Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-19 / 194. szám
1998. augusztus 19., szerda Tisztelt Szerkesztőség! 11. oldal Pofon a tisztességnek Ismét pofont kapott a tisztesség. Az új orvosetikai kódex szerint etikus az orvosoknak elfogadni a „hálapénzt”. Mindezt azzal alátámasztva, hogy milyen kevés a fizetésük. (Ez nem egyenlő a jövedelemmel.) Sokan tudnának arról mesélni, hogy az orvosok hogyan tartották (tartják) zsebüket a hálapénzért és hogy próbálják „rávezetni” a beteget, mi lett volna, ha ők nem... Persze, az is előfordul, hogy egyszerűen megmondják a betegnek, hogy mennyit kémek egy-egy beavatkozásért, mi a tarifa. Azt hiszem, hogy a betegséget, az egészség utáni vágyat kihasználni nem etikus, egyszerűen aljasság. Természetes, hogy ez alól is van kivétel. Most pedig törvényesítettek egy adómentes jövedelmet. Kérdem én: ha már legalizálják a helyzetet, miért nem lehet a betegnek leírni az adójából? Legalább nyomon lehetne követni azt a pénz- mennyiséget, ami az orvosok zsebébe folyik. Bármennyire sajnáltatják magukat, sokan cserélnének velük és nem kellene koldulniuk. Házuk, autójuk, nyaralójuk és megélhetésük lenne. Ha pedig az iskolázottságra fogják, az a válaszom, hogy a betegek adójából tanultak. Innentől kezdve az etika etikátlanság. Andol András Bajai orvosok dicsérete Sokszor foglalkoztatott a gondolat: miért terjesztik az emberek pletykaszinten a bajai kórházról a rosszat és véletlenül sem a jót. Mielőtt műtétre mentem volna, az ismerősöm megkérdezte tőlem, hol fog történni a műtét? Feleletem az volt, hogy természetesen itt, Baján, a traumatológián. Elképesztő arcot vágott, mire én azt feleltem rá, hogy a bajai kórházban jó, s segítőkész szakorvosok vannak. Ezt magam is tapasztaltam, nemcsak azért, mert kórházi dolgozó vagyok, hanem azért is, mert az összes bent fekvő betegtársammal is ugyanúgy kedvesen, közvetlenül bántak, s ezzel is elősegítették további gyógyulásunkat. Nincs nagyobb öröm, mint látni mosollyal közlekedő nővéreket, takarítónőket, orvosokat, s érezni egymás iránti szeretetet, bizalmat és elfogadást. Tillik Borbála, Baja Jóindulat az öregek iránt Vasárnap az unokáimat ki vittem a vadasparkba. Sétálás közben a Platán otthon felé mentünk. 36 fokos meleg, és azok az idős emberek bolyhos meleg nadrágban, hosszúujjú ingben üldögéltek. Tudom, hogy az ilyen öregek otthona nem szanatórium, de a televízióban azon társalognak, hogy a határon elkobzott pólókat megsemmisítsék. Ha már egyszer valaki a nagy okosok közül meglátná a vastag téli öltözetben ezeket a szerencsétlen embereket, talán gondolkodna, hogy ezeknek az otthonlakóknak adják- e vagy a megsemmisítést választanák. Egy kis jóindulatot ezeknek az embereknek. K. J.-né • • Össze kell a hídért fognunk! Egyre több emberben fogalmazódik meg, hogy mennyire szükséges lenne hidat építeni Szalkszentm ártonnái. A dunaföldvári híd teljes felújítása esetén is elengedhetetlenül szükség van ennek a hídnak a megépítésére. Úgy gondolom, ebben az ügyben félre kellene tenni minden pártoskodást, hiszen minden környékben élő embernek elemi érdeke, hogy ez sikerüljön. A kormány elé kell tárni azokat az érveket, melyek alapján világossá válik a kérés létjogosultsága. Óvakodjunk azoktól a szobordöntögető, búzaégető, sikérhajhász karrieristáktól, akik demonstrációra, agresszív fellépésre biztatják ebben az ügyben is az embereket. Össze kell fogni az érintett települések lakóinak és együtt kérni a kormánytól a híd építésének 1999-es megkezdését. Mivel ez új utat fog biztosítani a fejlődésünkben és lezárja az elszigeteltségünk korát, lehet a neve a 21. század. Bízzunk benne, hogy odafigyelnek a tisztelt képviselő urak a kérésünkre, mint ahogy mi is odafigyeltünk, mikor a szavazatainkat kérték. Eddig még méltónak mutatkozott a kormány a bizalomra. Ruszkovics János, Kunszentmiklós, Hunyadi út 94. Cikkünk Nyomán _________ M iről tehet a bérbeadó? Az 1998. augusztus 12-én megjelent A dübörgő hangfalak mellett nem tudtunk pihenni c. cikkben elhangzottakra a Bács- víz Rt. mint érintett részéről az alábbiakban szeretnénk válaszolni. A Sörfesztivált rendező Anonymus Kft.-vel (mint bérlővel) aláírt megállapodásunk 3. pontja.szerint a bérlő „Teljes körű felelősséget vállal a rendezvény körültekintő előkészítéséért és a környező városrész nyugalmát nem zavaró, sikeres lebonyolításért”, valamint „A rendezvény megtartásához és a kitelepüléshez szükséges valamennyi (ÁNTSZ, önkormányzati) engedélyt beszerzi, tűzoltósági és rendőrségi bejelentést tesz, azokat a szerződés aláírása előtt az rt. részére megküldi.” A Bácsvíz Rt. mint bérbeadó ennél többet nem kérhet, hiszen a szükséges engedélyekkel rendelkező vállalkozóval egy sokakat érintő rendezvény megtartásához biztosított lehetőséget. Azonban, tekintettel a környező lakótelepre, a vállalkozót az előbbiek mellett kötelezte a mellékelt nyilatkozatok és levelek megküldésére is. A Bácsvíz Rt. szerette volna elérni azt, hogy egy jóhangulatúnak ígérkező, visszatérésben reménykedő rendezvény a környéken élők nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja. Tisztelettel: Szekeres István elnök-vezérigazgató Mire költik az ország pénzét? Megnyugvással olvastuk a múlt hó 31-i számban, hogy Biztos alapokon áll az új Nemzeti - vagyis 2000-ben meg fog nyílni - kerül, amibe kerül. Pedig tízmilliárdokról van szó, beleszámítva az Erzsébet téri busz- végállomás kiköltöztetését, új buszállomás felépítését a csatlakozó úthálózattal együtt. De részben ugyanezért sürgős az új fővárosi metróvonal megépítése is, mely százmilliárdos nagyságrendű beruházás. Ez is nemzeti ügy, amit az is mutat, hogy a költségek nagyobb részét a költségvetés, vagyis az ország fedezi. Ami a metróvonalakat illeti - mely a tervek szerint az Erzsébet (Deák) teret köti össze a kelenföldi vasútállomással -, még nem késő tekintetbe venni az úgynevezett „felszíni metró” lehetőségét. A felszíni metró ugyanis a földalatti minden utazási előnyével rendelkezik, kétszázszor olcsóbb, esetleg már fél év alatt kiépíthető és nem ráfizetéses. Mert hazánknak vannak jelenlegi, nagyon időszerű megoldatlan „nemzeti ügyei”, melyek ugyancsak 10, sőt 100 mil- liárdokat igényelnek - az ország pénzéből. Ezek közül néhány:- Az ország elmaradott részeinek kiemelt fejlesztése;- A Dunaújváros-Szalk- szentmárton, a Szekszárd-Ka- locsa és a Mohács térségi új Duna-híd megépítése, a Duna- földvár-Solt közötti és a bajai híd korszerűsítése, hogy ne csak Budapesten - melyet ideje lenne tehermentesítem az átmenő forgalomtól - lehessen viszonylag könnyen átkelni a Dunán, de a nagy folyó a jövőben ne elválassza, hanem ösz- szekösse országunkat.- A Duna-Tisza köze víz- gazdálkodásának megoldása, ennek érdekében a Duna-Tisza csatorna megépítése;- Az Európához való gazdasági csatlakozás előtt - mely megmerevítheti az akkori termelésszerkezetet - pótolni az utóbbi években tönkrement termelési kapacitást és színvonalában is növelni a szőlő-, gyümölcs-, zöldség- és dísznövénytermesztést, mely az érintett lakosság létét biztosíthatja;- A magyar különlegességek (hungarikumok) népszerűsítése és Európába - sőt a világba - való sikeres bevezetése, mint például a kalocsai paprika, az eredeti barackpálinka, a halasi csipke, a homoki borkultúra, a kiskunsági puszta sajátosságai, a termálvizek jó hasznosítása. Frigyesy Ferenc Kecskemét Különös felirat Kecskeméten, a MÁV-állomás mellett van egy épület, az épületben a következő felirat olvasható: Vasút Orvosi Rendelő. Ezt a feliratot biztosan előre nem tárgyalták meg egy magyar szakos tanárral, hogy helyes-e. A felirat szerint az itt működő orvosnőnek kell megállapítania, hogy melyik váltót kell kijavítani, melyik elhasználódott sínt kell kicserélni, és hol haladhatnak a szerelvények a megengedett sebességnél lassabban. Szerintem a helyes felirat a következő: Vasutas Dolgozók Orvosi Rendelője. Ebben az esetben az orvosnő gyógyítaná, illetve gyógykezelné a vasutas dolgozókat. Sz. J., Izsák v Becsaptak a pénztárnál Egy velem megtörtént szomorú esetet szeretnék leírni önöknek. 1998. 08. 07-én 18 óra körül Kecskeméten, az Akadémia körúton levő egyik áruházban vásároltunk, amit már azóta is bánok. Ugyanis a pénztárnál történt fizetéskor nagyon becsaptak. A számla 3400 Ft lett volna, de 6600 forintot fizettem, amit sajnos későn vettem észre és reklamálni nem tudtam. Hétfőn bementem az üzletbe és az üzletvezetőnek, aki nagyon kedves és megértő volt, elmondtam a történteket. A főnökasszony, aki éppen a pénztárban ült, megmutatta, hogy történhetett a dolog. Tehát a számla 3400 forint volt, 10 ezer forinttal történő fizetéskor 6600 forint a visszajáró, amit a gép kiír. A kedves pénztáros hölgy ezt az összeget vonta ki a 10 000 forintból. Tekintettel arra, hogy munkanélküli-segélyből élünk, nagyon rosszulesett, mivel hétfőn a pénztáros hölgy is hallotta, amit a főnökének mondtam, de nem reagált rá. Tudomásomra jutott, hogy ez a hölgy másokkal is próbálkozott. Azért írtam ezt le, hogy mások ne jáijanak így. Név és cím a szerkesztőségben. A kiflis bácsi esete a buszsofőrrel Újabban minden autóbuszon látható egy jelzéssor, amely az utast arra figyelmezteti, hogy fagyival, hamburgerrel, rádióval stb. nem szállhat fel a járműre. Ezt még egy felirat is megerősíti, mely szerint olyan élelmiszert, amely szennyezi a járművet, tilos fogyasztani. A minap Kecskemétre utazván egy öregember hozzáfogott egy fél kiflihez. Észlelve ezt a sofőr, először csak alig hallható hangon hátraszólt: „Tessék befejezni az evést!”. Először senki nem reagált, mert nem értettük, hogy kinek beszél. Én sem értettem, pedig a sofőr mögött ültem. Kisvártatva újra megszólalt, most már durvább hangon: „Nem hallotta, hogy fejezze be az evést?” Ekkor mindenki felkapta a fejét. Mi ne mondjak, nem kaptunk levegőt. Ekkor néztem szét és fedeztem fel a már említett jeleket és a kiírást. Hogy mérgemet enyhítsem, előkotortam egy rágót és bekaptam. A sofőr ezt nem láthatta, csak a papírzörgést hallotta. Bőszült hangon rámrivallt: „Nem megmondtam, hogy a buszon nem lehet enni?” Na, ezt már nem hagytam szó nélkül. Megkérdeztem, árulja már el, hogy hogyan szennyezi a buszt a kifli és a rágó. Azt mondta, hogy mindjárt elmagyarázza. Láttam, kivel van dolgom, megkértem, ne stra- pálja magát, mert nem érdekel a magyarázata. Név és cím a szerkesztőségben Csengődi alkotótábor gyerekeknek Több mint harminc környékbeli gyerek vett részt a már hagyományos csengődi alkotótáborban. A község vadászházában egri és alföldi főiskolások irányításával gyakorolhatták az általános iskolás korú csemeték a grafika, sárkánykészítés, mintázás és tájképfestés fogásait. A tervek szerint az itt készült műveket a kiskőrösi és a csengődi szüreti napok alkalmával láthatja a nagyközönség. fotó: török Zsuzsa Akihez naponta járunk Lénárt Jánosné a kecskeméti, Dobó körúti Hir- lapboltban dolgozik 1992 óta, ahol a fiának segít árulni az újságokat. Rendszeres olvasója ő maga is a Petőfi Népének. Az üzletnek kialakult vevőköre van, így reggelente hamar elfogy a lap. Olvasószolgálat Jégkrémhét gyerekeknek Tapasztalataink szerint a gyerekek is bele-belenéznek az újságba. Sokan közülük - ahogy a szüleiktől látják - elolvassák, ami érdekli őket. Sőt, akik még nem tudnak olvasni, ők is jól ismerik Betyárt, a Vasárnapi Petőfi Népe kabalapuliját. Most a szülőket és nagyszülőket kérjük, hívják fel a gyerekek figyelmét a jövő heti, nyárbúcsúztató akciónkra. Keddtől péntekig 12 településén találkozhatnak munkatársunkkal, akitől jégkrémet kapnak ajándékba. Hol indul az akció? Az akcióba bevont településeket és a jégkrémes akciók napjait a Petőfi Népében hamarosan közöljük, a helyszín mindig egy forgalmas közterület, az időpont pedig a délelőtti órákban lesz. A jégkrém „ára” egy Petőfi Népe a kézben, amit munkatársunk észrevesz és azonnal jutalmaz. Gyümölcscentrifuga a nyeremény Ma délután, az addig beérkező pályázatok közül sorsolunk ki egyet. Gyümölcscentrifugát nyer a múlt pénteki és vasárnapi lapszámban közölt játék egy szerencsés résztvevője. Iskolákból érdeklődtek Zajlik az élet az iskolákban, folynak az előkészületek a tanévkezdéshez. Olvasószolgálatunkhoz naponta több telefon- hívás érkezik: hiányzik az újság. Kéijük, akik a nyáron szüneteltették az előfizetést, jelezzék Olvasószolgálatunk ingyenes zöldszámán, hány példányt kémek szeptembertől. Természetesen a nyáron zárva tartó óvodákból, illetve az esetleg nyáron hosszabb időre zárva tartó üzletek tulajdonosainak érdeklődő vagy bejelentő telefonhívását is várjuk. Telefonáljon ingyen! Ugye, nem felejtették el, munkanapokon 8 és 11 óra között ingyen hívható Olvasószolgálatunk 06-80/480-756-os száma. Munkatársunk várja a kérdéseket a terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket, és természetesen a megrendeléseket. Címünk változatlan: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A.