Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-20 / 92. szám

MA SPORT­VILÁG 9-13., 15. oldal Az ország minden területéről érkeztek erdészek Ge- mencbe, hogy szemtanúi legyenek a géntiszta fekete nyár csemeték telepítésének. A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemencben 800 csemetét ültettek ki. Három áldozat az utakon Huszonöt hüllő az oldalkárpit mögött Teknőscsempész Tompánál Összamerikai csúcs Vasárnap 34 amerikai állam vezetői megadták a startjelet az Összamerikai Szabad Kereske­delmi Övezet hivatalos tárgya­lásainak elindítására. Santiagói csúcsértekezletükön vasárnap kiadott nyilatkozatukban az amerikai kontinens állam- és kormányfői megerősítették, hogy 2005-ig megteremtik a szabad kereskedelmi övezetet az egész földrészen. Szeptem­ber 30-án kezdődnek meg a tényleges tárgyalások. Szárazföldi teknősöket próbált Magyarországra csempészni egy jugoszláv állampolgárságú férfi, aki a tompái vámhivatal munkatársainak ellenőrzésén akadt fenn vasárnap a reggeli órákban. A vám- és pénzügyőr­ség helyettes szóvivője el­mondta: egy Mercedes mikro- busszal az országba belépni szándékozó jugoszláv férfi gya­nús viselkedése miatt a szolgá­latban lévő pénzügyőr belső el­lenőrzést tartott a járműben, és az oldalkárpit mögött 25 száraz­földi teknősre bukkant. Az el­sődleges szakértői vélemények szerint az összesen mintegy 800 ezer forint értékű hüllőket a vámhivatal lefoglalta. A sofőr ellen csempészet bűntettének alapos gyanúja miatt a Bács- Kiskun megyei nyomozó hiva­tal folytatja az eljárást. Mégis lesz regionális hulladéklerakó Izsákon? Huszonhárom település együtt tervez A pályázati feltételek megvál­toztatása miatt Izsák képviselő­testülete módosította korábbi döntését, miszerint a jelenlegi városi szemétlerakó bővítésé­vel egy húszezer polgár kiszol­gálására alkalmas regionális hulladéklerakó telepet alakíta­nának ki. Az új határozat sze­rint több mint ötvenezer polgár szemetét vinnék az izsáki lera­kóba. A város vezetése - az előzőleg számításba vett öt te­lepülés mellé - még tizennyolc önkormányzatot keresett meg az ügyben. A közelmúltban megválto­zott pályázati feltételek szerint legalább tizenegy településen élő, minimum ötvenezer polgár szemetének elhelyezését kel­lene megoldani Izsákon ahhoz, hogy regionális lerakó támoga­tására pályázhassanak a kör­nyezetvédelmi alaphoz. Az izsáki regionális lerakót erede­tileg öt településen élő húszezer főre tervezték. Korábban Sza­badszállás, Izsák, Orgovány, Fülöpszállás és Ágasegyháza határozta el a közös beruházást. A szakértői vizsgálatok után ki­jelölték a helyet is; a jelenlegi izsáki telep bővítését látták a legjobbnak. (Folytatás a 3. oldalon) A gyerekeket nem zavarta a hét végi esős idő. Sőt, boldogan fedezték fel, hogy az esőre előbújtak a csigák. A nyárlőrinci református Emmaus-házban szombaton rendezett családi napon lelkesen gyűjtötték, nézegették órákon át a csigákat a református általános iskola harmadikos kisdiákjai. fotó: ábrahám eszter Szombatra virradóra két keceli fiatalember vesztette életét Kiskőrös külterületén az 53-as úton. A két futballista hajnali negyed négykor diszkóba tar­tott, amikor egyelőre nem is­mert ok miatt kocsijuk áttért az út túloldalára, s ott ütközött egy Ford Escorttal. Utóbbi az árok­ban kötött ki. A két fiatalember kocsiját azonban egy érkező jugoszláv busz maga alá gyűrte, majd az autóra borult. Mindket­ten a helyszínen vesztették éle­tüket. Huszonkét és tizennyolc évesek voltak. Péntek este Kiskunfélegy­háza külterületén is halálos bal­eset történt. Kecskemét irányá­ból egy 55 éves félegyházi férfi - feltehetően ittas állapotban - bandukolt a felezővonalon. Amikor áttévedt a jobb oldalra, elütötte egy érkező Mercedes Transit kisteherautó. A gyalo­gos a helyszínen meghalt. Klestil győzött Ausztriában Thomas Klestil je­lenlegi elnök töltheti be további hat évre is az államfői posztot. A leadott voksok 40 százaléká­nak összesítése alapján délután 5 órakor, az utolsó szavazóhe­lyiségek bezárásakor közzétett részeredmények szerint a sza­vazatok nagy többségét, 64,1 , százalékát Klestil szerezte meg. Ez az eredmény a további sza­vazatok összesítése során az elemzők szerint legfeljebb egy százalékkal változhat. Mivel így Klestil már az első forduló­ban megszerezte az érvényes szavazatok 50 százalékát plusz egy szavazatot, nem lesz szük­ség második elnökválasztási fordulóra. Új operaház Ünnepi hangversennyel avatták fel Európa második legnagyobb operaházát szombaton este a németországi Baden-Baden- ben. A koncertet egyúttal az új opera építését lelkesen támo­gató Solti György karmester emlékének szentelték. Folytatják a kórházfelújítást Kalocsán 1996 decemberében kezdték el a városi kórház­rendelőintézet felújítását. A két részből álló, 4 milliárd fo­rintos beruházás első szakasza jövő márciusban fejeződik be. Ekkor adják át az új műtéti tömböt, melyben helyet kap - a kísérő közművekkel együtt - az intenzív osztály, a központi laboratórium és sterilizáló, az ultrahangos és más gépesített vizsgáló blokkok. A felújítás második ütemére pályázatok útján idén közel 3 milliárd fo­rintot szántak. A pályázatokon azonban nem nyertek, ezért a városatyák kidolgoztak egy 3 változatból álló hosszú távú programot. A 2-4 év alatt megvalósítható beruházás 1,2-3,6 milliárd forintot igé­nyel. Ehhez meg tudják terem­teni az önerős hozzájárulást. A pályázatot május elején nyújt­ják be. Ezzel párhuzamosan a kórházak, a házi-, gyermek- és fogorvosokkal összekapcsoló számítógépes hálózat kiépíté­sére - a kalocsai képviselők egyetértésével - 18 millió fo­rint vissza nem térítendő vi­lágbanki PHARE-támogatást kértek. A második félidőben mutatott jobb játékával NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzésen Kiskunmajsán nyert a Csömör. Az eredmény: Kunpetrol-Majsa-Csömör: 25-29. Fellázadtak a teniszezők Drasztikusan felemelte a kecs­keméti önkormányzat sport- igazgatósága a széktói teniszte­lep pályabérleti díját. A rendkí­vül leromlott létesítménybe így csak néhányan vettek bérletet, mire az igazgatóság gazdasági vezetője kijelentette: ha nem kell a telep, legföljebb felszánt­ják és bevetik fűvel futballpá- lyának. Bakonyi Levente felháboro­dottan tette szóvá az esetet a vá­ros képviselő-testületének leg­utóbbi ülésén. Ennek eredmé­nyeként Katona László pol­gármester teniszfórumot hívott össze a városházán. A viharos hangulatú összejövetel résztve­vői abban maradtak, hogy a te­niszezők anyagi hozzájánilásá- val napokon belül elvégzik a legsürgősebb teendőket a tele­pen. Szénási Tibor sportigaz­gató ennek fejében vállalta, hogy május 15-éig csak a tava­lyi bérleti díjat szedi. A remé­nyek szerint május közepétől az önkormányzat kiveszi all pá­lyás széktói tenisztelepet a sportigazgatóság kezeléséből és átadja a teniszezőknek. Ennek részleteiről még tárgyalások lesznek, a végső döntést a város képviselő-testülete hozza meg. Kommentárunk a 2. oldalon. Havelnek tüdőgyulladása van? Emst Bodner sebészprofesszor elképzelhetőnek tartja, hogy Václav Havel cseh államfőnek enyhe tüdőgyulladása van. A múlt keddi bélműtétet vezető osztrák orvos erre vezeti vissza, hogy a cseh elnöknek szombat hajnal óta nem megy le a láza. A professzor erről a vasárnap délutáni sajtókonferencián be­szélt az innsbrucki egyetemi klinikán. Ugyanakkor hozzá­tette, hogy a radiológiai vizsgá­latok nem mutattak ki tüdő- gyulladást. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy naponta kö­rülbelül háromszor meg kell tisztítani Havel légutak a vála­déktól, s emiatt rendszeres hör­gőtükrözést kell végrehajtani. Gyorshírek Meglepetés a misén A pápa által bemutatott ünnepi szentmisével kezdődött meg vasárnap a Vatikánban az I ázsiai katolikus püspökök szi- nódusa. A Szent Péter-bazili- kában tartott pápai mise meg­lepetéssel is szolgált: szentbe­szédében II. János Pál bejelen­tette, hogy személyesen hívott meg a Kínai Népköztársaság­ból két - Rómához hű - püspö­köt. Pénz a szaúdi hetes ikreknek A szaúdi trónörökös 200 ezer rijált (53 ezer amerikai dollárt) adományozott a sivatagi ki­rályság hetes ikreinek. A hét csecsemő ugyan jó egészség­nek örvend, de még mindig kórházban van. Az ikrek apja - akinek összesen három fele­sége van - megköszönte a se­gítséget. A négy fiú és három lány január 14-én született. Kínai száműzött Az Egyesült Államokba érke­zett vasárnap Vang Dán, az 1989-es Tienanmen téri diák­lázadás vezető személyisége, akit a kínai hatóságok egész- ; ségügyi okokra hivatkozva bocsátottak szabadon azzal a kikötéssel, hogy száműze­tésbe kell vonulnia. A Fehér | Ház üdvözölte a pekingi veze- j tés döntését, kedvező jelzés- I nek minősítve a lépést. Magyar autótolvaj Ausztriában őrizetbe vettek egy 21 éves magyar fiatalem­bert, aki az A1-es autópályán I Linz és Salzburg között egy | parkolóban el akart lopni egy brit rendszámú kocsit. Az au­tóban egy Angliában élő ro- | mán aludt, aki felébredt és a kézitusában a magyar maradt alul. A tolvaj elmenekült, de | hamarosan elfogták. Beval- | lotta, hogy engedély nélkül I tartózkodik Ausztriában, s a I lopott autóval Franciaor- § szágba akart menni. || n Szakadár vérengzés j Legalább 13 embert öltek meg | , gyaníthatóan szakadár szélső- I ségesek az észak-indiai | Dzsammu és Kasmír állam- . I ban. A tettesek Dhakikot falu- j ban éjjel behatoltak néhány | házba és válogatás nélkül tü- | zet nyitottak a bentlévőkre. A | meggyilkoltak között hét férfi, négy nő és két gyermek van. § ; Többségük hindu volt. Kasmír | | főkormányzója, Faruk Abdul-1 j lah azzal vádolta a szomszé- I | dós Pakisztánt, hogy az em-1 j befielen cselekedetet az ő uta- | sítására hajtották végre. A vadon védelmében Robert Redford amerikai szí- | nész és rendező 345 hektárnyi | | földterületet adományozott a jf 1 Utah Open Lands nevű szer- | vezetnek, amely a termőföld 1 | és a környezet védelmében te- 1 vékenykedik. Redford a szer- ■ vezetre bízta, hogy óvja meg a | festői tájat a „fejlődéstől”. A | | Redford család erősen kötődik j | a természethez és szeretné be­li biztosítani, hogy a terület | örökké természetes állapotá­ban maradhasson fenn.

Next

/
Thumbnails
Contents