Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-26 / 199. szám

1998. augusztus 26., szerda Gazdasági Tükör 7. oldal A vásárlóerőt vizsgálták a fővárosban, a megyékben és a nagyobb településeken Piackutatók országos zsebmustrája Magyarországon a fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyé­ben élnek a legfizetőképesebb emberek, derül ki egyebek mel­lett a Gfk Hungária Piackutató Intézet most elkészült felméré­séből, amelyben 132 település vásárlóerejét rangsorolták. Kozma Ákos, a Gfk igazgatója elmondta: a leggyakrabban vá­sárolt élelmiszerek, háztartási vegyi áruk, tartós fogyasztási cikkek, autók, utazások, banki és egyéb szolgáltatások for­galma mindenkor a vásárlóerő nagyságától függ. A most elké­szült tanulmányban ezt vették górcső alá a fővárosban, a me­gyékben és a tízezernél na­gyobb lélekszámú települése­ken. Összesen 132 helységet térképeztek fel. A vásárlóerőt ezúttal nem az életszínvonal alapján vizsgál­ták, hanem az adott település gazdasági potenciáljának figye­lembevételével, a munkanélkü­liségi, a foglalkoztatottsági és az adózási (befizetett adó) ada­tok alapján. E szerint a megyék sorrendjét Győr-Moson-Sopron vezeti, s ezt követi Vas, Zala, Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megye. Somogy, Tolna, Bara­nya megye már gyengébb vá­sárlóerejű régió, de mindegyik megelőzi a legjobb kelet-ma­gyarországi megyéket is, így Hevest és Csongrádot. A listán ezután Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun- Szolnok, Nógrád, illetve Bor­sod-Abaúj-Zemplén megye sze­repel. A legalacsonyabb értéke­ket Szabolcs-Szatmár-Beregben mérték. A számok - mondta a vizsgálat céljáról Kozma Ákos - megkönnyítik a kereskedelmi szférában az eladások, a beruhá­zások tervezését, az értékesítési politika kialakítását. Az egy fő­re jutó vásárlóerő értékének is­merete egy adott bolt vagy ke­reskedelmi vállalat forgalmának tervezése mellett lehetővé teszi az elért bevétel megítélését, elemzését is. U.G. Mikor kapja meg a parlament a költségvetést? A pénzügyi tárca augusztus 31- ig, tehát határidőre benyújtja a jövő évi költségvetés tervezetét a kormánynak. Ám arról, hogy a parlament mikor kapja meg a törvénytervezetet - szeptember 30-án vagy esetleg egy hónap­pal később még nem döntöt­tek. Ha a kormány a halasztás mellett foglal állást, kezdemé­nyeznie kell az államháztartási törvény módosítását. Hegedűs Miklós, a GKI Gaz­daságkutató Rt. ügyvezető igaz­gatója az időpontmódosítást nem tartja szerencsésnek. Vé­leménye szerint egyetlen olyan lépés sem tesz jót a gazdaság­nak, amelyik növeli a bizonyta­lanságot. Nem kedvez a külföldi befektetőknek sem, hiszen ha nem tudják előre, mire számít­hatnak jövőre, inkább elállnak beruházási szándékaiktól. A tervezett egy hónapos csú­szás elodázhatja megmutatni, hogy a kormány mennyire veszi komolyan azokat a gazdaságpo­litikai intézkedéseket, amelye­ket korábban például az oktatás támogatására vagy az áfa-men­tesítéssel a családalapító, épít­kezni vágyó fiataloknak meg­ígért. Ezeknek a tételek a terhe egyre halmozódik, s a megol­dásuk időben későbbre tolódik. VONAL Egyen ott a premieren! Küldje be egy Vegeta csomagolását, \VEQ£Ti és sorsoláson vesz részt. Ha megnyeri ... a 100 fődíj egyikét, részt vehet a Tokajban megrendezendő lakomán. 10 db II. díj’. 100 000 Ft-os élelmiszervásárlási utalvánj 1000 db III. díj: Vegeta ajándékok ^fá"Zí Az qkcióban csak az eredeti Vegeta termékek vesznek részt. ét Beérkezési határidő: 1 é 1998. szeptember 21. ® A Vegéül csomagolása most egyben belépő is tehet - flí ' T egy premierre, ahol On és partnere eg) 'üti ivacsorázhat kedivéne színészeivel! További információért kérjük, hívja a Vegeta i. öld számát (06-80/20-05-30). 1 tngyeites Nem rendítette meg az orosz válság a forintot Konzultáció a kormányfőnél Az oroszországi gazdasági válságról s annak a magyar gazdaságra gyakorolt hatá­sáról tartottak kedden kon­zultációt Orbán Viktor mi­niszterelnök dolgozószobá­jában. A kormányfő által kezdeményezett megbeszé­lésen Martonyi János kül­ügyminiszter, Járai Zsig- mond pénzügyminiszter, Chikán Attila gazdasági és Stumpf István, a Miniszter- elnöki Hivatalt vezető mi­niszter, valamint Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vett részt. Mint Chikán Attila gazdasági miniszter a tanácskozás után kijelentette: az orosz válság nincs közvetlen hatással a magyar gazdaságra, sem a reál-, sem a pénzügyi szférá­ban. Járai Zsigmond pénz­ügyminiszter szerint hamaro­san csillapodni fog a Buda­pesti Értéktőzsde ingadozása, mivel azt nem belső gazda­sági problémák, hanem egy külső eseménysor idézte elő. Mint ismeretes, a tanácsko­zást megelőző napon nagyot esett a forint árfolyama a bankközi devizapiacon, ám a Nemzeti Bank nem látott okot a beavatkozásra. Blahó Miklós, a Nemzeti Bank elnökének kommuniká­ciós tanácsadója lapunknak elmondta: hétfőn a forint tu­lajdonképpen csak eddigi na­gyon jó, szinte „elkényezte­tett” pozíciójából mozdult ki, bár az igaz, hogy a gazdasági élet szereplői közül ez soka­kat meglepett. Hasonló - ha nem is ilyen arányú - elmozdulásra az el­múlt időszakban már volt eset, például Bokros Lajos pénzügyminiszter lemondá­sakor, vagy legutóbb az ázsiai pénzügyi válság legmélyebb hullámvölgyében. A jegy­bank akkor sem avatkozott be, s helyesen döntöttek, amit az azóta bekövetkezett ese­mények is igazoltak. Blahó szerint a szakembe­rek előtt jól ismert, hogy a fo­rint-valuta árfolyamsávon be­lül természetes jelenség a mozgás, amely most sem érte el a jegybanki beavatkozás­hoz szükséges határértéket. (Hétfőn a dollár megközelí­tette a 228 forintos határt, ám később valamivel gyengült.) A forint átmeneti érték- vesztésének okait vizsgálva nem lehet eltekinteni az oroszországi válságtól, mely­nek hulláma az ünnepek mi­att négynapos késéssel érke­zett ide. Hatása mindenkép­pen csak közvetett lehetett, hiszen a magyar-orosz kül­kereskedelmi kapcsolatok mértéke alig éri el az 5-8 százalékot. Ez nemzetgazda­sági szinten jelentéktelennek mondható, messze van pél­dául az európai uniós orszá­gokba irányuló külkereske­delmi forgalomtól, amely csaknem 70 százalékát teszi ki a magyar export-import­nak. Ugyanakkor a jegybank az utóbbi időben fékezte a kereskedelmi bankok orosz kihelyezéseit. Blahó Miklós emlékeztetett arra is, hogy az ország deviza- tartalékai változatlanul meg­közelítik a 9 és fél milliárd dollárt, s ez adott esetben bő­ven elegendő a forint „meg­védéséhez”, egy esetleges in­tervencióhoz. (deregán) Fogyasztóvédők vizsgálódása A Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőség munkatársai 4,5 millió forint összegben 980 helyszíni bírságot szabtak az idegenforgalmi cégekre kiter­jesztett június 15. és augusz­tus 17. közötti vizsgálatok nyomán - derül ki a főfelügye­lőség közleményéből. A lefolytatott 3 964 vizsgálatból 2 271 vendéglátó üzletet, 495 szálláshely-értékesítőt, 239 ide­genvezetőt és 670 egyéb, az ide­genforgalommal szorosan ösz- szefüggő szolgáltatót érintett. A fogyasztóvédők csaknem 1 700 próbafogyasztás során 268 eset­ben tapasztalták, hogy a vásárlót megkárosították. A leggyakrab­ban előforduló szabálytalanság a vásárlók hiányos tájékoztatá­sa az árakról és a nyitva tartási időről. A kifogásolt vendéglátó egységek csaknem felénél tipi­kusnak tekinthető élelmezés­egészségügyi szabálytalansá­gokat tártak fel: vegyes tárolás, készételek lefagyasztása, vala­mint előző napi ételek ismételt felhasználása miatt. Ennél ki­sebb arányban fordul elő a ta­pasztalatok szerint a bizonylati fegyelem, illetve a számlaadási kötelezettség megsértése. Gya­kori a szakképzett alkalmazot­tak hiánya, valamint a hitelesí­tetlen mérőeszközök használata. A taxiszolgáltatást 289 alka­lommal ellenőrizték, a kifogá­solási arány e területen 34 száza­lékos volt. Leggyakoribb sza­bálytalanság az árak ellenőrzé­sének akadályozása, az utasok hiányos tájékoztatása a panasz­fórumokról, illetve a nyugtaa­dási kötelezettség elmulasztása. VANETTE CARGO: 2.280.000,- + ÁFA-tól AZ AUGUSZTUSBAN ES SZEPTEMBERBEN VÁSÁRLÓK PANASONIC HIFITORNYOT KAPNAK AJÁNDÉKBA. A kishaszongépjármű piac legnépszerűbb autója még mindig szenzációs áron kapható, vagy igen kedvező importőri finanszírozással elvihető. GUT MOTORS KFT GUT MOTORS KFT Kecskemét. Biharú. 8. Soltvadkert.Kossuthu.95. Tel /Fax: 76/480-592 Tel /Fax: 78/381-447 Minden rendben f

Next

/
Thumbnails
Contents