Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-20 / 92. szám
1998. április 20., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Huszonhárom településről szállítanának szemetet (Folytatás az 1■ oldalról) Az öt település idén februárban céltámogatási pályázatot nyújtott^ be, amelyen reményeik szerint a négyszáznegyvenöt milliós beruházási ösz- szeg felét nyernék el állami támogatásként. További húsz százalék fedezetét a Központi Környezetvédelmi Alapból szerették volna megszerezni, ám mint kiderült, az előző évek pályázati kiírása jelentősen megváltozott. Azt, hogy a pályázaton nyerhető pénzt saját erőből teremtse elő a település, lehetetlennek tartották a városatyák, ezért növelni kellett a programba bevont települések számát. A közelmúltban e témában lezajlott vitában volt olyan izsáki képviselő, aki kijelentette, nem adja szavazatát ahhoz, hogy Izsák húsz évre ötvenezer ember szemétdombjává váljon. Az izsáki képviselő-testület legutóbbi ülésén mégis úgy döntöttek, hogy - a pályázati pénzek elnyerhetősége érdekében - zöldutat adnak a több mint ötvenezer polgár szemételhelyezését megoldó, a város határában megépítendő regionális telep létrehozásának. Ennek megfelelően néhány napja már huszonhárom település vezetői tanácskoztak a megvalósításról Izsákon. A Kunpe- szértől Dunavecsén, Solton és Hartán át Szabadszállásig, Kunadacsig megkeresett polgármesterek május ötödikéig ismertetik a helyi képviselő- testületek döntését arról, hogy belépnek-e a települések az Izsák koordinálta programba. Korábban a Felső-Kiskunság és a Duna-mellék települései is egy közel huszonháromezer főt kiszolgáló lerakó megépítését tervezték. Ez Du- navecse mellett épült volna meg. Ám a pályázati feltételek változása miatt ez a terv sem kivitelezhető. Ha az Izsákon tervezett lerakó megvalósításához ezek a települések is csatlakoznak, Bács-Kiskun megye északnyugati részén, a megye területének mintegy egynegyedén megoldódnak a szemételhelyezéssel kapcsolatos gondok. W. Király Ernő Nem fogadta kegyeibe az időjárás a bajai útjavítókat. A tavaszi karbantartás és javítás azonban nem tűr halasztást. Meleg aszfalttal töltik be a formára igazított kátyúkat, melyek nem bírták a tél megpróbáltatásait, fotó: magdics Gazdasarok Nagyanyáink kerti tanácsai 2. Nagyanyáink számára kevésbé volt fontos, hogy szálkás vagy szálkamentes babot vetnek. Ugyanis ha szálkáso- dott, hagyták a hüvelyeket beérni. Vagy kifejtették belőle a zsenge babot, vagy meghagyták hosszúkás szárazbabnak. Amelyik szálkamentes volt, azt viszont korán letépték a tőről (nem hagyták megszálkásodni). A bokorzöldbab egyébként is többször virágzik, és nagyobb hozamú, ha folyamatosan szedjük. Számos virág és kerti ve- temény szereti a kávézaccot. Nagyon meghálálja például a metélőhagyma, de a rózsa is. Mellesleg a rózsatövek köré nemcsak kávét, hanem 2 centiméter vastag rétegben faszénport is kiszórhatunk. E két fontos tápszert a csapadék gyorsan bemossa a talajba, elhalványult rózsáink pedig visszanyerik eredeti élénk színüket. Ha még a rózsák illatát is növelni akarjuk, dug- gassunk a töve alá egy-két vöröshagymát, vagy ' fokhagymát. Közismert, hogy a káposztafélék közül a karfiol a legfázósabb. A palántákat tehát csak akkor ültessük ki (lehetőleg ugyanolyan mélyre, mint a melegágyban voltak), amikor már talaj menti fagy nem várható. Később, ha szükséges, talajfeltöltéssel akadályozzuk meg a növények megdőlését. Ha a karfiol feje nem nőtt meg (vagy azért, mert kényszerérett, vagy mert a szárazság miatt elkorcsosodott), ne essünk kétségbe. Bátran vágjuk le, vigyük le a pincébe és ültessük nedves homokba. Ott a fejek tovább fejlődnek. Hagymalégy ellen nagyszüle- ink faszénport (nem brikettport) használtak. A beporzást júniusban és júliusban alkalmazták, amikor a kártevő legyek petéztek. A védekezést nem vitték túlzásba, mert tudták: a hagymalégy úgyis lepetézik. Egy-egy szálat csaléteknek meghagytak, majd a petékkel együtt elégették. Király László Nagy érdeklődéssel és étvággyal fogadták a látogatók a hétvégén a bajai Természetes Nap rendezvényeit. Az ifjúsági házban sokan megfordultak a reformbüfénél és a makrobioti- kus étrendet bemutató kóstolóknál, ahol számtalan recept is gazdát cserélt. A látogatók egészséges finomságok sorát ismerhették és ízlelhették meg. fotó: kubatovics A vádlott elfogultságot jelentett be a bíróság ellen Szétszerelték a lopott autót A bajai bíróságon a napokban dr. Cserjés Sándor tanácsa tárgyalta K. Sándor és társai lopási ügyét. Az eset érdekessége, hogy korábban - az első tárgyalási napon - az I. rendű vádlott, K. Sándor elfogultságot jelentett be a bajai bíróság ellen. Ezt azonban elutasította a megyei bíróság, így Baján A kiemelt ügyeket nem zárják le Az első negyedéves statisztika adatai szerint a bajai rendőrkapitányság a kiemelt bűncselekmények felderítésében megközelíti a főkapitány (80 százalék feletti) elvárásait - nyilatkozta lapunknak Gyurosovics József bajai rendőrkapitány. A rablások felderítésének eredményessége 70 százalékos. Több tavalyi ügy tettesét mostanában találták meg, és az idei 4 esetből is megvan már két elkövető. A két másik rablás elkövetőit még keresik. Mindkét eset február 12-én történt Baján. Mint megtudtuk, a kiemelt bűncselekményeket - így az említett ügyeket - nem zárják le a nyomozók addig, míg nem sikerül felderíteni a tettest, vagy tetteseket. folytatódhatott a per. A vádirat szerint 1996. szeptemberben egy Mercedest loptak el a vádlottak. Az autót szétbontották és értékesítették, illetve elcserélték. A kocsi elemeinek nagy részét megtalálták a rendőrök, és a jogos tulajdonos - az azóta szintén megkerült motor kivételével - már Április 30-án adják át ünnepélyes keretek között az új kunfehértói sportcsarnokot. Á tervek szerint az új létesítményben kerül majd sor a falugyűlésre is, amelynek időpontja várhatóan május 11. lesz. A többi között erről is dönt majd mai ülésén a átvehette azokat. A másik bűncselekményt október 22-én követték el. Ekkor egy lakásból fémkazettát emeltek el, amiben három útlevél volt. Mivel több megidézett tanú sem jelent meg a bíróságon, a tárgyalást június 2-ára elnapolták.- páncsics település önkormányzata. A községháza tanácstermében 16 órakor kezdődő ülésen a többi között szó lesz az idei üdülési szezonra való felkészülésről, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi feladatairól is. Miskén is csatornáznának Miskén a minapi falugyűlésen a megjelent százötven polgár többsége igent mondott a szennyvízcsatorna megépítésének tervére. A tervek szerint Miske és Drágszél közösen pályázza meg a 400 millió forintot meghaladó beruházási támogatást. A szennyvizet a hajósi tisztítóberendezésig vezetnék el. A lakosok számára a bank megelőlegezi a házan- kénti nyolcvanezer forintos hozzájárulási költséget. Havi 1000 forintot kell majd törleszteni tíz éven keresztül. Drág- szélen már korábban megszületett a támogató döntés. Tomaterem-avató Kunfehértón Új utak Katymáron Kétezer-száz méter szilárd burkolatú út építése befejeződött, és további 1200 méter épül még idén Katymáron. Hamarosan átadják az új utat, mely több mint huszonhárommillió forintba került. Erre a községi költségvetésből 9,5 milliót költöttek. A további építésekhez már előkészítették az útalapot a Petőfi és az Árpád utca egy-egy szakaszán. Ez a falu kasszájából 1,5 millió forintot emészt fel. Ingyenes rákszűrés Április 21-23. között ingyenes rákszűrést tartanak a halasi Semmelweis-kórház szakemberei Csólyospáloson. A szűrő- vizsgálaton mindhárom napon 9-13 óra között vehetnek részt a hölgyek az egészségházban. Közéleti Hírek 0 Ma 18 órakor Donáth László evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő tart fórumot A lelkiismereti és vallásszabadság címmel Baján, a Bányai-középiskolában. A házigazda dr. Kristóf István lesz, aki kedden délután 6 órakor a Dózsa általános iskola ebédlőjében tart lakossági fórumot. Vendége Lampert Mónika, az MSZP országgyűlési képviselőcsoport helyettes vezetője lesz. 0 Országgyűlési képviselőjelöltek bemutatásának céljával választói nagygyűlést rendez Pálmo- nostora önkormányzata ma este 7 órakor a község művelődési házában. 0 Berkecz László, az SZDSZ képviselőjelöltje ma este 19 órai kezdettel az imre- hegyi polgármesteri hivatal tanácskozótermében lakossági fórumot tart. 0 Szent-Iványi István, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője lesz a vendége annak a lakossági fórumnak, amelyet április 23-án, csütörtökön rendeznek. Az érdeklődőket 18 órától a soltvad- kerti Kossuth Lajos Általános és Művészeti Alapiskola dísztermében várják. Tizenegy közmunkás dolgozik Hercegszántó szépítésén Hercegszántón tavaly számos halaszthatatlan javítási, karbantartási és felújítási munkát végeztek el. Bognár József polgármester szerint nagy segítség volt ezeknél, hogy lehetőség volt közhasznú munkások foglalkoztatására. Harminc főt alkalmaztak különböző időtartamra. Az elvégzett munkák értéke meghaladta a 3 millió forintot. Idén április 1-jétől tizenegy közmunkás tevékenykedhet év végéig. Feladatuk lesz a diákotthon, a magyar iskola és az óvoda belső meszelése, valamint a község árkainak takarítása, fásítás, parkfenntartás és a temető karbantartása is. Jelentős munkálatok lesznek a Dózsa György utcai általános iskola előtt, ahol parkolót alakítanak ki. A polgármester úgy érzi, a jövedelempótlósok számára megnyugtató, hogy segélyezésüket ellensúlyozhatják a község érdekében végzett munkával. Tölgyesi Gábor Bőrgyógyászok fórumai Két rendezvényt is tartanak a héten Kecskeméten a bőrgyógyászok. Április 23-án, csütörtökön rendezik meg a II. Kecskeméti Melanoma Szimpóziumot a Tudomány és Technika Házában. A délután 13 órakor kezdődő tanácskozáson hazai és külföldi szakemberek tartanak előadást korunk fenyegető betegségéről, a melanoma ma- lignumról, azaz a fekete bőrrákról. Szintén a kecskeméti Tudomány és Technika Háza ad otthont a hét másik bőrgyógyászrendezvényének. Április 24-én reggel 9-kor nyitják meg a Fiatal Bőrgyógyászok XV. Kecskeméti Fórumát. A rangos országos szakmai rendezvényen - mely április 25-éig tart - valamennyi neves magyar bőr- gyógyászati klinika és kórházi osztály képviselteti magát. RENAULT f'testsr 1 - Miiül a hamm modellel találkozhat *0^ a Renault Szakmai Napokon, április 22-én, 8-17 óráig. KORONA Kft. Kecskemét. Külső-Szegedi kil út 53. Tel.: 76/484-814.484-475