Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-25 / 198. szám

1998. augusztus 25., kedd Sport 7. oldal Megyei I. Osztályú Labdarúgó-Bajnokság Gara: a rémálom folytatódik Négy egyes és huszonegy kettes fogat tette próbára felkészültségét A Kecel Kupáért hajtottak A nagykőrösi Karai Antal a Keceli Lovas Klub különdíját kapta meg a bemutatókért. Ugyanis meghajtotta az akadálypályát, majd pusztaötössel és csikósbemutatóval szórakoz­tatta a közönséget. fotó: pulai Sára HETÉNYEGYHÁZA- GARA 9-0 (2-0) Hetényegyháza, 250 néző. Vezette: Sánta (Fegyveri, Só­lya). Hetényegyháza: Fekete - Bosnyák, Málik, Dinnyés, Nagy (Button), Salánki, Do­bosi (Söröli), Kurucsai, Mata, Berki, Magyar (Halász). Edző: Losonczi László. Gara: Pál - Csipák, Kovács, Nagy, Antal T., Antal Z„ Mió- kovics, Wackowic'z, László, Ercsényi, Csobolya. Edző: Francsovics Tibor. Az első félidő alapján nem úgy tűnt, hogy súlyos vere­ségbe szalad a vendégcsapat. Aztán a második játékrészben rácáfolt az előrejelzésre a hazai gárda, mert kíméletlenül ki­használta gólhelyzeteit. A ven­dégcsapatnak pedig nem volt ellenszere, hogy megállítsa a fergeteges hetényi rohamokat. Gólszerző: Salánki 2, But­ton 2, Berki 2, Málik, Mata, Bosnyák. Kitűnt: Málik, Dobosi, Mata, Berki, illetve Csobolya. Ifjúsági eredmény: 12—0. TISZAALPÁR- IZSÁK 0-0 Tiszaalpár, 400 néző. Ve­zette: Berger (Kondász, Fe­kete). Tiszaalpár: Cseh - Toldi, Vakulya, Szabados, Bíró, Tar, Sinkó, Kása Z. (Tóth I.), Ta- lárcsik (Docsinetz), Rozmán, Tóth R. (Kovács J.). Edző: Somogyi József. Izsák: Molnár - Horváth J. (Bognár), Tóth, Barkóczi, Kuti, Török, Mezei K., Mezei Zs., Juhász, Mezei G., Gréczi. Edző: Gréczi Gábor. Kitűnt: Cseh, Szabados, Kovács J., illetve Horváth J., Tóth, Kuti. Kiállítva: Vakulya (52. p.). Ifjúsági eredmény: 2-0. CSENGŐD- BÁCSALMÁS 1-2 (1-2) Csengőd, 300 néző. Vezette: Pákolicz (Rogács, Pocsai). Csengőd: Kovács G. - Kiss S„ Kiss L„ Vukmanov, Geiger F„ Geiger Cs., Szentgyörgyi, Szűcs K., Szűcs L. (Kothencz), Kovács L., Kovács T. Edző: Supka Sándor. Bácsalmás: Szőke - Páhor, Futó, Száhl, Majoros (Schnei­der), Váits, Kővári, Köves, Körmöczi (Kiss-Baranyi Cs.), Kovács I., Bállá (Szigeti). Edző: Kiss-Baranyi Sándor. Gólszerző: Kovács L., il­letve Bállá, Körmöczi. Kitűnt: Geiger Cs„ illetve Szőke, Futó, Váits, Kovács I. Ifjúsági eredmény: 2-3. HARTA-TOMPA 3-0 (2-0) Harta, 400 néző. Vezette: Horváth (Kiss, Patyi). Harta: Nagy - Kupái, Po- lánszki, Kutak, Vejtei, Gut­man, Szauer (Lehoczky), Ká- konyi, Sallai (Sümegi), Döb- rentei, Lázár. Edző: Sümegi József. Tompa: Bubori - Molnár (P. Szabó), Fütyü, Nagy, Su- lomán, Tímár (Béleczki), Enyedi, Véh, Bálind, Szalma, Totó A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 34. heti totónyere­mények a jövedelemadó levo­nása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 292 493 forint, 13 találatos szelvény 16 darab, nyeremé­nyük egyenként 51 195 forint. 12 találatos szelvény 1 396 da­rab, nyereményük egyenként 1 623 forint. A 11 találatos szel­vényekre egyenként 170 forin­tot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 60 forintot fizetnek. Zsámboki. Edző: Kószó László. Gólszerző: Lázár, Kákonyi, Szauer. A 15. percben Tímár révén a tompái együttes 11-est hibá­zott. Kitűnt: Kupái, Polánszki, Kutak, Lázár, illetve Béleczki. Ifjúsági eredmény: 6-3. BÁTYA- SOLTVADKERT 3-0 (1-0) Bátya, 200 néző. Vezette: Kara (Pataki, Kárász). Bátya: Szép - Máté B., Ba­logh (Turcsik), Máté Cs., Greksa (Jelencsity), Matos, Búzái, Balaton, Tamaskó (Szabó), István, Pesti. Edző: István Zoltán. Soltvadkert: Hatvanyi - Eperjesi, Kovács, Digner, Gil- lich, Marton, Doszpod, Csővári (Szabó), Schmidt (Kaposvári), Szlovák, Béleczki (Dobszai). Edző: Csesznegi Lajos. Gólszerző: István, Matos, Balaton. Kitűnt: Máté Cs., Matos, Búzái, illetve Digner, Gillich. Ifjúsági eredmény: 1-11. DUSNOK-SOLT 3-2 (3-0) Dusnok, 600 néző. Vezette: Schneider (Narancsik, Huszta). Dusnok: Báló J. - Sánta Z., Andrin, Báló F., Laczkó, Csi- zovszki, Ottenthál, Óbéri, Facskó (Rogács), Zalai, Sánta I. (Berberovics). Edző: Óbéri Antal. Solt: Csepecz - Horváth (Virág), László, Szekeres, Ju­hász, Hutvágner, Fink (Lu­kács), Kirchner, Gúla, Frep- pán, Bécs. Edző: Freppán György. Gólszerző: Zalai 2, Andrin, illetve Hutvágner, Kirchner (11-esből). Kitűnt: Sánta Z., Báló F., Zalai, illetve Szekeres, Juhász. Ifjúsági eredmény: 9-1. KUNBAJA- NEMESNÁDUDVAR 1-1 (1-1) Kunbaja, 250 néző. Vezette: Suba (Szűcs, Bánfi). Kunbaja: Varga J. - Pálosi, Popov, Barna, Kálmán A., Kiss R., Kiss L., Zámbó (Agócs), Simon (Sáfár), Révész, Varga M. Edző: Papp Mihály. Nemesnádudvar: Lakner - Jagicza L., Nébl, Kreszló, Ja- gicza P., Schindler, György- falvi (Szilágyi), Simon, Pesti, Aranyos, Szőcs (Kosztics). Edző: Szőcs Lázár. Gólszerző: Révész, illetve Györgyfalvi. Kitűnt: Popov, Kálmán A., Révész, illetve Lakner, Jagicza L., Aranyos. Ifjúsági eredmény: 4-3. KISKUNHALAS­HAJÓS 0-2 (0-1) Kiskunhalas, 150 néző. Ve­zette: Kricskovics (Nagy, Hor­váth). Kiskunhalas: Brindza - Herman, Szemerédi, Kuklis, Tóth (Paor), Ábrahám, Rádi, Mészáros, Doszpod (Maczkó), Sz. Kovács, Marginean. Edző: Molnár Csaba. Hajós: Székely - Káli, Pencz, Rácz, Pechtinger, Hepp, Nagy A„ Fuszenecker, Gyurá- szovics, Tamási, Gombkötő (Pintér). Edző: Barákovics Ist­ván. Gólszerző: Gombkötő, Nagy A. Kitűnt: Szemerédi, illetve Pencz, Nagy A., Tamási. Ifjúsági eredmény: 2-1. KUNSZENTMIKLÓS- LAKITELEK 2-5 (1-2) Kunszentmiklós, 300 néző. Vezette: Filus (Csontos, Du­bai). Kunszentmiklós: Buzási - Góré, Rávai (Paróczi), Bér­ezés, Bajnóczi, Bebők, Tóth, Forró (Horváth), Zsigmond, Boczek, Tábori (Garai). Edző: Szabó László. Lakitelek: Balassa - Szil- vási, Forgó, Tóth, Hősi, Mol­nár, Magyar, Ézsiás, Makra, Szabó, Újvári. Edző: Tóth Sándor. Gólszerző: Bajnóczi, Be­bők, illetve Szilvási 2, Forgó, Makra, Újvári. Ifjúsági eredmény: 3-3. A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE 5 gólos: Zalai (Dusnok), Kirchner (Solt). 4 gólos: But­ton (Hetényegyháza), László (Solt). 3 gólos: Szentgyörgyi (Csengőd), Gombkötő (Hajós), Lázár (Harta), Salánki, Berki (Hetényegyháza), Marginean (Kiskunhalas).. Megyei I. osztály 1. Hetényegyháza. 3 3­­14- 0 9 2. Hajós 33­­5- 1 9 3. Dusnok 3 2 1 — 8-5 7 4. Solt 3 2 ­1 9-8 6 5. Bátya 3 2­1 6-5 6 6. Harta 3. 1 2­5-2 5 7. Izsák 3 1 2­4-2 5 8. Kunbaja 3 1 1 1 6-5 4 9. Tiszaalpár 3 1 1 1 2-2 4 10. Bácsalmás 3 1 1 1 3-4 4 11. Csengőd 3 1 ­2 7-5 3 12. Tompa 3 1 ­2 7-8 3 13. Lakitelek 3 1 ­2 6-7 3 14. Kiskunhalas 3 1 ­2 5-6 3 15. Nemesnádudvar 3-2 1 3-5 2 16. Kunszentmiklós 3 - 1 2 3- 7 1 17. Soltvadkert 3 - 1 2 1- 6 1 18. Gara 3 - ­3 0-16 ­Megyei II. osztály Megyei II. osztály, Északi csoport: Nyárlőrinc-Ladány- bene 1-0, Kecskeméti MÁV- Szabadszállás 2-2, Kiskunfél­egyházi Honvéd-Helvécia 1-1, Akasztó-Csólyospálos 2-2, Kiskunmajsa-Tabdi 2-0, Solt- szentimre-Kunszállás 1-1, Ja- kabszállás-Tass 1-2. Az Orgo- vány-Ágasegyháza mérkőzés félbeszakadt. Az 1. fordulóból elmaradt mérkőzés: Csólyospá- los-Kiskunmajsa 0-2. Északi csoport 1. Kiskunmajsa 2 2­- 4-0 6 2. Tass 2 2­- 4-1 6 3. Helvécia 2 1 1- 4-2 4 4. Kunszállás 2 1 1- 3-2 4 Szabadszállás 2 1 1- 3-2 4 6. Tabdi 2 1 ­1 5-3 3 7. Ladánybene 2 1 ­1 3-2 3 8. Nyárlőrinc 2 1 ­1 1-2 3 9. Akasztó 2-2- 2-2 2 10. Ágasegyháza 1 - 1- 0-0 1 11. Kkfházi Honv. 2 - 1 1 1-2 1 12. Kméti MÁV 2 - 1 1 3-5 1 13. Csólyospálos 2 - 1 1 2-4 1 14. Soltszentimre 2 - 1 1 2-6 1 15. Jakabszállás 2 - ­2 2-4 ­16. Orgovány 1 - ­1 1-3 ­Megyei II. osztály, Déli cso­port: Bácsborsódi SK-Kiskun- halasi Spartacus 2-0, János- halma-Dunapataj 7-0, Vaskút- Csávoly 1-0, Dunafalva-Csá- szártöltés 4-1, Szakmár-Sükösd 0-7, Kelebia-Katymár 2-2, Géderlak-Hercegszántó 0-0, Nagybaracska-Miskei Amatőr LC 7-0. Déli csoport 1. Nagybaracska 22-­12- 0 6 2. Jánoshalma 2 2- ­11- 0 6 3. Bácsborsódi SK 2 2- ­5- 1 6 4. Vaskút 2 2 - ­2-0 6 5. Dunafalva 2 11­5-2 4 6. Katymár 2 11­4-2 4 7. Kelebia 2 11­4-3 4 8. Sükösd 2 1-1 8-2 3 9. Szakmár 2 1-1 3-8 3 10. Csávoly 2-11 1- 2 1 11. Géderlak 2-11 0- 2 1 12. Hercegszántó 2-11 0- 5 1 13. Császártöltés 2 - - 2 2- 7 ­14. Kiskunhalas 2 - - 2 0- 6 ­15. Dunapataj 2 - - 2 0- 8 ­16. Miske 2 - - 2 1-10 ­Dusnoki kopaszok A dusnoki labdarúgók sza- vatartó emberek. A bajnok­ság előtt megígérték, hogy amennyiben az első három bajnokin a nyáron alaposan meggyengült csapat két győzelmet szerez, követ­kező hazai mérkőzésükön kopaszon lépnek pályára. A dusnokiak még nem találtak legyőzőre, így a Soltiak el­leni összecsapás előtt vala­mennyien közeli kapcso­latba kerüllek a nyírógéppel. Az elmúlt hét végén három na­pon át tartott a Kecel Kupa országos egyes- és kettesfo­gathajtó minősítő verseny - amelyre négy egyes és huszon­egy kettes fogat érkezett - a he­lyi Szőlőfürt Mg. Szövetkezet fogatok közül Szűcs Dániel (Dunakanyar) 39.4, 3. Szegedi Gábor41.4,4. Nyúl Zoltán (La- josmizsei LK), 41.8, 6. Nagy (Bugac SE) 42,6. Akadályhaj­tás, egyes fogatok: 1. Jámbor Vilmos 4 hp. A kettes fogatok 85.72,2. Szegedi Gábor 87.96, 3. Nyúl Zoltán 93.28,6. Gáspár Zoltán 113 hibaponttal. A Ke­celi Lovas Klub különdíját kapta a nagykőrösi Karai An­tal, valamint a mezőny egyet­len női versenyzője, a helyi szabadidőparkján lévő pályán. A díj haj tás helyezettjei az egyes fogatoknál: 1. Martók Sándor (Mártély). A kettes fo­gatoknál Hegedűs Imre (Tech­notext SE), 2. Szegedi Gábor (HÖR Dózsa Kiskunhalas), 3. Nyúl Zoltán (Lajosmizse SK), 5. Farkas István (Bugac SE). Maratonhajtásban az egyes fogatok győztese Jámbor Vil­mos (Kisbéri LK) 44.8, a kettes versenyében nyolcán hajtottak hibátlant, ezért közöttük ösz- szevetésre került sor: 1. Szécsi Sándor (Tököl) 0/0, 2:14.95 perc, 2. Szegedi Gábor 0/0, 2:19,20, 4. Gáspár Zoltán (La­josmizse LK). 0/5 hibaponttal. Az összetett verseny ered­ményei, egyes fogatok: 1. Fá­bián Sándor (Gyula) 127,82 hibaponttal, kettes fogatok: 1. Hegedűs Imre (Technotex) Rácz Erzsébet, aki az összetett versenyben nyolcadik lett. Ezen a hétvégén Szilvásvá­radon rendezik meg az egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtók országos bajnokságát, ame­lyen a megyebeli hajtők is részt vesznek. A kettesek szá­mára válogató is lesz az or­szágos bajnokság a szeptem­ber 11-13-i kecskeméti Hírős Kupa nemzetközi versenyre. Evekre szóló évelő irtás A tarlókezelés az évelő gyomok ellen az egyetlen biztos megoldás a termőterület minőségének megőrzésére. Az állományon kívüli kezelés R0UNDUP®-pal... ■ biztos és totális hatású a nehezen irtható évelő gyomok ellen ■ a magról kelő gyomok irtásával csökken a következő évi gyomnyomás ■ nem vet fel szelektivitási és időzítési problémát ■ olcsóbb és gazdaságosabb az állomány gyomirtásánál ■ a következő év gyomirtása olcsóbb alapszerekkel Szabadforgalmú készítmény. 1,5,20 és 50 literes kiszerelésben kapható. Szaktanácsért és információért forduljon területi képviselőinkhez: is megvalósítható Nyugat-Magyarország ■ biztonsággal termeszthetők olyan kultúrák, 1 Sélley Tamás 20/531-380 melyekben az évelő gyomok nem irthatok pl. Boncsarovszky Tivadar 20/534-943 zöldség és dísznövények Szanyi István 20/427-841 ■ alkalmazásával nő a vetőmagtermesztés Kelet-Magyarország biztonsága Krusóczki Tamás 20/531-381 ■ nincs utóvetemény hatás a kultúrnövényekre... Bíró János 20/534-590 ...de több évre megoldja az évelő problémát a természetben maradéktalanul és gyorsan lebomlik emberre, állatra veszélytelen MONSANTO Food • Health • Hope“

Next

/
Thumbnails
Contents