Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-06 / 81. szám
4. oldal Világtükör 1998. április 6., hétfő Alakul a román kormány Maradnak a magyar miniszterek Radu Vasile megbízott roman miniszterelnök akár már kedden bejelentheti az új kormány névsorát - közölték a kabinet összetételéről szombaton lezajlott tárgyalásokban részt vevő koalíciós politikusok. Adrian Iorgulescu, a Románia Alternatívája Párt képviselője szerint a tárgyalások olyan gyors ütemben zajlanak, hogy két-három napon belül eredményesen véget is érhetnek. Verestóy Attila szenátor, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik ügyvezető elnöke elmondta: az új kormány összetétele szilárd parlamenti többséget tükröz, olyan képviselőket ölel fel, akik képesek lesznek kidolgozni az országnak szükséges törvényeket és el tudják majd érni, hogy a törVirágvasámap A fiatalok uralták a virágvasárnap ünnepét a Vatikánban, ahol II. János Pál pápa mintegy 40 ezer ember előtt mutatott be ünnepi szentmisét a Szent Péter téren. A szertartás keretében adták át a francia fiatalok, a legutóbbi katolikus ifjúsági világtalálkozó házigazdái a találkozók „zarándokkeresztjét” az olasz fiataloknak, mivel a legközelebbi találkozót a pápa Rómába hívta össze a 2000-ben sorra kerülő Nagy Jubileum alvényhozás mielőbb elfogadja az új költségvetést. A tárgyalásokról kiszivárgott értesülések szerint a parasztpárt hajlik rá, hogy átengedje az ipari és kereskedelmi minisztériumot, valamint a reformügyi tárcát a demokrata pártiaknak. Bukaresti sajtóértesülések szerint az RMDSZ eddigi két minisztere, Tokay György és Bir- talan Ákos az új román kormányban megőrzi tárcáját. Ion Iliescu szenátor, a Szociális Demokrácia Romániai Pártjának (SZDRP) elnöke, volt államfő pártjának szombaton megtartott vezetőségi ülésén kijelentette: a többségi kormány- koalíció helyreállítása ugyanannak a gazdaságpolitikai irányvonalnak az alapján, amit a korábbi kormány követett, nem szavatolja Románia helyzetének javulását. a Vatikánban kalmából. A Krisztus jeruzsá- lemi bevonulását felidéző húsvéti ünnepen a pápa a hagyományoknak megfelelően a pápamobillal előbb körbejárta a Szent Péter teret, majd a tér közepén álló obeliszknél áldotta meg a hívek által hozott pálma- és olajfaágakat. A misén mondott szentbeszédében, majd a vasárnapi Úrangyala imádságot követő beszédében is elsősorban a fiatalokkal foglalkozott a katolikus egyházfő. Ukrán bányaszerencsétlenség Hatvannál is több bányász vesztette életét a szombati gázrobbanás miatt az ukrajnai Do- nyec-medence Szkocsinszki nevű szénbányájában. A sebesültek száma hetven felett van, közülük negyvenhárom állapota válságos. Ez a legtragikusabb bányaszerencsétlenség azóta, hogy 1991-ben Ukrajna függetlenné vált. A szombati jelentések harminc halottról és ötven sebesültről számoltak be. Az 1100 méter mélyen történt robbanás pillanatában 264-en dolgoztak a bányában. Több tucat bányász a vágatokban rekedt. A 24 mentőbrigád munkáját nehezíti, hogy erős tüzet okozott a metán berobbanása, a mélyben 35 fokos a hőség, és fennáll az újabb robbanások veszélye. Az AP megjegyzi, hogy Ukrajna 225 bányájában mintegy 630 ezer munkás dolgozik rendkívül veszélyes körülmények között, mert pénz híján a felszerelések elavultak és elhasználódtak. Ukrajnában minden 100 ezer tonna szén egy bányász életébe kerül. Tavaly 290 bányász vesztette életét bányabalesetekben, az idén eddig már több mint 160. A bányászok havi 200 dollárnak megfelelő összegű fizetésüket tekintve Ukrajnában jól keresőknek számítanak, de sokszor hónapokkal elmarad a bérek kifizetése. A Szkocsinki bányában négy hónapja nem kaptak fizetést. Korlátozhatják-e a tiroliak a külföldiek ingatlanszerzését? Az Európai Unió bizottsága a hét végén újabb nyomatékos figyelmeztetést intézett Ausztriához a külföldiek tiroli ingatlanszerzésének korlátozása ügyében. A bizottság azzal fenyegetőzik, hogy beperli Bécset az Európai Bíróságnál, ha két hónapon belül nem kap „kielégítő” választ arra, miért korlátozza a külföldiek nem lakáscélú ingatlanvásárlásait Tirol tartományban. A csatlakozási szerződésben Ausztria, amely 1995. január 1- jével vált a tömörülés tagjává, lehetőséget kapott arra, hogy 5 éven át, vagyis 1999 végéig korlátozza a külföldiek máso- diklakás-vásárlási lehetőségét. Az Európai Unió bizottságának véleménye szerint azonban ez a lehetőség nem vonatkozik a földre és egyéb ingatlanokra, ezért az jogsértő. Brüsszelben úgy látják, hogy a Tirolban érvényben lévő föld- és ingatlan- vásárlási előírások hátrányosak más EU-polgárok számára. Ugyan a nem osztrákok diszkriminációja sehol nincs nyíltan papírra vetve, az érvényben lévő szabályok azonban semmiféle közérdekkel nem igazolhatók és nem határoznak meg világos, objektív kritériumokat. Az ingatlanvásárlási törvény túlságosan nagy döntési szabadságot ad a helyi hatóságoknak, így „nagy a rizikója” annak, hogy más EU-or- szágok állampolgárai hátrányos megkülönböztetésben részesülnek - hangoztatja az úgynevezett megalapozott állásfoglalás, amely a háromlépcsős jogi eljárás második fokozata. A bizottság szerint a tiroli jogszabályok korlátozzák a szabad tőkemozgást, a lakóhely, a vállalkozási székhely, a munkahely és a szolgáltatás helyszínének szabad megválasztását. Az osztrákok elsősorban a németek ingatlanszerzési kedve és expanziós törekvései ellen kerestek védelmet, amikor átmeneti mentességet kértek az EU-jogszabályok, a teljes tulajdonszerzési szabadság alkalmazása alól. A külföldiek egyenlő elbánását bizonyítja, hogy csak 1996-ban 400 más országbeli EU-polgár vásárolhatott ingatlant Tirolban - érvelnek az osztrákok. Melyik német cég veszi meg a brit autógyártás koronagyémántját? Bombaként robbant a hír a héten: a brit autógyártás koronagyémántját, a Rolls-Royce- gyárat a német BMW vásárolja meg 340 millió fontért, azaz több mint 120 milliárd forintnak megfelelő összegért. Most a Volkswagen bejelentette: hajlandó megemelni a tétet 370- 380 millió fontra. Kétségtelen tény, a szigetország autóiparának már az is hatalmas presztízsveszteség, hogy a fejlesztéshez szükséges tőke nem áll hazai forrásból rendelkezésre, s ezért a precíz kézimunkájáról ismert céget áruba kellett bocsátani. De hogy a vevő épp a BMW - netán a VW - legyen, ez egyenesen megrendítheti a korona alattvalóinak a hagyományokba vetett bizalmát. Sokak szemében ugyanis a RR legalább any- nyira kikezdhetetlen, mint maga a monarchia. A müncheni autógyár vezetője, Bernd Pischets- rieder azzal magyarázza cége érdeklődését, hogy a vétellel az autómárkák olyan egyedülálló koncentrációja jönne létre, amilyenre még soha nem volt példa a világ autóiparában. A BMW azt ígéri, hogy az igazgatótanács és az üzem vezetése megőrzi a Rolls-Royce hagyományait, arculatát és a gyárat is. A BMW filozófiája az, hogy a RR „amennyire csak lehetséges, megmaradjon britnek.” A két német cég versenyfutásában sokat számított, hogy a brit Rover- csoport megvásárlásával megnövekedett a BMW tekintélye a szigetországban. Ezzel szinte teljessé vált a BMW-paletta: kínálata a minitől a szuperluxus autókig minden típusra kiterjed. A müncheniek malmára hajtotta vizet, hogy a seattle-i Boeing repülőgépgyár január 8-án bejelentette: a német cég által már korábban megvásárolt RR-haj- tóművekkel szereli fel az új, 717-es sorozatszámú, 100 üléses utasszállító repülőgépét. Ez az exkluzív szerződés olyany- nyira előnyös a briteknek, hogy minden bizonnyal növelte a BMW vásárlási esélyeit. Megrendült a japán gazdaság Európa kifejezte szolidaritását a gazdasági válsággal küszködő ázsiai országok iránt, ám vonakodott attól, hogy pénzügyi terheket vállaljon magára - ez az általános vélemény a londoni Ázsia-Európa csúcsértekezlet befejezése után. Márpedig a japán gazdaságban riasztó jelek mutatnak arra, hogy súlyos problémákkal kell szembenézni. A tanácskozás elején Hasi- moto Rjutaro japán kormányfő még azt nyilatkozta, hogy országa és az egész térség túljutott a mélyponton. A tanácskozás végén azonban el kellett ismernie: mindez egyelőre még vágyálom. Ezenközben odahaza, Japánban meglehetősen szokatlan módon kemény bírálatok is érték Hasimotót. Nem kisebb személyiség, mint a Sony nagy tekintélyű elnöke, Ohga Norio illette súlyos szavakkal a miniszterelnököt. Szerinte a japán gazdaság az összeomlás közvetlen közelébe került, és ennek oka nem más, mint a kormány szigorú fiskális politikája, amely leginkább Hoover egykori amerikai elnökéhez hasonlítható. Annak idején, a húszas évek végén sok szakértő szerint Hoover veszélyes tévedései vezettek az amerikai tőzsde és gazdaság összeomlásához, amelynek nyomán kirobbant a gazdasági világválság. „Nagyon tartok attól, hogy Japán világméretű gazdasági válság kiindulópontja lehet” - közölte a Sony elnöke. A világ egyik leghatalmasabb szórakoztató elektronikai konszernjének vezetője kijelentéseit komoly meggondolásokra építi. A tokiói tőzsdeindex, a Nikkei ugyanis zuhanórepülésbe kezdett. Nem csoda, hogy figyelmeztető szavaira felfigyelt a nyugati világ. Csupán Hasimoto miniszterelnök nem reagált. De sokáig nem hallgathat. FEB F M H N N N 5 N N M N N N N udaoesf mämmpi A Budapesti Értéktőzsde legnagyobb hazai befektetője Nettó eszközérték:* 40 228 064 532 forint Elért hozamok: ** 5 3 hó* 6 hó* 12 hó X* indulás óta* (1996. október 28.) 5 v,,v vvr Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Rt. LEGYEN ÖN IS A SIKER RÉSZESE! A Budapest Növekedési Alap és a Budapest Alapkezelő egyéb befektetési alapjai a Budapest Bank Rt. fiókjaiban vásárolhatók. * 1998. március 26-ai adal ** A múltbeli adatok nem jelentenek garanciát a jövőbeli hozamokra. Kérje és olvassa el az alap tájékoztatóját mielőtt meghozza döntését. m Budapest Alapkezelő Rt. A Budapest Bank-csoport tagja M N