Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-30 / 151. szám

1998. június 30., kedd Megyei Körkép 3. oldal A légvédelmi rakétások Kecskeméten gyakoroltak A Duna Légvédelmi Rakéta­ezred kijelölt erőivel és állo­mányával egy hónapot Kecs­keméten töltött a Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred bázisán. A rakétás alegységek júni­usban egyhetes váltásokban gyakorolták a repülőtéri légvé­delmet, a kecskeméti pilóták pedig a kiképzési repüléseik során imitálták a repülőtér tá­madását. Ilyen alkalmakkor a MiG-29-es elfogó vadászrepü­lőgépek és az L-3920 Albat­rosz típusú kiképzőgépek több hullámban támadták a repü­lőtér különböző objektumait. (Természetesen csak szimulált támadásokról van szó.) A repü­lőtér védelmére felkészített és kitelepített légvédelmi rakéták Nyeva és Volhov típusú esz­közökkel felszerelt ütegeikkel minden alkalommal sikeresen megvédték a vadászgépek tá­madásától a kecskeméti repülő­teret. A rakétások - a gyakorlat értékeléséből ez derül ki - az éves kiképzési tervüknek meg­felelően, eredményesen hajtot­ták végre a felkészülést, majd pedig a komplex harcászati feladatok imitálását, végül a földi manővert az állandó elhe­lyezési körleteikben. Kenyeres Dénes Halasnak vissza kell fizetni a jogtalanul igényelt pénzt Az Állami Számvevőszék vizsgálatot folytatott Kiskun­halason, amelynek eredmé­nyeképp a többi között kide­rült, hogy a város jogtalanul igényelt le 21,7 millió forint normatív támogatást. A vizs­gálat eredményéről Tóth Zol­tán polgármester napirend előtt tájékoztatta a képviselő­ket a hétfői önkormányzati ülésen. A településnek most vissza kell fizetnie a jogtala­nul igényelt támogatást, amit jórészt szakképzést folytató intézményekben használtak volna fel. A város 3,3 millió forint visszafizetésében nem ért egyet az ÁSZ jelentéstévő­ivel, és emiatt kifogást emel­tek. A maradék 18 millióból mintegy 7-8 millió forint megtalálható az érintett in­tézményeknél, s ezt bevonják a kifogás rendezésére. A polgármester elmondta, hogy nem az első és nem egyedi eset a halasi, hiszen évente valamennyi normatí­vát vissza kell utalni a téves jogértelmezések miatt. Tóth Zoltán szerint a várost nem érte anyagi kár, mert ez az összeg a legrosszabb esetben is a normatíva két százaléka alatt marad. Halason a ha­sonló esetek elkerülése érde­kében egy ellenőrzési osztály felállítását tervezik a polgár- mesteri hivatalban. Az orvosok küzdenek a fiatalember felépüléséért (Folytatás az 1. oldalról) Szombaton délután, az iskolai évzáró után vitték haza negye­dik társukat Bátmonostorra a később balesetet szenvedő fia­talemberek. Visszafelé a há­romhetes jogosítvánnyal ren­delkező sofőr elvesztette ural­mát a Mercedes fölött, majd kormányzással és fékezéssel próbált korrigálni, ám az autó a bal oldali árokban lévő fá­nak repült. Kiszakadt a motor, amit 40- 50 méterre, a kápolna előtt ta­láltak meg a rendőrök. Az autó egyik utasa a helyszínen, a gép­jármű vezetője pedig a kórház­ban hunyt el. Az esetet szakér­tők bevonásával vizsgálják. Gazdasarok Mi mindenre jó a kapor? A füvek egykor olyan nagy és állandó értéket képviseltek, hogy adófizetségként is elfo­gadták őket a behajtók. íme egy a sok bizonyíték közül: „Jaj nektek, képmutató írás­tudók és farizeusok! Mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és el­hagyjátok, amik nehezebbek a törvényben.” (Máté evangéli­uma 23,23.) A középkorban a Szent János-napi gyógyfüvek egyikével, a kaporral véde­keztek a megrontás, illetve a boszorkányság ellen. Ezt az Európa-szerte elterjedt meleg­igényű növényt Eszak-Ame- rika első telepesei elvitték magukkal az új hazába, ahol istentiszteleti magként vált ismertté, mivel gyermekek­nek adták rágcsálni a hosszú prédikációk alatt. Termését a mai természetgyógyászok sómentes diétákhoz ajánlják, gazdag ásványisó-tarlama miatt. Magjának őrleményé­ből frissítő, fiatalító hatású fürdővizet készítenek. Forrá- zata langyosra hűtve köröme­rősítőként is ismert. A házi­asszonyok azonban leginkább az ecetes uborka, dinnye vagy karfiol fűszereként ismerik a kaprot. A tökfőzelék, egyes levesek és mártások, haléte­lek, sós túrós sütemények és különleges kenyerek elkép­zelhetetlenek friss vagy szárí­tott kaporlevél nélkül. A ka­por a veteményeskertben hi­hetetlenül jól társul a bokor­babbal, a borsóval, a brokko­lival, a burgonyával, a céklá­val, a fejes salátával, a ká­posztával, a retekkel, a sárga­répával, az uborkával és a vöröshagymával. A zöldsé­geknek jó ízt kölcsönöz, és illatával elűzi a kártevő ro­varokat. Édeskömény mellé ne vessük, mert beporozzák egymást, és elfajzanak. Mag­ról áprilisban kell vetni. Ön­magát is elveti, tehát a követ­kező évben már egyelhető. Amennyiben a kaprot fűszer- növényként levelei miatt ter­mesztjük, júliusig hónapon­ként egyszer kell elvetni a magot, és akkor folyamatosan lehet kaszáim. Tömeges sza­badföldi termesztése nálunk még nem terjedt el. Ha valaki mégis rászánja magát, 30 cen­tis tő- és sortávolságot aján­lunk. K. L. A dunai táborozás jelenleg is csak a fokozottan védett szakaszon tilos Jó néhány bajai vízi ember fel­kereste szerkesztőségünket az utóbbi napokban, hogy pontos képet kapjon a dunai táborozás jelenlegi szabályairól. Széli Péter polgármester kér­désünkre a Duna-Dráva Nem­zeti Park Gemenci Tájegységé­nek vezetőjétől kért informá­ciót. Buzetzky Győző főtanácsos tájékoztatása szerint a nemzeti park gemenci szakaszán - a Sió­torkolattól Báta községig - nem változtak a korábbi táborozási rendelkezések. Tehát a termé­szetvédelmi törvény szellemé­ben csak a belső területeken - ahol motorcsónak kivételével minden járművel szabadon le­het vízi túrázni - és a fokozot­tan védett szakaszon tilos a tá­borverés. A Dunán csak a Ká­dár-sziget és a hozzá tartozó zá­tonyok fokozottan védettek. Itt próbálják tiltani a táborozást, de kevés sikerrel. A védett Duna- szakasz mintegy 30 kilométeres egyéb részein lehet sátorozni. Ezeken a helyeken inkább az otthagyott táborhelyek állapotát ellenőrzik. A témával foglal­kozó erdőtörvény úgy rendel­kezik, hogy az erdőgazdálkodó hozzájárulásával lehet az erdő­területen 24 órát meghaladóan üdülési vagy sportolási céllal tartózkodni. Géczy Zsolt Újra a városé a kécskei sportliget Július elsejétől - a helyi futball- klub kérésére - ismét a város ke­zeli és működteti a tiszakécskei sportligetet. Erről legutóbbi ülé­sén határozott a képviselő-testü­let. A futballklub június 16-án levélben tájékoztatta Csemus Ferenc polgármestert, hogy kü­lönböző pénzügyi problémák miatt képtelen tovább fedezni a stadion működési és fenntartási kiadásait. Levelében Szabó Ta­más, volt klubelnök arra kérte az önkormányzatot, biztosítson megfelelő feltételeket a profi li­gába benevezett kécskei futball­csapat számára. A képviselő-tes­tület úgy határozott, visszaveszi a sportligetet, kezeli, és térítés- mentesen biztosítj a használatát a tömeg- és diáksport, valamint a profi futballcsapat számára. A létesítmény fenntartására - a kö­vetkező közgyűlésig - 225 ezer forintot szavaztak meg a város­atyák. A mérkőzéseket a jövő­ben a futballklub kell megszer­vezze. Ugyancsak a klubra hárul a pálya és a lelátók meccsek utáni takarítása. A testületi ülé­sen megfogalmazódott az is, hogy az önkormányzat tovább­ra sem mond le a futópályáról. (Tavaly a futballklub megígérte, hogy idén május végéig új atléti­kapályát készít a pályakorszerű­sítés miatt megszüntetett he­lyett. A határidő lejárt, a négy­millió forint elfogyott, de a pá­lya nem készült el.) A megfelelő működés érdekében az önkor­mányzat hamarosan szerződést köt a ligetet rendszeresen igény­be vevő intézményekkel, szak­osztályokkal, egyesületekkel. Szemészeket várnak Bácsalmásra Bácsalmáson januártól a ren­delőintézet működtetését az Egészségügyi Szolgáltató Kft. végzi. Az előző hat hónap te­vékenységéről számoltak be a képviselőknek a kft. vezetői. A szakrendelésen az ÁNTSZ által megkövetelt feltételeket megteremtették, és a tb-finan- szírozásához szükséges számí­tógépes rendszer is működik. Négymillió forintot nyertek a Népjóléti Minisztérium pályá­zatán. Ebből a keringésvizs­gálatok végzésére alkalmas modult és vizsgálófejet szerez­tek be. Nyugdíjazások miatt a belgyógyászatra, a röntgendi­agnosztikára, a szemészetre és a reumatológiára szakorvosi állást hirdettek. Regionális hulladéklerakó A megyében 5 regionális hul­ladéklerakó épülhet. Ebből egy a felső-bácskai térségben, minden bizonnyal Vaskúton. Széli Péter bajai polgármester elmondta, hogy a megyei ön- kormányzat pénteki tanácsko­zásán elfogadta azt a javasla­tot, miszerint már a társulás megalapításakor is részt vál­lalnak a beruházásban. Az eu­rópai norma szerint egyébként körülbelül 120 ezer emberre jut egy hulladéklerakó, és nem minden falu határában dísz­ük szeméttelep. Bács-Kiskun megy is ebben az irányban próbál meg elmozdulni. Közmeghallgatáson a majsai polgárok Július elsején 17 órakor köz­meghallgatásra várja a tele­pülés polgárait Kiskunmajsa képviselő-testülete. A helyi művelődési központban dél­után két órai kezdettel tanács­kozik a majsai települési ön- kormányzat, amelyet a köz­meghallgatás követ. A többi között napirenden lesz a helyi mezőőrség létrehozása, amely­nek létszámát hétről nyolc főre javasolják emelni. Kollégája helyettesíti a pirtói jegyzőt Pirtó jegyzője, dr. Kerényi Já­nos a Fidesz-MPP megyei lis­tájáról országgyűlési képvise­lői mandátumot szerzett. Az összeférhetetlenség feloldása érdekében a helyi képviselő- testület június 16-tól fizetés nélküli szabadságot engedé­lyezett a jegyzőnek a képvi­selői mandátum időtartamára. A község önkormányzata a jegyző helyettesítésére Kis­kunhalas jegyzőjét, dr. Vilo- nya Balázst kérte fel. Országúti rablás Rosszul tette egy német ál­lampolgár, hogy megállt autó­jával az E75-ÖS főúton, Kis­kunfélegyháza és Szeged kö­zött. Miután kiszállt személy- gépkocsijából, körülvette öt ismeretlen férfi. Beszélgetés közben elvették pénztárcáját, melyben 1320 német márka és 8 ezer forint volt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettese­ket. Mosoly a határon A Közép-kelet Európai Zöld Fa­lusi Vendégfogadásért Szövet­ség hozta létre a Hidak a Hatá­ron - Vendégbarát Hatóságért, Lakosságért Alapítványát, mely­nek célja, hogy a magyar ál­lamhatáron minél kulturáltabbá tegyék a határforgalom ellenőr­zését. Az alapítvány támogatja a határátkelőhelyeken a meg­felelő tájékozatás rendjét bizto­sító eszközök beszerzésit. To­vábbképzéseket, tanulmányuta- kat szerveztek, hogy nyugati kollégáiktól tanulhassanak az egyenruhások. Csütörtökön ki­osztották az idei év Barátságos Határőr és Barátságos Vámőr ki­tüntető címeit. Tíz határőr vehet­te át ezt az elimerést, közöttük Mezei József zászlós, a Kiskun- halasi Határőr Igazgatóság kato­nája. Valamennyien a határfor­galom ellenőrzésében tanúsított, udvarias magatartásukért része­sültek ebben a kitüntetésben. A KNORR-BREMSE AG. a világ első számú, haszongépjármű-fékrendszerek gyártója, több mint 7000 alkalmazottal. Magyar vállalata - a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskemét - haszongépjárművek fékrendszereinek gyártásával foglalkozik. Alkatrészgyártó (forgácsoló) üzemünkbe keresünk gyakorlattal rendelkező: FORGÁCSOLÓ SZAKEMBEREKET eszterga- és megmunkáló központra NC-, CNC-ismerettel. Jelentkezni lehet személyesen, vagy telefonon: Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Menyhárt Istvánné személyzeti osztályvezető 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. Tel.: 06-76/511-194

Next

/
Thumbnails
Contents