Petőfi Népe, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-25 / 121. szám
.állományából törölve. A Fidesz megnyerte a választásokat MSZP 34,71% Mandátum: 134 Ábránk százalékos megoszlásban mutatja a megszerzett parlamenti mandátumok számát. Jól látható, hogy a győztes párt, a Fidesz-MPP a képviselői helyek 38,34 százalékát szerezte meg, míg a második helyet elfoglaló MSZP 34,71 százalékot kapott. A Fidesznek minden bizonnyal szüksége lesz arra, hogy az MDF mellett a kisgazdák támogatását is megszerezze az új koalíciós kormány megalakításához. Az FKgP 12,44 százalékot szerzett, míg az MDF 4,4-et. FKgP: 12,44% Mandátum: 48 SZDSZ: 6,22% Mandátum: 24 i ( MDF: 4,4% Mandátum: 17 ' i MIEP: 3,63% i Mandátum: 14 Fü: 0,25%, mandátum: 1| A parlamenti választási rendszer matematikusai már az első forduló után megjósolták: óriási az esélye annak, hogy a Fidesz-MPP vezette, ellenzéki tábor leválthatja az MSZP-SZDSZ koalíciót. A számításaik beváltak. A fiataldemokraták és szövetségeseik győztek. Az első fordulóban vezető Magyar Szocialista Párt Bács-Kiskunban egyetlen egyéni helyen sem tudott győzni, mindössze két megyei listás jelöltje jutott a Parlamentbe. Részletes végeredmény Tegnap az ország polgárai 175 választókörzetben mentek el szavazni. Ennyi helyi mandátum sorsa vasárnap dőlt el. Az adatok 99,89 százalékos feldolgozása után az egyéni választókörzetekben a FIDESZ- MPP 90 mandátumot, az MSZP 54 képviselői helyet, a FKgP 12 mandátumot, az SZDSZ 2, az MDF 17-et szerzett. így a FIDESZ-MPP a listás eredménnyel együtt összesen 148 mandátumot (38,34), az MSZP 134 képviselői helyet szerzett (34,71%). A harmadik az FKgP 48 hellyel (12,44%). Negyedik a mandátumok 6,22 százalékával az SZDSZ. A szabaddemokraták 24 képviselőt küldhetnek a T. Házba. Az MDF 17 egyéni jelöltje (4,40%) jutott tegnap a parlamentbe, míg a MIÉP 14 képviselője (3,63%). Egy független jelölt, Kupa Mihály is bekerült a T. Házba. Választási rekord Az országban a választópolgárok 57,02 százaléka adta le a voksát tegnap a szavazókörökben. Ez több, mint az 1990-es, avagy a négy évvel ezelőtti részvételi arány, s először fordult elő, hogy a második fordulóban többen szavaztak, mint az elsőben. Mit mutat a parlamenti patkó? A fentebb felsorolt adatainkat a parlamenti patkóval illusztráljuk. Lapunk jobb oldalán kialakított rajzunkon az új Ország- gyűlés munkájában részt vevő pártokat tüntettük fel. A politikai erők megközelítőleg akkora felületet foglalnak el a patkóból, amekkora arányú eredményt elértek a kétfordulós választásokon. Bács-Kiskun megyei szavazási körkép Bács-Kiskun térségének az eredményeit két részben közöljük. Mindenekelőtt a lap alján a győztes 10 egyéni jelölt fotóját közöljük. A pontos eredményeket pedig az 5. oldali táblázatunkban találják. Itt a szavazat- számok mellett az elért százalékos arányokat is közöljük. Ki lesz az új miniszterelnök? Hogy ki lesz az új miniszterelnök? Az, akinek a kormányalakítási felkérést Göncz Árpád köztársasági elnök átnyújtja. Egy biztos: tegnap este az ügyvezető kormány első embere, Horn Gyula gratulált a Fidesznek, és azt kérte az Orbán Viktor vezette párttól, hogy a kormányalakításnál az ország stabilitását tartsák szem előtt. Mindenesetre, ha a politikusi karrierje csúcsára jutott fiatal- demokrata pártelnök kapja a kormányalakítási megbízást, kemény tárgyalásokra számíthat a leendő partnereivel. Erre utalt a köztársasági elnök is tegnapi beszédében, aki rendkívül érdekesnek minősítette a választások kimenetelét, ami órási problémát vet fel a magyar politikai elit számára, de az államfő - tekintettel a pártok előtt álló, bonyolult tárgyalásokra - nem kívánta az eseményeket kommentálni. Az új kormány megalakulása a következő hetekben várható. Tegnap a választási eredményeket feldolgozó apparátus rendkívül gyorsan dolgozott. 22 órára az információk több mint 98 százalékát feldolgozták. S 23 óráig ezek alapján közölték az új parlament 386 országgyűlési képviselőjének a nevét is. Bács-Kiskunban információink szerint sehol sem történt kampánycsendsértés. Mindenütt rendben zajlottak a szavazások. Erről lapunk 4. oldalán munkatársaink színes riportjaiban számolunk be. Az 5. oldalon közöljük a részletes egyéni eredmények mellett azon képviselők névsorát is, akik a pártlistákról a Országgyűlésbe jutottak. Olvashatnak külföldi véleményeket is a tegnapi eseményekről. Arról is cikket közlünk, hogy milyen módon is alakul meg az új kormány. Szavaz Orbán Viktor, a FIDESZ-MPP pártelnöke. Akkor még legfeljebb csak sejtette, hogy miniszterelnök lesz. Bács-Kiskunból a Parlamentbe Tegnap Bács-Kiskun megye 10 egyéni választókörzetének 566 szavazókörében több mint 224 ezer ember élt választójogával. A késő esti, végleges összesítés szerint a térségben a polgárok 51,96 százaléka járult az urnákhoz. Mindenhol érvényes volt a szavazás, mert a voksolásra jogosultak több mint egynegyede részt vett a politikai véleménynyilvánításban. Eredményes is volt, melynek következtében 10 új törvényhozó kéviseli a következő négy évben a térség lakóinak az érdekét a T. Házban. A legtöbben a kecskeméti 1. választókörzetben szavaztak, 57,71 százalékos aránynyal. Legkevesebben pedig a 4. - a kunszentmiklósi - térségben nyilvánítottak véleményt, 47,09 százalékkal. Képes tablónk azt a tíz képviselőt mutatja, akik a polgárok jóvoltából bejutottak az Országgyűlésbe. A fotók felett a választókerület számát, illetve annak a központját tüntettük fel. A kép alatt az új parlamenti képviselő neve szerepel, illetve a párt rövidített jelölése. 4. vk. Kunszentmiklós 5. vk. Kiskunfélegyháza Balogh József 9. vk. Baja Endre Sándor 10. vk. Bácsalmás 1. vk. Kecskemét Nyitray András 6. vk. Kiskőrös Font Sándor 2. vk. Kecskemét Dr. Horváth Zsolt 7. vk. Kalocsa Tóth István 3. vk. Tiszakécske Lezsák Sándor 8. vk. Kiskunhalas Szabó Erika Zsigó Róbert