Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-12 / 188. szám
8. oldal Sport 1998. augusztus 12., szerda A Hungaroringre figyel az autósvilág Érkeznek a csapatok, a pilóták A múlt hét vége óta folyamatosan érkeznek a csapatok, a pilóták pedig szerdán és csütörtökön jönnek Magyarországra, a Forma-1-es gyorsasági autós világbajnokság vasárnapi 13. Magyar Nagydíjára. Berényi János, a Hungaroring Sport Rt. elnöke úgy minősítette az átépített, immáron 3972 m hosszú versenypályát, mint amelyik a világ vezető versenypályái közé lépett elő. A kibővített és megnövelt alapterülető boxok (42 van belőle) jobban kiszolgálják a csapatok és a pilóták igényeit. Ami a televíziós közvetítéseket illeti, Berényi János arról számolt be, hogy a Magyar Televízió Rt. 25 kamerával, a hivatalos FOA TV 30-cal közvetíti az eseményt. A magyarországi futamot mintegy 130-140 országban kísérik majd figyelemmel egyenes adásban. Ez egy-másfél milliárd nézőt jelent a versenynek. A statisztikák szerint a Forma-1-es viadalok minden évben összesen 25 milliárd tévénézőt vonzanak. Idehaza ebben az évben a Calypso Rádió ad teljes körű közvetítést az eseményről. A 13. Magyar GP-n ezer biztonsági ember vigyázza majd a rendet, mellettük 650 rendőr teljesít szolgálatot. Nádasdi János, a magyar futam szervező- bizottságának elnöke elmondta, hogy a hivatalos személyeknek ismét külön sávot zárnak le az M3-as autópályán a tavaly átadott különbejáratig. A Hungaroringre való kijutást megkönnyítendő, ezen a hétvégén nem záiják le a városligeti Koós K. sétányt, így egyszerűbben fel lehet majd hajtani az M3-asra. A Főtaxi kocsijai 4000 forint/autó összegért szállítják majd ki és vissza az utasokat. A Forma-1-es hétvége alkalmából hivatalosan is átadják a Hungaroringen a Gerhard Berger nevét viselő autóvezetői tanpályát. Az ünnepélyes eseményre pénteken 10 órakor kerül sor, ahol jelen lesz az egykori Forma-1-es osztrák pilóta. EB-ötödik hely biliárdban A 13 éves Földes Vilmos az 5. helyen végzett a hollandiai Enschedében rendezett pool biliárd junior Európa- bajnokságon. A 8-as játékban a bajai srácnak harminckét induló között kellett bizonyítania. Külön terhet jelentett, hogy ezen a kontinensversenyen egyedül képviselte Magyarországot, így a hazai biliárdo- zókat az ő teljesítménye alapján ítélték meg. Három győztes mérkőzés után (a norvég Fredriksen 6-0-ra, a finn Kvamström 6-3-ra, a német Vrakas 6-0-ra kapitulált előtte) veretlenül jutott a legjobb 8 európai versenyző közé. A negyeddöntőben Földes Vili a későbbi junior Eu- rópa-bajnoktól, a német Kirs- tentől szenvedett minimális, 8-7-es vereséget. A Sugovica-parti csodagyerek (ezt szakemberek állítják) tavaly a 9. helyen zárta az EB-t, így az idei 5. helyezés mindenképpen előrelépést jeFöldes Vilmos lent. Vili jelenleg a 6. helyen áll a felnőtt országos ranglistán és csak két helyet kell előrelépnie ahhoz, hogy a válogatott tagjaként induljon a jövő tavaszi felnőtt EB-n. Ha ősszel jól szerepel, a 13 éves fiatalember újabb fejezetet írhat a magyar pool biliárd történelemkönyvébe. Vannak, akik most duplán nyernek! Előfizetés + Motorola d5SO bruttó SS OOO Ft nettó T7 600 Ft Előfizetés + Motorola cdS3G bruttó SS 500 Ft nettó 600 Ft Előfizetés + Ericsson SH 8S8 bruttó 184 500 Ft * nettó 600 Ft Előfizetés + Panasonic G450 bruttó 19 500 Ft nettó 15 600 Ft Előfizetés + Nokia 5110 bruttó 84 500 Ft nettó 19 600 Ft Előfizetés + Ericsson GH 688 bruttó 30 750 Ft nettó S4 600 Ft Előf izstés + Nokia 8110 bruttó 5S 500 Ft nettó 47 600 Ft percdíjkedvezmény egy éven át! Ön most duplán nyerhet! Mert ha augusztus 10. és szeptember 6. között fizet elő a Pannon GSM szolgáltatására, most hihetetlenül kedvező áron juthat hozzá készülékéhez is! A fentieken kívül most megvásárolhatja a legújabb Panasonic G600-as mobiltelefont is, előfizetéssel együtt mindössze nettó 47 600 (bruttó 59 500) forintért. Sőt, plusz nettó 10 000 (bruttó 12 500) forintért akár egy éven keresztül Ön is 25%-os belföldi percdíjkedvezménnyel beszélhet*! Ezután pedig Ön is minden percben nyer! A részleteket megtudhatja területi képviseletünkön (Kecskemét, Petőfi S. u. 8., tel.: 06 76 500 070), vagy hivatalos viszonteladóinknál. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 200 200. Készülékajánlatunk augusztus 10-től szeptember 6-ig, illetve a készlet erejéig tart, és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. A 25%-os percdíjkedvezményt kizárólag a Pannon GSM mobiltelefonjáról díjmentesen hívható 06 20 200 202-es vagy 173-as telefonszámon működő információs vonalakon rendelheti meg. *A kiszámlázott belföldi beszélgetési áiiAJkiA díjakra vonatkozó 25% kedvezmény a megrendeléstől 1999. augusztus 31-ig érvényes. A kedvezmény fax- és adathívásokra nem vonatkozik. További részleteket a kedvezményről a fenti információs vonalakon és az üzletekben tudhat meg. Az ólvOlftfll* pannon GSM Labdarúgó megyei II. osztály A Déli csoport sorsolása 1. FORDULÓ Augusztus 15., 17 óra: Kiskun- halasi Spar.-Jánoshalma. Augusztus 16., 17 óra: Herceg- szántó-Nagybaracska, Katy- már-Géderlak, Sükösd-Kelebia, Császártöltés-Szakmár, Csá- voly-Dunafalva, Dunapataj- Vaskút, Miskei Amatőr-Bács- borsódi SK. 2. FORDULÓ Augusztus 23., 17 óra: Bács- borsód-Kiskunhalas, János- halma-Dunapataj, Vaskút-Csá- voly, Dunafalva-Császártöltés, Szakmár-Sükösd, Kelebia- Katymár, Géderlak-Herceg- szántó, Nagybaracska-Miske. 3. FORDULÓ Augusztus 29., 17 óra: Császár- töltés-Vaskút, KiskunhalasMiske. Augusztus 30., 17 óra: Hercegszántó-Kelebia, Katy- már-Szakmár, Sükösd-Duna- falva, Csávoly-Jánoshalma, Dunapataj-Bácsborsód, Nagy- baracska-Géderlak. 4. FORDULÓ Szeptember 5., 16.30 óra: Kis- kunhalas-Nagybaracska. Szeptember 6., 16.30 óra: Miske- Dunapataj, Bácsborsód-Csá- voly, Jánoshalma-Császártöltés, Vaskút-Sükösd, Dunafalva- Katymár, Szakmár-Herceg- szántó, Kelebia-Géderlak. 5. FORDULÓ Szeptember 13., 16.30 óra: Hercegszántó-Dunafalva, Katymár-Vaskút, Sükösd-Já- noshalma, Császártöltés-Bbor- sód, Csávoly-Miske, Dunatapaj- Kkhalas, Géderlak-Szakmár, Nagy baracska- Kelebi a. 6. FORDULÓ Szeptember 19., 16 óra: Kis- kunhalas-Csávoly. Szeptember 20., 16 óra: Dunapataj-Nagyba- racska, Miske-Császártöltés, Bácsborsód-Sükösd, János- halma-Katymár, Vaskút-Her- cegszántó, Dunafalva-Géder- lak, Szakmár-Kelebia. 7. FORDULÓ Szeptember 27., 16 óra: Her- cegszántó-Jánoshalma, Katy- már-Bácsborsód, Sükösd- Miske, Császártöltés-Kiskunhalas, Csávoly-Dunapataj, Kele- bia-Dunafalva, Géderlak-Vas- kút, Nagybaracska-Szakmár. 8. FORDULÓ Október 3., 15 óra: Kiskunha- las-Sükösd. Október 4., 15 óra: Csávoly-Nagybaracska, Dunapataj-Császártöltés, Miske- Katymár, Bácsborsód-Herceg- szántó, Jánoshalma-Géderlak, Vaskút-Kelebia, Dunafalva- Szakmár. 9. FORDULÓ Október 11., 15 óra: Herceg- szántó-Miske, Katymár-Kis- kunhalas, Sükösd-Dunapataj, Császártöltés-Csávoly, Szak- már-Vaskút, Kelebia-János- halma, Géderlak-Bácsborsód, Nagybaracska-Dunafalva. 10. FORDULÓ Október 17., 14.30 óra: Kiskunhalas-Hercegszántó. Október 18., 14.30 óra: Császártöl- tés-Nagybaracska, Csávoly-Sü- kösd, Dunapataj-Katymár, Miske-Géderlak, Bácsborsód- Kelebia, Jánoshalma-Szakmár, V askút-Dunafal va. 11. FORDULÓ Október 23.!, 13.30 óra: Sü- kösd-Császártöltés. Október 25., 13.30 óra: Hercegszántó- Dunapataj, Katymár-Csávoly, Dunafalva-Jánoshalma, Szak- már-Bácsborsód, Kelebia- Miske, Géderlak-Kiskunhalas, Nagybaracska-Vaskút. 12. FORDULÓ Október 31., 13 óra: Kiskun- halas-Kelebia. November 1., 13 óra: Sükösd-Nagybaracska, Császártöltés-Katymár, Csá- voly-Hercegszántó, Dunapataj- Géderlak, Miske-Szakmár, Bácsborsód-Dunafalva, Jánoshalma-Vaskút. 13. FORDULÓ November 8., 13 óra: Hercegszántó-Császártöltés, Katymár- Sükösd, Vaskút-Bácsborsód, Dunafalva-Miske, Szakmár- Kiskunhalas, Kelebia-Dunapa- taj, Géderlak-Csávoly, Nagy- baracska-Jánoshalma. 14. FORDULÓ November 14., 13 óra: Kiskun- halas-Dunafalva. November 15., 13 óra: Katymár-Nagyba- racska, Sükösd-Hercegszántó, Császártöltés-Géderlak, Csá- voly-Kelebia, Dunapataj- Szakmár, Miske-Vaskút, Bács- borsód-Jánoshalma. 15. FORDULÓ November 22., 13 óra: Herceg- szántó-Katymár, Jánoshalma- Miske, Vaskút-Kiskunhalas, Dunafalva-Dunapataj, Szak- már-Csávoly, Kelebia-Császár- töltés, Géderlak-Sükösd, Nagy- baracska-Bácsborsód. Labdarúgótorna Kunszálláson Neves sportolók részvételével ismételten megrendezik a hagyományos Ódry Lajos Ifjúsági Labdarúgótornát Kunszálláson, a sporttelepen aúgusztus 20-án. A reggel 8-tól este 6 óráig tartó rendezvényen Kunszállás, Bugac, Jakabszállás és Lakitelek ifjúsági csapatai körmérkőzések formájában mérik össze tudásukat. A meghívottak között szerepelnek régi neves sportolók is, mint például Hidegkúti Nándor, Szusza Ferenc és Grosics Gyula, továbbá a szervezők reményei szerint Bicskei Bertalan szövetségi kapitánnyal és Puskás Ferenccel is találkozhat majd a szurkoló közönség. S. E. Forma-1 játék Augusztus 14-16-án rendezik meg a mogyoródi Hungaroringen ! a Forma-1 -es autók Magyar Nagydíját. Ennek apropóján játékra < invitáljuk olvasóinkat. Mégpedig egy egészen egyszerű j feladatra buzdítjuk a lapot forgatókat: tippeljék meg, név | szerint ki nyeri az idei Magyar Nagydíjat? A lapból kivágott szelvénnyel lehet pályázni. A kivágott j szelvényeket - akár többet is - levelezőlapra felragasztva ; küldjék be címünkre: Petőfi Népe Kecskemét, Szabadság tér ] 1/A I A lapra írják rá: Forma-1. A szelvények beérkezési határideje: ! 1998. augusztus 14. A beküldők közül a helyesen tippelők sorsoláson vesznek részt, * legszerencsésebb olvasónk egy Moulinex olajsütőt nyer. Az idei Magyar Nagydíj győztese: ........................................... ! N év:............................................................................................ ! C ím:........................................................................................... ! (3 2286)