Petőfi Népe, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-30 / 126. szám
1998. május 30., szombat Keresik a cefremestert A Kiskunmajsa-Marispuszta 144. számú tanya mellett május 6-ára virradóra a mélyen a földbe ásott két tartályban erősen forrásban levő cukorcefrének látszó szeszes folyadékot találtak a pénzügyőrök. Az ellenőrzés időpontjában az elkövető, tehát a folyadék készítője nem került elő, őt azóta is keresik a halasi vámhivatal dolgozói. Természetesen a folyadékból mintát vettek, és annak érdekében, nehogy valaki elszállítsa, ezt a folyadékot további intézkedésig őrizték. A mintát megvizsgálva a szakértő azt állapította meg, hogy az érzékszervi tulajdonságok alapján az anyag világos, szürkéssárga színű, erősen zavaros és üledékes. A bortól eltérő, gyengén savanykás, élesztőszagú. Szűrés után színtelen, vízszerű. Az üledékben gabonaőrlemény-ré- szecskék láthatók. Gyümölcsre utaló illat és íz nem ismerhető fel. Számításuk szerint a teljes leerjedés után várható alkohol- tartalom legalább 90 százalékban nem szőlő- és nem gyümölcseredetű. A vizsgált minta cukorcefrének minősül. A cukorcefrét a vámhivatal további tárolás céljából a kunfehértói szeszüzembe szállította, ahol sor került a mennyiség pontos megállapítására is, ami 60 ezer litert tett ki. A kiskunhalasi vámhivatal részére most már minden adat rendelkezésre áll ahhoz, hogy meg tudja állapítani a jövedéki bírság összegét, ami 180 millió forint. Ez az összeg, úgy tűnik, elegendő indok ahhoz, hogy az elkövető igyekezzen mentesülni tettének következményei alól, és eltűnjön a hatóság látóköréből. Természetesen az elévülési időn belül (5 év) ha megtalálja a pénzügyőrség, érvényesítik vele szemben a törvény előírásait. Átvágta saját torkát egy bugád öregember Rendkívüli körülmények között vetett véget tegnap életének egy hetvenkét éves öregember Bu- gac-Felsőmonostoron, elmetszette a saját torkát. A felsőmonostori család tegnap reggel felkelt, az öregember a házban üldögélt, míg felesége a kertben kapált. Megérkezett a lányuk, beköszönt apjának, és azt látta, hogy egy késsel piszkálja a torkát. Ez ijesztő jel volt, hiszen az öreg már korábban is emlegette, hogy torkának átvágásával vet véget életének. Lánya kérte, tegye le a kést. Mivel a koros férfi nem engedelmeskedett a felszólításnak, anya és lánya együttes erővel próbálták meg elvinni az éles szerszámot az öregtől. Ő megfenyegette az' érte aggódókat, hogy megvágja őket is, és kizavarta a szobából a nőket. Percekkel később a lány visszamerészkedett, de már elvágott torokkal talált apjára, aki erősen vérzett. Mire a körzeti orvos megérkezett, az öregember már halott volt. A rendőrség nagy erőkkel kezdett a helyszíni szemléhez, mert a szokatlan körülmények alapján nem volt kizárható az esetleges bűncselekmény. A vizsgálat során a nyomokból, a rendőrorvos véleménye alapján világossá vált, hogy a férfi valóban saját kezével vetett véget életének. Az izsáki önkormányzat átköltözteti intézményeit Az izsáki képviselő-testület döntése értelmében az önkormányzat megvásárolta a korábban felszámolt állami gazdaság központját. A területért és az épületegyüttesért huszonötmillió forintot fizetett az izsáki polgármesteri hivatal. K. Szabó József polgármester elmondta, hogy a volt állami gazdasági központtal nagy terveik vannak. A mintegy fél hektárnyi terület egynegyede beépített. Az épületek több mint ezer négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkeznek. Az elképzelések szerint ebben az épületegyüttesben helyeznék el a rendőrőrsöt, a helytörténeti gyűjteményt, a könyvtárat. Szó van arról is, hogy esetleg az öregek napközi otthona is ott kapna helyet. Az elképzelések között szerepel, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park állandó kiállítását is a volt állami gazdasági központ területén helyeznék el. A polgármester tájékoztatása szerint a költöztetés után felszabaduló városi épületeket értékesítené az izsáki ön- kormányzat. Gazdasarok Védekezés a gombabetegségek ellen A gombabetegségek ellen kontakt és felszívódó szerekkel védekezhetünk. A gyakorlat ezeket a szereket kombinációban használja. A KUPFER FUSILAN WG előnye, hogy mindkét hatású szerkomponenst tartalmazza, az egyik hatóanyaga behatol a növénybe (cimoxanil), a másik pedig kontakt módon véd (réz-oxiklorid). A peronoszpóra gombafertőzések ellen használható szőlő-, uborka-, vöröshagyma-kultúrákban 2,5 kg/ha, borsóban és szójában, illetve burgonyában burgonyavész és altemária ellen 2,2-2,7 kg/ha dózisban. Paradicsomban paradicsomvész és alternálja ellen pedig 1,8-2,2 kg/ha a dózisa. A megfelelő fedettség elérése érdekében ügyeljünk az apró cseppméretre. Erős fertőzés esetén a KUPFER FUSILAN WG-vel való kezelést 8-10 naponként, uborkában 5- 6 naponként ismételjük meg. Más szerekkel jól keverhető. A lisztharmat elleni védekezés egyik felszívódó szere a CONDOR 500 FL folyékony gombaölő szer. A lisztharmatot minden fejlődési stádiumában, erős fertőzés esetén is elpusztítja. Szőlőben virágzás előtt 0,08-0,12 1/ha, virágzás után 0,2-0,3 1/ha, almástermé- sűekben pedig 0,5 1/ha dózisban a varasodás ellen is hatékony. Önmagában használva nedvesítőszer hozzáadása ajánlott. Forgalmazza: Magyar Kwizda Kft. Keresse a gazdaboltokban! Megyei Körkép 3. oldal Befejeződött a Duna-holtág rehabilitációja Alapítási ünnep Hartán Hordógurítással avatták a szigetet a településsel összekötő új hidat Hartán. Balról jobbra: Walter Schmid, Harta testvértelepülésének, Lossburgnak polgármestere, Droppa György, a Zöld alternatíva társelnöke és András István, Harta polgármestere. A volt NDK-hadsereg készletéből megmaradt katonai híd szerkezetére épült az az átkelő, amelyet tegnap avattak fel Hartán. A község újratelepítésének 275. évfordulója alkalmából rendezett négynapos ünnepségsorozat keretében adták át a megújult Duna-ágat. A harta-dunapataji holtág rehabilitációja - melynek végső célja a kőgátak áttörése és az élővízzel való feltöltés volt - három éve kezdődött. A közel százmillió forintba kerülő program eredményeként számos természeti értéket mentettek meg. A tegnapi ünnepségen adták át a Harta nagyközségért idei kitüntetéseit. A két díjazott Weibel András és Szabóki Jenő, akik mindketten sokat tettek a holtág újraélesztéséért. Ugyancsak ezért kapott díszpolgári címet Droppa György, a Zöld alternatíva társelnöke. A nagyközség szalagot adományozott a Magyar Honvédség Alföldi Kiképző Központjának, melyet András István kötött fel a csapatzászlóra. A tegnapi, Duna-parton rendezett ünnepségre több ezren voltak kíváncsiak. Harta és testvértelepülései zászlait ejtőernyősök hozták. A látványosságot növelte az Alföldi Kiképző Központ kalocsai helyőrségének katonazenekara, valamint a szabad- szállási helyőrség díszszázada. Este fáklyás vízifelvonulással, tűzijátékkal és Duna-parti bállal zárult az ünneplés. Ma délelőtt az evangélikus lelkészek országos erőnléti bajnokságával folytatódik a program. Majd focimeccsekkel és horgászversennyel folytatódik a vasárnap záruló hartai rendezvény. W. Király Ernő Ezúttal szinte teljes volt az egyetértés a tiszakécskei testületben Igazságosan elosztott támogatások Második nekifutásra és három módosítással ugyan, de csütörtöki közgyűlésén végre határozott a tiszakécskei képviselő- testület a városban működő egyesületek és önszerveződések támogatásáról. Mint arról már lapunkban beszámoltunk olvasóinknak, az előterjesztés egyszer már (április 30-án) szerepelt a közgyűlés napirendjén. Akkor azonban a tiszakécskei városatyák egy része nem értett egyet a pénzösz- szegek elosztásával, tiltakozásul egy részük kivonult a tanácsteremből, és az ülést határozatképtelenség miatt berekesztették. A csütörtöki közgyűlésen Tóth Dezső ismét azt indítványozta, hogy a polgárőrségnek, illetve a Kerekdombért Körnek szánt összegből vegyenek el száz-százezer forintot. Az így felszabaduló 200 ezer forintot egyenlő arányban (50-50 ezer forint) osszák szét az óbögi és a tiszakécskei gazdakör, valamint a nagycsaládosok egyesülete és a máltai szeretetszolgálat között. Az Ifjúsági Uniónak szánt 150 ezer forintból pedig ötvenezret utaljanak át a város három iskolája: a Móricz Zsigmond, a Kiss Bálint és a Kinizsi sportkörének. Pólyák Albert képviselő szintén módosító indítványt tett. Az alpolgármester azt javasolta, hogy az önkormányzat 80 ezer forinttal támogassa a hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását. A képviselő-testület a határozat- tervezetet - a módosító indítvánnyal együtt - elfogadta. A városatyák jóváhagyták az idei majális költségeit és döntöttek a pályázatokhoz szükséges pénzügyi fedezetek biztosításáról is. Szász András Hárommillió a majsai járdákra Augusztus végéig kell elkészülni azoknak a járdáknak Kiskunmajsán, amelyekhez összesen 3 millió 200 ezer forint támogatást ad a város ön- kormányzata. A jelentkezők pályázat útján kaphattak támogatást, s előnyt élveztek azok, ahol még nincs szilárd burkolatú út az utcában, és vállalták az egész utca hosszában a betonjárda kiépítését. A nyertes pályázók négyzetméterenként 600 forintos támogatást vehetnek majd igénybe, amelyet a gyalogjáró elkészülte után kapnak kézhez. Gyorsabb lesz a vonat Pest és Halas között? A főváros és Kelebia közötti vasútvonal korszerűsítésre várhatóan még idén megkezdődik. A vasúti pálya elavultsága miatt jelenleg a személyszállító vonatok is lassabban közlekedhetnek egyes pályaszakaszokon Budapest és Kiskunhalas között. A tervezett infrastrukturális beruházás megvalósulásával csökkenhetne a menetidő az egyik legfontosabb hazai közlekedési folyosón. Drog és ifjúság A megyei TIT által rendezett hagyományos Drog és Ifjúság vetélkedő döntőjét ma rendezik Kiskunhalason. Az eddig legjobbnak bizonyult tíz csapat méri össze tudását. A nyertesek több tízezer forint értékben díjakat és szakkönyveket kapnak. Ideiglenes bizottság a díjadományozáshoz Augusztus 20-án adják át Kerekegyházán a díszpolgári címet, valamint a Kerekegyházáért díjat. A helyi rendelet szerint a kitüntetettek személyére ideiglenes bizottság tesz javaslatot. A kerekegyházi képviselők legutóbbi ülésén megválasztották a bizottságot, melynek tagjai: Forgó Ferenc alpolgármester, valamint Csertő Jó- zsefné és Hallai Tibor képviselők. Lesz gáz Kerekegyházán a Tavasz utcában is Kerekegyházán a Tavasz utcában lakók elkezdték szervezni a gáz bevezetését. A Tavasz utcai telkek gázberuházása a kalkulációk szerint 863 ezer forintba kerülne. Egy telekre mintegy harminckétezer forint költség jut. Az utcában található hét, az önkormányzat tulajdonában lévő építési telek is. A nagyközség képviselő-tes- tülete legutóbbi ülésén hozzájárult ahhoz, hogy a hét telek gázbevezetési költségét kifizesse az önkormányzat. A 224 ezer forinton kívül a testület megszavazta, hogy a közmunkásokkal végeztessék az árokásást. A gáz bevezetésével azonban megnő az önkormányzati telkek értéke is. Ezért a képviselők az eddigi 350 forintos négyzetméterenkénti árat 400 forintra emelték a Tavasz utcai hét telek esetében. W.K.E. Jótékonysági rendezvény a jánoshalmi tornateremért A jánoshalmi Szent Anna katolikus iskola jótékonysági műsort rendez június elsején, 17 órától. Az iskolában egy tornatermet szeretnének felépíteni, amelyhez pályázat útján is remélnek támogatást. A pályázathoz csatolni kell a kész terveket is, amelyek elkészíttetése igen sokba kerül, és az iskola költségvetésében nincs rá fedezet. A műsor bevételét is erre a célra fordítják, ezért a 100 forintos jegyekből több is megvásárolható, ezzel is támogatandó a tornaterem mielőbbi felépítését. ii ii PÜNKÖSDI CSIKOSVERSENY BUGACPUSZTA 1998. május 31-június 1. I. JANSIK VOLVO KUPA Meghívásos díjugratóverseny A verseny ideje: 1998. május 31., vasárnap, 10.00 A verseny helye: Bugaci Karikás Csárda II. KETTESFOGAT-HAJTÓ VERSENY A verseny ideje: 1998. június 1., hétfő, 10.00 A verseny helye: Bugaci karikás csárda III. PÜNKÖSDI CSIKÓSVERSENY Meghívásos ügyességi és gyorsasági verseny pusztai körülmények között és a "Pünkösdi király " cím viselőjének eldöntése. A verseny ideje: 1998. május 31., 14.00 és június 1., 14.00 A verseny helye: Ménes Udvar és Bugaci Karikás Csárda IV. EGYÉB KÍSÉRŐRENDEZVÉNYEK ♦ Patkolóverseny ♦ Parasztgalopp ♦ Lovastoma (voltige-bemutató) ♦ Népi iparművészeti kirakodóvásár ♦ Pünkösdi ipari és mezőgazdasági kiállítás ♦ Lovaglás ♦ Kocsikázás a pusztában ♦ Pusztai látnivaló megtekintése (pásztormúzeum, istállók, isztronga, hűvösölő, nádkunyhó, bugaci ménes, szürkegulya, rackanyáj, mangalicák) ♦ Ősborókás megtekintése ♦ Gasztronómiai különlegességek ♦ Kutyabemutató ♦ Helikopteres sétarepülés ♦ Sárkányrepülés ♦ Repülőskötelék-bemutató. A rendezvények helyszíne: Ménes Udvar és Bugaci Karikás Csárda TOMBOLA: főnyereményként egyéves csikót sorsolunk ki! Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Bugac Tours Kft. Kecskemét, Szabadság tér 5/A Tel.: 76/482-500 Ménes Kft. Bugac Tel.: 76/372-617