Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-03 / 128. szám

1998. június 3., szerda Megyei Körkép 3. oldal A körözött kiállította saját halotti bizonyítványát (Folytatás az 1. oldalról) A rendőrök K. Attilát Baján fogták el. Mikor észrevette a gyanúsított, hogy nyomában vannak, menekülni kezdett. Egészen a padlásig üldözték a zsaruk, ahol végre bilincsbe verték. Pár órán belül előkerült társa is, a szintén bácsbokodi P. József. A kihallgatásokon kiderült, hogy volt még két se­gítőjük, akik egy-egy betöréses lopásban vettek részt, valamint a lopott cikkek értékesítésé­vel foglalkoztak. Körülbelül 25 bűntett elkövetésével gyanúsít­ják a csapatot a bajai rendőrök. Ezek között szerepel a kórház előtt feltört zöldségespavilon, a Bácska áruház előtti újságos és a Szabadság utcai Mini presszó kirámolása is. A Kommunális Kft. faházának feltörtésével is ők gyanúsíthatok. Megtudtuk azt is, hogy K. Attilát, mivel jogerős börtönbüntetését kel­lene töltenie, elszállították a szekszárdi fegyházba. Társát, P. Józsefet vasárnap a kalocsai bíróságon előzetes letartózta­tásba helyezték. Páncsics Hajnalka 14 milliót érő sportkocsi akadt fenn a tompái határon Az álomautót visszafordították a határon. Egy több mint 14 millió forint értékű, lopott Porsche autót fogtak a hétvégén a tompái ha­tárőrök. Két jugoszláv férfi szombaton akart kilépni a tom­pái határátkelőn, amikor, a.zöld vállaposoknak feltűnt a nagyér­tékű sportkocsi. A sofőrt iga­zoltatták, majd ellenőrizték a Porsche Boxers papírjait is. Az utasok a tulajdonjogot nem tud­ták igazolni, kölcsönadási szer­ződéssel sem, valamint megha­talmazással sem rendelkeztek, amellyel külföldre vihették volna a kocsit. Az ellenőrzés során kiderült, hogy egy nürn­bergi vállalattól ellopott kocsit sikerült feltartóztatni - tájékoz­tatta lapunkat Németh Zoltán százados, a Kiskunhalasi Ha­tárőr Igazgatóság szóvivője. A jugoszlávok ügyét - akik nem akarták megérteni a hely­zetet - a kiskunhalasi rendőr- kapitányság vizsgálta tovább. Kondor Ilona, a halasi kapi­tányság szóvivője arról számolt be, hogy a gépkocsi utasait kénytelenek.: voltak szabadon engedni, ugyanis a jármű papír­jai rendben voltak. A törvény szerint pedig, ha nem a halasi kapitányság illetékességi terü­letén történt a bűncselekmény, akkor nincs is joguk az esetben nyomozni. Mivel a gépkocsit Nümbergben lopták el, így ott is valósult meg a bűncselek­mény. Ezért csak a német ható­ságoknak van joguk ebben az ügyben nyomozni, pedig a ha­tárőrök és a rendőrök számára is világos, hogy egy lopott jár­művel próbálták meg elhagyni az országot a jugoszlávok. A két férfi tehát szabadon távoz­hatott. P. Á. - T. K. Nagy sikerű búcsú Vodicán Vasárnap több mint kétszázan zarándokoltak ki a Csávolyhoz közeli Vodicára, hogy megtart­sák a hagyományos búcsút. A kápolnánál dr. Pribitek László csávolyi plébános celebrált mi­sét, majd a búcsúsok bográ­csokban főzték meg az ünnepi ebédet. Késő délutánig folyt a vidám mulatozás, tájékoztatott dr. Lipokatich Sándor csávolyi polgármester. Gazdasarok i Drága, de ellenálló palánta A bajai piacon már két hete óriási a felhozatal a jobbnál jobb minőségű palántából. Sokan szömyülködve veszik tudomásul a szerintük túlbe­csült árakat. Inkább féláron vásárolják az ellenőrizhetet­len fajtájú növényeket. Nos, aki nem sajnálja most a hol­landiai vagy németországi gombatetegségeknek és vírus- ferőzéseknek ellenálló hibri­dekre a pénzt, az jobban jár. Például a folytontermő, a lu­gasparadicsom, illetve a pa­radicsomfa hibridjének (első nemzedék) szálja 50-60 fo­rintba kerül. Ezekről kétszer- háromszor nagyobb hozam várható, kevesebbe kerülnek a növényvédő szerek, mivel rendkívül ellenálló, jó minő­ségű termést hozó növények­ről van szó. Ugyanez a hely­zet a gombásodásnak ellen­álló csemege és kígyóuborká­val, a cukkinivel és a csillag­tökkel is, melynek szálját 50-60 forintért kínálják. A Crimson és a cukordinnye szálja 40 forint. Korai görög­dinnye-palántát szálanként 50-ért lehet és érdemes venni. A minőségi padlizsán 60-80 forint szálanként. A spárgatök szálja 100 forint. Ugyaneny- nyiért kínálják csomóját a kelbimbónak is. K. L. Szó lesz a gyermektalálkozóról és a fogathajtó vb-ről is Lellén „randevúznak” az önkormányzatok Ma kezdődnek, és péntekig tar­tanak az immár hagyományos Önkormányzati Szakmai Na­pok Balatonlellén. Az eseményt a Bács-Kiskun megyei önkor­mányzat rendezi a megyebeli polgármestereknek, jegyzők­nek, a települési önkormányza­tok szakembereinek. A szakmai programok sorá­ban elsőként ma dr. Kiss Lász­ló alkotmánybíró tart előadást Önkormányzatok az Alkot­mánybíróság előtt címmel. Csü­törtökön dr. Herold József, a megyei választási bizottság el­nöke és dr. Ferenczi István me­gyei főjegyző ad tájékoztatást a parlamenti választások megyei eredményeiről, majd Fekete László beszél arról, hol tartanak a jövő évi, Kecskeméten ren­dezendő kettesfogat-hajtó VB előkészületei. Pénteken az Év­század napfogyatkozása cím­mel hallhatják az érdeklődők dr. Hegedűs Tibornak, a me­gyei önkormányzat csillagvizs­gáló intézete igazgatójának előadását, végezetül Farkas Gábor, a kecskeméti Európa Jövője Egyesület elnöke szá­mol be az idei Európa Jövője Gyermektalálkozóról és az ah­hoz kapcsolódó, július 17-i Eu­rópa Nap szervezéséről. Kiépítik kábeltévés hálózatot Bácsalmáson A bácsalmásiakat hónapok óta foglalkoztatja, hogy a vá­rosvezetés ismét tervbe vette a kábeltévé-hálózat kiépítését, illetve helyi stúdió kialakítá­sát. A munkálatokkal Németh László kiskunhalasi kábelté- véhálózat-építőt bízták meg. Másfél hónappal ezelőtt a szakember 25 millió forintot nyert az ORTT pályázatán, többek között a bácsalmási kábeltévés költségek fedezé­sére. Németh László elmon­dása szerint a pénzt a bácsalmási csatlakozási díjak csökkentésére kívánja fel­használni. Az összeget azon­ban még nem kapta meg, így másfél hónapja állnak a mun­kák. A leendő stúdiót és mű­szaki helyiségeket a polgár- mesteri hivatal legfelső eme­letén alakították ki. A régi há­lózaton lévők jelenleg 10 csa­tornát nézhetnek, míg a csil­lagpontos rendszerben lévők 18-at. A helyi stúdió beindítá­sára optimális esetben augusz­tusban nyílik lehetőség. A kamerák, a vágópult és a mű­sorkészítéshez szükséges, egyéb műszaki berendezések egy része már megvan - mondta Németh László. Bácsalmáson egyébként egy helyi rádió indításának csupán az anyagi háttere hi­ányzik. A környező falvak kábeltévés igényére pedig hamarosan felmérés készül. A kisfalvak rendszerének mű­szaki kiépítése megoldható - tette hozzá a halasi vállal­kozó. Berki Erika Rémi útprogram Szúnyogirtás Félegyházán A nyáron megvalósulhat Rémen a község útprogramja. Vető Zoltán polgármester elmondta, hogy erre a célra 9 millió forint támogatást nyert az önkormány­zat, így a háztulajdonosoknak 15 ezer forint hozzájárulást kell fizetni. Idéntől mindenütt porta- lanított út lesz. Szeretnék befe­jezni az építkezést abban a hat utcában is, ahol korábban fél­bemaradt a munka, és így nem készültek el az összekötő utak. Valószínűleg ma este megkez­dik a szúnyogirtást Kiskunfél­egyházán is. Dudás Beáta, a polgármesteri hivatal illetékese elmondta, az előző évekhez ha­sonlóan idén is az úgynevezett melegködös eljárást alkalmaz­zák. Elsősorban a város parkja­ira, zöldövezeteire koncentrál­nak, de az irtást kiterjesztik a városszéli erdőkre is. Egyelőre három irtást ter­veznek, minden nyári hónap­ban egyet. Amennyiben azon­ban ez nem elég, szükség ese­tén egy pótirtást is beiktatnak. A melegködös eljárás nem jelent veszélyt a méhekre, főleg nem az emberekre és állatokra. Amennyiben ma valami mégis közbejönne, a hét folyamán mindenképp elvégzik az idei első szúnyogirtást Kiskunfél­egyházán. NISSAN _ ' ■ M IND€N R€NDߣN A városi kisautótól a 15 tonnás teherautóig! Hiezl és Társa Kft. Baj a Kölcsey u. 73. Tel.: 79/422-422 Országos lóverseny Kecskeméten Országos lóversenyt rendez a Magyar Posta Kecskeméten szombaton délelőtt 9 órától a pénz- és értékszállításban fegy­veres kísérőként szolgálatot tel­jesítő dolgozói részére. A ver­senyre 11 csapat nevezett. A versenyt a Rendőrségi Lőtéren rendezik meg. Az eredmény- hirdetésre még aznap sor kerül. Törököket fogtak az ünnep alatt A pünkösdi ünnep alatt négy­négy török, illetve Sierra- Lone-i állampolgárt fogtak el a zöldhatáron a halasi határőr­igazgatóság határőrei. A hatá­rátkelőhelyeken is előállítottak közokirat-hamisítás gyanúja miatt három személyt. Bács- bokod mellett, az államhatár közelében egy Seat Cordoba és egy VW Vento személygépko­csit találtak a határőrök. Az együtt négymillió forintot érő autókat a fővárosból lopták el. Közéleti Hírek • Nyilvános fórumot rendez­nek szombaton 16 órától Baján, a Magyarországi Németek Ál­talános Művelődési Központ­jában Választás utáni tény-kép címmel. A politikai váltógaz­dálkodás aktuális kérdéseiről dr. Horváth Csaba, a pécsi egyetem politológusa tart elő­adást, majd dr. Csőzik László jogász-újságíró elemzi a politi­kai kultúra helyzetét a Horn- Orbán vita kapcsán. Az ezt kö­vető vitát dr. Csefkó Ferenc al­kotmányjogász, az MTA regio­nális kutatóközpontjának igaz­gatója vezeti. Környezetvédelmi konferencia Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában ma és holnap környezetvédelmi konferenciát tartanak Tájak, tanyák, emberek címmel. A megyei TIT, a kecs­keméti önkormányzat és a Tér­Ismeretlen a Továbbra sem derült fény annak a férfinak a kilétére, aki péntek éjjel égett halálra Kecskeméten, egy villanyoszlop tetején. A rendőrség - a lehetőségekhez mérten, mert a holttest erősen roncsolódott - lapunk rendelke­zésére bocsátotta az áldozat sze­mélyleírását. Valószínűleg egy negyven év körüli, sötétbarna hajú férfiról van szó, akinek ha­lántéka őszül. Az áldozat lába 41-42-es. Kék munkásnadrág­ban volt, amelyet barna bőröv mészettudományi Társulat ren­dezte konferenciát Katona László polgármester és Tardy János, a Környezetvédelmi Mi­nisztérium helyettes államtit­kára nyitja meg ma 10 órakor. megégett férfi tartott. A halott férfin fehér alsó­nadrág volt, kék-piros mintával. 170-175 centiméter magas az ál­dozat, zsebében egy pár gyerek­zoknit, egy rózsaszínű fésűt, va­lamint két, kőművesek által hasz­nált simítókanalat találtak. A ha­lálra égett férfi egy 10-15 centi- méteres Krisztus-medált viselt. A rendőrség kérése az, hogy aki felismerni véli az áldozatot, hív­ja fel a kecskeméti rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályát a 76/484-684-es számon.

Next

/
Thumbnails
Contents