Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-16 / 139. szám
4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1998. június 16., kedd Magyar konzulátus kezdte meg munkáját Gdanskban. A hivatalt Andrzej Hass tiszteletbeli konzul vezeti, aki üzletemberként dolgozik a Tengermellék vajdaságaiban. Cáfolta Ion Diaconescu, a román kormánykoalíció vezető erejét képező Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke a kolozsvári Babes-Bo- lyai egyetem szenátusa elnökségének nyilatkozatát, amely szerint az egyetemen létesítendő magyar nyelvi, irodalmi és néprajzi karra vonatkozó, szerdai koalíciós döntés érvénytelen, mert sérti az egyetemi autonómiát. Diaconescu szerint az új kar nem jelent bővítést, csak a fennálló szekciók összevonását más név alatt. „Kitartásra” buzdít Július Binder, a bősi létesítmény beruházási igazgatója. Egy hétfői lapinterjúban kijelentette: ha Magyarország „valahol” a Duna alsó szakaszán mégsem építené meg a duzzasztóművet, akkor Szlovákia kénytelen lesz a Vág folyón egy olyan duzzasztórendszert építeni, amelynek költségeit Magyarországnak kell majd megtérítenie. Feltartóztattak a török hatóságok hétfőn a Dardanelláknál egy Oroszországból érkező te- herhajót, mert gyanújuk szerint SZ-300-as rakétákhoz való indítóberendezéseket szállít a ciprusi görög kormánynak. Török katonai szakértők gondosan át fogják vizsgálni a máltai zászló alatt, de orosz legénységgel hajózó Natasa-l-et. A személyzet azt állítja, hogy a vízi jármű traktorokat visz Egyiptomba. Megállapodott Bagdad és az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ- bizottság (UNSCOM) egy két hónapos munkatervben, amelynek keretében tisztázzák az iraki leszerelési folyamat terén még meglévő vitatott kérdéseket. Richard Butler, az UNSCOM vezetője és Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes Bagdadban elégedetten nyilatkozott a találkozóról. Ismét hazalátogatott Romániába felesége, Anna társaságában Mihály exkirály. A házaspár fölkeres több megyét és a román tengerpartot is. A 77 éves volt uralkodó a második világháborút követő kommunista hatalomátvétel után 1947- ben kényszerült száműzetésbe. Mihály most hatodszor tért vissza szülőföldjére. Elmarad június 20-án, szombaton Elton John és Billy Joel régóta várt koncertje Bécsben, mert a hetek óta betegeskedő Billy Joel hangszalagjai nem gyógyultak meg. Az egyesült Európa kihívásai Tony Blair és Jacques Chirac a futhallhuliganizmusról is tárgyalt Hivatalosan az Európai Unió belső problémáival, a reform- folyamat helyzetével és a koszovói válsággal is foglalkozik az Európai Unió Cardiffban megnyílt csúcstalálkozója, amely a januárban kezdődött, soros brit elnöki időszakot zárja. Blairék búcsúznak a soros elnöki tiszttől, fotó: feb/reuters A világgazdaságot az utóbbi húsz évben nem fenyegette olyan mértékű veszély, mint napjainkban - jelentette ki a brit kormányfő a nyitónapon. Tony Blair közölte: Japán és a délkelet-ázsiai országok gazdasági válsága, illetve pénzügyi összeomlása nyomán a világgazdaságnak immár „két pillére maradt csak állva”: az Egyesült Államok és az egyesült Európa. Nem lehet azonban arra számítani, hogy az unió karcolás nélkül megúszhatja a világgazdasági felfordulást, ha nem reagál megfelelő módon a történtekre. Az előzetes várakozásoknak megfelelően szóba került az első napi megbeszéléseken Németország befizetési terhének Bonn által szorgalmazott csökkentése. A német kormány egyik tisztviselője Cardiffban közölte: Németország, amely önmaga a brüsszeli kasszába áramló befizetések 60 százalékát állja, jelenlegi 21 milliárd márkás, évi befizetési kötelezettségét legalább harmadával csökkenteni akarja. A kérdés máris vitát váltott ki Bonn és London között: Blair brit kormányfő szóvivője hétfőn kijelentette, hogy a London által élvezett visszatérítéshez, amely régóta szálka a németek szemében, „nem lehet hozzányúlni”. A csúcs részvevői délután megnézték az angol válogatott első fellépését a franciaországi világbajnokságon, Marseille- ben. A Tunézia elleni mérkőzést megelőző zavargások során - amelyet a SkyNews tévé- társaság adását megszakítva, egyenes adásban közvetített - zömmel az angol szurkolók játszották a főszerepet. A nem mindennapi jelenetek szóba kerültek a csúcstalálkozó első munkanapján a brit kormányfő és a francia elnök között, sőt Tony Blair állítólag a francia belügyminiszterrel is beszélt telefonon az ügyben. Tony Banks sportügyi államminiszter a londoni rádióban kijelentette: a verekedéseket kezdeményező angolok a 2006. évi világbajnokság angliai megrendezésének esélyeit ássák alá. Milosevics szerb elnök ma Moszkvában Borisz Jelcinnel tárgyal Elszánt Sólyom a Balkán felett Hétfő reggel 8 óra előtt nem sokkal adták meg az indulási parancsot a NATO taktikai légierejének vicenzai parancsnokságán az albán és a macedón légtérben tartott Elszánt Sólyom fedőnevű hadgyakorlaton részt vevő gépek számára. A gyakorlaton 13 NATO-tag- állam 80 repülőgépe vett részt. Az Adriai-tengeren készenlétben állt egy amerikai haditengerészeti egység is, a ÜSS Wasp helikopter-hordozó vezetésével. Az egységnek az volt a feladata, hogy szükség esetén a bajba jutott repülőgépek személyzetének felkutatására és mentésére induljon. Javier Solana, a NATO főtitkára szerint a szövetség légi hadgyakorlata az utolsó figyelmeztetés Szlobodan Milosevics jugoszláv elnöknek. Jelzi, hogy a nemzetközi közösség kész cselekedni a koszovói vérontás megszüntetéséért, és képes gyorsan felvonulni a térségben. A NATO nem fog légitámadást intézni jugoszláviai célpontok ellen - nyugtatta meg hallgatóit még vasárnap a belgrádi rádió. A kommentátor azonban kiemelte: ha a NATO csatát kényszerít ki Koszovóért, akkor azt Szerbiának és Jugoszláviának el kell fogadnia. „Ha a NATO megtámadja Jugoszláviát, a Jugoszláv Hadsereg nem fogja passzívan szemlélni a támadást, nem fog úgy viselkedni, ahogyan azt Szlovéniában és Horvátországban tette” - hangzott el a rádióban. Borisz Jelcin orosz elnök és Szlobodan Milosevics keddi moszkvai tárgyalásain a jugoszláviai helyzet, illetve az egész Balkán problémái kerülnek elsősorban terítékre. A Kreml „a politikai eszközöket részesíti változatlanul előnyben a koszovói válság megoldásánál”, s ezzel összefüggésben „nagy reményeket fűz” a két államfő tárgyalásaihoz - jelentette ki hétfőn Moszkvában Vlagyimir Rahmanyin orosz külügyi szóvivő. Hangsúlyozta: a térség problémái s elsősorban a koszovói válság „rendkívüli módon nyugtalanítják a Kremlt”. Igor Szergejev orosz védelmi miniszter szerint a NATO nem volt korrekt a Koszovó határain folytatott légi manőverekkel. Egy amerikai F-16-os rajtja az avianói légibázisról. FOTÓ: FEB/REUTERS Halálos baleset történt Kecskemét határában Jakab szállási áldozata volt a balesetnek. Kecskemét határában, az 54-es főúton tegnap délután frontálisan összeütközött egy Lada és egy Volkswagen Passat. A baleset következtében - melyben mindkét autós vétlen volt - a Ladát vezető jakabszállási fiatalember életét veszítette. Az állatkórház mellett, a Kecskemétet elkerülő úton történt balesetet egy UAZ vezetője okozta, aki nem adott elsőbbséget a főútvonalon haladóknak. A Lada Békéscsaba felől Soltvad- kert felé, a Passat vele szembe haladt. Az UAZ Kecskemét felől kanyarodott balra, a sávokat elválasztó, forgalom elől elzárt területre. Hogy a karambolt elkerülje, a Volkswagen vezetője balra rántotta a volánt, így ütközött a Ladának. Megerőszakolt kislány A nagykőrösi rendőrkapitányság nyomozói keresik azt a két ismeretlen férfit, akik a városban szombaton, a református templom istentisztelete után egy a hívők között utolsóként távozó, tizenhárom éves kislányt megerőszakoltak - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a városi kapitányság illetékese. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a kislányt a templom előtt valamilyen tompa tárggyal leütötték, aminek következtében eszméletét vesztette. Kábulatából arra ébredt, hogy a templomtól néhány méterre lévő parkban két ismeretlen férfi megerőszakolta. Ennek következtében ismét eszméletét vesztette, s az arra járók találtak rá, miután a tettesek elmenekültek. A kislányt sokkos állapotban szállították a helyi kórházba, ahonnan az orvosi ellátás után hazaengedték. Lapunk megpróbált információkat szerezni az eset körülményei és visszhangja felől. A nagykőrösi rendőrkapitányságon tegnap 16.45-kor hírzárlat volt, a sajtóreferens nem volt elérhető. Dr. Fodor Ferenctől, a helyi református lelkésztől annyit sikerült megtudni, hogy tisztázatlanok az eset körülményei, de valóban volt valamilyen brutális cselekmény a templom körül. Ám nem szombaton, hanem - szerinte - pénteken délelőtt. Egyébiránt a lelkész - megértést kérve, s utalva arra a kényes helyzetre, amelyben a sértett van - érdemben nem nyilatkozott. Drog receptre A kaliforniai West Hollywood polgármestere azzal a kéréssel fordult Bili Clinton elnökhöz, hogy függessze fel a kábítószer-ellenes törvények érvényesítését azokban az esetekben, amikor valaki gyógyászati célból fogyaszt marihuánát. Steve Martint az indította erre a szokatlan lépésre, hogy látta: nemcsak az AIDS-es, hanem az epilepsziában szenvedő barátainak állapotán is sokat javított a cannabis. „Ha bezáratnák a (Hollywoodban már működő) marihuána-elosztó központokat, az emberek kénytelenek lennének illegálisan, az utcai drogkereskedőktől beszerezni a fájdalmaikat enyhítő szert. „Ezzel nemcsak tulajdon életüket veszélyeztetik, hanem a rendőrségre is felesleges terhet rónak” - indokolta kérését a polgármester. FEB Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Félje nélkül bújik ágyba • A tökéletes szerelő • Jöhetnek újabb apósok • Az elsőkötetes takarítónő Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin CsÚÍHiSton