Petőfi Népe, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-13 / 111. szám
1998. május 13., szerda 5. oldal Az MSZP elnöke szerint meg kell őrizni az eddig kikínlódott eredményeket A szocialisták tárgyalnak az SZDSZ-szel Az első forduló után nyilvánvalóvá vált, hogy összeállt a mérsékelt, a radikális és a szélsőséges jobboldal. Más szóval fogalmazva: összenőtt, ami összetartozik - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hóm Gyula, aki szerint a kialakult helyzet miatt óriási tétje van a május 24-i választásoknak.- Egyetlen közös vonásuk, hogy nincs megvalósítható programjuk. Őket a hatalomvágy tereli össze - fogalmazott Hóm Gyula. Úgy látja: az ellenzéki pártok kormányra kerülése az elmúlt négy év ki kínlódott eredményeit szüntetné meg. Az ország eladósodna, aminek árát a bérből és fizetésből élők fizetnék meg. A pártelnök ügy fogalmazott, hogy a jelenlegi ellenzék „ideológiai kormányzásra” készül, amelyben az emberek közti megkülönböztetés, a magyarkodás és a múlt felhánytorga- tása kapna helyet. Az MSZP első embere szerint veszélybe sodródna a társadalmi béke, és a kormányváltás esetén előtérbe kerülő szomszédsági politika a megbékélés helyett gyűlölködésre épülne. Hozzátette: ez évekre szólóan elodázhatná Magyarország csatlakozását az EU-hoz és a NATO-hoz, ha az integráció egyáltalán megvalósulna. Horn Gyula beszámolt arról is, hogy kedden délelőtt megkezdődtek a tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között a második fordulós együttműködésről. Mint mondta: a két párt egyetért abban, hogy a jó szereplés érdekében szükség van az együttműködésre. Megjegyezte, hogy az egyeztetés választókörzetekre lebontva még folytatódik a nap folyamán, s olyan megállapodásra törekednek, amellyel mindkét fél jól jár. Az MSZP-nek nem lesznek egyoldalú igényei. Szekeres Imre kampányfőnök az SZDSZ-szel folyó tárgyalásokról a sajtótájékoztatót követően újságíróknak úgy nyilatkozott: a két párt együttműködését illetően több variációt egyeztettek már, de konkrétumokról nem kívánt szólni, tekintettel arra, hogy a megbeszélések még folytatódnak a nap folyamán. Szekeres úgy ítélte meg, hogy várhatóan szerdán születik meg a megállapodás, amelynek tartalmát nyilvánosságra hozzák. Óriáscégek magyarországi vezetői a választások lehetséges eredményéről Bármelyik párt győz is a parlamenti választásokon, nem számítanak lényeges változásra a magyar gazdaságpolitikában a külföldi érdekeltségű cégek - vélekedtek egybehangzóan a társaságok vezetői a sajtó kérdésére hétfőn Budapesten. A japán tőkével működő Suzuki Rt. hosszú távú befektetéseinek biztonságos megtérülését nem veszélyezteti a választások kimenetele - mondta Bánki Frigyes, a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgató-helyettese. A magyar befektetői környezetet alapvetően nem fogja befolyásolni a parlamenti választások végeredménye, akár szocialista, akár fideszes irányítású kormány alakul - jelentette ki Bánki. Hozzátette: Suzuki Osamu, a Suzuki Motors Corporation tulajdonos-elnöke az elmúlt négy év alatt a szocialista kormány pénzügyi vezetőiben korrekt partnert ismert meg, ami garanciát jelentett az újabb magyarországi befektetésekre. A Fidesz győzelme sem okoz azonban riadalmat a japán tulajdonosokban, mivel jól ismerik a Fidesz gazdasági programját. Ebben kiemelt hangsúlyt kap a magyar beszállítók arányának további növelése, ami egybeesik a Suzuki céljaival - hangsúlyozta a Suzuki Rt. vezérigazgató-helyettese. Barabás János, az olasz érdekeltségű Ganz Ansaldo igazgatóságának elnöke csak csekély különbséget lát az egyes pártok gazdasági programjai között. Véleménye szerint nem lehetnek alapvető különbségek a gazdasági stabilizáció fenntarthatóságáról alkotott elképzelésekben sem. - A magyar gazdaság olyan fejlődési pályára lépett, amelyről nehezen lehetne letéríteni - emelte ki Barabás János. A Főgáz Rt. és a Dégáz Rt. német befektetői, a Ruhrgas AG. és a VEW AG. is a gazdaságpolitika folyamatosságára számítanak - hangoztatta az MTI kérdésére Budavári László, a német tulajdonosok képviselője. Budavári László elmondta: a magyar gazdaság érdeke, hogy a gazdaságpolitika folyamatossága megmaradjon, megtartva azt a jó növekedési irányt, amelyre az elmúlt fél évben sikerült ráállni. A német befektetők nem tartanak attól, hogy egy esetleges kormányváltás változásokat hoz az energia- ipari befektetők és a kormányzat viszonyában, ez Budavári László véleménye szerint elképzelhetetlen egy, az Európai Unióba és a NATO-ba integrálódó demokratikus országban. Budavári László kijelentette: a német Ruhrgas AG. és a VEW AG. nem számol azzal, hogy magyarországi befektetéseinek helyzetére jelentős hatással lenne a parlamenti választás' kimenetele. 40% 30% 20% 10% 0 A Parlamentbe jutott pártokra leadott szavazatok százalékos megoszlása az 1990-es, 1994-es és 1998-as választásokon 22,12 I 48,75 7,89 SZDSZ 19901. forduló 19941. forduló 19981. forduló A táblázatban látható, hogy az első forduló után a Parlamentbe bejutott pártok a korábbi szavazásokhoz képest hogyan is végeztek. A MIÉP négy éve nem jutott be a Parlamentbe. A Fidesz és az MDF már megállapodott A Fidesz és az MDF vezetői kedden megállapodtak abban, hogy az esélyesebb ellenzéki jelöltek javára visszaléptetik képviselőjelöltjeiket - nyilatkozta a sajtónak kedden Gé- mesi György a két párt közötti egyeztetés után. A megbeszélésen a Fideszt Ader János és Deutsch Tamás alelnökök, az MDF-et Gémesi György ügyvezető elnök, Sep- sey Tamás választmányi elnök és Szőke László pártigazgató képviselte. Az MDF ügyvezető Az ellenzéket erősíti a MIÉP A Magyar Igazság és Élet Pártja csütörtökön, vagy az azt követő napokban teszi közzé, melyik jelöltet támogatja a második fordulóban a MIÉP-es induló nélkül maradt választókerületekben - nyilatkozta kedden Kiss Andor pártigazgató. A hatályos jogszabályok szerint a jelöltet állító szervezeteknek csütörtökig kell bejelenteniük jelöltjük esetleges visszalépteté- sét. A MIÉP ezt követően teszi közé támogatottjai listáját, amelyet hétfői ülésén állított össze a párt elnöksége. Noha a legkívánatosabbnak a MIÉP-ben a kisgazdapárti jelöltek támogatását tekintik, és csak ezt követik az MDF és a Fidesz önállóan, illetve közösen indított jelöltjei, a listán a legnagyobb számban a Fidesz jelöltjei szerepelnek - tette hozzá. elnöke elmondta: remélik, hogy a Független Kisgazdapárt is tartja magát a korábbi, hasonló tartalmú ígéretéhez. A felek egyetértettek: mindkét pártnak az az érdeke, hogy közös jelöltjeik bekerüljenek a parlamentbe. Gémesi György arról is szólt, hogy értékelve a választás első fordulójában elért eredményt, megállapították, a sikeres szereplés a megkötött választási szövetség hozadéka, és csak további összefogással váltható le a jelenlegi koalíció. Emlékeztetett arra, hogy a második forduló előtt az MDF 13 egyéni képviselőjelöltje az első helyen áll, 12-en pedig a második helyen várják május 24- ét. A két párt közötti további tárgyalásokra csak a második forduló eredményének ismeretében kerül sor - közölte Gémesi György. Jelezte azt is, hogy hasonló egyeztetést egyelőre más párttal nem terveznek. Részeredmények és mandátumok Mandátumok lehetséges száma az I. forduló után MSZP FKgP Tegnap leközöltök lapunkban, hogy számításaink szerint hat képviselőjelölt kerülhet a megyi listákról Bács-Kiskunból a Parlamentbe. Most arra teszünk kísérletet, hogy a 18 területi lista eredményei alapján megbecsüljük, hány mandátumot kaphattak eddig a pártok. A kisgazda elnök szerint a Fidesszel meg kell állapodniuk FKgP - egyeztetés a visszalépésekről Az FKgP mára ténylegesen a mérleg nyelve lett, ezért az FKgP-nek és a Fidesznek meg kell állapodnia az együttműködésről. Az, hogy ez mikor történik meg, csak taktikai kérdés - ny i latkozta Torgyán József a saj - tónak az FKgP országos elnökségének keddi ülése előtt. A pártelnök elmondta, hogy a testület napirendjén a más ellenzéki képviselőjelölteknél rosszabb eredményt elért kisgazda aspiránsok esetleges visszaléptetése szerepel. Torgyán értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Fidesz csak a második választási forduló után szeretne tárgyalóasztalhoz ülni a kisgazdákkal. Torgyán József elmondta: pártja csak az írásban rögzített megállapodásokat tekinti mérvadónak és érvényesnek. A tájékoztatón elhangzott: a Fidesz és az MDF közös jelöltjei Gyulán és Békésen, a kisgazda aspiránsok pedig Békéscsabán, Orosházán és Szarvason lépnek vissza egymás javára. Pancza István Csongrád megyei elnök közölte, hogy megegyezés született arról, hogy két választókerületben, Csongrádon és Makón, a Fidesz, Szegeden és Szentesen pedig a kisgazdák lépnek vissza egymás javára. SZDSZ: helyben döntenek a jelöltek Az SZDSZ nem köt generális megállapodást az MSZP-vel képviselőjelöltjeik kölcsönös visszaléptetéséről, erről a kérdésről a helyi jelölteknek kell csütörtökig megállapodniuk - hangzott el az SZDSZ keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Magyar Bálint ügyvivő megerősítette, hogy megkezdődtek a tárgyalások a szocialistákkal a második fordulós együttműködésről. Álláspontjuk szerint a két párt közötti átfogó megállapodásra jogi lehetőség sincs, mivel a választójogi törvény értelmében minden a jelöltek akaratától függ. A helyi megállapodások kiterjedhetnek az őszi önkormányzati választásokra is. Magyar Bálint kérdésre válaszolva elmondta: a budapesti képviselőjelöltek felvetették, hogy Demszky Gábor közös MSZP-SZDSZ jelöltként vegyen majd1 részt a választáson, illetve, hogy a szocialisták ne indítsanak jelöltet vele szemben. Wekler Ferenc ügyvivő úgy vélte: több olyan körzet is van, ahol érdemes megállapodni a szocialistákkal. U- gyanakkor jelezte: jó néhány szabaddemokrata képviselőjelölt - köztük ő is - lát esélyt arra, hogy a második fordulóban többséget szerezzen, így továbbra is vállalja a megmérettetést. Választási kifogások Ma délután négy óráig nyújthatják be a pártok, illetve a képviselőjelöltek a választási bizottságokhoz a hétvégi voksolással kapcsolatos törvényességi észrevételeiket, kifogásaikat. Dr. Peredi Katalin, Kecskemét jegyzője érdeklődésünkre elmondta, hogy eddig két kifogásról szerzett tudomást a választási bizottság a hírős városban. Az egyiket Zwack Péter adta be írásban. A kampánycsend és a kampányszabályok megsértése miatt élt kifogással, mert választási plakátjait szombatra virradó éjjel felülragasztották. A másik észrevétel egyelőre csak szóban hangzott el. Eszerint összeférhetetlenség állt fenn akkor, amikor az egyik hírős városi szavazókor szavazatszámláló bizottságának munkájában részt vett az egyik párt területi listáján szereplő jelölt. Levélben tájékoztatták szerkesztőségünket arról, hogy dr. Kiss Imre László tiszakécskei kisgazda jelölt a lakiteleki szavazatszámláló bizottság ellen élt kifogással és kéri a lakiteleki választókörök választási eredményeinek felülvizsgálatát, illetve megsemmisítését. Szerinte a bizottság eljárási hibát követett el a jegyzőkönyvek leadása, kitöltése, illetve az érvénytelen szavazatok kezelésekor. Panasszal élt amiatt is, hogy a bizottság nem fogadta el az FKgP-s Nagy József jelölését a bizottság mellé delegáltként. Kosa György Az MDNP visszalépteti jelöltjeit A Magyar Demokrata Néppárt vezetése felkérte a pártnak a választások második fordulójában még versenyben lévő 31 képviselőjelöltjét, hogy jelentsék be visszalépésüket - közölte Szabó Iván pártelnök Budapesten, keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján. A jelöltek visszaléptetéséről az MDNP elnöksége, országgyűlési frakciója és megyei elnökei keddi együttes ülésükön határoztak. Az értekezleten a Néppárt vezetői azt is eldöntötték, hogy az MDNP visszavonja Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei területi listáját. (Hajdú-Bihar megyében, ahol szintén érvénytelen volt a listás választás, a pártnak nem volt területi listája.) Kérik választóikat, hogy a második fordulóban a Fidesz egyéni jelöltjeire, illetve területi listáira adják szavazatukat. Szabó Iván elmondta, hogy az MDNP tavaly ősztől együttműködési tárgyalásokat folytatott a Fidesszel, s ezek szellemében született a pártvezetés mostani döntése. Kifejezte reményét, hogy ezzel a lépéssel hozzásegítik a Fideszt olyan választási eredmény eléréséhez, amely kormányzati szerephez juttatja a pártot. A jelölteket arra kérték, hogy még kedden jelentsék be visszalépésüket az Országos Választási Bizottságnál. Bács-Kiskun megyében e- gyetlen jelöltet Lévai Jánost érinti a döntés. A képviselőjelölt a 4. számú kunszentmik- lósi körzetben indult. Mint ismeretes, ott vasárnap érvénytelen volt a voksolás, ezért az összes jelölt indulhat 24-én. Szalay Autóház Kft. Nálunk minden új autó vásárlásakor egyhetes, kétszemélyes belföldi nyaralást kap ajándékba,amit Keszthelyen, vagy Gyulán tölthet el, egy négycsillagos szállodában. Jövőbe vezet Kecskemét-Katonatelep Tel.:76/471-447, 76/505-600 ÖN NVARAL - MI FIZETJÜK!