Petőfi Népe, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-21 / 221. szám

Kalocsai aranyérem Kecskeméten Országos felnőtt kötöttfogású birkózóbajnokság a SZÉK Kapáért Hamzók József a kecskeméti Szurovszki Istvánt pörgeti meg a döntőben. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Ötvennégy indulóval szomba­ton rendezték meg Kecskemé­ten a kötöttfogású birkózók fel­nőtt magyar bajnokságát a SZÉK (Szövetség az Európai Kecskemétért) Kupáért. Legke­vesebb, azaz 5-5 induló a 63 és a 130 kg-os súlycsoportban volt, míg 11-en, vagyis legtöb­ben 69 kg-ban álltak rajthoz. Az 54 kg-os súlycsoportban Hamzók József, a Kalocsai SE Kage Rt. válogatott versenyzője szerezte megyénk egyetlen ér­mét, mégpedig aranyat. Pedig a legfényesebb medálra két kecs­keméti is fente a fogát. A 63 kg- osok mezőnyében Rónai Péter és Horváth András azonban már az első fordulóban össze­került, és a KTE-s párharcból Rónai került ki győztesen. Ké­sőbbi két veresége azonban azt jelentette, hogy lecsúszott a do­bogóról, akárcsak klubtársa, Horváth András. A 69 kg-os vi­lágbajnoki ezüstérmes Hirbik az 1. fordulóban 3-2-es veresé­get szenvedett Füreditől. A 76 kg-ban Berzicza Tamás 2-1-re verte Bárdosi Sándort. A 63 kg- os Majoros dacára, hogy sérülés miatt nem állt ki az utolsó mér­kőzésére, a körmérkőzéses le­bonyolítási rendszernek kö­szönhetően mégis bajnok lett. Füredi Hirbik után a szegediek által visszafogadott Meggyest is legyőzve lett bajnok. A győztesek és a Bács-Kis- kun megyei helyezettek, 54 kg: 1. Hamzók József (Kalocsai SE, Kage Rt, edző: Fejes Lász­ló), 4. Szurovszki (KTE), 5. Va­dász (Kalocsa), 58 kg: 1. Bóna László (Vasas Goldplast), 2. Nagy (Nagykőrös), 5. Törteli (KTE), 63 kg: 1. Majoros István (Vasas Goldplast), 4. Rónai (KTE), 5. Horváth (KTE) 69 kg: 1. Füredi Levente (BVSC), 76 kg: 1. Berzicza Tamás (Zala- hús-Csepel), 85 kg: 1. Kismóni János (Vasas Goldplast), Han­gya (KTE), 6. Szabó István, 97 kg: 1. Virág Lajos (Szeged), 130 kg: 1. Deák Bárdos Mihály (Szeged), 5. Némedi (Kiskun­halas). A nyolcadik profigyőzelem SZÍVÓS áttörte a bŰVÖS határt Szombat este Kovács István pe­helysúlyú ökölvívó megszerez­te nyolcadik profigyőzelmét, miután egyhangú pontozással legyőzte a zambiai Paul Kaomát a németországi Ober- hausenben megrendezett ösz- szecsapáson. Az első menetben a két öklö­ző puhatolózva bokszolt, majd a második menettől a magyar olimpiai bajnok fokozatosan át­vette a mérkőzés irányítását. A harmadik és a negyedik menet­ben Kovács egyértelmű fölény­be került. A hátralévő négy me­netben továbbra is többször ta­lálta el zambiai ellenfelét, aki­nek alig volt értékelhető talála­ta. Az utolsó menet után nem le­hetett kérdéses, hogy a magyar öklöző nyolcadik profimérkő­zésén ismét győztesen hagyja el a ringet. Nyolc város versenyéből végül is öt város versenye lett Miskol­con az erősen ősziesre fordult időben. Kecskemét (KSC) főleg serdülőkből álló diákváloga­tottja az ifik között nem vallott szégyent. A leányok hat, a fiúk öt dobogós helyezést értek el. A legkiemelkedőbb teljesít­mény Szívós István nevéhez fű­ződik, aki 693-698 cm-es ugrá­sok után áttörte a bűvös 7 mé­teres határt, és 704 cm-rel nyer­te a versenyt, sőt a legjobb tel­jesítményért járó tiszteletdíj serlegét is megkapta. Az ifi ma­gyar bajnokhoz méltóan szere­pelt. A csapat másik győzelmét az előző héten magyar bajnoki címet nyert 14 éves Bene Haj­nalka szállította magasugrás­ban. Az ország élvonalába tar­tozó atlétavárosok, Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregy­háza versenyzői között a kecs­kemétiek dobogós helyezései: leányok, 100 m: 3. Szabó Á. 13.2, 400 m: 3. Szaller A. 62,7, 4x100 m: 2. Kecskemét 51,5 (Bodor-Grósz-F.-Kiss-Szabó), távolugrás: 3. Gyenis B. 510 cm, magasugrás: 1. Bene Haj­nalka 160 cm, gerely: 3. Csitos J. 33,48 cm, fiúk, 100 m: 3. Papp M. 11,7, 400 m: 3. Csaja G. 53,5, távolugrás: 1. Szívós István 704 cm, súly: 3. Kovács L. 13,16, gerely: 3. Arató G. 47.03. HÍREK Egy tized döntött Tizedek döntöttek a baj­noki címekről a sportlö­vők országos bajnokságá­nak férfi szabad-, és gyorstüzelő pisztoly szá­maiban. A szabadpiszto- lyosoknál Karacs Zsolt egytized ponttal előzte meg a döntőben remekül teljesítő kecskeméti Sza­bó Lászlót, míg a gyors­tüzelőknél Jambrik Ist­ván négy tizeddel bizo­nyult jobbnak Pálinkás Lajosnál. Férfiak, szabad­pisztoly (60 lövés): 1. Karacs Zsolt (ÚTÉ) 663.9 pont (566 és 97.7 pont), 2. Szabó László (Kecske­mét) 663.8 (564, 99.8). Földényiék sikere A Kuti Kis Rita, Földényi Annamária páros két játszmában diadalmasko­dott a franciaországi Bor- deaux-ban megrendezett, 50 ezer dollár összdíjazá­sú női nemzetközi tenisz­torna páros döntőjében. Az egyéni döntőben Kuti Kis Rita 6:1, 6:4-re kika­pott a spanyol Sanchez- Lorenzótól. Kerékpárral a Boden-tó körül Huszonötödik alkalom­mal rendezték meg a Boden-tó körüli kerékpá­ros túrát. A Sportoló Fo­gyatékosokért Alapítvány színeiben négy kecske­méti vágott neki a 220 km-es útnak szakadó eső­ben. Csóka Bálint és Csá­szár Attila arany, míg Pusztai Sebastian és Boronkay Péter a 140 km- es teljesítményéért ezüst emlékplakettet kapott. A-osztályos férfiak Svájcban újabb győzel­met aratott a magyar fel­nőtt férfi röplabda-válo­gatott az Európa-bajnoki selejtező B-osztályában. A hazaiak elleni 3:l-es szombati, berni siker azt jelenti, hogy a magyar csapat a következő idény­ben már az A-osztályban szerepelhet. Minden idők eddigi legjobbja A brazil Ronaldo da Cos­ta minden idők eddigi legjobb időeredményével (2:06:05 ó) nyerte a berli­ni maratonfutó versenyt. A 28 éves atléta 45 má­sodperccel futott gyorsab­ban, mint az etióp Belayneh Densimo tíz év­vel ezelőtt a hollandiai Rotterdamban. Verték a Dunaferrt A harmadik helyért játsz­hat a Dunaferr SE női ké­zilabdacsapata a dániai Silkeborgban zajló szu­perkupa négyes döntőjé­ben.A torna másik elő­döntőjében a házigazda Ikast Silkeborg 27-26-ra győzött az osztrák Hypo Niederösterreich ellen. Botrány a stadionban az ÚTE-Fradi meccs után Lovon ült az utánpótlás Amilyen sportszerű volt a szombati labdarúgó-mérkő­zés az Újpest és az FTC között (2-1), annál durvább percek következtek a hármas sípszót követően. A Ferencváros szektorából csoportok intéz­tek támadást az újpestiek el­len a tribünön. A sajtó- és díszpáholyból menekülni kel­lett az embereknek. A ferenc­városi szurkolók rohamát a rendőrök könnygáz bevetésé­vel tudták megakadályozni. A Megyeri úti stadion előtt elvo­nuló tömeg a létesítmény zárt főbejáratát is kifeszítette, az utolsó pillanatban itt is közbe­léptek a rendfenntartó erők. A stadionon belül egy óra alatt csillapodtak le a kedélyek, mi­közben több rendőrt és nézőt elsősegélyben részesítettek a mentőkben. A Megyeri úton rendőr- és mentőautók sziré­nái is jelezték, hogy a rend­bontás az utcákon is tovább folytatódott. Országos ifjúsági és junior díj­ugrató bajnokságot rendeztek Hetényegyházán. Ifjúsági stí­lusbajnokság (57 induló): 1. Várszegi Eszter (MTK), 2. Papp András (Kkhalasi Határőr Dó­zsa), 4. Karádi Ármin (Kkhalasi Határőr D.), 6. Tóth-Baranyi T. (Kkhalasi Határőr D.). Döntő: 1. Várszegi Eszter (MTK), 3. Papp András (Kkhalasi Határőr Dó­zsa), 6. Kardos Lili (Kkhalasi Határőr Dózsa), 11. Hugyecz Mariann (Hetényi Hullám LK). 1998. évi országos ifjúsági egyéni bajnokságának vég­eredménye: 1. Várszegi Eszter (MTK), 5. Kardos Lili (Kiskun- halasi Határőr Dózsa), 8. Hugyecz Mariann (Hetény- egyházi Hullám), 11. Papp And­rás (Kkhalasi Határőr Dózsa), 18. Tóth-Baranyi Tamás (Kkhalasi Határőr Dózsa). Juni­orok, döntő: 1. Krucsó Balázs (Szatymaz), 6. Tóth Balázs (Kkh. Dózsa). A verseny végén az ifjúsági csapatbajnokság küzdelmeit bonyolították le: 1. Pápai Helikopter LK 0 hiba, 2. Budapest LK 8 hibapont, 3. Kis­kunhalasi Határőr 12 hibapont (Karádi Ármin, Papp András, Kardos Lili), 6. Hetényegyházi Hullám (Kiss László, Hugyecz Mariann). Mariann mindkét for­dulóban hibátlanul teljesített, Kiss László azonban 36 hiba­pontot gyűjtött. Totó A totó 38. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Gázszer FC-Vasas 1-11 2. BVSC-Nyíregyháza Hí 3. Siófok-Dunaién 0-12 4. Zalaegerszeg-Diósgyőr 2-1 1 5. Bologna-Udinese 1-3 2 6. Empoli-Roma Hz 7. Salemitana-Milan 1-2 2 8. Venezia-Panna Hz 9. Vicenza-Fiorentina 1-2 2 10. Leverkusen-Dortmund 3-11 11 Duisburg-Mönchengladbach lapz, útin 12. Nürnberg-Kaiserslautern 1-1 z 13. Wolfsburg-Bremen 2-4 2 +1 mérkőzés: 14. Arsenal-Manchester lapz. útin

Next

/
Thumbnails
Contents