Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
Augusztus 1., szombat Napkelte: 5 óra 21 perckor Napnyugta: 20 óra 19 perckor Holdkelte: 14 óra 19 perckor Holdnyugta: 24 óra 36 perckor Tegnap a Duna vízállása Budapestnél 280 cm (árad), Bajánál 289 cm (árad) volt. A Tisza Szolnoknál 567 cm (apad), Csongrádnál pedig 542 cm (apad) magas volt. Közlekedés A hétvégén is tart a dunaföld- vári Duna-híd javítása miatti félpályás útlezárás. Traffipax Ma délelőtt az 50-es sz. főútvonalon, Lajosmizse lakott területén, Tompán, Kisszálláson, Ba- lotaszálláson (53-as sz. főút), Kalocsán, délután Dunapata- jon, Kiskunhalason, Pirtón (52- es sz. főút), Pirtón, Kecskemét lakott területén, a Halasi úton, Erzsébet körúton, Ceglédi úton, vasárnap délelőtt Tiszakécske, Szentkirály lakott területén, Pirtón, Kiskunhalason a Majsai úton Harkakötönyig, a Szegedi úton Zsanáig, Kalocsán, délután Kiskunhalason, valamint az 50-es sz. főútvonalon, Kecskemét lakott területén, a Budai úton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Jó étvágyat! Két világjáró utazó emberevők közé kerül egy szigeten. A házigazdák nem sokat teketóriáznak a hívatlan látogatókkal. Egy- egy nagy üstbe, nyakig érő vízbe ültetik őket, majd tüzet gyújtanak az üstök alatt. Kis idő múltán harsányan felnevet az egyik áldozat.- Mit nevetsz, te szerencsétlen, hiszen mindjárt megfőznek minket?! - förmed rá a másik.- Ezek most azt hiszik, hogy húslevest fognak enni, pedig ebből „becsinált” leves lesz! A Halasi Malom Kft. augusztus hóra BL 80 ZSÁKOS LISZT ÉRTÉKESÍTÉSÉBE. ■» 50 q-s tétel felett: 3000 Ft/q+áfa egységáron; •» 10 és 49 q-s tételre: 3200 Ft/q+áfa. Kiszolgálás munkanapokon, 6-15 óráig. Cim: Kiskunhalas, Kárpát u. 32. _________Tel.: 77/422-622 (31196) K ánikula ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az Alpok, Cseh-medence felett húzódó hidegfront helyzete tegnap óta szinte semmit sem változott. A front előtt délnyugat felől igen meleg, jobbára száraz levegő érkezik hazánk fölé, emiatt lényeges változás nem lesz időjárásunkban, folytatódik a meleg idő. Többnyire derült lesz az ég és sok napsütés várható. Inkább csak északnyugaton növekszik meg időnként a gomolyfelhőzet, záporok, zivatarok is itt fordulhatnak elő. Legfeljebb zivatarok környezetében élénkül meg a különben gyenge szél. Térségünk fölé továbbra is száraz, meleg levegő áramlik, így általában derült lesz az ég, jobbára napos idő várható. Eső egyelőre sehol sem lesz. A délutáni nagy meleget még a szél sem enyhíti, hisz mindvégig gyenge lesz a légmozgás. A hőmérséklet délután eléri a 31, 34 fokot. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 32 Kecskemét: Jászberény: 32 Baja: Tiszafüred: 31 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 24 Velencei-tó: 21 Tisza-tó: 26 Fertő-tó: 24 Tisza: 19-25 Duna: 21-23 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 10-20 5-15 10-25 10-25 10-25 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 10-20 10-25 15-25 15-25 15-25 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Továbbra is csak az igen meleg idő okozhat problémát a közlekedésben. A hűtővíz hőmérséklete gyorsan emelkedik majd a régebbi szocialista gyártmányú autókban, ezt gyakoribb pihentetéssel, a fűtés bekapcsolásával lassíthatjuk. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 06-90-504-001 Széljelentés: Orvosmeteorológia: 06-60-505-055 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Nagy sikere volt a hercegszántói falunapon a pónilovaglásnak. Amíg a szülők a fogathajtóbajnokságot nézték, kisebb és nagyobbacska csemetéiket Gorjanácz Mátyás ültette pónilova hátára. fotó: tölgyesi Gábor ITT AZ UTAZÁSI SZEZON ! I MÉG VAN PÁR HELYÜNK AUGUSZTUSRA.! Horvátország: augusztus 13-24-\g (kecskeméti buszindulás, apartman) 33.000 Ft Tunézia: augusztus 11.,18.,25. (repülő, szálloda, félpanzió) 76.900 Ft További utakról érdeklődjön irodánkban.-ATLASZ utasbiztosítások,-repülőjegy-eladás, bombasztikus áron\ Kecskemét, Arany J. u. 3. Tel.: 761479-467, 416-488 Fax: 761416-487 Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 353,77 Francia frank 36,20 Japán jen (100) 149,94 Nemet márka 121,36 Olasz líra (1000) 123,01 Osztrák schilling 17,25 Svájci frank 144,66 USA-dollár 216,20 ECU 239,25 KECELI JÁTÉKTEREMBE keresünk 18 éven felüli férfi alkalmazottat. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal. Cim: Kiing Play Kft. 6500 Baja, Szentháromság tér 11. (31029) _____ N em horgászszerencse Űrcsimpánzok nyugdíjban Néhány amerikai asztronauta el akaija érni, hogy az a 142 csimpánz, „aki” kiszolgálta az űrhajózási programot, élvezhesse a békés „nyugdíjaskort”. A Doris Day állatvédelmi szervezet jelentése szerint 11 űrhajós már több millió dollárt gyűjtött össze, hogy a „nyugdíjat kiérdemelt” csimpánzokat különleges rezervátumban helyezhessék el Texas államban. Az asztronauták „mérhetetlenül sokkal tartoznak a világűrt megjárt csimpánzoknak, és mo§t itt az ideje, hogy kimutassák hálájukat” - jelentette ki Buzz Aldrin, aki a Gemini és az Apollo program keretében járt a világűrben. Önfeláldozó életmentő Három ember életét mentette meg egy 21 hónapos új-fundlandi terrier. Pascal Brockly kutyájával, Maui- val strandolt éppen Korzikán, amikor észlelték, hogy a parttól mintegy 150 méterre, magas hullámok között veszélybe került három ember. A kutya és gazdája együtt indult a fuldoklók mentésére. Mauinak sikerült is a part közelébe vonszolni a szörföt, amelybe a három fürdőző kapaszkodott. Ám az erős hullámzásban a csoport szétvált: az embereket kimentették a közben megérkezett tűzoltók, de a bátor kutya vízbe fulladt. A közhiedelemmel ellentétben az árnyékba vonulás nem véd meg a káros ibolyántúli sugárzástól - állapították meg amerikai kutatók. Úgy találták, hogy a nap ibolyántúli sugarai a környező levegőből is áramlanak a napsütésben a szabadban tartózkodóra. így az, aki egyetlen fa árnyékában üldögélve igyekszik magát megkímélni a káros sugaraktól, esetleg több UV-B sugárzásban részesül, mint az, aki közvetlenül a napon tartózkodik ugyan, de fáktól vagy épületektől körülvéve. Korábban jöttek a medúzák A szokatlanul meleg óceán az idén egy hónappal korábban, július közepén sodorta a medúzákat az Egyesült Államok atlanti-óceáni partvidékének közelébe. Ez szintén az EL Nino számlájára írható. Az El Nino által keltett egymást követő viharok a télen és kora tavasszal végigsöpörtek a part mentén, és meleg tengeráramlatokat hoztak magukkal. A viharok és az enyhe idő a medúzákat a szokásosnál kevésbé tizedelték meg. A heves esőzések miatt Új-Zéland északi részén számtalan folyó kiáradt. Visszavonulásuk után sok ezer hal maradt szárazon. fotó: feb-reuters Féljünk az árnyékunktól? Máróilholnapra expressz apróhirdetések • 1 millió Ft = 12.435 Ft/hó; 2 millió = 24.870 Ft/hó. Ingatlan, autó, vállalkozás pénzügyi program. Kunság-lnvest Kft. Tel.: 76/487- 522/29 mellék 16 hónapos csődörcsikó eladó. Borjút is beszámítok. 79/353-563. 3,5 t TD hosszú platós Iveco eladó. Tel.: 20/581-880 32 hl-es műanyag boroshordó eladó. Tel.: 78/421-769 Vaslin 12 hl-es Horizontál prés eladó! Tel.: 78/482-113 344D Csepel terepes tgk. eladó. Irányár: 150.000 Ft. T.: 79/374-186 Miklóstelepi út végén, a buszmegállótól 200 m-re, 1600 m2-es hobbi, lakható, felújításra szoruló házzal eladó. Irányár: 800.000 Ft. Érdeklődni lehet: 76/494-540. Kertes családi ház Kecskemét zöldövezetében, a Kőrösihegyben, eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: este 20-21 óra között, a 76/499-210-es telefonon, Csősz. 4 hónapos rottweiler kiskutyák eladók. T.: 06-20/248-037 5 éves Zetor 6211 -es, 2 fejes váltva forgatható eke eladó. T.: 78/401-368, 06-20/415- 947 6 t-s fix platós német IFA pótkocsi jó állapotban eladó. 76/379-051. Alsószéktói hobby eladó. 500 négyszögöl zártkert, gyümölcsfákkal, szőlővel, kisházzal, gazdasági épületekkel. Víz, villany van. Valamint eladók még a kert műveléséhez való eszközök (pl. rotációs kapa, japán motoros permetezőgép). Érdeklődni lehet a 76/484-161-es telefonszámon. NOKIA 1611 telefon kihangosftóval együtt eladó. Érdeklődni a 20/272-174-es telefonszámon lehet. 7 hl-es Rock fejes prés villanymotorral eladó. Tel.: 78/381-986 85-ös Ford Sierra kombi eladó. T.: 06- 30/673-732 90. platós Barkas eladó. 20/580-815. Citroen BX 1.9 Diesel 83-as extrákkal, 1.5 év műszakival eladó. Érd: a 20/280-613- as, vagy a 76/410-988-as telefonszámon lehet. A Lord Böngészdébe hétfőn űj, extra áru érkezik, 1800 Ft/kg-os áron. Audi 100 CD, TD 86-os, 2 óv műszakival, klímával. Tel.: 78/311-567. Ár: 650.000 Ft. Augusztus 22-től Istriai kempingben lakókocsi olcsón bérelhető. Tel.: 06-77/400- 530 Az Opóczki Viliszer Bt. Kiskunhalas ezúton értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hajós I. számú kutató fúráspont 20 kV-os villamosenergia-ellátása és transzformátorállomása elkészült. A DÉMÁSZ Rt. Í998. július 31-én feszültség alá helyezi. A fenti időponttól a vezetékek és a berende- zés érintése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES! Búza, kukorica, Perkins motor eladó. Tel.: 76/445-078 Búza, árpa és zab eladó. 30/432-472. Csemegeuborkát vennék. T.: 30/284-013 Eladó új hintó. T.: 78/407-957 Fehérbort vásárolok. Tel.: 78/311-109 Hesston körbálázó eladó. 30/557-942. FÉLÁRON NYÁRI ANYAGOK! Kmét, Szil- Coop melletti Méterárudiszkontban. Horizontéi szőlőprés, 11 hl-es kőrkosárral eladó. Érd.: 60/389-326. Ford Sierra kombi 2,3D 84-es eladó. Tel.: 20/690-597, irányár: 420 E Ft. Kecskemét, Mátra u. 8. sz. alatti családi ház eladd. Kiskőrös központjában bütorozatlan albérlet kiadd. T.: 06-20/632-613 Klímás E-516 pótalkatrésszel, ill. Rába 245-ös eladó. 30/639-059, 76/403-219. Kukorica eladó szállítással. T.: 30/284-013 Koművesbrigádot és mérnököt felvenne építőipari kft. 30/956-922. L 60-as billenős IFA (országűti), 80-as MTZ, 800 üzemóra, eladó. Tompa, Szent István u. 1. 77/451-815. Lada 1200S, 82. évj. eladó. 76/378-078. NYÁRI VÁSÁR a Kmét, Kéttemplom közi Méteráruboltban, valamint az Eva-Ádám Divatházban. NYÁRI ANYAGOK 1260 Ft helyett 480 Ft. Nokia 1611-es rádiótelefon gyári tartozékokkal, újszerű állapotban eladó. Tel.: 06- 30/633-992 Lemezmegmunkálással összefüggő számítógép-programozásban jártas, gyártás-előkészítő felsőfokú vagy középfokú végzettségű munkatársat keresünk. Fieze- tés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Ezermester Ipari Szövetkezet Kövesvári Zsolt elnök, Kecskemét, Csillag u. 1/C Liaz 3 tengelyes BSS póttal ponyvával el- adó.76/424-216, 30/557-782. Lovászt keresek bentlakással. Érd.: 06- 30/503-456. MTZ 80-as, 8 éves, műszakival eladó. Tel.: 78/381-145,18 hután. Mazda 626. 2.0B, 86. évj., jó állapotban, 430 E Ft eladó. 60/383-265. Parancsnoki platós UAZ-ra háromszög rendszám eladó. 76/378-253. SOFŐRÖKET keresünk NEMZETKÖZI gyakorlattal kis- és nagykocsis munkára. Csak gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Tel.: 30/531-819, 30/453-443 Samara Sedán, 95-ös, grafitszürke eladó. 78/381-810. T-150 K tip. mechanikus váltós, 3 éves traktor kevés üzemórával eladó. Tel.: 77/423-354, 60/488-039 Skoda Favorit kombi, fehér, 1.3, 93. óvj., kiváló állapotban eladó. 20/356-089. Szgk. Barkas eladó. Tel.: 20/580-815 T 08 szervestrágya-szóró, 750-es UNHZ rakodó eladó. 78/456-184, 78/456-023, este. TOLLFELVÁSÁRLÁS! Telefon: 06- 60/453-981. TYÚKVÁSÁR tavalyi áron! Vágásra,- to- vábbtartásra kiválóan alkalmas. Kmóten, a Hetényi úton, a HOBBY presszóval szemben tábla jelzi. 06-30/639-272, este 76/493-295. Üzlethelyiség és raktár (25+30 m2) csendes tevékenység v. iroda céljára kedvező feltételekkel, Kmét, Csongrádi u. 25. sz. alatt kiadó. Gáz-, villanyvételezési lehetőséggel. Érd.: 76/327-532,17 h után. VW Jetta 1,3B, 81-es eladó. 60/453-981. VW Passat 1.8i, 93-as eladó. T.: 60/389- 326 Árpa és búza eladó szállítással. T.: 78/346- 050 VW Passat kombi 1.6B, 83-as, svájci papírokkal eladó. Tel.: 60/479-140