Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-26 / 199. szám

— Tizenhárom évesek az ikrek A kecskeméti Ábel ikrek, Anett és Attila 13 évesek. Születésük felejthetetlen nap a családnak. Szülinapjuk al­kalmából sok erőt, egészséget és sok-sok boldogságot kí­vánnak nekik szüleik, akik közölték azt is, hogy mindketten nagyon jó gyerekek, a tanulásban is élenjárnak. Schuller Tímea Anna, az ünnepelt kisleány. Boldog gyermekkort! A soltvadkerti Schuller László e szöszke kisleányáról készült felvételt küldte el azzal, hogy egyesztendős lett az apróság. Ez alkalomból szeretnék őt - ha kissé megkésve - a lap ha­sábjain is köszönteni. Schuller Tímea Anna egy­éves szülinapjára kívánnak nagyok sok boldogságot és vi­dám, örömökben teli, boldog gyermekkort szülei, a nagy­szülők és rokonai, akik na­gyon szeretik őt - így szól a leírt üzenet. Lakótalálkozó a Harmóniában A kaskantyúi Harmónia Szen­vedélybetegek Otthonában szeptember 4-én lakótalálkozó lesz. A vendégvárás után, 10 órakor műsoros köszöntő, majd kötetlen beszélgetés formájá­ban az itt töltött időszakra em­lékeznek a résztvevők. Ebéd után megnézik az intézményt, majd értékelik az együttlétet. A legaranyosabb nagypapát köszöntik az unokák Ágasegyházán három kislány kitalálta, hogy köszöntsék azt, akit nagyon szeretnek. Éspe­dig „a nekünk legdrágább, leg­aranyosabb nagypapát, Szakái Mártont Ágasegyházán a hat­vanadik születésnapja alkalmá­ból” - szól a jókívánság, s mellé egy kis versike: „Amíg fiatal vagy,/ Minden szépnek látszik,/ Hulló könnycsepped is/ Szivárvánnyá válik.” Akik pedig - talán a nagymama se­gítő tanításával - már elszaval­ták a nagypapának e verset: Anna, Ági és Virág. A három kisunoka nem feledkezett meg a nagyon szere­tett nagypapa születésnapjáról. Harcművészek esküvője. A francia nyűt nemzetközi bajnok, magyar bajnoki ezüst- és bronzérmes, kyokushin- karate-válogatott Kern Róbert és klubtársa, a szintén válo­gatott Róka Györgyi (fekete öv, 1 dán) úgy döntött, hogy egybeköti életét. A Fighting Spirit Dojo két karatékája nemrégiben mondta ki a boldogító igent a bajai polgármes­teri hivatal házasságkötő termében. FOTÓ: lörinczi csaba Hagyományőrző nap a főtéren A Hírős Hét Fesztivál kereté­ben augusztus 27-én, csütörtö­kön sváb bál lesz a kecskeméti főtéren. Augusztus 29-én, dél­után 15 órakor kezdődik a ha­gyományos megyei folklórgála, amelyen táncegyüttesek, népi együttesek lépnek fel. A családok számára a vasár­napi, augusztus 30-i program is érdekesnek ígérkezik. Falu a városban elnevezéssel rende­zik meg a népi játékok napját. Ismét megnyílik a főtéren a „kézművesek utcája”, ahol gyékényszövéstől kezdve a gyöngyfűzésig mindenféle népi technikát kipróbálhatnak a gye­rekek és a felnőttek. Lesz egy olyan elkerített, biztonságos játszóhely, ahol a legkisebbek játszhatnak. Lesz logikai fej­törő is, és sok-sok ajándékot is készíthetnek a gyerekek. Dohányzóasztal Előízobafal 6 léces Tv-videótartó 55x44 Szekrénysor Fésülködőasztal Telefonpolc Éjjeliszekrény Tv-videótartó 90x44 Konyhaszekrény Előszobafal 3 léces + tükör + cipőszekrénnyel Sarokpolc Virágtartó 4-es Virágtartó 3-as Tv-videótartó 90x44 bővített Könyvespolc 3 lapos Telefonpolc 33x44 FANTASZTIKUS NYÁRVÉGI LEÁRAZÁS Kerek asztal 4 székkel Ovál asztal 6 székkel GOLF szék Napozóágy Dönthető támlás szék Hintaágy Olasz fémvázas bútor 2 fotel + 1 kanapé Előszobafal 5 léces KECSKEMÉT a volt 44. sz. Békéscabai út. (a reptérrel szembeni zsákutca) Tel.: 06-60/398-097 HMK' **■« jjjjj *■■■

Next

/
Thumbnails
Contents