Petőfi Népe, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-14 / 163. szám

1998. július 14., kedd Késésben a régészek Négy új lelőhelyre, közöttük egy feltehetően avarkori temető ma­radványaira bukkantak tavasz- szal a Bács-Kiskun megyei mú­zeum régészei Petőfiszállás ha­tárában, az épülő M5-ÖS autópá­lya nyomvonalán. A feltárást vi­szont április óta nem tudták el­kezdeni. Wicker Erika, a megyei mú­zeum igazgatója elmondta, nem csak az új, de a már korábban fel­fedezett lelőhelyeken sem tud­ták ez idáig elkezdeni az ásatá­sokat. A szakhatóság ugyanis többszöri kérésre sem küldte meg az írásos dokumentumokat. A Halesz határában lévő há­rom ásatási terület esetében ugyan megvan a pénz a feltá­rásra, de nem ismerik a kisajátí­tási szerződések tartalmát. Nem akarnak tehát ok nélkül össze­tűzni a földtulajdonosokkal. A munkákat viszont a szerződés szerint 1999-ben be kellene fe­jezniük. A Petőfiszállás kör­nyéki lelőhelyek esetében vi­szont még nem sikerült meg­kötni a szerződést. Bella Gyula, az Autópálya Kezelő Kht. illetékese elmondta, tulajdonképpen semmi akadálya nincs annak, hogy a haleszi lelő­helyeken elkezdődjön az ásatás. A papírok kiadásával azért vár­tak, hogy a gazdák le tudják aratni a már elvetett gabonát. A Petőfiszállás környéki területek esetében pedig ez idáig a fel­tárás módszerében egyezkedtek a megyei múzeummal, ők ugyanis egy modernebb, igaz, viszonylag drágább eljárást sze­rettek volna alkalmazni. Végül is engedtek a múzeum kérésé­nek. Az új lelőhelyeken - véle­ménye szerint - a szerződés megkötése előtt is elkezdődhe­tett volna a munka az Izsáki úti feltárásra szánt pénzből. A teljes összegre szóló szerződést pedig, véleménye szerint, még ebben a hónapban alá tudják írni. A múzeum illetékesei elfo­gadják ugyan az Autópálya Ke­zelő Kht. érvelését, azt viszont nem értik, hogy az esetleges ké­sőbbi viták elkerülése végett mindezt miért nem lehetett írásba adni. Gulyás Sándor Megkezdődött a megbékélés? Iskolaátadás Nagykőrösön Nagykőrösön a református egy­ház osztálytermeket adott át az önkormányzatnak oktatási cé­lokra. Az egyház tulajdonában van ugyanis a Patay u. 20. szám alatti ingatlan, melyben általá­nos iskolai osztálytermek mű­ködnek. A reformátusok az évtized elején, az egyházi iskolák és ingatlanok részleges vissza­származtatásának idején jutot­tak ismét az épülethez, de ab­ban az időben komoly feszült­ség volt a városban az egyházi és világi iskolák pártján álló két tábor között. Mivel az önkor­mányzati fenntartású Kossuth Lajos Általános Iskolában megnőtt a gyermeklétszám, ez az intézmény is szerette volna nagyobb mértékben használni a Patay utcai termeket, ám a re­formátusok ehhez csak bérleti díj fejében járultak volna hozzá. Napjainkra úgy látszik, hogy csillapodik a feszültség, mert az egyház három osztálytermet egy évre ingyenes használatra átadott a városnak. A helyisé­gekben a Kossuth-iskola diák­jai tanulnak majd, akik eddig is használtak termeket a Patay ut­cában. Az épület tatarozására az önkormányzat pénzt fordít, s egy esztendő után a két fél is­mét megvizsgálja az osztály- termek használatának kérdését. Bálái F. István A Sugó-parti város Filmet forgat a Duna TV Bajá­ról. Az Amiről a kövek mesél­nek - történelmi városok soro­zatban a Sugovica-parti várost bemutató műsor a kiadott prog­ram szerint augusztus 6-án, délután fél 6-kor kerül adásba. története tv-filmen A hosszabb változat önálló ka­zettán lesz megvásárolható. Mint azt a forgatócsoporttól megtudtuk, a nagymúltú város nevezetességei közül nem ma­rad ki a halészléfőzés legújabb- kori hagyománya sem. Gazdasarok Lfej Szemes termények védelme A megtermelt növények vé­delme a betakarítással nem fe­jeződik be. A tárolás, raktáro­zás során gyakran előfordul, hogy a vegetáció alatt fellépő károsítók összegezve sem okoznak olyan veszteséget, mint a hosszabb-rövidebb tá­rolás időszaka alatt a raktári kártevők. A megelőzés leg­alapvetőbb módja a raktárak megfelelő állapotának biztosí­tása. A szemes termények betá­rolás előtti raktárfertőtlenítése rendeletileg kötelező. Bármiféle kezelés megkez­dése előtt először alaposan takarítsuk ki az üres raktárt. Ha rendelkezésre áll, használ­junk ipari porszívót, hogy a padlórészekből, falrepedé­sekből is eltávolítsuk a port, hulladékot, ott rejtőzködő ro­varokat. Különös figyelmet kell szentelni a gépekre, be­rendezésekre és a körülöttünk lévő területekre. Távolítsuk el és semmisítsük meg a szeme­tet, gabonamaradványokat és rovarfertőzött zsákokat. Az üres raktárak fertőtlení­tésére engedélyezett készít­mények valamelyikével (Ac- tellic 50 EC, Unifosz 50 EC) végezzük el a növényvédő szeres kezeléseket. Amennyi­ben hosszabb időszakra (3-6 hónap) tervezzük a tárolást, mindenképpen javasoljuk az ún. betároláskori preventív védelem elvégzését, ameny- nyiben a későbbiek folyamán mégis befertőződne az áru, az esetleges terménygázosítás alkalmazását. Hazánkban a raktári kárte­vők karantén-, vagy veszélyes kártevőknek minősülnek, te­hát a fertőzött termény forga­lomba nem hozható, exportra nem adható el. A raktárfertőtlenítés, sze- mestermény-gázosítás speciá­lis szakértelmet, a munka végrehajtása pedig különleges célgépeket igényel, ezért ja­vasoljuk, hogy szükséges esetben keressék a területen tevékenykedő növényvédő- kártevőirtó szolgáltató cége­ket. Bács-Kiskun Megyei NTÁ, Kecskemét Megyei Körkép 3. oldal A szerb tolvajbanda nem jutott messzire a zsákmánnyal Szemfüles mizsei rendőrök A lajosmizsei rendőrök gyors és határozott fellépésének eredményeként elfogtak egy három főt számláló szerb tol­vajbandát. A galeri tagjai jósze­rével még számba sem vehették zsákmányukat, már a rendőrsé­gen kérdezték őket viselt dolga­ikról, vasárnapi elfoglaltságaik­ról. Vasárnap reggel az M5-ös autópályán - Lajosmizse és Kecskemét között - egy kül­földi nő táskáját lopták el. Egy parkolóban állt meg pihenni a nő, amikor az út túloldaláról, a Az utcán hunyt el Csütörtökön a bajai mentősök értesítették a rendőrséget, mi­vel a nyílt utcán egy halott fér­fihoz hívták ki őket. Amint ki­derült, a Türr és a Táncsics utca kereszteződésében egy idős férfi összeesett és elhalá­lozott. A mentőorvos megál­lapította, hogy szívproblémák okozták a rendkívüli halált. A rendőrség nem indított vizsgá­latot az ügyben. Tegnap délután a bajai bíró­ság előzetes letartóztatásba he­lyezte az erőszakos közösülés­sel gyanúsított Ny. Z.-t. A bűn- cselekményről pénteken dél­után a mohácsi rendőrkapitány­szalagkor! áton át, odament hozzá két honfitársa. Egyikük kérdezett valamit, míg a másik benyúlt a kocsiba, és elvette az asszony táskáját, amelyben ira­tai és pénze volt. A tolvajok ahogyan érkeztek, úgy is távoz­tak, a korláton át. Az autópálya túlodalán beültek egy kocsiba, amelyben harmadik társuk várta őket. A táska egymillió forintnyi valutát tartalmazott. Egy francia házaspár látta az elporzó tolvajokat, a rendőrsé­gen ők mondták el, hogy egy Renault-t használt a trió. A me­Átalakított jelzőrakétával pró­bálta meg életét kioltani egy kecskeméti férfi vasárnap, kora délután. A Csalánosi parkerdőt választotta sikertelen öngyil­kossága színhelyéül a 35 éves férfi. Az 52-es úton járőröző rendőrök találtak rá a súlyos sebesültre. A férfi autójában, egy Ladában sütötte el az át­alakított jelzőeszközt. A rend­ság munkatársai tájékoztatták a bajai rendőröket. Csütörtökön éjszaka Herceg- szántó-Budzsakon történt az erőszak, melyről a sértett hely­béli asszony tett feljelentést a gye kapitányságait, őrseit azonnal értesítették. A kifosz­tott külföldi jól megnézte a tol­vajokat, személyleírása alapos volt. A lajosmizsei őrs rendőrei állították meg a keresett Rena­ult-t. Mivel a szerbek fizimis­kája megfelelt a meglopott nő által elmondottnak, őrizetbe vették a három férfit. A rendőrségen - az azonosí­tási procedúra során - a parko­lóhelyen meglopott asszony rá­ismert támadóira, akik rács mögött várják a további fejle­ményeket. Ökrös Csaba őrök először azt hitték, hogy elhagyott autót pillantottak meg. Amikor odamentek a ko­csihoz, hogy ellenőrizzék, ak­kor látták meg a vérző, eszmé­letlen embert, aki oldalra dőlve feküdt. A jelzőrakéta olyan súlyos sérülést okozott, hogy a sérült kómába esett, amelyből még nem tért magához. közeli rendőrségen. Elmondta, hogy három férfi kényszerítette erőszakosan közösülésre. A ba­jai rendőrök még aznap elfog­ták mindhárom gyanúsítottat. Páncsics Hajnalka Köztisztviselőket tüntettek ki Bugacon A köztisztviselők napja alkal­mából a közelmúltban Endre Imre, Bugac polgármestere kitüntető díjat adományozott munkája elismeréseként Faze­kas Lászlónénak, aki már több mint harminc éve dolgozik a település önkormányzatánál, valamint Horváth Sebestyén karbantartónak, aki nyugdíjba vonulása előtti napjait tölti a polgármesteri hivatalban. A Semmelweis-nap alakalmából július 6-án köszöntötték Buga­con az egészségügyi dolgozó­kat. Bántalmazta kicsinyét Nyomozást rendelt el a kis­kunhalasi rendőrkapitányság egy román állampolgárságú nő ellen, mert az súlyosan bán­talmazta másfél éves gyerme­két. Az asszonyt az élettársa jelentette fel a rendőrségen, amikor megtudta, hogy mi is történt. Az anya úgy megverte a kisfiút, hogy a kisgyereknek eltört a combcsontja, a bordá­ja és a koponyája. Az ügyben először feljelentés-kiegészítést rendelt el a rendőrség, hogy tisztázzák a történteket. Az or­vosi szakvélemény megérke­zése után nyomozást rendeltek el a román asszony ellen. Útfelújítás Balotaszálláson Közel ötmillió forintot nyert útfelújításra a balotaszállási önkormányzat a megyei terü­letfejlesztési tanácstól. A sike­res pályázat eredményeként hamarosan lehetővé válik, hogy megkezdjék a rekonst­rukciós munkálatokat a telepü­lés legforgalmasabb pontjain. A főtér és az Állomás utca már régóta rászorul egy alapos fel­újításra. Előbbi területén par­kolót építenek majd, és parko­sítani is fognak. Az utóbbi utat pedig kiszélesítik, hogy a jár­művek biztonságosabban elfér­jenek raj.ta. Elkötötték a tehenet Egy kiskunfélegyházi lakos tett feljelentést a rendőrségen, ugyanis a napokban ellopták a legelőjére kikötött, 150 ezer forintot érő tehenét. Drága az őszibarack. Az ízletes gyümölcsnek nem kedvezett az időjárás, emiatt gyérebb a felhozatal. A kiskunhalasi piacon Bédi Lajos 195-250 forintért mérte csütörtökön az őszi­barack kilóját, a minőségtől függően. A kiskunsági termelők közül sokan a fővárosba hordják a termést, ahol a múlt héten a piaci és zöldséges árusok még 300-360 Ft/kg-os áron kínálták eladásra a szebb barackokat. fotó: pozsgai Ákos Jelzőrakétával lőtte főbe magát Erőszakos közösülés Hercegszántó-Budzsakon 63 millió forintba került a képen látható lűnárvágó gép, melyet társulásban vásároltak a Ferenc-csatorna-parti települések. Az önkormányzatok azt remélik, hogy a hí­nármentesítés után új szakasz kezdődik a csatorna történe­tében, és megindulhat a kívánt vízi turizmus. Az Amúr névre keresztelt hínárvágó most Nagybaracskán dolgozik. Az Autóklub Jánoshalmán Több sikeres nyilvános rendezvénye után, július 15- 16-án, Jánoshalmán mutatkozik be a Magyar Autó­klub. A Rákóczi út és Petőfi Sándor utca sarkán tele­pítendő mozgó állomás minden érdeklődőt szolgálta­tásainak sokaságával vár. A műhely ajánlatai közül díjmentesen vehető igénybe a fényszóró beállítása és a lengéscsillapító vizsgálata. Hasonlóképpen ingye­nes szolgáltatásként várják az érdeklődőket a szak­emberek a fékméréssel és a motordiagnosztikával. A Magyar Autóklub kihelye­zett jánoshalmi állomásán kérhetünk komplex közleke­désbiztonsági vizsgálatot, sőt zöldkártyát is - 160 Ft-ért. Bár a vizsgálatok, a diag­nosztika és a zöldkártya kü­lönleges kedvezménye csak a klubtagoknak szól, az Autó­klub sokrétű szolgáltatást nyújtó műhelye nem csak a klubtagokat várja, mindenki­nek érdemes felkeresnie az állomást. Az Autóklub minden érdek­lődőt vár szolgáltatásaival, kedvező ajánlatainak sokasá­gával. Aki még nem tagja a klubnak, a helyszínen jelen­tős kedvezménnyel léphet be, és a kedvező árú szolgál­tatásokat a helyszínen azon­nal igénybe is veheti. A Magyar Autóklub mozgó jánoshalmi állomása július 15-én és 16-án, 8-18 óráig várja az érdeklődőket.

Next

/
Thumbnails
Contents