Petőfi Népe, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-21 / 118. szám

1998. május 21., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal A MIÉP-elnök jóslata. Csurka István szerint az utóbbi időben azért szelídült az MSZP és a Fidesz közötti viták hang­neme, mert a két párt nagykoa­lícióra készül. A Kör nem politizál. A Duna Kör elnöksége nem foglalko­zott azzal a kérdéssel, hogy megjelentessen-e választási felhívást, vagy csatlakozzon-e a Duna Charta ilyen jellegű fel­hívásához - mondta Droppa György, a környezetvédelmi szervezet ügyvivője. Kormánydöntés előtt. A kormány csütörtöki ülésén egyebek között a büntetőeljá­rásról szóló törvény módosítá­sával, valamint a sportrendez­vények biztonságának helyze­tével foglalkozik - tudtuk meg a Miniszterelnöki Hivatal sajtó­irodájától. A büntetőeljárásról szóló törvény az előterjesztés szerint kiegészülne a tanúk személyi védelmére vonatkozó passzusokkal. Előkészítő romáknak. Komplex programot dolgozott ki a Debreceni Orvostudomá­nyi Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Kara a roma fia­talok felvételi esélyegyenlősé­gének elősegítésére - jelentette be Lampé László professzor, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tanára. Új gyanúsított? Nem kívánta kommentálni az ORFK sajtó- osztályának vezetője szerdán az egyik napilap azon értesülését, miszerint a Fenyő-gyilkossá­gon dolgozó nyomozócsoport a napokban körözést ad ki egy, a merénylet elkövetésével gya­núsítható albán nemzetiségű jugoszláv férfi ellen. Erősítik az Antennát. A kormány várhatóan csak egy hét múlva dönt arról, hogy az ÁPV Rt. mintegy 3,5 milliárd forinttal emelje meg az An­tenna Hungária Rt. alaptőkéjét - közölte Belecz Benedek, a társaságban többségi tulajdonos ÁPV ügyvezető igazgatója. Az év első két hónapjában 2461 személysérüléses baleset történt a közutakon, ami 24 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához viszo­nyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdai je­lentésében a sajtóval. A statisz­tika szerint az ittas állapotban okozott balesetek száma több mint másfélszeresére nőtt a vizsgált időszakban. A balese­tekben 177 ember halt meg, ami 19 százalékos növekedés, miközben a súlyos sérülések száma elérte az 1 200-at. Ez 45 százalékkal több, mint 1996 első két hónapjában. Könnyű sérüléseket 2 009-en szenved­tek el, ami 15 százalékos emelkedés. Kétórás szópárbaj Horn és Orbán között A győzelemre esélyes pártok vezetői a választások második fordulója előtt „Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani... A ma­gyar történelemben most esély van arra, hogy egyszer végigvigyük, amit elkezdtünk. ” (Horn Gyula) „Mindenképpen változtatni kell a kormányzati politi­kában - a közbiztonság megteremtése, a korrupció el­leni harc és a tandíjak megszüntetése terén egyaránt. ” (Orbán Viktor) „ Magyarország még soha nem tett annyit a társadalom egészének jövője és jólétének megalapozása érdekében, mint az elmúlt négy évben. ” (Horn Gyula) „Mi arra törekszünk, hogy azzal, ami az országban van, ne elsősorban a külföldiek, hanem az állampolgá­rok legyenek elégedettek. ” (Orbán Viktor) A választási kampányt értékelve Horn Gyula úgy fogalmazott: az MSZP visszafo­gott kampányt folytatott, de képviselői rengeteg fórumra mentek el és közvetlen kapcsolatban voltak az emberekkel. Ennek az eredménye volt, hogy - a Fidesz állí­tásával ellentétben - a szocialisták szerezték meg a szavazatok többségét. Ami a stílust illeti, a kampányt végigkísérték az ellenzéknek az elmúlt négy év eredmé­nyeit lebecsülő, szélsőséges kijelentései, ahelyett, hogy a lakosságot érdeklő kér­désekkel foglalkoztak volna - mondta a miniszterelnök-pártelnök. A Fidesz azt igyekezett bebizonyítani a kampány során, hogy van más lehetőség is, mint az MSZP-SZDSZ koalíció - mutatott rá Orbán Viktor, s kijelentette: pártja már 1996-ban megfogalmazta a polgári Magyarország, a polgári jövő programját; ennek - a vitákban véglegesített - dokumentumnak az ismeretében határozott úgy az 1. forduló szavazóinak 60 százaléka, hogy más kormányt akar a jelenlegi he­lyett. Hogy pontosan milyet, azt a 2. forduló dönti el - tette hozzá a Fidesz-PP Ma­gyar Polgári Párt elnöke. A választásokon való alacsony részvétel egyik prózai oka volt, hogy sokan a jó idő miatt inkább a kertet választották, mint a szavazófülkét. Mélyebben fekvő ok, hogy sokan kiábrándultak a politikából. Mások biztosra vették a szocialista párt győzelmét - úgy gondolták, ez nélkülük is megtörténik. Fájdalmas tény a választáson részt vevők alacsony aránya, aminek okáról senki nem tud biztosat. Az egyik döntő ok az lehet, hogy sokan elhitték, amit a minisz­terelnök úr mondott, hogy nincs alternatíva. Ezért akartuk a két forduló között el­mondani a polgároknak, hogy jöjjenek el a második fordulóra: van alternatíva. 1995-97 között több mint 1000 milliárd volt a privatizációs bevétel. Ennek több mint felét az adósságállomány csökkentésére fordítottuk. Az energiaszektor tulaj­donosaival 8 százalékos eszközarányos nyereség biztosításában állapodtunk meg, hogy ebből tudják fedezni a múlhatatlanul szükséges fejlesztéseket. Ä szerződése­ket a kormány betekintésre a parlament rendelkezésére bocsátotta. Egyetlen fide- szes képviselő sem volt kíváncsi rájuk. A miniszterelnök a Fidesz gazdasági programját is elemezte. Kifogásolta a beígért tb-csökkentés mértékét, kétségbe vonta, hogy 4 év alatt meg van-e a forrása e ter­hek 50 százalékos mérséklésének. Kétségbe vonta, hogy pusztán ezen az úton javí­tani lehet-e a fizetési morált, s teremthetők-e újabb munkahelyek. Kiemelte vi­szont, hogy az elmúlt négy év alatt 200 ezer új munkahelyet hoztak létre az or­szágban. Horn Gyula a vitában rámutatott, hogy a Fidesz által sokat emlegetett polgár fo­galma - a párt programjából ítélve - mintha nem tartalmazná a társadalom fontos, munkavállalói rétegeit. A kormány viszont az eltelt négy évben következetesen olyan intézkedéseket hozott, amelyek a társadalom egészének a jövőjét és boldo­gulását hivatottak megalapozni. A kormányfő-pártelnök a konkrét érdekvédelmi intézkedések között említette a fiatalok lakáshoz való jutásának segítését és a gyermeknevelési támogatást. Előrelépés a közbiztonságban, a létbiztonság, a szociális ellátások biztosításában - ez az új kormány első, legfőbb teendője. A második: folytatni azt a gazdaságpoliti­kát, amellyel 2Q02-ig eljuthat az ország a jólpt küszöbéhez, A harmadik: mindent megtenni azért, hogy 2002-ig tagjai legyünk mind a NATO-nak, mind az Európai Uniónak. Magyarország stabilizáló tényező a közép-európai térségben, ilyen sze­repet történelme során az ország soha nem töltött még be - ezt a következő négy évben is meg kell őriznünk. A visszalépésekről szólva Horn Gyula kijelentette, ez más országokban is gyakor­lat, de szerinte nem fejezi ki a választók akaratát. Sokkal inkább azt jelzi, melyik párt fog össze a másikkal. E téren az MSZP kiterítette a kártyáit, az SZDSZ-t te­kinti szövetségesének. Feltette a kérdést, hogy vajon ki lesz a Fidesz szövetségese, kikkel akar a párt kormányt alakítani? A Független Kisgazdapárttal, amely vissza­lépteti jelöltjeit? Szerinte minél többen menjenek el szavazni, s a bevált, már meg­ismert politikára voksoljanak. Hozzátette: javasolja a Fidesz-pártiaknak is, gondol­ják meg, nem volna-e jobb az MSZP-re szavazniuk! Komoly eredmény, hogy az ország külső adóssága csökkent de ennek tekintélyes része átalakult belső adóssággá, amely nőtt. Ebben az évben több mint 800 milliárd forintot kell kamatként kifizetni. Még nagyobb baj, hogy az energiaszektor eladá­sából befolyt pénz nagy részét ennek az adósságnak a csökkentésére fordítottuk. A pártelnök kifogásolta, hogy a kormány az erőművek privatizációs megállapodásait nem hozta nyilvánosságra. A Fidesz elnöke más „olvasatban” idézte saját programját. Eszerint a tb-terhek csökkenése egyenes arányban áll a kisvállalkozók - mint többször is aláhúzta, az 50 főnél kevesebbet alkalmazó cégek - foglalkoztatási kedvének növekedésével, s ha ezt megfelelő jogszabályokkal is megtámogatják, fordulat következhet be a fog­lalkoztatásban. Véleménye szerint ma 1 millió embernek nincs állása, s ezen a helyzeten csak a Fidesz gazdasági programja tud változtatni. Orbán Viktor rámutatott: a polgár - a fiatal demokraták felfogása szerint - életmi­nőséget jelent, olyan embert, amely megköveteli a tiszteletet és a méltányosságot, s ezt nyújtja embertársainak is. A család gazdaságpolitikai fogalom, s a tervezett támogatási formákat is olyan komplex módon kívánják biztosítani, ahogyan az élet is diktálja, hiszen nyugdíjas és fiatal sorsa, jóléte összefügg. Nem jó az a család­modell, amelyben a nyugdíjas szülőknek szerény járandóságuk egy részét a fiata­lokra kell fordítaniuk - mondta a többi között a pártelnök. Az új kormány három legsürgetőbb teendője között az első a korrupció felszámo­lása és a közbiztonság helyreállítása. A korrupció elleni harc keretében először a kormányzat, majd az államigazgatás, s végül a gazdálkodó szervek körében kell lépéseket tenni. A második: a ’99-es költségvetés elkészítése, ennek keretében a családi típusú adózás beépítése az adórendszerbe, a nyugdíjak reálértékének garan­tálása és a tb-járulék jelentős mértékű csökkentése. A harmadik: a tandíjak eltör­lése már az ősszel induló tanévben. A Fidesz meggyőződése, hogy a visszalépések a választók tisztánlátását szolgál­ják. Nevezetesen: a polgárok pontosan lássák, hogy két út között kell választaniuk. Vagy az eddigi koalíció marad, vagy a Fidesz alakít kormányt. Két úton nem lehet egyidejűleg haladni! Ami a szövetséget illeti, a Fidesz nem számít a kisgazdák szövetségére, mert bízik abban, hogy egymaga is megszerzi a kormányzáshoz szükséges 135 egyéni mandátumot. Kérte, hogy akik eddig rájuk voksoltak, ezt te­gyék ezután is, szavazzanak a pártra a többi ellenzéki párt követői és azok is, akik az előző fordulóban nem, de most az urnák elé fognak járulni. Az MSZP elnöke a korábbi ígéretek felidézéséről szólva örömmel nyugtázta, hogy a Fidesz tanul az MSZP-től. Annak idején nem értettek egyet az előző kormány döntésével a tandíj bevezetését, az áfa-visszaigénylés lehetőségének megszünteté­sét illetően. Négy év óta keresik a megoldást, mert az áfa-visszaigénylés csalásra ad módot. Az emberek társadalmi igazságosságot várnak, de nem olyan kormány- döntéseket, amelyek mindenkinek egyformán kedveznek. A vita végén Horn Gyula egy mondást idézett: ha valami nem romlott el, azt nem szükséges megjavíttatni; vagy ha mégis, nem kontárral. Vagyis: ezzel a kormány­nyal kellene - egyszer a történelemben - véghezvinni a megkezdett dolgokat. Be­fejezésül - minthogy a közbiztonság és a tandíj ügyében ismét összecsaptak a né­zetek - a miniszterelnök-pártelnök felhívta a Fidesz-MPP elnökének figyelmét arra, hogy az állampolgárokon nem szabad kísérletezni. Orbán Viktor párhuzamot vont az MSZP 1994-es programja és a mai álláspontja között. Felidézte, hogy az MSZP akkor tandíjmentességet, alanyi jogon járó csa­ládi pótlékot és több más, hasonló célt tűzött ki. Mindez most visszatér a Fidesz programjában, de ezek megvalósíthatóságát az MSZP kétségbe vonja. Amit egy nemzedék megálmodik, a következő szeretné valóra váltani, idézte Széchenyi hí­res mondását. A Fidesz elnöke egyetértett azzal: a magyar történelemben sajnos sokszor fordult elő, hogy ígéretes társadalmi-politikai folyamatokat erőszakkal megszakítottak. Kijelentette: a szabadság alapvető emberi jog, de nem szülte meg Magyarországon a maga rendjét. Ha a közállapotok így maradnak, felfalják a szabadságot - mondta Orbán Viktor, kijelentve, hogy a következő kormánynak a rend kormányának kell lennie. Olvasóink véleménye a pártelnökök vitájáról Tegnap este hét órakor ért véget Horn Gyula, az MSZP, illetve Orbán Viktor, a Fidesz-MPP el­nökének kétórás politikai penge­váltása a budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen. A műsor után néhány olvasónkat megkér­deztük: Mi volt a véleménye a po­litikusok szópárbajáról? Dr. Téglás Péter vezető ügyész, Kiskunhalas: - Egy kitűnő vitának tartottam, ahol mind a két fél államférfihoz méltó bölcsességgel és mérték- tartással viselkedett. Azt meg­ítélni a vita alapján nem tudnám, hogy melyik pártnak nőttek az esélyei a mostani nyilvános sze­repléssel. Biztos vagyok abban, hogy hagyománya teremtődik a jövőben Magyarországon is, fő­ként a választások idején az ilyen politikai vitáknak. Bödecs Pál, református lel­kész, Kiskunhalas: - Úgy ér­tékelem, hogy örülni lehet csak annak, hogy a két legesélyesebb párt közötti véleménykülönbség az ország lakossága előtt is is­mertté válhatott ennek a vitának köszönhetően. Igazán nem tu­dom felmérni, ennek a vitának az volt a tétje, hogy az emberek ér­zékeljék, hogy van választási le­hetőség: mert ha ezt nem érzéke­lik, akkor nem mennek el sza­vazni. Zentai Gyula, félegyházi ta­nár: - Sok alapvető kérdésre nem kaptam választ. Nekem Or­bán olyannak tűnt, mint egy megszeppent kisfiú. Vélemé­nyem szerint Horn Gyula takti­kailag, érvrendszer szempontjá­ból állva hagyta Orbánt. Ahogy telt az idő, egyre inkább úgy tűnt számomra, mintha egy új koalí­ciós kormány vezetőit hallottam volna egy kellemes csevegés közben. Tóth Dezső, kécskei gaz­dálkodó: - Nekem Orbán Viktor tetszett jobban. Első­sorban azért, amit mondott, és azért, amit meg akar valósítani. Gondolok itt a tandíjmentes­ségre, a közrend és közbizton­ság megszilárdítására, és a csa­ládi pótlékra vonatkozó kije­lentésére. Tetszett udvarias­sága és frappáns válaszai. Kovács Edit, félegyházi vállalkozó: - A műsorban Horn Gyula nem tudta bebizo­nyítani, hogy a Fidesz prog­ramja üres ígérgetés. Á vita vége felé úgy tűnt, egyre több dologban értenek egyet. Pedig Orbán Viktor a polgári Ma­gyarországról beszélt, míg Horn Gyula csak a rászorulók támogatásáról. Remélem, va­sárnapig ezen sok ember el­gondolkozik. Cserjés Péter, bajai vállal­kozó: - Két nagyon felkészült politikus érdekes, értékes vitáját láttam. Az az érzésem, Horn Gyula öngólt lőtt azzal, hogy le akarta hengerelni a Fidesz elnö­két. Ez nem sikerült, Orbán Vik­tor korrektebb volt a szócsatá­ban, és egy kicsit alaposabbnak tűnt. Osztrogonácz József, bajai iskolaigazgató: - Ezt a vitát korábban kellett volna megej­teni. Talán többen elmentek volna szavazni az első forduló­ban. Pozitívan értékelem, hogy igyekeztek meggyőzni a válasz­tókat a vasárnapi voksolás fon­tosságáról. A vita hangulata kul­turáltsága miatt tetszett. Ormos László, érsekcsa- nádi gyógyszerész: - Több pengeváltást képzeltem el. Va­lószínűleg ennek elmaradását Orbán Viktor visszafogottsága okozta. Ez nem vált a Fidesz el­nökének előnyére. Programja néhány ponton utópiának tűnt számomra, ugyanis 50 éves fej­jel csak számokban tudok gon­dolkozni. Dr. Rácz Jenő, a kalocsai kórház főigazgatója: - Két jól felkészült politikust láthattunk, akik igyekeztek naprakészek lenni. Mindenki eldönthette, hogy kire szavazzon. Szeren­csére mindkét fél vitázott, és nem demagóg propagandaszö­vegeket hajtogatott. Azt viszont sajnálom, hogy sem most, sem a kampányban nem igazán esett szó az egészségügyről. Fenyvesi László, kecske­méti iskolaigazgató: - Úgy vé­lem, a vita nem igazán befolyá- solhatjaa választókat abban, me­lyik jelölt neve mellé tegyék a második fordulóban az ikszet. A szópárbaj inkább a kampány, a politikai show részének tekint­hető. Orbán Viktort hirdetném ki az est győztesének, mert első­sorban saját álláspontját pró­bálta érvekkel alátámasztani, s nem az ellenfelét támadta. Rigóné Nádasdy Éva, kecs­keméti benzinkútkezelő: - Vé­gig korrektnek éreztem a polé­miát, ám az volt a benyomásom, mintha Horn Gyula úgy magya­rázná az elmúlt négy évet, mint a nebuló a bizonyítványát. A kép­zettség, a tudás szerintem Orbán javára döntötte el a párbajt, ér­vei, válaszai jobban „ültek”. Kökény Ferenc, kecskeméti vállalkozó: - Nagy szükség volt erre a szópárbajra, Magyaror­szágon ilyen még nem volt, pe­dig nyugaton egy-egy választás finisében nagy divat. Győztest nem hirdetnék, legyen döntetlen az eredmény. A magyar nép vi­szont vesztes lehet, ha vasárnap rosszul döntünk.

Next

/
Thumbnails
Contents