Petőfi Népe, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-16 / 217. szám
1998. szeptember 16., szerda Tisztelt Szerkesztőség: 7. oldal _____________Cikkünk Nyomán_____________ A Duna-hidakról még egyszer Az 1998. szeptember 4-én megjelent kommentárhoz - melyet Bálái F. István jegyzett - kívánok hozzászólni, melynek egy részével egyetértek, egy részével nem. Tökéletesen igaza van, hogy csak akkor legyen hídpénz az új hídon, ha a többi hídon is - vagyis ne legyen. Amiben nincs igaza, az az, hogy a szekszárdi híd nem azért nem épült meg, mert a francia koncesszor nem tudta „összegrundolni” a pénzt, hanem mert rájött, hogy azon a hídon sose jön vissza a befektetése a hídpénzből. Hisz nincs rávezető, se levezető út. Közel 20 km hosszú utat kell építeni, hogy becsatlakozzon, a nem éppen nagy forgalmú 54-es útba s a túloldalon is elég hosz- szú utat kell építeni, s akkor is csak a 6-os úthoz van csatlakozás. Ez az igazi ok! A szekszárdi híd jelentősége akkor lesz óriási, ha megépült a déli autópálya. Sokkal fontosabb lenne a dunaújvárosi híd megépítése, de mi nem tiltakozunk a szekszárdi ellen sem. Az ellen viszont igen, hogy sehol sem említik meg, agyonhallgatják a dunaújvárosi-dunavecsei hidat még itt, Bács-Kiskun megyében is. Kovács Péter, Dunavecse polgármestere A Petőfi Népe 211. számát olvasva megakadt a szemem a 7. oldalon, a „Vidéken négy-öt Duna-híd kell” című cikken. Elolvasva visszaemlékeztem, hogy az lap már három esetben foglalkozott ezzel a nagy fontosságú és a társadalmat érintő kérdéssel. Mivel eddig nem történt semminemű intézkedés, én is bekapcsolódom és közérdekből szóvá teszem a környező települések lakosainak észrevételét a dunai híd építésével kapcsolatban. Véleményünk szerint mulasztás történt az előző kormány részéről, mivel nem vette figyelembe, hogy hetven éve nem épült Duna-híd vidéken. Nem vette figyelembe, hogy a Dunaújváros térségében elhelyezkedő települések: Szalk- szentmárton, Tass, Dunavecse önkormányzatainak polgármesterei Dunaújvárosban tárgyalva kimondták, hogy Szalkszent- márton és Dunaújváros között a Dunán létre lehet hozni a dunai hidat. Az a véleményük, hogy ez a leggazdaságosabb, melyet ők is támogatnak. Támogatják azért is, mert az Alföldet összeköti a Dunántúllal, és ez az államháztartásnak is jobban megfelel gazdaságilag a szóban lévő más területtel szemben. Heller Ferenc, Szalkszentmárton Messzire viszik nevünket Kunszállás 1750 fő lakossal igazán nem számít nagy településnek. A gyermekeknek keményen kell dolgozni, ha országos elismerést akarnak felmutatni. Most Kunszálláson a Judo Clubnak ezt sikerült el- ' érni, mert olyan nagyszerű emberek karolták fel e kis csapatot, mint Veres Zoltán, Palásti József és Pólyák Mátyás. Veres Zoltán az edző, aki fáradhatatlanul hisz abban, hogy a falusi fiatalok is képesek országos és nemzetközi versenyeken megállni helyüket. Az egészséges életre tanítja, a szabadidő hasznos eltöltésére biztatja őket. A fáradhatatlan kitartás meghozza gyümölcsét. Palásti József és Pólyák Mátyás mindezeket a célokat mindenkor támogatja. E három nagyszerű ember teszi lehetővé, hogy gyermekeink egészséges életet élhetnek, sportolhatnak. Kunszállás nevét Ajkától Debrecenig, Ráckevétól Bajáig a jövő nemzedéke ismerteti meg. 1997-ben 140 érmét hoztak haza. Legmesszebbre Szabó Tímea vitte el nevünket, külföldön megrendezett ifjúsági nemzetközi versenyről ezüstéremmel tért haza. Szécsényi Zoltánná, Kunszállás KTE-szív és lelkesedés Édesapám, Mészáros Lajos (2 éve elhunyt) a 30-as években a KTE-ben futballozott, mint jobbhátvéd, beceneve „favágó” volt. Gyerekkoromban sokat mesélt a csapat összetartozásáról, jóban-rosszban, sikerekről, sportélményeiről. Az ötvenes években vele együtt jártam ki vasárnaponként a meccsekre, még az ebédet sem ettük meg, ha úgy kezdődött a mérkőzés. Igaz, hogy közel is laktunk az aluljáró mellett, a Fűzfás közben. Később a környékbeli srácokkal, mivelhogy pénzünk nem volt, így a kerítésen átugrálva szöktünk be, hogy szurkolhassunk a lila-fehér csapatnak. Ekkor még öröm és élvezetes szórakozás volt egy meccset végigizgulni, szórakozni. A hatvanas évek elején alakult meg egy kerékpáros szakosztály Bartus Géza bá vezetésével. A szakosztály vezetését munkaidején kívül végezte, sőt ő volt az edző is. Sok tehetséges, fiatal srácot tömörített maga köré és nevelt, tanított a kerékpározás fortélyaira. Mindezt nagy szívvel és odaadással végezte. ő egy csapatot formált belőlünk, amely egymásért és az egyesület színeiért harcolt, küzdött a versenyeken és ez a szín a „lila-fehér” volt. Az akkori „csapat” tagjai voltak: Török István (a legjobb sprinter), a Tóth testvérek, Sebők Misi (elhunyt) és én. Meg még nagyon sokan mások. Itt említeném még meg Török Pista nevét, aki az Arany János utcában volt kerékpárműszerész, aki jó tanácsokkal látott el bennünket, és főleg, ellenszolgáltatás nélkül szerette, javította, készítette fel a versenyekre kerékpárjainkat. Ez abban az időben igen nagy segítség volt, mert mi, versenyzők ipari iskolába, illetve gimnáziumba jártunk, így erre fedezetünk nem volt. A vasárnapra kiírt versenyekre előtte való nap, szombaton kerékpáron tettük meg az utat, mert csak szállást, a verseny utáni ebédet, illetve a versenyre való benevezési díjat tudta fizetni az egyesület. Ez a „csapat” mindig azon fáradozott, hogy minél több pontot, hírnevet, elismerést vívjon ki a KTE-nek. Ezek voltak a pályán rendezett salakpályás körversenyek (a központban) az egyéni indítású rövid, illetve hosszútávú csapatversenyek. Megemlíteném még, hogy a téli időszakban minden évben jól előkészített korcsolyapálya, illetve melegedő (forró tea, zsíros kenyér) várta a szórakozni, sportolni vágyó kecskeméti gyerekeket, polgárokat. Mint szurkoló, volt versenyző, és az egyesület által nyújtott sportolási lehetőségben részt vevő, nagyon sajnálom, hogy ez a nagy múlttal, hagyományokkal rendelkező KTE-sporttelep megszűnt létezni. KTE-pálya! Megőrzőm emlékeimet! Mészáros Lajos, Kecskemét, Szirom u. 16. A hippokratészi eskühöz híven E néhány sor papírra vetését mintegy tíz év érlelte, ugyanis ez év július 8-án múlt 10 éve annak, hogy szívműtétet végzett el rajtam Kovács Gábor prof. úr Szabados és Hegedűs tanársegéd urak közreműködésével. 1987 szeptemberében infarktus gyanújával a félegyházi városi kórház intenzív osztályára kerültem Perlaki doktor úr keze alá, akinek megfigyelése alatt három napot, majd a belgyógyászaton három hetet töltöttem. Itt ismerkedtem- meg Marschalek György főorvos úr és dr. Garai István odaadó munkájával. Ők azonban nem elégedtek meg saját diagnózisukkal, a tévedések kizárása érdekében további kivizsgálásokat javasoltak Balatonfüreden, majd a szegedi Il-es klinikán, ahol végül is megállapították a műtét szükségességét. Mindezen a gondon próbált segíteni Marschalek főorvos úr és Garai doktor úr nem kevés sikerrel, tartván hippokratészi esküjüket és nem a zsebüket. Sok elmarasztaló és dicsérő írást olvastam orvosokról, kórházakról. Én dicsérni tudom azokat, akik stabilizálták az állapotomat, és akik segítik fönntartani ezt a viszonylag elfogadható állapotot. Zárszóként szeretném még egyszer megköszönni azoknak, akik felismerték betegségemet és továbbirányítottak a műtétre, a műtétet végzőknek is köszönöm sikeres munkájukat. További jó egészséget, sikeres munkát, és főleg sok elismerést kívánok munkájukhoz. Volt és jelenlegi . páciensük: Süveges Pál Kiskunfélegyháza Együtt küzdöttünk, s győztünk Köszönetét szeretnék mondani azért a kétéves kemény küzdelemért, amelyben az engem kezelő orvosok, nővérek, ápolók a gyógyuláshoz segítettek. Nem mindennapi harc volt, amelyben a kecskeméti Nyíri úti kórház általános sebészetének, valamint az onkoradiológia dolgozóinak munkája, odaadása kellett ahhoz, hogy gyógyultan távozhassak. További eredményes munkát kívánok nekik: Szabó Istvánná Kecskemét Mi lesz vele ezek után? Veszélyes flaszter és eltakarított szeméthalmok Számos olyan levelet kapunk, amelyekben a Kecskeméten lakó polgárok hívják fel figyelmünket azokra a - városunkban tapasztalható - dolgokra, amelyek életünket így vagy úgy megnehezítik. Ko- valcsik Ferencné arra hívta fel figyelmünket, hogy a város központjában nemcsak a főtéri burkolatot kellene rendbe rakni, hanem a Petőfi Sándor utcán, a fűrészfogas házak előtti járdákat is, hiszen őt éppen itt érte kisebb baleset. Jó lenne ezeket a munkákat még a tél előtt megejteni, hiszen akkor még nagyobb veszélyt jelentenek majd a járda egyenetlenségei. A Máriahegy 258. szám alól Zsíros Páltól kaptunk szintén levelet, amelyben viszont köszönetüket fejezik ki a főkertész asszonynak és munkatársainak, amiért gyorsan és hatékonyan intézkedtek, megkönnyítve az ott élő családok életét. Mostanra ugyanis nem kell az illegálisan lerakott szeméthalmokat kerülgetniük. A Matáv jelesre vizsgázott Tollat kellett ragadnom, mert úgy érzem, ez tovább így nem mehet. Vagy mégis?! Megdöbbentem. Éelháborodásomnak adok hangot ezeken a sorokon keresztül. A minap találkoztam az egyik kedves barátnőmmel. Elpanaszolta, hogy elköltözik otthonról. Megdöbbentem: alig tizenhét éves. Megkérdeztem, miért, ő így válaszolt: „A szüleim azt akarják: rakjak le hétezer forintot, különben mehetek. Egyébként is sokba kerülök nekik, a kaja meg a fürdés miatt. Ha nem, fel is út, le is út.” Elállt a lélegzetem. A barátnőm egy cukrászdában dolgozik. Jól keres. Későig melózik. Aludni jár haza. De gondolják, jó ez így? Hiszen mégiscsak gyermek. Szüksége lenne szülői támaszra. Mi lesz azokkal egy-két év vagy egy hónap múlva, akik ilyen elhatározásra jutnak? Miért nem törődnek velük? Hisz egy negyvenéves mégiscsak többet tud a világról, mint ők. Tudom, vannak nehéz körülmények között élők, de a fiatalok akkor is szeretetre és biztatásra, biztonságos családi életre vágynak. Mi meg elüldözzük magunk mellől őket?! De ha a szülők szemszögéből nézem, szöget ütött a fejemben, hogy van sok olyan tizenéves fiatal, aki egyáltalán nem hallgatva a szülői intelemre, önfejűén belevág a nagyvilágba. Az ellenséget látják azokban, akik segíteni szeretnének nekik. És amikor késő, nincs kihez fordulniuk, nincs kibe kapaszkodniuk, nincs olyan, aki nem rúg beléjük, hanem inkább jó szóval, tettel mellettük áll. Ezúton kérem a szülőket, gondolkodjanak el rajta, vajon megéri ilyen kockázatnak kitenni önmagukat és a fiatalokat? Amikor elbúcsúztunk egymástól, könny futott a szemembe. Belém nyilallt a fájdalom, mi lesz vele ezek után? Ba Georgina, Kaskantyú Kedves Ba Georgina! Ne vegye zokon, ha kivételesen a szerkesztő nem magánlevélként adja postára válaszát. Nekem is van éppen olyan korú lányom, mint akiről a levélben írt, s én is sokat vergődtem, jól nevelem-e, megteszek-e mindent érte. Úgy segítem-e, ahogy kell? Még nem dolgozik, tanul, de sokat beszélgetünk arról, mi lesz majd később. Arról, hogy milyen felelősségteljes dolog egy családot fenntartani, hogy milyen nehéz a pénzt beosztani, hogy az a legnehezebb, amikor azt kell mondanom neki: erre most nem jut pénz, ha megfeszülök, akkor se. S csak reményke- dek, hogy amikor bólint: megértette, nem az jár a fejében, hogy már megint ő a vesztes. Talán barátnője szülei most nincsenek olyan helyzetben, hogy minden gond nélkül ki tudják fizetni a rezsiköltséget (ahogy írja: „a kaja meg a fürdés miatt” kémek egy bizonyos összeget). Talán úgy gondolják, mivel lányuk már dolgozik, s ahogy említi, nem is keres rosz- szul, egy kicsit hozzá tudna járulni a családi kasszához. Nem biztos, hogy ez olyan dolog, amin fel kell háborodni. Sok fiatal él a szüleivel, s szerintem kisebb-nagyobb összegekkel mindenki segíti szüleit, felszólítás nélkül is. Mindezt úgy írom, hogy nem ismerem a barátnője családjának anyagi helyzetét, de nem hinném, hogy fenyegetésként hangzott volna el a szülői kérés. Ha igen, akkor viszont nem csak az anyagi problémákat kellene náluk tisztázni. Remélem, hogy egy igazi őszinte beszélgetéssel, ami barátnője és szülei között történik, meg lehet oldani a dolgot. Kívánom, hogy így történjen, s ne kelljen egyedül laknia barátnőjének egy albérletben. Az ugyanis sokkal drágább, mint egy kis hozzájárulás a családi költségvetéshez. Üdvözlettel: Miklós Magda A postáról, távközlésről nagyon sok negatív vélemény jelenik meg. En most ezt szeretném megcáfolni. Az 1998. 08. 27-én kézhez kapott telefonszámla alapján túl magasnak tartottam a kivetett tarifát. Ezt reklamálva az ügyfélszolgálati irodán - ahol kulturált módon foglalkoztak velem - megmondták, mit kell tennem. A megkért írásrészletező alapján kiderült, hogy valaki (valakik) az én vonalam terhére telefonáltak. Itt szeretném megköszönni az ügyfélszolgálat segítségét, gyorsaságát, valamint a Matáv részéről hozzánk kiérkező munkatárs korrektségét, udvariasságát. Bízom abban, hogy ha ez a stílus érvényesül, kevesebb panasz lesz a postára és a Matávra. Körtvélyesi Ödön, Kecskemét Az oldalt szerkeszti: Miklós Magda Akihez naponta járunk Tóth Jánosék egy éve nyitották meg Kossuth utcai új takarmányboltjukat Petőfi- szálláson. Élettársával, Kis Jánosnéval a takarmányfélék mellett számos hírlap- és hetilap árusításával is foglalkoznak. Reggelente fél 7-kor nyitják a boltot és este hétkor zárnak. Tapasztalataik szerint a Petőfi Népe az egyik legolvasottabb napilap. Éő- leg az őszi és téli időszakban vásárolják sokan az újságot, amikor kevesebb a mezei és a ház körüli munka. Olvasószolgálat Már csak 3 nap! Lapunk olvasói szombaton már a megújult Petőfi Népét találják a levélszekrényükben, vagy vásárolják a megszokott helyen. A közel egy év óta érlelődő változásokkal szeptember 19-én találkozhatnak először olvasóink. A régi, megszokott mégis más lesz! A nyomdatechnika segítségével megvalósuló formai változások mellett a Petőfi Népe tartalma is változik: bővül. A helyi kiadások az eddiginél nagyobb felületet kapnak a lapban, még több - kétszer annyi - információt, olvasnivalót találnak saját szűkebb régiójukról, akik kézbe veszik a megújult Petőfi Népét. Indul a nagykőrösi kiadás Keddenként - első ízben szeptember 22-én - Nagykőrös és környéke régióban új helyi kiadással jelentkezünk. Egyre nagyobb számú Dél-Pest megyei olvasónk ezzel több helyi információhoz jut. PN-Kalauz kétszer A jövő héttől lapunk még több hasznos gazdasági információt nyújt olvasóinak. A keddi PN- Kalauz mellett a csütörtöki lapszámban is közlünk gazdasági összeállítást. Míg keddenként a mezőgazdaság, a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar, az agrárérdekképviseletek, a kamara, a kisipar, a kiskereskedelem, a kézműipar és az ezekhez kapcsolódó szervezetek hírei kapnak helyet, a csütörtökönként megjelenő PN-Kalauzban a pénzvilág, a bankok, a tőzsde hírei jelennek meg. Szintén csütörtökön írunk az ipar, a nagy szolgáltatócégek helyzetéről, a kereskedelmi láncolatokról, s ekkor közöljük a Kereskedelmi és Iparkamara információt. A változás napja Az első megújult Petőfi Népe szeptember 19-ei megjelenéséig folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a változásokról. Ebben az évben is lesz PN-kalendárium Ebben az évben is megjelenik a Petőfi Népe kalendáriuma. Az 1999-es kalendáriumot ajándékba adjuk decemberben minden előfizetőnknek.
