Petőfi Népe, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-22 / 119. szám
4. oldal VÁLASZTÁS 1998 1998. május 22., péntek A kisgazdapárt álláspontja a koalíciós A Független Kisgazdapárt nem kíván mindenáron koalícióra lépni a Fidesz-Magyar Polgári Párttal, noha továbbra is elsődleges célja a jelenlegi poszt- kommunista kormány leváltása - jelentette be Torgyán József csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. A pártelnök leszögezte: az FKgP csak abban az esetben lépne koalícióra a Fidesszel, ha lehetőség nyílna programja főbb elemeinek megvalósítására. Ennek hiányában elképzelhetetlen a közös kormányzás a Fidesszel. Torgyán József cáfolta azt a hírt, hogy megszakadtak a tárgyalások a Fidesszel a képviselőjelöltek kölcsönös visszalép- tetéséről. Elmondta: folynak az esélyekről egyeztető megbeszélések, de a kisgazda képviselőjelöltek egyoldalú visszalépéséről nem lehet szó. - Nem felel meg a valóságnak az a feltételezés, hogy az FKgP nem tesz meg mindent az ellenzéki pártok közös választási győzelméért, eddig ugyanis több mint 50 kisgazda jelölt lépett vissza a Fidesz és az MDF színeiben induló politikusok javára - mondta el a pártelnök. - Az FKgP nem tárgyalt kormányzati törekvéseiről a Fidesz egyetlen képviselőjével sem, így az erről szóló hírek nem igazak - közölte Torgyán József. A pártelnök rámutatott arra is, hogy Orbán Viktor választási optimizmusa nem állja meg a helyét a számok tükrében. Horn Gyula: Nincs más alternatíva A pártelnökök szerdai televíziós vitájában sok szó esett arról, van-e ésszerű, reális alternatívája a jelenlegi kormánypolitikának. Horn Gyula szerint nem az Orbán Viktor által többször emlegetett Szabadság és jólét című fideszes program garantálná az ország megnyugtató fejlődését. A Ferenczy Eu- ropress Budapest megkérte a pártelnök-miniszterelnököt: sorakoztassa fel érveit álláspontjának alátámasztására.- Véleményemet először is az elmúlt négy év eredményeire alapozom - kezdte a beszélgetést Horn G^ula miniszterelnök. - Arra, hogy erősítettük az ország politikai és gazdasági stabilitását. Ahol a feltételek megértek, éltünk a szociális ellátások javításának lehetőségeivel. Elértük, hogy gazdasági tekintetben az ország a fejlett európai integrációk része lett. Megkezdtük a csatlakozást a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Békés viszonyokat teremtettünk a szomszédainkkal. Külön aláhúznám a vidék fejlődésének számos, jelentős mozzanatát. így például azt, hogy a mezőgazdaságot - mély válságából kiemelve - igyekszünk az ország kivételes termőföldbeli, éghajlati adottságainak, a magyar parasztság tudásának, szorgalmának és hagyományainak megfelelően fejleszteni. Másodszor: a sikeres folytatás mellett szólnak célkitűzéseink is. Első helyre a köz- és létbiztonság erősítését teszem, de ezzel egyenrangú feladat a gazdasági növekedés révén a jólét megalapozása, az európai integrációkhoz való csatlakozás nem könnyű folyamatának végigvitele, valamint a szomszédainkhoz fűződő kapcsolatok erősítése. Harmadszor: ma joggal feltehető a kérdés, vajon lehet-e ésszerű és reális alternatíva egy olyan elgondolás, hogy egyszerre jelentősen csökkentsék a közterheket és számottevően növeljék szinte minden réteg támogatását? Ez nem más, mint felelőtlen ígérgetés, az eredmények elherdálása. S végül: szabad-e teret engedni egy olyan politikának, amely a szomszédainkkal keservesen kialakított jó viszony felbontásával fenyeget, kilátásba helyezve az alapszerződések felülvizsgálatát? Elfogadható-e egy olyan távlat, hogy a Fidesz visszacsempészi a hatalomba az 1990-1994 között megbukott politikai párt képviselőit vagy rákényszerül arra, hogy elfogadja annak a MIEP-nek a támogatását, amelynek vezetője nyíltan védelmébe vette az antiszemitizmust? A civilizált világ elutasítja ezeket a törekvéseket. Bízom abban, hogy a május 24-ei szavazás a mi politikánkat erősíti meg. P. T. SZDSZ: vasárnap a következő négy évről döntünk Kuncze Gábor álláspontja szerint nemcsak az elkövetkező négy évről születik döntés vasárnap, hanem az ország hosszú távú sorsa dől el az országgyűlési választások második fordulójában. A szabaddemokrata pártelnök csütörtöki kampányzáró sajtótájékoztatóján leszögezte: az első fordulóban nem dőlt el semmi, a választók érdemi döntést hozhatnak május 24-én. A politikus arra kérte az állampolgárokat, hogy vasárnap jelenjenek meg az urnák előtt és nyilvánítsanak véleményt az ország jövőjéről. Kuncze a választások legnagyobb tétjének azt nevezte, hogy Magyarország végig tud-e haladni a megkezdett úton. Kifejtette: ha a szavazók többsége a jelenlegi kormány leváltása mellett dönt, akkor több bizonytalansággal kell szembenézniük, mivel a Fidesz nem adott választ arra, hogy koalícióra lépne-e a Független Kisgazdapárttal. A pártelnök valószínűnek tartja, hogy amennyiben a jelenlegi koalíció nem kap abszolút többséget, akkor az SZDSZ ellenzéki pozícióba kerül. Megtévesztő szórólap a Bácskában A 10. számú OEVK Választási Bizottsága tegnap délelőtti ülésén megvizsgálta és megállapította, hogy megtévesztő a Független Kisgazdapárt II. választási forduló előtt megjelent szórólapjának szövege. Azt a részt kifogásolták, miszerint az FKgP által jelölt dr. Fenyvesi Máté megválasztásával két képviselője lehetne a választó- kerületnek. A választási törvény értelmében ugyanis minden egyéni kerületben egy képviselő választható. Bácsalmás térségében pedig Tabajdi Csaba (MSZP) továbbra is országgyűlési képviselőjelölt. Ezért a választási bizottság felkérte az FKgP kampányfőnökét, hogy dr. Fenyvesi Máté színes fényképével a két forduló között megjelent szórólapot vonja vissza. Egyben közzéteszi azt is: Tabajdi Csaba a II. fordulóban is érvényes és törvényes jelöltje a 10. számú OEVK-nak. DR. KISS IMRE LÁSZLÓ 3. sz. vk. Független Kisgazdapárt képviselőjelöltje köszönöm választóimnak, hogy szavazataikkal támogattak, hogy a mezőgazdaságot és a vidéki emberek érdekeit támogató képviselőjük legyen. Képviselő szeretnék lenni a szó igaz értelmében; olyan, mint Tiszakécske régi képviselője - példaképem Miskó István. Akik megismertek, bíznak bennem, barátságuk kötelez! K. írem Tiszakécske, Tiszaalpár, Lakitelek, Orgovány, Bugac, Pusztaháza, Jakabszállás, Helvécia, Pálmonostora, Kunszállás, Fülöpke, Gátér, Nyárlőrinc, Szentkirály, Ballószög, Ágasegyháza, Városföld választópolgárait, hogy SZAVAZZANAK RÁM! Fidesz: Különbül kormányoznánk Csak a demokráciát nem ismerő párt képviselői mondhatják, hogy az általuk képviselt politikának nincs alternatívája - vélekedik Trombitás Zoltán, a Fidesz-MPP képviselője, aki a szerdai Horn-Orbán vitához kapcsolódva a Ferenczy Euro- press Budapest kérésére bővebben is kifejtette, miért gondolja a Fidesz, hogy különbül kormányozna a szocialistáknál. Trombitás szerint az MSZP évek óta hirdetett növekedés- pártisága nem több üres szólamnál, hiszen a kormány tettei ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A Fidesz - hatalomra kerülve - a jelenlegi restriktiv gazdaságpolitika helyett a kis- és középvállalkozók tényleges megsegítését helyezné a középpontba, hogy a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően ez a réteg adjon a legtöbb embernek munkát. A segítséget elsősorban a kis- és középvállalkozók járulékterheinek csökkentése jelentené, de az iskolapadokból kikerült munkanélküliek felkarolása is szerepel a Fidesz programjában. Az eddigi szociális intézkedésekhez képest is jobb, hatékonyabb megoldásokat kínálunk. A jelenlegi koalíció ugyanis nem családokban, hanem proletárokban gondolkodik, amit bizonyít, hogy szembeállítja egymással a nemzedékeket. Egy polgári kormány bevezetné a családi adózást, növelné a családon belüli adó- kedvezményeket, visszaállítaná az alanyi jogon járó családi pótlékot és a tandíjmentességet. A közbiztonságot a leendő polgári kormány a rendőrségnek adott pluszpénzekkel, 3-4000" jól képzett rendőr munkába állításával és a bűnfelderítés hatékonyabbá tételével szilárdítaná. Trombitás úgy látja: az 1990-1994 közötti, hatpárti konszenzuson alapuló külpolitika is szenvedett némi törést az elmúlt négy évben, ezért az új kabinetnek át kellene gondolnia, hogy például a nemzetiségekkel való kapcsolattartás és a NATO-csatlakozás folyamatában milyen korrekciók szükségesek. „Brüsszel nem Moszkva - fogalmazott a képviselő -, márpedig a jelenlegi kormány ahelyett, hogy az ország érdekeit próbálná előtérbe helyezni, még Brüsszel elvárásain is túltesz az alkalmazkodásban.” A vidék fejlesztése terén is van alternatíva - jelentette ki beszélgetőpartnerünk, aki szerint a jelenlegi kormány nem fordított kellő figyelmet az európai uniós csatlakozás szempontjából meghatározó magyar régiók felzárkóztatására. A Fidesz átgondoltabban, s nemcsak a főváros környékén, az Eszak-Dunántúlon vagy az autópályák mentén teremtené meg a gazdasági pezsgés feltételeit. T. M. Ágh Attila és Stumpf István véleménye a Horn-Orbán vitáról Mit üzent az udvarias kézszorítás? Két jól felkészült, határozott, de eltérő egyéniségű, mégis kompromisszumokra kész vezető politikus kulturált vitájának lehettünk szemtanúi - vélekedik a legtöbb elemző a Horn-Orbán szópárbajról. Ágh Attila és Stumpf István politológus abban egyetért, hogy a „meccs” döntetlenre végződött, s a két pártvezér leginkább saját szavazóbázisát erősítette. Arról azonban már másként vélekednek, hogy az l:l-es állás előrevetíti-e egy esetleges MSZP-Fidesz nagykoalíció lehetőségét. Ágh Attila: - Orbán nyilván azért hívta szópárbajra a hivatalban lévő miniszterelnököt, hogy kiütéses győzelmet arasson fölötte, ez azonban nem sikerült. A vita - enyhe hullámzásoktól eltekintve - kiegyensúlyozottan folyt. A kezdeti idegesség - Horn sűrűn simogatta felső ajkát, Orbán ujjaival dobolt az asztalon - hamar elmúlt. Az előre megkapott kérdésekre kidolgozott szakszerű válaszokkal és a mindig kéznél lévő poénokkal mindkét pártvezér hozta a formáját. Én úgy érzem, hogy - talán az első forduló utáni új helyzet vágy éppen Torgyán követelőzései okán - búcsúkézfogásukban ott volt a rejtett üzenet: „Mi ketten képesek lehetünk egy nagykoalíció összehozására is”. Stumpf István: - A vita várható hevét mind a szervezők, mind a főszereplők tudatosan tompították. Az előbbiek megvonták a közönség kérdezési jogát, s korlátozták a műsorvezető szerepét. Horn és Orbán pedig nem törekedett kiütéses győzelemre. Kár, hogy Horn több figyelmet szentelt a Fidesz programjának kritizálására, mint a szocialisták jövőképének kibontására. Ennek ellenére sikerült elhitetnie a választókkal, hogy az MSZP továbbra is megkerülhetetlen. Orbán viszont bizonyította, hogy megfontolt, komoly politikussá, Horn Gyula alternatívájává vált. Úgy vélem: a passzív polgárok vagy a parlamentből már kiesett kis pártok hívei közül csak néhány új voksolót nyerhettek most a vitapartnerek. Nagykoalíció helyett én inkább az EU-csatlakozás miatt elengedhetetlen konszenzusban hiszek. Takács Mariann felét beküldi Aki megta a május 2 Vasárnapi Petőfi Népébe egy levelezőlapra felragas a szerkesztőség címére, megnyerheti a Rowenta vasalót. Beküldendő 1998. május 27-éig, címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A a Petőfi Népe és közös iátékán!V FELHÍVÁS Az MSZOSZ Szocialista-Szociáldemokrata Platformja arra kéri a munkavállalókat, hogy május 24-én, az országgyűlési választások második fordulóján szavazatával a MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT JELÖLTJEIT TÁMOGASSA. A választás tétje jóval nagyobb annál, mint sokan gondolják. NEM SZABAD A DÖNTÉST A VÉLETLENRE BÍZNI! MOS! AZ A JÓ DÖNTÉS, HA ELMEGY SZAVAZNI AZ MSZP EGYÉNI JELÖLTJEIRE. 1. sz vk.: DR. VÁCZI TAMÁS 2. sz. vk.: KIRÁLY ZOLTÁN (Fizetett politikai hirdetés) (Fizetett politikai hirdetés)