Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-18 / 141. szám
A Tn fin firyhl Ötletek, tippek, tanácsok J u fl'W f a mindennapokra Az egyik több, a másik előnyösebb Visszamenőleg is járhat a gyes- ... és akkor kiderült, hogy fogyatékos a kisfiam - mondta alig hallhatóan a harmincas fiatalasszony még közelebb hajolva az ügyfélszolgálati ablak túlsó oldalán ülő asszonytárshoz. Azt hittem, ismerős vall ismerősnek: bántott, hogy akaratlanul is megzavartam az intimitást. Különös kíváncsisággal megverve-megáldva e téma iránt, utóbb mégis megkérdeztem Máriát, az egészségbiztosító kecskeméti ügyfélszolgálatának munkatársát: vajon segítségért fordult-e hozzá a szomorú szemű édesanya?- Hát persze - felelte ő csodálkozva -, általában ezért jönnek ide az emberek! De miért lett volna a barátnőm ez a hölgy? - kérdezett vissza szigorúan. Motyogtam valamit, hogy olyan meghittnek tűnt a beszélgetésük, meg ilyesmi, és szégyelltem magam. Miért csodálkozom azon, ha úgy viselkedik egy ember, ahogyan az elvárható egy embertől...? Megtudtam azt is, hogy bár nem túl gyakori, ám nem is egyedi az ismeretlen fiatalasz- szony problémája. Ötéves kisfiáról nemrég derült ki, hogy olyan fogyatékosságban szenved megszületése óta, melynek tünetei a legutóbbi időkig rejtve maradtak. A mama a gyermek állapota miatt egyre nehezebben tudta korábbi munkáját ellátni, kisvártatva fel is mondtak neki. Most azért jött, hogy meg-' tudja: tényleg igaz-e, hogy visszamehet kisfiával gyesre, sőt visszamenőlegesen is igényelheti azt? Máriától jó híreket hallhatott: mivel esetében a gyermek- gondozási segély folyósításának számos egyéb feltétele is teljesül, nemcsak a gyes jár neki 6 hónapra visszamenőleg- és természetesen majd tovább, egészen kisfia .10 éves koráig hanem a fogyatékos gyermek után járó magasabb családi pótlék is megilleti ugyanerre az időszakra. Régi vagy új?- Szerencsére keveseket érint a tb-törvénynek ez a kedvezménye - folytatja immár az én kérésemre a felvilágosítást Mária. - De az átlagosnál nehezebb életkörülményeik miatt nekik talán még fontosabb tudniuk: minden 1996. április 15. előtt született gyermek esetében választani lehet a régi és az új típüsú gyes között. Nemcsak a kétféle ellátás összege különbözik, a jogosultság feltételei is eltérőek. Az új gyes jövedelem- függő - hacsak nem tartósan beteg vagy fogyatékos a gyermek, mert akkor attól függetlenül jár -, míg a régi fajta gyermekgondozási segélynél egyáltalán nem firtatják a család jövedelmi viszonyait. A régi típusú ellátás alapösz- szege - mely 800, 900 vagy 1000 forint - kétszeresére emelkedik, ha tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekről van szó. Akkor is többszörösen jár a régi fajta ellátás alapösz- szege, ha egyszerre két vagy több gyermek után jogosult gyesre a szülő. Jövedelemtől való függetlensége mellett van még egy ok, ami miatt egyeseknek érdemes lehet inkább ezt választani. Vállalkozó kismamák? Mindkétféle ellátás mellett végezhet kenyérkereső munkát a mama (vagy papa), ha gyermeke elérte a másfél éves kort - avat be a részletekbe Mária. Az újfajta gyes mellett azonban csakis napi 4 órában lehetséges munkát vállalni, a régi típusú gyes mellett viszont a törvényes munkaidő éves átlagának fele tölthető munkaviszonyban. Hogy mitől lehet kedvezőbb az utóbbi? Nos, ha például valakinek már csak fél éve van hátra a gyesből, a hátralévő időt akár végig teljes állásban töltheti, s mellette a (régi fajta) gyermekgondozási segélyt is kaphatja. (Egy halvány gondolat erejéig megfordul a fejemben, hogy ez igen távol áll a gyes eredeti céljától - hogy az édesanya, viszonylagos anyagi biztonságban, gyermeke mellett tölthesse a korai éveket -, de a gyes minden emelés ellenére jócskán inflálódott ösz- szege is messze esik ettől a kívánalomtól.) Különbség van a vállalkozói jogviszonyban folytatható tevékenységek mértékében is. A régi gyes-jogszabály nem tartalmaz semmilyen korlátozást. Az újfajta ellátás mellett azonban napi 4 órában bárhol, ennél hosszabb napi időtartamban viszont csakis otthon végezhető munka. Melyik a kedvezőbb? Még azt is megtudom, hogy a tb-törvény lehetővé teszi: ha valakinek többféle ellátás is járhat, akkor a számára kedvezőbbet választhassa. Aki tehát nem biztos a dolgában, hogy jól döntött-e, érdemes felkeresnie az egészségbiztosító kecskeméti, bajai, kiskunhalasi vagy szabadszállási ügyfélszolgálatát. Az ügyfélfogadó ablakok mögött szolgálatot tevő Máriák, Júliák, Zsuzsannák és Erzsébetek biztosan hozzásegítik a legelőnyösebb választáshoz. Kartonszív Klára Egészséges gyermek bruttó összeg (Ft) levont nyugdíjjárulék (Ft) kiutalható összeg (Ft) 800+6700 7500 525 6975 900+6700 7600 532 7068 1000+6700 7700 539 7161 900+1000+6700 8600 602 7998 Beteg gyermek 1600+6700 8300 581 7719 1800+6700 8500 595 7905 2000+6700 8700 609 8091 Új kiadvány tb-kifizetőknek Megjelent az Útmutató a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére című kiadvány, amely az 1998. január elsején életbe lépett jogszabályok alapján ad segítséget a tb-ügyintézőknek és a téma iránt érdeklődőknek - tájékoztatta kedden közleményben az MTI-t az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Az új kiadvány részletesen foglalkozik a pénzbeli és a baleseti ellátásokkal, a családi pótlékhoz, a gyermekgondozási és az anyasági segélyhez kapcsolódó eljárásokkal és a jogorvoslati lehetőségekkel. A kézikönyv fejezeteit törvénymagyarázatokkal és példákkal egészítették ki. Az egészségbiztosítási pénztárak megyei igazgatóságai az új kiadvány egy- egy ingyenes példányával látják el a társadalombiztosítási kifizetőhelyeket - áll az OEP közleményében. Több gyümölcslevet igyunk! A belföldi italpiac-részesedés változása (százalékban) A hazai italfogyasztás az elmúlt években kedvező irányba változott: csökkent a szeszes italok aránya. Az utóbbi években hazánkban az italforgalmon belül - főként a sörök rovására - megnőtt az üdítőitalok aránya. Ezt a sörgyárak a számukra kedvezőtlen adózással magyarázták, azonban kétségtelen, hogy az üdítőitalok - főként a gyümölcslevek - minőségének javulása és választékának bővülése is ott van a tendencia mögött. Nyár lévén olvasóinknak csak azt a tanácsot adhatjuk: igyanak minél több gyümölcslevet! Az M5-ÖS autópálya díjtáblázata Járműkategória / Ft Díjfizető kapu 1 2 3 4 Ócsa északi ág 260 310 480 840 Újhartyán északi ág 570 670 1040 1900 Újhartyán Fő 1200 1460 2260 4000 Újhartyán déli ág 630 750 1160 2100 Örkény déli ág 400 '1 ‘ r í 490 I" 770 1320 Kiskunfélegyháza Fő 500 610 950 1670 A fizetőkapuknál fizetendő alapdíjak járműtípusonként, 12 százalék áfával. Fenti táblázatunk az M5-ös autópályajúlius 1-től érvényes díjszabását tartalmazza. A településeknél jelzett északi vagy déli ág azt jelenti, hogy az adott fizetéssel onnan csak az autópálya északi vagy déli része használható (bármely menetirányban). A teljes használat a főkapukon való áthaladást (és fizetést) igényli. Ha például valaki személygépkocsival Kiskunfélegyházától Újhartyánig utazik, akkor át kell haladnia a félegyházi főkapun (500Ft) és az újhar- tyáni déli lehajtókapun (630 Ft), tehát összesen 1130 forintot fizet. Félegyházától Budapestig a két főkapunál kell fizetni (500+1200) 1700 forintot. Az 1- es kategória a személygépkocsikat jelenti, a 2-es a 3,1 méternél nagyobb tengelytávolságú kocsikat (pl. utánfutó), a 3-as a teherautókat és kisebb buszokat, a 4-es a nehézgépjárműveket (kamion, busz). B. F. I. Kisgépek vásárlásának szempontjai A régi típusú gyes lehetősége az egészséges és beteg gyermekek számától függően. A fogyasztóvédők tíz megyében, 217 boltban tartottak vizsgálatot. Eszerint a kereskedők nem ismerik az egyes tartós használatra rendelt termékek jótállási jegyére vonatkozó tartalmi követelményeket, a villamossági termékek biztonságát szavatoló dokumentumokat és a minőség tanúsítására vonatkozó előírásokat. A kereskedők 32 esetben nem tudták bemutatni a villamos biztonság- technikai vizsgálat elvégzéséről szóló tanúsítványt és 73 esetben hiányzott a kötelező minőségvizsgálatot igazoló szakvélemény. Az ezekkel a dokumentumokkal nem rendelkező termékek forgalmazását a fogyasztóvédők megtiltották, illetve feltételhez kötötték. 380 termékhez hiányos tartalmú jótállási jegyet adtak. Egyik tipikus hiba volt, hogy a jótállási jegyen nem tüntették fel a termék fődarabjait. LEHET0SEG További feltételek az üzletekben. Információ: 265-9210. 06-30/30-30-30. 06-80/630-900 (zöld szám), httpj/ www.westel 900.hu künn ill ofotért immun i ... • Ha Weste! Domino kártyát használ, a Westel 900 hálózatán belüli hívásainak percdíja pont csökken. ofelére, vagyis no{*+ 72 Fl-ról [116110 JO Ezzel Ön a harmincasokkal belföldön akár 200 percig is beszélhet. * Az elérhetőségei az eddigi 60 napról (120 napra*) így Önnek kétszer annyi ideje van elteíefonálni perceit és Önt is kétszer annyi ideig hívhatják. • Továbbra sincs havidíj, de túlköltekezés sem! Sőt, a Domino egységkártya feltöltéséhez szükséges mobiljegyet már a Shell töltőállomásokon is megvásárolhatja, amellyel Smart pontokat is gyűjthet. WESTEL DOMINO. Újratölthető egységkárya a Westel 900 üzleteiben és partnereinél. Az újratöltéshez szükséges mobiljegy 3200 postahivatalban és a Shell kutaknál is megvásárolható. Beim iíto emeltük WESTEL 900 mintabolt: Kecskemét, Szabadság tér 2. tel.: 06-76/485-330, 06-30/430-900 Ofotért: Kecskemét, Arany János u. 6. tel: 06-76/484-816, 06-30/423-673 Art-Ortelli Bt.: Kecskemét, Lóverseny u. 1. tét.: 06-30/414-050; Kiskunmajsa, Kálvária u. 2/5. tel.: 06-30/414-314 Mobil Vox: Kecskemét, Széchenyi tér 14. tel.: 06-30/250-900; Kecskemét, Lestár tér 2. tel.: 06-30/658-978 Kiskunhalas, Eötvös u. 8. tel,: 06-30/220-891; Kiru-Fon Kft.: Baja, Csernák M. tér 4. tel.: 06-30/458-752 PC Phone Kft.: Kalocsa, Szt István király út 81. tel.: 06-30/458-748 BBK Hungary Kft.: Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 17/b. tel.: 06-30/355-093 Delta-Net Bt.: Kiskőrös, Martini u. 2. tét.: 06-30/288-395; Soltvadkeit, Hősök teie 2. tel.: 06-30/677-139 A Westel Domino kártyához vásárolt készülék csak Westel Domino egységkártyával, vagy Westel 900 előfizetői kártyával használható. *Az 1998. május 1. után vásárolt Domino egységkártyák illetve feltöltött mobiljegyek esetében.