasá­gi kisvállalkozások segítése, - a tu-Dr. Balogh László risztikai terület fejlesztése, - a külföl­di befektetések elősegítése és ezáltal a munkanélküliség visszaszorítása. Az alapítvány működését végigte­kintve azt kell mondanom, hogy iga­zán sikeres a mikrohitelprogram volt. A mikrohitelprogram segítségével ed­dig több mint ötszáz kisvállalkozás kezdte meg tevékenységét Bács-Kis­­kun megyében. Ezenkívül szerintem a vállalkozásfejlesztési alapítványok or­szágszerte csak részsikereket tudtak elérni. Ebben része volt annak is, hogy az alapítványnak finanszírozási problémái voltak. Kezdetben a Phare adta a működéshez szükséges pénzt, majd a költségek felét a magyar állam állta. Később a különböző érdekhar­cok miatt bekövetkezett bizonyos tá­volodás a Phare-tól. Úgy gondolom egyébként, hogy ma minden alapít­vány keresi a helyét Magyarországon. Fontos kérdés, hogy mi lesz a fej­lődés iránya. Bizonytalanságom ezzel kapcsolatban abból adódik, hogy a kisvállalkozásokat meg tudja szólítani az alapítvány, ám azokat a feladato­kat, amelyek a középvállalkozások fe­lé mutatnának, már nem tudja mara­déktalanul megvalósítani. Megoldást jelenthetett volna a forráskoordiná­ció, ám ez a minisztériumok ellenállá­sán megbukott. Remélem ez a kor­mány is megadja az előzőéhez hason­ló támogatást. Bár a leutalt összegek állandóan féléves csúszásban van­nak. Pozitívum, hogy az alapítvány fo­lyamatosan ki tudta használni a me­gyei önkormányzat nemzetközi kap­csolatait. olyan gombot vegyünk (kér­dezzünk meg egy tisztítós sza­kembert), aminek nem ártanak a vegyszerek. Ha tavasszal tisztítatlanul került a kabát a szekrénybe, ne várjunk ki még egy idényt, mert a leggondosabb tisztítás sem varázsol újat belőle. Tudnivalók választás előtt A választópolgárok október 13-áig kérhetnek levélben a helyi jegyzőtől igazolást, ha nem a lakóhelyükön kívánnak voksolni az október 18-i ön­­kormányzati választásokon. Az igazolás személyesen vagy meghatalmazott útján október 16-án 16 óráig kérhető. Az igazolás kiadásához a válasz­tópolgár nevén, lakcímén kí­vül a személyi azonosító számra is szükség van, s jelez­nie kell azt is, hogy a választás napján hol kíván voksolni. Az igazolást igénylő választó­­polgár elmaradt vagy sikerte­len szavazás esetén a későbbi időközi választáson is csak az igazoláson feltüntetett hely­színen adhatja le a szavazatát. Rengeteget lehet olvasni, hallani a különböző zsír­savakról. Kevesen tudják azonban, milyen a hatá­suk a szervezetre. A telített zsírsavak főleg a tej zsírjában és zsíros állati ter­mékekben, mint például a hús és a kolbász fordulnak elő. A túl sok telített zsírsav emeli a koleszterinszintet. A többszörösen telítetlen zsírsavak különösen az érté­kes növényi olajokban és az ebből nyert margarinban, pél­dául napraforgó-margarin for­dulnak elő. A többszörösen telítetlen zsírsavak csökkentik a koleszterinszintet. Elősegítik bizonyos hormonok képződé-POLLENJELENTÉS A pollenszezon a végé­hez közeledik. A legszí­vósabb parlagfű is csak csekély mennyiségben szórja virágporszemeit. Tiszta a levegő, ami a csapadékos időjárásnak is köszönhető. Itt az ősz és vele a pollenszezon után a vírusok és bakté­riumok „virágzásának” ideje. sét és egyebek között erősítik az immunrendszert. Egyszerű telítetlen zsírsa­vak: főleg a hidegen préselt olívaolaj tartalmazza. Csök­kentik a koleszterinszintet. Transz-zsírsavak: a telített zsírsavakhoz hasonló a hatá­suk, növelik a koleszterinszin­tet. A fritőzben történő sütés céljára gyártott egyes speciális zsiradékok tartalmazzák. A margarinban alig fordul elő (maximálisan 4 százalék). Hasznos, ha a koleszterinszint kiegyenlítettségének elérése céljából naponta egyharmad­­rész telített, egyharmadrész többszörösen telítetlen és egy­harmadrész egyszerű telítet­len zsírsavat fogyasztunk. Táj-szám újszülötteknek Az újszülöttek taj-számmal való ellátásának meggyor­sítására a kormány rendelet­­módosítást kezdeményez. Azt szeretnék elérni, hogy 1999. január 1-jétől egyszerűsödjön az adminisztráció, s a szülés után a kórházakba ne csak az önkormányzati nyilvántartó lapok, hanem a tb-nyomtatvá­­nyok is érkezzenek meg. Alida bőrsarok Kis helyigényű, többfunkciós sarokgarnitúra. Akciós gqr Bútordiszkont Kecskemét, Halasi út 14. Tel.: 76/495-974, Nyitva: H-P: 9-18-ig, Szó: 9-12 Melody sarok

Next

/
Thumbnails
Contents