Petőfi Népe, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-08 / 236. szám

Ma nyit a Centrum Áruház Több mint 1000 négyzetméterrel bővült az eladótér Ma nyitja meg kapuit a Hírős Bau és Mobil A kamara törekvései A Világbank közgyűlése Területfejlesztési támogatások Hány milliót kaptak az állam pénzéből a vállalkozások? szakmai kísérőrendezvény te­szi változatossá. A kiállítások a városi sportcsarnokban, a sportcsarnok előtti területen, az uszoda kertjében és az uszoda előtti téren várják az érdeklődőket. A rendezvény október 11-éig várja a látoga­tókat. környezetvédelmi követelmé­nyeket és a szakképzés kérdé­sét dolgoznák fel. Utóbbira azért helyezik a hangsúlyt, mert a közelmúltban több vál­lalkozás - köztük több multi­nacionális cég - is jelezte a megyében, hogy például Kecskemét környékén már nem találnak megfelelően szakképzett munkaerőt. Ezen túl is általános tapasztalat, hogy a cégek munkaerőigé­nye és a szakképzés nincs összhangban. A kamara ezen próbál változtatni. nos az 1928-as válsággal. A mostani recesszió átfogóvá vá­lása megakadályozható. Cam­dessus megerősítette, hogy az IMF számításai szerint a világ­­gazdasági növekedés várhatóan az 1998-as 2 százalékról 1999- ben 2,5 százalékra nő, részben a fejlett ipari országokban elfo­gadott növekedést serkentő gazdasági stratégiának és az ázsiai válság fokozatos mérsék­lődésének köszönhetően. A ve­zérigazgató beismerte: az IMF nem tett óvintézkedéseket an­nak megakadályozására, hogy a válság vírusa ne terjedjen át Ázsiából Oroszországba és most a latin-amerikai országo­kat támadja meg. A kecskeméti Centrum Áruház kívülről Is megvál­tozott. A kecskeméti Centrum Áruház felújítása 140 napig tartott és látványos eredményt hozott. A kívül-belül megújult áruház ma reggel nyolc órától várja a vásárlókat, este kilenc órakor pedig tűzijáték köszönti a jeles eseményt. A Centrum-rész felújítása 300 millió forintba, a Kaiser's szupermarket kialakítása pe­dig 250 millió forintba került. A több mint félmilliárdos fel­újítási költségből 50 millió fo­rintot áldoztak az épület külső homlokzatának méltó megjele­nésére. • Dr. Adorján Mihályné, a kecskeméti Centrum Áruház igazgatója a tegnap tartott saj­tótájékoztatón arról számolt be, hogy ma reggel nyolc órá­tól mintegy 300 millió forintos árukészlettel várják a vásárló­kat. Legalább 300-féle áruból pedig kedvezményt is adnak. A bővülő árukínálat mellett a helyszínen OTP-ügyintézés is lesz. A hagyományos értelem­ben vett osztályok megszűn­tek, többféle árucikk vásárol­ható egy térben és egy pénztár­nál lehet fizetni. A kecskeméti Centrum Áruház földszintjén A háztartások tulajdonában lé­vő részvények aránya 10,1-ről 12,9 százalékra nőtt, a külföl­diek részvénypiaci részesedé­se 48,1-ről 42,7 százalékra esett vissza az első félévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank felméréséből. Nőtt viszont a külföldiek aránya az államkötvénypia­con: a tulajdonukban lévő pa­pírok állománya 293,1 milliárd forinttal gyarapodott, részese­désük 4,3 százalékról 18,2 szá­zalékra emelkedett. A bank­szféra súlya ezzel egyidejűleg 64 százalékról 49,3 százalékra esett vissza az államkötvények birtokosai között. Az állampa­pírok állománya piaci értéken 16 százalékkal - 2.982 milliárd forintról 3.458 milliárd forint-Borisz Jelcin orosz elnök ked­den aláírta az égetett szeszes italok gyártására és forgalma­zására állami monopóliumot bevezető rendeletet, és az elő­írások betartatásáért a szövet­ségi végrehajtó szerveket tette felelőssé, és a helyi hatósá­goknak is jogköröket adott. Az orosz kormány a gazda­sági mentőtervének finanszí­rozására remél pluszbevételt Az orosz gazdaság válsága miatt a Kecskeméten is érdekelt győri Graboplast Rt. elveszítette ex­portpiacának 16 százalékát. Emiatt az év végéig válságkeze­lést kell folytatnia, de ezt a ne­héz időszakot is túl fogja élni - hangsúlyozta kedden tartott saj­tótájékoztatóján Jancsó Péter, a cég elnök-vezérigazgatója. U- gyanakkor, a veszteségek elke­rülése végett egy időre lemond­tak a kelet-európai expanzióról. A gazdasági károk minimalizá-1100 négyzetméteren Kaiser's szupermarket is nyílt. Berki Er­nő, a Plus Kft. és a Kaiser's ér­tékesítési igazgatója a sajtótá­jékoztatón elmondta: az or­ra - nőtt az év első felében. Ezen belül az államkötvények állománya 9 százalékkal, a kincstárjegyeké pedig 12,3 százalékkal gyarapodott, míg az MNB által kibocsátott egy­éves lejáratú kötvények állo­mánya 124 százalékkal emel­kedett. Az MNB-kötvények döntő hányada a pénzügyi vál­lalkozások birtokában volt, ré­szesedésük fél év alatt 5 száza­lékponttal növekedett. Ezen belül a hitelintézetek súlya csökkent, a befektetési alapok és biztosítók részaránya vi­szont jelentősen emelkedett. A kincstárjegyeknél két szek­tor - a háztartások és a pénz­ügyi vállalatok - birtokolják az állomány 80 százalékát közel azonos arányban. Az elmúlt ettől az intézkedéstől, amely a legóvatosabb becslések sze­rint is több tucat milliárd ru­bel kiegészítő jövedelemhez juttathatja a kiürült állam­kasszát, Oroszországban ugyanis a leginkább kedvelt vodka alig harmada „lát fináncot”, a la­kosság előszeretettel vásárol­ja a jóval olcsóbb pancsolt italt, amely után nem fizetnek lása érdekében leállították az orosz exportot és négynapos munkarendet vezettek be. O- roszországi kintlévőségük a­­zonban már így is elérte a 320 millió forintot és ennek kétsze­rese az orosz piacra gyártott raktárkészlet, amelyet más pia­cokon csak nagy engedménnyel tudnak eladni. Az új stratégiai célok megvalósítására nyugat­európai igazgatóságot szervez­tek, bezárták viszont szlovákiai irodáikat, s csökkentették az szág több városában már be­vált cégük és a Centrum együttműködése. Jól egészítik ki egymást, mindkét cégnél a fő szempont az igényesség. oroszországi és a lengyelországi irodák létszámát. A szükséges­sé váló, s év végéig végrehajtan­dó 9 százalékos létszámcsök­kentést - amely 250-300 alkal­mazottat érint - ugyancsak a szi­gorított költséggazdálkodás te­szi szükségessé. A nehézségek kétségtelenül vannak, de azok a Graboplasttal kapcsolatos hí­resztelések, miszerint a társaság csődközeli helyzetben van, egy­szerűen nevetséges állítások - hangoztatta Jancsó Péter. Kecskeméten ma nyitja meg kapuit a már hagyományos és messze földön híres építőipari szakkiállítás és vásár, a Hírős Bau. Ugyancsak ma nyílik a vele párhuzamosan rendezett Hírős Mobil, ahol az autócso­dákat bámulhatják az érdeklő­dők. A két kiállítást számos A Bács-Kiskun Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara októ­berben több rendezvényén is a szakképzéssel foglalkozik. Október 20-án szakképzési fó­rum lesz Baján, 27-én Szak­képzési Napok kezdődnek Kiskőrösön, 28-án Kiskunha­lason, 29-én pedig Kalocsán lesz szakképzési fórum. Le­­itner László titkár egy olyan ipari akadémia tervéről is be­számolt lapunknak, melyben a beszállítói programok témá­ját, a minőségbiztosítással kapcsolatos ismereteket, a Európában és Észak-Ame­­rikában egészségesek az alapvető gazdasági viszo­nyok, de egyik térség álla­mai sem védettek az 1997 közepe óta a világon át­söprő pénzügyi válság ha­tásaival szemben - állapí­totta meg a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank évi közgyűlésén felszólal­va Michel Camdessus, az IMF vezérigazgatója. A Dow Jones jelentése szerint Camdessus ugyanakkor rámu­tatott: bár a válság főként a fej­lődő országokat sújtja és szá­mos kockázatot jelent a világ­­gazdaság számára is, nem azo-A Bács-Kiskun Megyei Terület­­fejlesztési Tanács az elmúlt hé­ten döntött 500 millió forint szétosztásáról. Az összegre 209 önkormányzat vagy cég pályázott, összesen hárommil­­liárd forint értékben. A pénzt végül 46 nyertes között osztot­ták szét. Az alábbiakban az úgynevezett „célelőirányzat” keretéből szétosztott pénz sor­sáról számolunk be. Ebből a keretből vállalkozási célú pro­jekteket lehetett finaszírozni. Az összegek alatt vissza nem térítendő támogatást kell érte­ni. Kecskeméti kistérség: 58,9 millió forint, az alábbi részlete­zésben: Kunság Volán autóbusz-be­szerzésre 5 millió; Kecske­­métfilm Kft. számítógépes fej­lesztésre 3,8 millió; Mizse-Táp Kft. baromfitelep-rekonstruk­cióra 5,1 millió; Nedel-Market Kft. hűtőtároló-építésre 5,7 millió; Andrássy és Társai Kft. szállodaépítésre 5 millió; Bács- Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara innovációs központ hálózata 1,05 millió; Karádi Tamás zöldség-gyü­mölcs osztályozó 3,3 millió; Bács-Kiskun Megyei Agrár­kamara Kht. inkubációs köz­pont 1,3 millió; Mozgáskorlá­tozottak Egyesülete irodafel­újítás 0,9 millió; Hungarokork Kft. dugófeliratozó gépsor 1,5 millió; Könnyűszerkezet Épí­tő és Szóig. Kft. (Szeged, kecs­keméti telephellyel) acélszer­kezeti gyártóbázis 15 millió; Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert körzet összesen 18,3 millió fo­rint, az alábbi részletezésben: Halasi Csirke H-105 Kft. ba­romfinevelő-fejlesztés 1,1 mil­lió; Nagytransz Kft. mélyhűtő pótkocsi 1,6 millió; Charme Kft. varroda 1,3 millió; Fantá­zia Bútorház Kft. telephelyvá­sárlás 3,4 millió; M+F Autó Kft. bemutatóterem 9,4 millió; Start Kft. Opel márkaszerviz 1,5 millió; Bajai körzet: összesen 26,2 millió forint, az alábbiak sze­rint: Bácska Sütő és Édesipari Kft. csomagológépre 6,2 mil­lió; Bajafii Fonó Kft. ingatlan­­vásárlás 10 millió; Duna Kö­töttárugyár Kft. pólógyártó szalag 10 millió; Kiskunmajsai körzet: össze­sen 5 millió forint: Majsa-Autó Kft. gépbeszer­zés 5 millió; Kalocsai körzet: összesen 17 millió forint az alábbi megosz­tásban: Szikra Mg. Szövetkezet (Solt) folyami terményberakó 2 millió; Kalo-Méh Bt. gépbe­ruházás 1 millió; KAGE Rt. konzervüzem 11 millió; Her­­bária Rt. (Budapest) kalocsai ökológiai üzleti terv 1 millió; HÍREK Kifizetetlen OTP-részvények Negyvenezer, tavaly októ­berben részletre jegyzett OTP-részvény hátralékát nem fizették ki a rész­vényjegyzők - közölte Mester Zoltán, a kibocsá­tást szervező CA IB Érték­papír Rt. igazgatója. Az igazgató szerint nem jár jól, aki most emiatt elve­szíti a tavaly 6.010 forin­tért jegyzett részvényeit, mivel a bankrészvény ár­folyama a jegyzési szintet bármikor képes elérni. A befektető azért is veszít, mert vagy a befizetett részletet, vagy az utolsó kifizetési napot követő 30 nap legalacsonyabb tőzsdei átlagárán elszá­molt összeget kapja meg a költségek levonása után. Az elszámolásnál a ki­sebb összeget veszik fi­gyelembe. Japán gyár Dunaújvárosban Szórakoztatóelektronikai termékekhez részegysége­ket készítő gyárat épít Du­naújvárosban a japán Aikawa cég. Az erről szóló megállapodást pénteken írta alá Dunaújvárosban Yasuo Aikawa, a távol-ke­leti vállalkozás elnöke és Almási Zsolt, Dunaújváros polgármestere. A mintegy 2 milliárd forintos költség­gel megvalósuló zöldme­zős beruházás jövő júni­usra készül el, s az első ütemben 25Ó, a teljes ter­melési felfutást követően pedig félezer új munkahe­lyet teremt. A korszerű technológiát meghonosító üzemet az önkormányzat által értékesített 3,3 hektá­ron építik fel, az egykori szovjet laktanyák terüle­tén kialakított ipari park­ban. Nyámádi István gépvásárlás 1 millió; Aranykalász Mg. Szöv. gabonaminősítő állomás 1 mil­lió; Kiskunhalasi körzet: össze­sen 11 millió forint, az alábbi­ak szerint: Szalai Mihály László disz­kontáruház 6 millió; Kiskun­halas város útfelújítás 3,7 mil­lió; Tompái Elegant Kft. 1,4 millió; Kunszentmiklósi körzet: összesen 9,1 millió forint, az alábbiak szerint: Baranyai és Durán Kft. ét­terem és szálláshely 3 millió; Civil Kollégium Alapítvány üzleti terv 0,56 millió; Kun­szentmiklósi Ipari Park Kft. infrastruktúra kiépítés 4,5 mil­lió; Otis Bt. vegyi üzem 1 mil­lió; Kiskunfélegyházi körzet: összesen 15,5 millió forint, az alábbiak szerint: Kiskun-Agár-ipari Szövet­kezet állattartó telep 3,5 mil­lió; Tóth Dénes csirkeól­­felújítás 1 millió; Buga­ci Aranykalász Szövetke­zet zöldség-gyümölcs csoma­goló 2,5 millió; Majorcoop Kft. ingatlanfelújítás 8,5 mil­lió; Jánoshalmi körzet: összesen 3,9 millió forint: Bácsgépker Kft. gépberuhá­zás 1,8 millió; Texfree Kft. gépbeszerzés 2,1 millió. Az értékpapírok tulajdonosai Orosz szeszmonopólium Válságkezelés a Graboplastnál fél évben a háztartások része­sedése 4 százalékponttal e­­melkedett, a pénzügyi vállala­toké ugyanilyen arányban csökkent. A tőzsdére beveze­tett részvények állománya névértéken új vállalatok beve­zetése, tőkeemelések és egy vállalat tőzsdéről való kiveze­tése eredőjeként 1998 első ne­gyedévében mindössze 100 millió forinttal, míg a második negyedévben 39,8 milliárd fo­rinttal nőtt a Démász, a Phylaxia Pharma és az Első Hazai Energia Portfolio beve­zetése révén. A tőzsdei részvények 48 százalékát 1.444,6 milliárd fo­rint értékben külföldön be­jegyzett ügyfelek birtokolták a múlt év végén. semmiféle adót. Az első nyolc hónapban 2,6 százalékkal nőtt a vodkafogyasztás, nem ártott neki sem a válság, sem a ki nem fizetett bérek növek­vő tömege, ami a borfogyasz­tást 24,9 százalékkal, a pezs­gőfogyasztást 12,3 százalék­kal, a konyakok forgalmát 8 százalékkal és a sörfogyasz­tást 4,3 százalékkal vetette vissza. J

Next

/
Thumbnails
Contents